Nyaralás az igazi ókori Görögországban, Rodoszon

2014–es nyaralásunk története

FÉNYKÉPEK


   Szokás szerint nagy dilemma, hogy hol nyaralunk. Én nagyon Thasosra szerettem volna menni, de mivel a mami először nem jött velünk nyaralni 12 év után, Laura nem szeretett volna oda menni, ahol a mamival voltunk, mert nem volt neki könnyű feldolgozni, hogy a mama nem utazik.

   Ezután nagy tanács, amibe apát a nagyon kevés ideje miatt nem könnyű bevonni, de mikor sikerült, akkor jöttek a tervek: Rodosz, Szantorini, Kréta, Mallorca, most repülős utat néztünk. Gondos utánajárás az utazási irodáknál, mert az utazási kiállításra nem mentünk ki. Ár–érték arány alapján Rodoszra esett a választás. Nem bizonyult rossz döntésnek (de erről egy kicsit később). A Dias Zeusznál kaptuk a legjobb ajánlatot. Ugyan az Unitravel útjait értékesítik a repülős utakra, de még így is kedvezőbb volt az ajánlat, mint az Unitravelnél. Nekünk fontos volt a Rodosz városi elhelyezés, ott is az Óvároshoz közel. Nem sok szállodát értékesítenek ilyen paraméterekkel az irodák, mindenki Falirakiba meg a tengerparti helyekre koncentrál, ezek olyanok, mint Parália, szálloda, apartman, étterem és semmi több. A tavalyi nyaralás után nem erre vágytunk. Így egy kétcsillagos szálloda az Óváros mellett, semmi jót nem tudok írni, csak azt, hogy nagyon jó helyen volt, de nem is vágytunk többre. Mindennel felkészültem a szállodából is, így semmi nem ért váratlanul. Befizettük az utat június 19-től – 26-ig. Elkezdődött a felkészülésem Rodoszból. Mikor odaértünk, szinte minden ismerős volt az útikönyvekből meg a fórumokról.


Az előkészületek közben egy telefon az irodából, hogy az Unitravel módosított: 20-án reggel 5-kor indulunk, és természetesen 27-én jövünk vissza. Ez az indulás még jobbnak tűnt, így egy nappal kevesebb szabadság, és már a sulinak is vége. Majd indulás előtt hétfőn szóltak, menjünk a vocherért. Ott ismét szembesítettek, hogy újabb módosítás: 11.30-kor megy a gép. Hurrá, nem kell olyan korán kelni! Ez ugye hétfő, szerda késő délután hívnak az irodából, hogy az Unitravel küldte a beszállókártyát, átküldjék mailben vagy bemegyek érte? Mondtam küldjék, át is küldi, de új meglepetés: Wizz Air és reggel 5 órás indulás. Még soha nem volt így beszállókártya a kezemben, nem tudtam, mit kell vele kezdeni. Telefon, az irodában mondták, nyomtassam ki, vigyem reggel 3-ra a reptérre és az Unitravel képviselője fog várni a repülőjeggyel és irány Rodosz. Rendben, addig az volt, hogy 3x15kg-os bőrönd és 3x5kg-os kézipoggyász, de buzgóságomban nézegettem a jegyet, és az van rajt, hogy nekem 1 poggyász + egy kicsi kézi, Tamásnak 1 kicsi kézi, Laurának 1 nagy, nem tudtam vele mit kezdeni este 7-kor, bepakolva minden 2 bőröndbe meg a kézipoggyászok. Reggel telefon a Diasba, hogy ugyan nézzék már meg, hogyan utazzunk hárman 1 nagy csomaggal. Teljesen meglepődtek, mert ilyen még nem volt velük addig, telefonok, panaszlevelek az Uni-ba, míg ki nem fizették az újabb poggyászdíjat, és nem maradhatott minden csomag ott, ahol van. Ekkor már csütörtök délután.
Megnyugtattak, hogy minden rendben lesz. Újabb beszállókártya jött és a biztatás, hogy mindem rendben lesz, reggel várnak minket 3-kor és mehetünk. Ezek után, aki tudott, aludt egy kicsit este, én még pakolásztam és vártam, hogy 1 óra legyen és ébresszem a többieket. Nem tudtam pihenni, ugye én egy óra felé szoktam elaludni, mert akörül érek haza. Ébredés, egy jó kávé, öltözés, papírok ellenőrzése, lassan elindulás az őrzött parkolóba (többek ajánlásával Union parkoló ). Itt vártak bennünket, gyors fizetés és irány a repülőtér. 3 óra előtt egy kicsivel megérkeztünk izgulva, mégiscsak az újdonság varázsa. Vártuk az idegenvezetőt, de nem érkezett, többen tébláboltunk ott, hogy mikor érkezik valaki, de sehol senki. Majd a kezemben lévő papírokkal megkérdeztem a kiszolgáló személyzetet, hogy ezekkel be tudunk-e szállni. A válasz, hogy igen, így beléptünk a csomagfeladáshoz és az ellenőrzéshez, aztán irány a senki földje. Innen gyakorlatilag sima út volt, kicsit izgultunk, hogy Rodoszon se vár senki, de hál’istennek ott már ott volt az idegenvezetőnk. Az idegenvezetőnk előttünk érkezett hétfőn és ez volt az első görög útja, és görögül sem beszélt még annyit sem, mint én. Pedig az nem sok. Hál’istennek nem kellett semmiben a segítségét kérni, így akkor láttuk, mikor érkeztünk és amikor jött értünk, hogy vigyen a repülőtérre.

   Hát így megkezdődött a mi kis várva várt nyaralásunk. Abban bíztunk, hogy a kezdeti nehézségek után minden rendben lesz. Ez így is történt.  

   Nagyon korán megérkeztünk a szállodába, de nagy örömünkre el is foglalhattuk a szobánkat, bepakoltunk és irány a város felfedezése. Kerestünk egy közértet, ahol némi étekhez jutottunk, mert az éttermek még 10 körül nem nagyon voltak nyitva. Városi villámlátogatás és egy szendvics elfogyasztása után egy picit pihentünk, majd ismét az Óvárosba mentünk. Senki nem akart fürödni, még a gyerek sem, hanem fedezzük fel azokat, amiket már képeken és a videókon megnéztünk.
Barangoltunk a Mandraki kikötőben, majd az óvárosi részen kanyarogtunk a kicsi szűk utcákon, Laura azt mondta, hogy „bazározzunk”, ez egy kitűnő szó arra, amit csináltunk. Ez a foglalatosság kitöltötte a délutánunkat. Vacsora után még kimentünk a kikötőbe, majd nyugovóra tértünk, mert másnap volt a sziget-kirándulás, amire befizettünk és viszonylag korán indult.

 

    

Nagyon jó kis kirándulás volt egy jól felkészült idegenvezetővel, aki az IBUSZ-tól volt, egy egész napos túra elé néztünk. Először megnéztünk egy kerámiakészítő műhelyt, majd Lindosz várát. A járművek többségét kitiltották a fellegvár alatti faluból, ezért a buszok fent egy parkolóban álltak meg. Innen séta a főtérig, majd a keskeny utcák útvesztőjén keresztül-kasul a lankás dombon, ahol műtárgyak, kézműves termékeket árusító üzletek sorakoznak, hangulatos bárok között séta a fellegvárig. Laurával csacsiháton mentünk fel, amit a főtéren lehetett bérelni vezetővel néhány euróért, ezt már itthon eldöntöttük. Nagyon nagy élmény volt mind a kettőnknek. Lindosz az egyetlen hely a szigeten, ahol még látunk egyszobás házat, melyet a lányos családok adtak az ifjú párnak (kivéve a török negyed). Az Akropoliszra vezető út meredek, de biztonságos. Elég fárasztó túra. Ezért mentünk mi csacsival. A csacsik egészen más úton haladnak. Annyira figyelnek a tisztaságra, a turistákra, ahogy egy csacsi kiengedte, ami felesleges, azonnal jön egy ember és takarít.

    

A fellegvárnál találkoztunk a csapat többi tagjával és csatlakoztunk hozzájuk. Nagyon szép hely, igazi ókor sokkal kevesebb mű elemmel, mint az athéni Akropoliszon. A várban meredek lépcsősor korlátok nélkül. A lépcsősor tetején a gótikus parancsnoki palota. A hegyfok csúcsán a XV.sz.-ban épült Szent János templom maradványai, innen egy tágas teraszra jutunk, ahonnan egy 20 méter széles lépcsősor vezet a propüleiához, ami a szentély bejárata. Csodálatos a kilátás innen északi irányban a lindoszi öbölre, nyugatra pedig a város és a római kori színház maradványai látszanak. Jól éreztük itt az ókori falak között magunkat.
Majd utunkat folytatva elvittek bennünket egy csodás kilátóhoz, ahol megcsodálhattuk Monolithosz vára maradványait. Majd a helyi szőlőpálinkát, a szumát, és kávés ánizslikőrt kóstoltunk. Ez a hely Monolithosz volt, szép kilátással immár az Égei–tengerre. Olyan Mamma Mia filingje volt a kis kolostornak. A sziget nyugati szeles, keskeny partjai közel sem olyan hívogatóak, mint a keleti rész. Látványnak lenyűgöző, de nem strandolásra alkalmas. Utunkat folytatva, az idegenvezető és a sofőrünk meséit hallgatva megérkeztünk egy gyönyörű kis bizánci stílusú templomhoz, valaha egy nagyobb kolostoregyütteshez tartozó négyszentélyes épület volt. Mára csak ez az egy templom maradt belőle.

Innen ebédelni mentünk, majd egy borkóstolóra, ami egy régi rodoszi ház újra berendezett udvarában volt. Itt megnézhettük, hogyan éltek az egyterű lakóházakban. Majd megnéztük a tulajdonosok olajsajtolóját, szőlőprését, egy kicsit bepillanthattunk az életükbe. Majd a borkóstolóra került sor. Mind a kilátónál, mind itt lehetett természetesen vásárolni a termékekből.

Ezek után a Pillangók völgye sajnálatomra kimaradt, helyette a Hét forrás völgyét néztük meg. Semmi különös, egy szép völgy, benne hét forrással. Az idegenvezető azt mondta, hogy olyan, mint Szilvásvárad, de mi mint egriek, akik sokat jártak Szilvásváradon, ezt nem véltük felfedezni, ettől függetlenül jólesett a hűvös völgyben sétálni. Utunkat tovább folytatva még megálltunk egy ősi platánfánál, aminek a belsejében 14-en fértek el. Onnan indultunk vissza Rodosz városába, fél 7-re meg is érkeztünk. Egy gyors vacsora és irány az Óváros ismét.

Vasárnapi napra strandolás volt tervezve, így reggel a napágy-rengetegben már a strandon is voltunk. Apró köves, majd néhol fekete homokos a strand. Sok-sok napággyal, ami 4 euró volt egész napra, egy ágy plusz ernyő, itt nincs fogyasztás benne, az ágyért kell fizetni és nem az ernyőért, cserében kapsz egy számlát, és ha elmész és visszajössz, csak be kell mutatni, hogy egyszer már kifizetted és napozhatsz tovább. Meglepően sok görög volt vasárnap kint, de azért mindenki elfért. Hétfőn tüzetesen megnéztük a kikötői részt, mert onnan indult a másnapi csúszdaparkos járat. Meg is találtunk mindent, a menetrendet és azt is, hogy nem kell rá jegyet váltani sem. Tudtuk, hogy ingyenes, de még regisztrációs jegy sem kellett rá.

Ezután újra az óvárosi rész felfedezése egész nap, egy-egy sörrel, gyrosszal megtoldva. Nagyon sok időt el lehet itt tölteni a kis sikátorok, a millió üzlet között, igazi török bazár jellegű az egész. Nagyon nagy nyomot hagyott a török megszállás 400 éve, sok mecsettel, török fürdővel, dzsámival. Egy egész negyedet laknak törökök. Olyan, mintha kilépnél ebből a világból és vagy 150 évet visszamennél. Mi besétáltunk ebbe a részbe is. Gyerekek, félelmetes a szegénység. A sikátorok útvesztője eldugott sarkokhoz vezet, néhol rengeteg ember, máshol minden kihalt. Igazi kalandtúra felfedezni ezt a részét az Óvárosnak. Igazi fekete kendőben fekete ruhában üldögélő nénikék, bácsikák itt-ott roskadozó szobájukban, mert házakról nagyon nem beszélhetünk, mert nem igazán nevezhető háznak négy fal, egy ajtó és egy tetőszerű, se egy ablak, se semmi luxus nem látszik. Estefelé, mikor sötétedik, az „éttermek” elé kiraknak két széket, egy asztalt és már kész is a „terasz”. Itt ücsörögnek, beszélgetnek a férfiak. Az asszonyok a sikátorokban egy sámlin beszélgetnek.

        

Nem lehet igazán felkészülni arra a látványra, amit az Óváros nyújt a hatalmas fellegvárral, a három kikötővel. Valódi időutazás. Az első lenyűgöző látvány az Óvárost övező falak éjszakai kivilágításban. Kovácsoltvas lámpák pislákoló fénye kiemeli a homokkő árnyalatát, olyan, mint a mesékben, amit olvastok gyermekeiteknek. Nem tervrajz alapján építkeztek a lovagok, ez nagyon élvezetessé teszi az egész városrészt, girbe-gurba utcák, majd várfal, és ezek követik egymást, mikor azt hiszed, hogy eltévedtél, újra felfedezed, hogy itt már jártál és újra a főterek egyikén vagy.

   11 kapuja van a várnak, amit most használnak. Ki-be, körbe-körbe, ezt játszottuk 7 napon keresztül. Mindegyik kapu más-más kialakítású és kinézetű, és többnyire csak gyalogosok és robogók férnek át rajta. Az egyik kapu a Szabadság-kapu, ezen besétálva a Lovagok utcájához érkezünk, ez volt a lovagi élet központja egykoron. Napközben a Lovagok utcáján a turisták ezrei nyüzsögnek, ez egy kicsit zavaró, de este, mikor a lámpák kigyulladnak, az mindenért kárpótol, csendesebb, nyugodtabb a varázslatos atmoszférája, mi természetesen ezt is megnéztük és átéltük. A várfalon belül kizárólag csak lovagok éltek. Majd a török uralom idején csak a törökök és a zsidók élhettek itt. Mecsetek, könyvtárak között, stukkódíszítéses faerkélyek között sétálva egyszer csak a Hippokratész téren találjuk magunkat .Ez az Óváros egyik legjelentősebb találkozóhelye. A tér közepén egy középkori szökőkút, a tetején egy miniatűr minaret, amit sajnos a galambok sokszor ellepnek.

Innen bármerre indulva újra a nyüzsgő utcák, amiknek két oldalán több száz üzlet, ami sokszor 0-24-es nyitvatartásban várja a betérőket. Van itt minőségi és bóvli áru is bőven. Ékszer, márkás órák és ruhanemű, giccses emléktárgy, hűtőmágnes, és képeslap is. Azt mondják a szigeten, hogy minden Rodosz városában a legolcsóbb.
Ha innen végigballagunk az Odosz Árisztoteluszon egy másik térig, akkor ez már a Zsidó Mártírok tere. A tér neve azok emlékét őrzi, akik a második világháborúban Auschwitzban veszítették életüket. Kb. 2100 zsidó. Az Óvárosból kiérve a Mándraki kikötőbe érünk, festői látvány a szarvaspárral, a szélmalmokkal együtt. A kikötő elején emelkedik a Szent János templom, a kormányzói palota, a városháza és a Nemzeti Színház. Na, ezek mellett laktunk mi, ezért volt ez a szálloda a legjobb helyen, ahol csak lehetett.


Kedden elmentünk a csúszdaparkba reggel és egész estig maradtunk. Kipróbáltunk mindent, amire rávitt a bátorságom, időnként magam is meglepődtem, hogy mit meg nem tesz az ember a gyermekéért. Vacsora után ismét a megunhatatlan városrész.
Szerdán semmi különös, strandolás, majd délután elmentünk a sziget csúcsához az akváriumba, tettünk egy kört a Dottóval, megnéztük az ókori stadiont és az Apollón szentély maradványait is. A három dór oszlopot az olasz megszállók állították fel annak jeléül, hogy milyen nagy volt az ókori Rodosz városa.
Majd a szelesebb égei-tengeri részen sétáltunk. Naplementét fényképeztünk, vacsora után sétáltunk az újvárosi részen, ami semmiben nem más, mint bármelyik város a szárazföldi részen. Fiatalok, üzletek, meccsnézés, turisták, buli. Igaz, a vacsorát nem a szállodában költöttük el, hanem az egyik esti sétánk során kinézett kisvendéglőben. Az asztalra várni kellett, de én nem akartam tágítani. Most már tudom, hogy nagyon jól tettük, hogy vártunk. Nem tudom, mi volt a varázsa, hogy csak itt és csak itt szeretnék enni, de valami volt és nem is csalatkoztunk, valami kulináris fergeteget kaptunk. Tudjátok, én nagyon rossz vendég vagyok, ezt már többször ecseteltem, de ilyet én még nem ettem, majdnem sírtam a grill bárányom ízétől. Akkora mennyiséget kaptam, hogy alig bírtam megenni Laurával.
 

    

Csütörtök délelőtt vásároltunk némi „fontos” tárgyat, mint kagylós karkötő, hűtőmágnes és társai. Igaz, ezeket az úszó piacon vettük a halászok kikötőjében. Délután egy kicsi strand, majd összepakolás a hazaútra. Estére még egy utolsó séta a bazárban, egy jó kis gyros a városi forgatagban, néma könnyes búcsú a Hippokratész téren, majd séta a szállodába. Beállítottuk a telefont ébresztőre és nyugovóra tértünk.

   Reggel korán keltünk, mert fél hétre jött értünk a busz, ami vitt a repülőtérre. Korán indultunk egy héttel ezelőtt, így korán is jöttünk vissza. A gépünk menetrend szerint érkezett meg az új turistacsoporttal és menetrend szerint indult vissza velünk is.
   Egy kellemes utazással (kicsit ugye furcsán, hogy elindulsz, majd 2 óra múlva hipp-hopp, már a helyszínen is vagy), egy aktív pihenéssel töltött egy hét után újra itt a magyar valóság.

   Kívánjuk nektek,hogy legalább ilyen tartalmas pihenésben legyen részetek, ha az idén, akkor most, ha csak a közeljövőben, akkor majd akkor is.

FÉNYKÉPEK  :
 

 

Hozzászólások  

0 #1 RodoszHoney 2014-08-24 02:00
Nagyon jó kis beszámoló! Köszönöm az élményt!
0 #2 VÁ: Nyaralás az igazi ókori Görögországban, RodoszonAndrea 2016-06-11 22:02
Öröm volt olvasni ezt az élménybeszámolót.Ugyanebben az időszakban (2014 június) én is Rodoszon nyaraltam.Kettő hetet töltöttem a szigeten,és minden nap találtam új felfedezni valót.Rodosz városában volt a szállásom,hogy minél többször eljuthassak az óvárosba.
Köszönöm,hogy ilyen élvezetesen felidézte bennem azt a sok szép élményt,amit magam is átéltem.És hogy mennyire rabja lettem a szigetnek?-a bőröndöm már becsomagolva,mivel most 2016 júniusában a vakációmat ismét Rodoszon töltöm.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!

endeel