Szeptember második felét töltöttem a thassosi Skala Potamiasba. Autóbusszal utaztam. Az e-fajta utazás maga is élmény /ha legalább két hétre mész el, hogy kipihend/ Az biztos, mert nem volt egyhangú. Odafelé a sörözgető fiatalok csoportja szórakoztatta a teltházas busz népét. Hol a sörös doboz gurult el, hol a WC ajtaja csukódott. Szólni senki nem, mert  jó erőben voltak. Hazafelé a másik véglet, idősek. Feltűnően sok volt az idős ember, többen közülük azt gondolhatták, hogy a „kor érdem”. Egyik utastársunk odáig ment, hogy a gépkocsivezető közhíré tette, hogy amennyiben nem változtat a stílusán – nagyhangú, kötözködő – az utazásból kitiltják, ill. nem viszik magukkal. Más. A keresztlányom előtt ülő idősebb úr, se szó, se beszéd hátradöntötte székét úgy alaposan, rögtön az út elején. Nem gyerek már, helyette nem szólhattam. Mivel rossz alvó vagyok, megfordult a fejembem, ha valamikor, magam, és másokra nézve is „veszélyes” vagyok , nem fogom az utazásnak ezt a formáját választani.
Odafele elég gyorsan haladtunk, csak ugye a Macedonián a határátlépés nem olyan egyszerű. Sikeresen elértük a Keramotiból induló korai kompot, Limenasban köszöntött bennünket a kedves Ónodi Ági. Ezután meg sem álltunk Skala Potamiaig, nyaralásunk lakhelye a Maria apartman volt, és elkezdtünk „nyaralni”.
Délután jött Ági, rá lehet mondani, hogy az Isten is erre a pályára teremtette. Volt szerencsénk látni a görög hajóskapitány férjét. Nem rossz, vallottam Áginak. Szóval, délután tájékoztatást kaptunk rendről, helyi szokásról, és kirándulásokról. Mi nem mentünk semmilyen szervezett kirándulásra. A legtöbbet ismertük, és semmi kedvünk nem volt utazni, alkalmazkodni. Naponta döntöttük el, hogy azon a napon mit csinálunk. Ha a nap sütött, nem volt kérdés, irány a tengerpart. Még az érkezés napjának estéjén én megfürödtem a tengerben. Istenien kellemes, és az is maradt a nyaralásunk végéig. /előnye a késői nyaralásnak/. A következő nap csak azért volt érdekes, mert szokatlan volt, hogy semmi feladat vagy kötelesség. Hamar megszoktuk. /Nobel-díjat annak, aki a semmittevést kitalálta/. Szép, napos idők következtek, - követ ránk - , de mi a tengerparti heverészést választottuk.
Vendéglőbe nem jártunk. Frappét többször ittunk az EnPlo-ban – mert ott jó gépekkel volt internet lehetőség – egy darabig, aztán bezárt. Mindenhol 1 €/óra /MANAPSÁG 2€/ az internethasználat. Egy alkalommal ettünk apró sült halat a Krambousaban, és a faluban én ittam a „kafedháki” görög kávét. Vadásztuk az olcsó képeslapot, bélyeggel együtt 1.10 volt. A barátaimnak, rokonoknak mindig küldök képeslapot, bármennyit is fejlődik a kommunikáció. A családomnak nem, velük a mobilon tartottam a kapcsolatot. Sajnos itt is érezni a gazdasági válságot, több üzlet bezárt, kiadó. Volt egy-két korábbról ismert kedvencünk, egy finom divatárut forgalmazó, és egy helyi finomságot árusító üzlet.
Az apartman, nagy kertjével, többszáz éves, fantasztikus törzsű olívafákkal, öt szobájával, az ott is lakó nagyon kedves háziakkal, igazán családias. A tisztaság természetes, heti két alkalommal takarítás. Ennyire fehér ágyneműt és törölközőket nem tudom hogyan tudnak elérni. – heti két alkalommal cserélik - . Légkondi, és a tv. tartozéka a kétágyas szobáknak. Szokatlanul korán érkeztünk, a szoba elfoglalására várni kellett.
Voltak napok, hogy egész nap lehetett fürödni, napozni. Azonkívül voltak a „menjünk, vagy maradjunk” napok, vagy egyáltalán nem lehetett a partra kifeküdni. Délelőtt lementünk a partra, aztán egy óra múlva azon gondolkodtunk, - mert a nap elbújt -, hogy menjünk, vagy maradjunk. Rendszerint mentünk. Egy ilyen dilemma alkalmával ismerkedtünk egy középkorú magyar házaspárral, Ők Alikiben laktak. Beszélgettünk mindenféléről, míg felajánlották, hogy szívesen elvisznek bennünket Alikibe. Voltunk már ott, de örültem a meghívásnak. Sétálva megnéztük a templom és a bazilika romjait, a márványbányászat maradványait, és irány vissza, hogy az őszi hónapban ritkán közlekedő autóbuszt elérjük.
Szeretem Potamias falut, mert magát adja, és nem a turizmus alakítja. Micsoda történelmet élt meg ez a csöppnyi sziget? Lakossága 10 ezer feletti, területe a mi megyéink legkisebbjénél is kisebb. Hódítók és kalózok fosztogatták, fái, olaja, aranya, ezüstje és márványa miatt. A balkáni háború /1912-13/ után végre Görögország része lett. A második világháború alatt Bulgária is megszállta egy pár évre. Most is sok BG jelzésű autót látni.
Négyszer v. ötször is fel, mindig fel a faluba, természetesen gyalog. Először nagyon fárasztó volt a 3 km, de felértünk. Állandóan nézelődtünk, imádom a házak külcsínét, a régit és a felújítottat. Nevetséges, de eltévedtünk. Próbálkoztunk a falu központjába jutni, de segítség nélkül nem ment, elfáradtunk. Voltak utcaszerű bejáratok, de kiderült, hogy az csak egymáshoz épült házak bejárata. Visszafele is mindig gyalog tettük meg az utat, - már minden követ ismertünk -. Mindig tudtuk, melyik résznél mennyi utat kell még megtenni. Az egyik ház – olyan börtönszerű - , amikor közeledtünk hozzá, az ablakában majdnem mindig megjelent egy izmos, félmeztelen felsőtestű férfi, és mereven bámult kifele. Ilyent még a görögöknél nem tapasztaltam. Elment a bátorságunk, hogy a főútról letérjünk, pedig ciklámen gumót szerettünk volna szedni. /KÖVETKEZŐ ÉVEKBEN MÁR NEM VOLT OTT/ De a faluról nem mondtunk le.
A főúton óvatosan közlekedtünk, főleg a motorosok miatt. Némelyik kanyarban olyan ferdén dőlt az út, hogy gyalog is beleszédültem. Nagy megkönnyebbülés volt az „otthonunkba” hazatérni. A szobánkban kicsit „kupi” volt, az igaz, de a terasz asztalán mindig ott a virág, és az esti gyertyafény sem hiányzott.
Az utolsó vasárnap szerettünk volna templomba menni, de olyan szélvihar volt szombat éjjeltől vasárnap reggelig, hogy nem kockáztattunk. A faluban kettő ortodox templom is van, mi az újban korábban részt vettünk már misén. Itt történt, hogy a kalapot le kellett vennünk, más öltözékünkkel – pedig sortban voltam - nem volt probléma. A taxiállomásnál levő remetekápolna előterében tudtunk gyertyát gyújtani, elhunyt szeretteinkre emlékezve.
Thassos őszi képéhez a méhek is hozzátartoznak. /UTÓBB MÁR NINCS ILYEN GOND, SAJNOS/ Nem mindenki, mi a görög kávé füstjével védekeztünk ellenük, amikor a ház teraszán voltunk. Viszont a méz, amit termelnek, nagyon finom, és különleges a választék.
Nyaralás befejező része itthon a kipakolás. Válogatom a mosásra váró holmit, és közben még mindig a gondtalan napokon jár az eszem.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!

endeel