2010.09.03-án 12 órakor indultunk Budapestről, ismerős sofőrökkel. A szokásos nehézkes határátkelések dacára szombat reggel 4 órakor átléptük a görög határt. Ilyenkor újra és újra elfog egy furcsa érzés: „hazaértem”. Egy csoportot letettünk Stavrosban és elindultunk Thassos felé.
A kompon fényképezni akartam a sirályokat, de a fényképezőgépem akkuja lemerült, majd hazafelé. 10 órára értünk át a szigetre. Ági várt minket, örömmel üdvözölte a csoportot, elmondott 1-2 lényeges dolgot és délutánra találkozót ígért. A Melida apartman volt a szállásunk, az emeleten a 3. sz. ap. volt a miénk, nagyon szép tiszta barátságos volt, csak a fürdőszoba volt nagyon kicsi, a WC használata után úgy tudtam kinyitni az ajtót, ha beleállok a zuhanytálcába. Az erkély szigorúan kétszemélyes.
Lementünk a partra a kamerás mólót keresni, hát a Centrum strandról nagyon sokat kellett menni, ráadásul a partmenti út elfogyott, bement a házak közé, csak a fövenyen tudtunk tovább menni. Másfél óra volt az út. A Mama’s-ban vettünk girost (tényleg finom), s hullafáradtan aludni tértünk. Hát aludni nem sikerült. Hozták haza a quadokat. A Melida egy útkeresztezésnél van, és három motorkölcsönző van az utcában.
Vasárnap felfújtuk a kajakot, irány a Paradicsompart. Nagyon nehéz volt kikászálódni az öbölből, a Gramvusza-sziget melletti „átjáró” után szembesültünk azzal a ténnyel, hogy sziklás a part és sehol egy kikötésre alkalmas öböl. Elmentünk a Kinira-sziget mellett, sajnos a partfelőli oldalon. A hajókiránduláson láttuk, ha a másik oldalon megyünk, akkor láttuk volna azt a barátságos öblöt, ahol az Ági a felszínre hozta a tenger gyümölcseit. Öt órát voltunk vízen, rengeteg olyan alkalom volt, hogy a sodrás „pörgetett”, pedig nem is volt hullám. Este elmentünk integetni a kamerába, vittük a piros-fehér jelzőszalagot, az otthoniak csak azt látták. Este nem érdemes integetni, csak délben.

Hazafelé a plázson megcsípett a darázs, be voltam rezelve, mert egyszer már megcsípett, nem tudtam, hogy allergiás vagyok-e vagy sem. Nem voltam.
Éjjel arra ébredtem,hogy szakad az eső, hömpölygött le a hegyről a víz a tenger felé.
Hétfő reggel őrült erővel sütött a nap, elindultunk a kajakkal a Márványpart felé. Jó nagy hullámokban mentünk és a Kis Márványpart előtt a csücsökben megláttuk a Nagy Márványpartot. Két hajó volt kikötve, egy háromtestű és egy yacht, két kocsi volt a parton és három pár, aki turistaruhában ücsörgött a parton. Nagyon szép volt, űrbéli csend volt, a hullám kottyanását sem hallottuk, nagyot úsztunk és irány vissza. A tenger visszafelé nagyon nyugodt volt, betértünk a Golden Beach előtti kicsi öbölbe, és irány haza a Centrum strand. Az öblön való átkelés nehéz, mert több ellentétes áramlat befolyásolja a haladást, főleg a Nagystrandnál erősek, ilyenkor kormányozni is kell.
Éjjel megint keveset aludtunk, mert 1-kor a motorosok fel s alá rodeóztak az ablak alatt.
Kedd reggel jeep kirándulás. Fél kilenckor megjöttek a jeepek és Ági vezetésével elindult a kalandtúra. A szomszéd apartmanban lakó Gyula és párom, István felváltva vezette a jeepet. Voltunk Kazavitiben, a tűzvész által elpusztult, de most újjáépített csodálatos kis faluban, utána egy női kolostorba mentünk, ott megtekintettük a cseppkőbarlangban lévő kápolnát, és egy török vezér hálából építtetett templomát. A templomban olyan színes üvegmécsesek vannak, mint amit az Agia Sofia templomban láthatunk.

A kolostort elhagyva kezdődött az „út”. Ide-oda dobált minket, a vesekövek biztos eltávoztak. Elértünk a márványbányához, megláttuk a Genna-tavat, majd irány az Ypsarió. A kocsikat a csúcs alatti parkolóban hagytuk, s irány a csúcs. Úgy 20-30 métert kellett menni s csodálatos látvány fogadott minket. Megkerestük a füzetet és béírtuk a nevünket. Már jöttünk lefelé, amikor megjelentek a quadokkal túrázó honfitársaink, ők egészen a csúcsig bőgették fel a masinájukat, s közben sorra rombolták le a kőhalmokat, amit a csúcsra érkezők emlékül felraktak. Ági maga készítette szőlőszörpjével várt minket, az íze különleges volt (a recept titkos), felköszöntötte a nászutas párt és a szülinapost. Átkeltünk a kősivatagon, és megérkeztünk Kastróba, egy hegyi faluba. Ági mesélt róla, hogy a falu lakosait a kalózok és a törökök lemészárolták, ez egy kegyeleti hely, meg kell őriznie érintetlenségét. A hozzátartozók a mai napig nem tudják elfelejteni a szörnyűségeket, egy évben két alkalommal összejönnek a faluból elszármazottak és emlékeznek szeretteikre. A faluban volt egy vendéglő, a vendéglős szívélyesen fogadott minket, lehetett enni, frissítőt inni, mi a mézes-lekváros joghurtot kóstoltuk. Nagyon finom volt.
Utána elmentünk a vízesésekhez, Ági mint a pók, úgy mászott fel a meredek falon, hogy megmutassa a „csodát”, ami a felső vízesés volt. A lemenetel meg annál izgalmasabb, még a gyerekeken is kifogott. Ági állta a sarat, navigált mindenkit, hova lépjen, mibe kapaszkodjon, hogy biztonsággal leérjen. Elindultunk Theologos felé, a falu határában Ági leállította a csoportot egy fügefánál, és megtanított fügét enni és élvezni a füge ízét, nagyon finom volt.
Azután elindultunk a tengerparti úton hazafelé. Felejthetetlen túrában volt részünk.
Reggel sikerült lefényképezni a napkeltét. Reggeli után irány a tenger. Nagyon nyugodt volt a víz, a móló környékén időztünk, hogy 12-kor felvegyenek, utána irány a nagyvíz. Sok hajóval találkoztunk, nagy volt a forgalom, egyszercsak ránkköszöntek a magyar motorcsónakosok, örömmel üdvözöltük egymást. Nem sokáig tartott a nyugalom, feltámadt a szél (délben úgy mint a hegyek között, mindig „fordul” az idő) s takaródót fújt. Fájó szívvel összeraktuk a kajakot, majd jövőre!!!
Csütörtökön hajókirándulás, a busz átvitt Limenasba, onnan indultunk visszafelé, most láttuk, mennyit is evezett István.
Megálltunk egy szigetnél, kiosztották a horgászfelszerelést, hogy próbáljunk halat fogni. Természetesen senkinek sem sikerült. Az Ági alámerült és egy nagy zsák kincset hozott fel. Pános, a férje segített neki felnyitni, s ő egy nagyon érdekes ismertetőt tartott a tenger élőlényeiről, sünökről, osztrigákról, kagylókról. Elmondta, mi ehető, illetve mikor ehető és mikor nem, kóstoló is volt, sokan éltek a lehetőséggel és megkóstolták. A következő öbölben kikötöttünk, lehetőség volt fürdésre, amíg elkészült az ebéd. Nyárson sült hús volt, grillen sült húspogácsa, tzatzikival és savanyúsággal, mire végeztünk, átértünk a Nagy Márványpartra.
Most nem volt olyan paradicsomi állapot, mint amikor a kajakkal voltunk, három turistahajó volt, a parton 100 ember, de úsztunk, napoztunk és jól éreztük magunkat. Mi láttuk a csendes, békés arcát az öbölnek.
Elindultunk hazafelé. Ági nagyon sok érdekes dolgot mesélt az út során látott partmenti épületekről, emberi sorsokról. Láttunk egy sátrat, azt monta az Ági, ha valaki sátrat ver, addig maradhat, míg fel nem szólítják távozásra. A másik egy barlanglakás volt, egy angol férfi lakja, nyugdíjas, van egy kenuja és egy kerékpárja, ha a dolgait kell intézni, azzal megy be a városba. Kint állt a „háza” előtt pucéron, egy kalappal takarta magát, amikor meglátta a hajót, barátságosan integetett vele.
A kikötőbe érve a busz két turnusban tudta elszállítani az utasokat, a mi csoportunk az Ágival hátra maradt, elvitt minket egy szőlővel befuttatott árnyas lugasba, víz volt, nagyon finom fagyit ehettünk, és a csoport jót beszélgetett, szóbakerült politika, az élet dolgai, a csoport fél órára nagyon közel került egymáshoz.
Este vacsora a Tratában, István kalamárit evett, én grillezett fasírtot. Annyit adtak, hogy alig tudtam megenni.
Péntek az utolsó nap, nagyon fújt a szél, nagy hullámok voltak, sebaj, legalább nem esik nehezünkre a pakolás. Összehajtottuk a kajakot, elsőre sikerült! Nagy szó, mert egy bőröndbe kell beleférnie s nem megy könnyen. Vettünk a közeli pékségben, mint minden reggel, sok-sok finomságot, hogy a holnapi útra is legyen. Délben bezárva találtuk a Mama's-t, a mellette levő fagyist, este az éttermek zömét is bezárva találtuk, nagyon szomorú volt. Mi lesz az utánunk érkezőkkel?
Az apartmanban lakó házaspár, aki kocsival jött, az is hazaindult. Estére még jobban fújt a szél, nagyon hűvös lett.
Reggel 8.30-ra kiültünk a ház kertjébe, 10.30-kor jött a busz, rövid pihenés után elindultunk hazafelé. Felvettük a stavrosi utasokat és megkezdtük a hazautat.
A határokon a szokásos 1-2 órai várakozás, döcögve, de hazaértünk.
Thassos gyönyörű! VISSZA KELL MENNI!!! Rengeteg felfedezésre váró hely van a szigeten. Tudtam, hogy beleszeretek, tudtam, hogy úgy járok, mint Krétával. Ahogy a földjére léptem, elkapott a „Krétakór”, itt pedig a „Thassoskór”. Akkor és most is azon agyalok, hogy jutok vissza, mit kell megnézni, hol találok még érintetlen tájat, mert járművet nagyon nehéz lesz találni, ezért jelent nekünk sokat a kajakkal való mozgás, de nagyon nehéz ezzel a mobilizálható hajóval a közlekedés. A Tengerikajak Egyesület indított az idén is Thassosra kajaktúrát, merev testű, nagy kanadai kajakokkal, majd jövőre esetleg megszervezzük, de lehet, hogy a kora nyári Toroniban töltött idő elég lesz a kajakozásból, és ősszel Thassos felfedezése lesz a cél. Nagyon érdekel, hol voltak az aranybányák.
A Melida Apartman nagyon jó. Jó helyen épült, szép, tiszta, bár nekem úgy tűnt, egy kicsit rideg. A tulajdonos nem szívélyes ember, azt írtátok, más szállásokon „Isten hozott benneteket” hangulattal fogadtak Benneteket, mi is készültünk, saját készítésű ribizliborral, de csak mi iszogattuk.
A sziget egyik, ha nem a legnagyobb kincse: ÁGI!! Csupa nagybetűvel!! Bármit írnék Róla, már előttem százszor leírták. Nagyszerű ember, mellette büszke vagyok a magyarságomra.
Visszamegyünk Thassosra! 
 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!

endeel