2010. júniustól már útlevél nélkül, személyi igazolvánnyal is el lehet jutni Görögországba. Sem a szerbek, sem a macedónok nem követelik az útlevél meglétét. Jobban ismerik, ezért ajánlom a plasztik személyi igazolványt, de olvastam már olyan beszámolót is, hogy egy kis értetlenkedés után a régi típusú igazolvánnyal is beengedték az utast az országukba. Rendelet szerint ugye elvileg bármely típusú jó. De kérdezem én, tudni kell nekik, hogy hányféle van még érvényben Magyarországon? Volt változás mostanában ez ügyben, meg még lesz is.

 

Mely országokba utazhatunk még személyi igazolvánnyal?

A Külügyminisztérium információi alapján az Európai Unió tagországain kívül az alábbi országokba lehetséges még személyi igazolvánnyal beutazni, illetve ezen országokon átutazni: Andorra, Bosznia-Hercegovina, Horvátország, Izland, Lichtenstein, Macedónia, Monaco, Montenegró, Norvégia, Svájc.

Ezen országok esetében bármilyen típusú, érvényes személyi igazolvány megfelelő a be- vagy átutazáshoz. A Bosznia-Hercegovinába be- vagy átutazó magyar állampolgároknak ugyanakkor azt javasolja a Külügyminisztérium, hogy utazásaikhoz minden esetben útlevelet vegyenek igénybe.
 
 
 
Más országok állampolgárainak belépése Szerbiába és Macedóniába:
 
Szerbia:
• MTI
2010. május 28., péntek 17:26
A szerb kormány pénteken úgy döntött, hogy az Európai Unió (EU) tagországai, valamint Svájc, Norvégia és Izland állampolgárai útlevél nélkül, érvényes személyi igazolvány birtokában is Szerbia területére léphetnek - jelentette be Mirko Cvetkovic szerb miniszterelnök egy sajtótájékoztatón.

Macedónia:
http://www.mfa.gov.mk/default1.aspx?ItemID=305...
   .....Citizens of the EU member states and citizens of the signatories to the Schengen Agreement may enter the territory of the Republic of Macedonia with valid ID card issued by the competent authorities of the concerning countries. ……

(Azaz az Európai Unió és a Schengeni Egyezményt aláíró országok állampolgárai érvényes személyi igazolványuk birtokában beléphetnek az országba.)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!

endeel