Bulgáriai nyaralásunk - 2013


Ebben az évben nem Görögország volt az úticélunk . Először Olaszország, majd némi fordulat és Bulgária lett belőle. Az utat a Neckermannál foglaltuk le. Bulgária, Pomorie, egy luxus tengerparti szálloda, AI ellátás.  

Erről is sokan és sokat írtak.  Soha nem voltunk még ilyenben, így nagy izgalommal vártuk az utazást. Tényleg nem a mi életmódunknak való, de ki lehetett bírni a semmittevést egy hétig. Egyik barátunk úgy jellemezte, hogy ez a B.B.V. nyaralás /bután barnulunk a vízparton/.

Pomorie: Félszigetre épült városka.


Indulni most későn indultunk, mert azt gondoltam, a szállodát 14 óráig úgysem tudjuk elfoglalni, de hál’istennek tévedtem. Budapestről  2013. június 14-én 19 órakor indultunk. A határokon 1-1 perc alatt keresztül értünk. Belgrádot mi elkerültük. Az utunkon semmi különös esemény. Tankolás rövid pihenővel a szokásos OMV kúton. Nis-től letérve Szófia irányban (Nis-ig ugye ismerős mindenkinek, talán még Szófiáig is), egy újabb díjfizető kapu, de ez még nem működik, mert ez az autópálya-szakasz körülbelül 20 km után véget is ér. Az út innentől már csak kétsávos, de többnyire jó minőségű, nemrég újították fel. Gyönyörű helyeken, többek között - 13 alagúttal - egy sziklaszoroson megyünk keresztül.  Nagyon jól felújított utak, csak a korlátozó táblák ne lennének. Minden korlátozást betartva rendőri intézkedés nélkül megúsztuk, a nagy sötét valóságban haladtunk elég jó tempóban.

Már hajnalodott, mikor a szerb-bolgár határhoz értünk. Itt is gyors átkelés, majd matricavásárlás. A határátkelőt elhagyva rögtön egy új Shell-kút áll az utunkba, itt kell útmatricát venni. A bolgár úthasználati matrica nem csak autópályákra kell, hanem minden lakott településen kívüli közútra. Útközben nem szokták ellenőrizni, de a kilépéskor előfordulhat, hogy igen, úgyhogy ezen ne spóroljunk. A heti matrica ára 10 leva (kb 5 euró ), ezt bankkártyával is lehet fizetni a kúton. Innen kigördülve csak egyenesen tudunk menni, és az út szépen be is visz Szófiába. Ezt a szakaszt a közelmúltban újították fel, de száguldozni nem érdemes - ezen a szakaszon minden egyes sebességkorlátozó tábla után leselkedhet rendőr. Szerencsénk volt, mert jött egy bolgár busz, erre rátapadtam,  így sokkal gyorsabban beértünk Szófiába. Keresztül mentünk a városon a szombat reggeli nem erős forgalomban. Ez azért jó útvonal, mert a turista elhalad az összes fontosabb szófiai látványosság előtt, Lavov moszt (oroszlános híd), Szveta Szófia szobor, Halite (vásárcsarnok), Banyja Basi mecset, CUM áruház, Nemzeti Bank (mögötte két utcányira az Ivan Vazov Nemzeti Színház), Királyi Palota, Tisztikaszinó, Parlament, Orosz Templom (mögötte két utcányira Nevszki székesegyház), Szófiai Egyetem, Orlov moszt.
 
Gyors átkelés, majd a Plovdiv felé vezető "Trakija"  autópálya kifejezetten jó minőségű, gyönyörű tájakon keresztül vezet. Viaduktok és hosszú alagutak követik egymást. Az autópálya Sztara Zagora előtt ér véget, majd viszonylag jó minőségű, kétsávos országút következik.
A forgalom általában jelentős, úgyhogy sok kamiont és helyiérdekű Moszkvicsot (lepusztult golfot), szénásszekeret is kerülgetni kell. Az út átmegy egy sor lakott településen is, ez is lassítja a haladást. Elvileg 2013. júliusában egy újabb 32 kilométeres szakaszt adnak át Sztara Zagora és Nova Zagora között, legalábbis az útépítők tervei szerint. (Júliusra már a teljes Szófia-Burgasz autópálya elkészül.)
A hegyek között szintén egy OMV kúton eü. szünetet tartottunk. Ezután irány Pomorie. Kerülgettük az esőt, hol előttünk, hol mögöttünk, de hál’istennek nem találkoztunk vele. 12 óra körül megérkeztünk a hatalmas szállodába, majd rövid keresgélés után megtaláltuk a recepciót.

       

Nagyon készségesek voltak, azonnal kaptunk egy londinert, aki segített felpakolni a csomagokat. A recepción üdvözlő italt kaptunk, németül jól kommunikáló recepciós hölgy segített egy térképpel eligazodni a szállodakomplexumban, majd elmondta, mettől meddig és hol élvezhetjük a hetet. A bejelentkezés simán ment, aztán megkaptuk az apartmanunk kulcsát: egy óriási méretű 2 hálószobás 2. emeleti "lakás": fürdő, táncterem méretű nappali étkezővel egyben és  terasz. Rálátás a tengerre, a telepre és a medencék egy részére. Magam sem tudtam volna ettől jobbat választani....  
A tengerpart kicsit zsúfoltabbnak tűnt, de ez csak napközben volt így. Este, mikor megjöttek a nagy hullámok, a nép nagy része eltűnt, pedig ilyenkor volt a legjobb a víz. Szintén megcsappant a nép, ha napközben picit befelhősödött az ég, vagy feltámadt a szél... pedig ilyenkor is bőven 28-30 fokot mutatott a hőmérő.
 
Ezután egy gyors ebéd, majd egy kicsi szuszogás. 16 óra utazás után jól is esett az ejtőzés. Persze ezt a gyerek nem jól viselte (a pihenésre szánt időt), így apával lementek a medencékhez.
   
Mikor felébredtem, én is utánunk mentem, felfedeztük az objektumot. Ezután vacsora, egy kis séta, majd nyugovóra tértünk.

         

Vasárnap elkezdtük az egy heti láblógatásunkat.

    

Hétfőn este bementünk  Pomorie településre egy kis sétára, de semmi extra, lerobbant szocreál település igen rendezetlen körülményekkel. Őszintén én sok vonzót nem találtam benne; bár a beach részén nem voltam, az igaz. Itt is főutca=bazár kontextus az uralkodó a város belső részén.
Szerdán Burgaszba indultunk, de itt is csak ezt tapasztaltuk. Igaz, a tengerpart, a beach nagyon rendben volt. 
Csütörtökön reggeli  látogatást tettünk Neszebárba,  sétáltunk az ódon utcákon, a parton. Vásároltunk néhány ajándéktárgyat a mindenhol jelenlévő árusoknál. (pl. egy bögre 5 leva, festett tányér 6 leva,)

    

Igazi mediterrán város Neszebár, a hangulatos utcák megragadják a látogatót. Voltak is bőven, csak úgy hömpölygött a tömeg az utcákon.  Kellemes délelőttöt töltöttünk ott el, olyan, mint Hollókő, nagyon szép volt. Neszebár egy apró félszigeten fekszik, a trákok alapította többezer éves település. Az óvárost az UNESCO a világörökség részének nyilvánította.   Templomromok és egy működő templom fekszik az óvárosban.

Először a Pantokrator (minden felett uralkodó ) templom előtt álltunk meg. Az egyetlen működő, Szűz Mária plébániatemplomba (görögkatolikus) be tudtunk menni. Ez egy 20. századi építmény, nem bizánci stílusú.Szép belső, ikonosztázzal.

Megnéztük még a török fürdőt, török házakat (alul kő, fölül faépítmény)

Aztán pénteken este még egy séta és palacsintaevés Pomoriében.     

Szombaton reggeli után 10 órakor (kinti idő szerint), a nyaralás elteltével  elindultunk haza. Szófián ismét a centrumon keresztül kb. fél óra alatt átértünk, majd a határok, a szerb autópályák, az M5, az M0 "leküzdése" után 23 órára haza is értünk. Ezen az úton szintén semmi különös nem történt
Az a tapasztalatom, hogy jó volt és  szép is volt, (Csak Görögország ne hiányozna úgy) de apartmanba nem  tudom, hogy el mernék-e menni úgy látatlanban, mint ahogy elindulunk Görögországba. Igaz, a megélhetés nevetségesen olcsó és van minden. Pl egy haltál a kicsi apró halakkal 2,5 leva (kb 1,5 euró ), homokozó szett 6 leva, minden majdnem fele árban van, mint Görögországban.


  Összegzés: 1hét - Kb. 3000 km - Odafelé 16 óra, vissza 14 óra. Pihentető, láblógatós nyaralás. Azt hiszem, jót tett az egész családnak.

Hozzászólások  

0 #1 Változatosságtfildiko 2013-08-06 02:00
Jó volt olvasni a beszámolód! Köszönöm!Biztosan Bulgáriának is megvan a maga szépsége és az ilyen nyaralásnak is a jó oldala.Fő a változatosság ! :D
0 #2 bulgáriakisborsikatalin 2013-08-12 02:00
Az a fontos amit érzel! Jó volt elolvasni. A párom is szeretne még visszamenni Bulgáriába, mert anno jó volt. én még nem voltam, de kíváncsi vagyok.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!

endeel