Erdély - kirándulás egy augusztusi hosszú hétvégén


Aug. 04-én, igazi nyári reggelen, szikrázó napsütésben indultunk. A határt Nyírábránynál léptük át, mert bár a szállásunk Koltón volt, útközben még meg szerettük volna nézni a nagykárolyi Károlyi kastélyt.

Nagykároly egy igen kedves település közel a határhoz. A kastély a város központjában található.
A nagykárolyi Károlyi család első ismert rezidenciájáról a 15. századból vannak az első írásos források. Egy jól megépített, védművekkel ellátott épület lehetett. Az épületet többször átépítették, megerősítették, míg végül barokk kastéllyá alakították át. A második világháború idején a család beleegyezésével katonai iskola működött a kastélyban, majd 1944-ben termeiben katonai kórházat rendeztek be.
Napjainkban a nagyon szépen felújított kastély egy szépen rendezett parkban áll, benne múzeum (ott jártunkkor Afrika-kiállítás is).



Nagykárolyból a szállásunknak helyet adó faluba, Koltóra igyekeztünk.
Koltó Nagybányától 8 km-re található, nevét a kohóra, mint a szénégetők egykori eszközére vezetik vissza.
Tipikus kis falu, amely azonban nem elhanyagolható épülettel büszkélkedhet. Koltón található a Teleki család egyik vadászkastélya, amely leginkább arról híres, hogy Petőfi Sándor többször is megfordult itt. Mi több, feleségével, Szendrey Júliával 1847. szeptember 07. és október 19. közötti időszakban itt töltötték mézesheteiket. E kastély kertjében, a ma is látható kőasztalnál, egy somfa árnyékában születtek talán legszebb versei, mint pl. a Szeptember végén. A somfa sajnos már kiszáradt (a kiszáradt fa a kastély erkélyén látható), de tövéről új sarj fakadt, így a kőasztal fölött ma is ott a termést hozó som.

    

Petőfiék nászszobájából tiszta időben valóban látszik a „bérci tető”, amelyet augusztus lévén még nem takart hó. A faluban és a kastélyban erőteljes Petőfi-kultusz érezhető, nem véletlenül.

A szállásunk a Virág Panzióban volt. Egyszerű, vendégszerető házigazdák fogadtak bennünket és finom erdélyi ízekkel kínáltak bennünket a 4 nap alatt.

Utazásunk második napján a deszei Szent Paraszkiva fatemplomot néztük meg elsőként, amely 1999-től  7 másik máramarosi fatemplommal együtt a Világörökség részét képezi.
Barcánfalva az Iza-völgy legnagyobb községe, impozáns építménysorozatával a vidék igazi gyöngyszeme. Az 1720-ban épült Szûz Mária Bemutatása fatemplomát egy sor egyházi épülettel együtt 1989 után újraépítették. Ugyanebben a faluban található egy görögkeleti kolostor, Máramaros legjelentõsebb fa-épületegyüttese, mely a régió faépítészetének állít emléket. Érdekessége a nyári oltár, mely a szerzetesek, a kalugyerek sajátos építménye, a harangláb és az ún. Aghiasmatar, egy olyan épület, amelyben a vizet szentelik. Leginkább a japán pagodákhoz hasonlítható.

Az építmények tiszafából készültek. A sétányok övezte, díszesen kiképezett park közepén álló épületegyüttes sajátosan máramarosi jelleggel bír. A falu végén áll az új kolostor, 1993-ban épített 62 m magas tornya ma a legmagasabb fatorony egész Európában.  

Innen tovább Máramarosszigetre mentünk, ami nevével ellentétben nem egy konkrét sziget, hanem egy település és Máramaros megye székhelye.
Ekkor már javában délutánban járt az óra, kellően meleg is volt, de egy rövid, gyalogos városnézésre szakítottunk időt.

A máramarosi kitérőnk után még volt erőnk és időnk továbbmenni Szaplonca felé egy szakaszon a Tisza folyását követve egészen fönt, az ukrán határ mentén.
A falu az ún. Vidám temetőről nevezetes. A nyolcszáznál is több fakeresztet 1935-től 1977-es haláláig Stan Joan Patras fafaragó, később tanítványa, Dumitru Pop-Tincu készítette tölgyfából és festette ki élénk színű (főleg kék) olajfestékkel. Nyelvjárás-archaizáló, gyakran humoros sírfelirataik a halállal megbékélt elhunytak fiktív monológjai. A feliratok román nyelvűek, én nem tudtam sajnos értelmezni őket. A „Vidám temető” bennem vegyes érzelmeket ébresztett, még hasonlót sem láttam soha.

Szombati és egyben 3. napunkat Erdélyben Nagybánya történelmi városrészének meglátogatásával kezdtük. Megnéztük a híres Ásványtani Múzeumot és egy művészeti galériát. Dél körül indultunk tovább a Bódi tóhoz, ami egy igen szép kirándulóhely a hegyekben, közel Nagybányához, de mégis távol a város nyüzsgő forgatagától. A Bódi tó a Fekete-hegyen a  Mogocsa csúcs közelében található 730 méter magasan, a Gutin-hágó előtt.

Innen már csak pár kilométer volt a libegő, amely kb. 1000 méter magasra szállítja a kirándulókat, miközben a vártnál sokkal jobb állapotú szerkezetből elképesztően gyönyörű kilátás nyílt a körülöttünk elterülő tájra. A libegő kiindulási helyünktől nem ment fel egészen a hegytetőig, de kárpótolt bennünket az a gyönyörűen kiépített pihenőpark, amely fent fogadott bennünket. Található itt vendégház, étterem, és a park közepén egy mesterséges kis tó szökőkúttal, a tavacskát kb. 15 perces sétával körbe is lehet járni. A libegőjegy 10 lej volt, de felérve, a jegyünket beválthattuk kávéra, üdítőre vagy egy dobozos sörre. Tehát minden szempontból megérte fölmenni. A libegő óránként jár, mi 2 órát töltöttünk „fönt” a hegyen.
Ebbe a napba ennyi fért, de a 4 napból ez volt a leglátványosabb és a libegőzés amúgy is „mindent vitt” smiley.

    

A negyedik nap a lelki feltöltődés délelőttjével indult, istentiszteletre mentünk és csak ebéd után indultunk haza. Barátságos, meghitt református templom áll Koltón, ahol a gyülekezetben éppen keresztelő is volt aznap.

Fárasztó, de igen tartalmas 4 napot tölthettünk Erdély egyik gyöngyszem-vidékén. Aki teheti, látogasson el erre a vidékre!

2016. 08. 11.
Honey

(Ui: nem minden fotót én készítettem)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!

endeel