2004 május végén voltunk utoljára Sartin, évek óta jártunk oda, de nagyon megváltozott. Zajos lett, pihenni nem lehetett, és ami a legfontosabb, a kajakkal már nem volt felfedezésre váró part. Augusztusban bementünk az Apollon Travel utazási irodába és akkor ajánlották Toronit. Első pillanatban beleszerettünk, kóstolgattuk a terepet, egyre messzebb mentünk a kajakkal, nyolc-tíz öböl volt, ahol kimehettünk a partra és összeszedhettük a rengeteg csigát, kagylót. Csak ilyen "jármű" tudott kimenni, mert ennek nagyon kicsi a merülése és nem akad fel a köveken. A település is nagyon tetszett, 14 család lakja, az apartmanok tulajdonosai thessalonikiak, nyaralni jönnek csak Toroniba, a hétvégeken ha lejönnek, nem igénylik az üzleteket, van egy-két taverna, nagyon családias, ott vacsoráznak és a csendet akarják.

Sarti

A település elején és végén "engedélyezték" az idegenforgalmat /igen engedélyezték, mert Toroni volt a régióközpont, és volt beleszólási joguk/ és nagyon békésen elnézték az idegeneket. Minden évben két hetet töltünk ott, már tíz barátunknak sikerült megismerni, az egyik barátunk, aki hívő ember, megfogalmazta a Toroni állapotot, azt mondta "olyan mint a paradicsom, a rovarokat nem bántják a madarak, a madarakat nem bántják a macskák, a macskákat a kutyák, kutyákat az emberek". A macskák nyugodtan feküdtek, miközben a fejük felett suhantak el a vadászó fecskék, csak a lábukat kellett volna felemelni és már a prédájuk, de rá sem hederítettek, a kutyák soha nem zavarták a macskákat, még a kapott kaján is megosztoztak, és az a csend, főleg a napnyugta idején. Évről évre chikunk táborosok jönnek, akkor amikor mi vagyunk, van a település elején egy szikla, oda jönnek ki és a lemenő nap fényében végzik rituális gyakorlataikat, töltődnek fel energiával, a felkelő és lemenő nap tartalmazza azokat a hosszú hullámú infravörös sugarakat, ami az élő szervezet számára nagyon jó.

A kajakkal nyolc-tíz órát úton vagyunk, már eljutottunk a Sithonia félsziget végére Marathias-ig, az idén befordultuk Kalamitzi felé és megnéztük a Kartolia partját. Ez a saskeselyűk sziklái. A parton végighajózva lehetőségünk volt bemenni olyan keskeny sziklavágaton, ami mögött lagunaszerű volt a tenger, körbehajóztuk és a  másik végén kicsusszantunk, volt olyan ahol épphogy elfért a kajak. No, de ami minket évről évre még mindig izgalommal oda vezérel, az az én párom másik hobbija, az  történelmi indíttatású. Amikor Toroni történetével ismerkedtünk, megtudtuk, hogy a "Likitoszi-félszigeti vártól kb. félórányira egy második világháborús német erődítménybe ütközünk, nagy föld alatti termekkel, és ütegállásokkal "Portó Kufó ismertetőjénél" -  a helyi friss halkülönlegességeken kívül a helyiektől ki tudunk halászni történeteket a titokzatos barlangokról, a német flotta meneküléséről a 2. világháború idejéből", hát ezeket keressük. Az egyik hajóutunkról hazafelé a délutáni napnál megláttuk az ütegállásokat, a reggeli fénynél nem volt látható, mert a fák takarták, körbejártuk a partot és felfedeztünk egy öblöt, ahol kikötöttünk, és ott volt az erődítmény kikötője, ott volt egy német lőszerszállító kéttengelyes pótkocsi. Fel akartunk menni az erődítménybe, de a hajót nem akartuk otthagyni, na meg szúrós bozóton nem tudtunk volna átkelni. Elhatároztuk, a szárazföld felől megyünk. Másnap elindultunk, járható út nincs, bozótoson keresztül törtettünk a feltételezett irányba és megtaláltuk, olyan boldog voltam, hogy a könnyem is kicsordult, fantasztikus volt az épület, stratégailag a legjobb helyre építették. A kufoi öblöt, a toroni öblöt úgy megfigyelés alatt tartották, s őket senki sem látta. A földalatti termekbe nem sikerült lemenni, mert nem volt lámpánk, és valami veszélyjelző tábla volt kirakva.

A győzelem mámorában elhatároztuk, hogy most felmászunk az ütegállásokhoz is, de beletört a bicskánk, nem találtuk a felvezető utat. Mondtuk, majd jövőre.
Otthon azután lázasan kerestük a Google Földjében a halvány utacskára utaló jelet /így láttuk meg az athoszi furcsa képet/ de nem találjuk. Az idén még az erődítményt sem találtuk meg, beöltöztünk bozótjáró ruhába, mert az úton olyan szúrós növényekkel találkoztunk, hogy farmeren keresztül a gatya alá is befurakodtak. Majd jövőre! A terv: az ütegállásokat a tenger felől kell megközelíteni, viszünk ruhát, túracipőt, a kajakot otthagyjuk a kikötőben és felmegyünk!

Másik szerelmünk Vourvouru-Karidi Beach, amikor Toronin vagyunk, bérelünk két napra autót, és barátainkkal elmegyünk. Kilenc kicsi szigete között evezünk, a különlegessége a helynek, hogy a tenger tükörsima, olyan mint egy tó és csodálatos kék. A föveny fehér, a sziklákat a víz és a szél csodálatos formákra koptatta, van bálna alakú, békára hasonlító szikla. Van olyan hely, ahol sekély vízben elfoglalsz egy homokpadot, egy fácska van rajta, és ott a "te szigeteden" merülhetsz, úszhatsz.
Kellemesen meleg a tenger. Sartiból a Kék Laguna fakultatív utasait ide hozzák. Amikor ott vagyunk, mindig a Kréta szigetén lévő Elafonisi jut eszünkbe, pont olyan: ott is rózsaszín a homok, ha erre nézek, a kék minden árnyalatában, ha arra nézek, a zöld minden árnyalatában láthatom a tengert, s simogató a szél, kint lehetünk egész nap a napon, nem égünk le. Elég a 30-as faktorszámú naptej.
 

Hozzászólások  

0 #1 Hú !pamag 2010-10-07 02:00
Hát ezek nem kommersz, csereszabatos, turistaipari élmények!Irigyellek benneteket érte!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!

endeel