Az öreg falu, a vén platán és a folyók meséje

2015. november 17

És véget ért a nyár...
A parthoz közeli vidéken átalakul az élet.
A levegőben köröző éles szemű sólyom vagy vércse mindent lát. Vészjósló vijjogó kiáltással a pintyőkét egy nagy zuhanó repüléssel már-már elkapni véli, mikor az egy hirtelen ugrással egy szikla alá búvik, ott kivárva támadója távozását.
A sirályhad megszámlálhatatlan sokasággal fekete zúgásként lebeg az olívaligetek felett, eleségre vágyva. Szeles idő esetén, egy ideges vibrálásként, még fokozódó zúgó hangú dinamika hatását kelti a sirálytámadás.
Ha szélcsend van és bágyadt meleg, a repülő vitorlások is megnyugodnak. Kedvük szerint, - ha jól laktak - a fehér leples tömeg a partot teríti be. Nincs, ki megzavarja a nyugalmukat. Feltakarítják a partot, megritkítják az aljnövényzetet az ott megbúvó apró lényektől. Majd hol a parton szunyókálnak, hol a vízen látszatra ébertelenül lebegnek. Ilyenkor egymástól elkülöníthetetlenek, foltot képezve a tengeren. Csak egy szürkésfehér lepedő látszik ott, ahol félelmetes rajuk megpihen.
Az égen a kék szín egyre fáradtabb, szürkébb. Távolibbnak, magasabbnak látszik az Ypszárió hegyünk is. Felhősapkát hord, mit csak délben vet le magáról. A nyári nevetéses hangokkal teli zsongás elcsendesedett. A levegő illata is megváltozott. A faszénen sült húsok és halételek nehéz illatát a hegyi erdők oxigéndús levegője nyomja el. A gomba, a gesztenye és a dió párás, dohos aromája érződik, kicsit orrot csípősen mindenhol.

A hegyi falvak újra benépesedtek immár eredeti lakóikkal. Nyáron szinte üres minden falu, hisz mindenki a parton lakik a színes vendégáradattal.
Theologos, Máries, Sotiros, Kaliráhi, Agios Georgios, Kazaviti, Rahoni, Panagia, Potámia, gyönyörű hegyi falvak, szép kilátással a tengerre. Thassos gyöngyszemei azok.
A falvakból földes utas ösvények visznek fel a hegyekbe, hol nagy most az élet.
No, nem ám az olykor csörgő hangú jeepektől és a túracipős gyaloglóktól!
Más élet kezdődött ott meg…

Újra lélegeznek a hatalmas fák. Örülnek ők, hisz lábukat ismét patakok mossák.
A még gyengén csordogáló hűs vizű kristályos forrásokban vörösbegy, sárga- és feketerigó oltja szomját. A fakopács épp egy odút váj, megzavarva tompán kongó véső hanggal a fülesbagoly édes nappali álmát. A kicsi fürjek ijedve szaladnak el, azt hiszik, vadászaink közelednek. Pedig csak a mókusok ejtettek le egy kilyukasztott diót. A sárgásan fonnyadt páfrány közt lapuló kígyó épp erre várt… Nem alszik még. Éberebb most, mint bármikor máskor. Alattomban siklana egy mezei egérre, ki a földre pottyant, már lyukas gesztenyét próbálta rágcsálni. Teknőseink boldogan dagonyáznak egy agyagos tócsában, minek szélén már újra zsendül a selyemfű.
Az Öreg Platán az, ki itt e hegyi birtokot őrzi. Nagy a Platán birodalom a szigeten. Évezredek óta több királyságot alkottak. Minden platán egy nagyvezér. S azokból sok van ám itt. Minthogy sok a patak is. Hegyek és völgyek, mind teli kicsiny, víz vájta szurdokkal. Ott van az ő királyságuk. Hegy-vármegyére osztva, a patakos völgyek rendelkeznek a platán nemességgel. Mind megélt már sok emberöltőt. Terebélyesek, mint egy tér! Védő árnyat és életet adnak állatnak, embernek. A platánok évezredekig élnek itt, így mindent látnak, tudnak és mindenre emlékeznek.

Az Öreg Platán most emlékezik a nyárra, mikor a parti élet még harsány volt.
Bebújtam hatalmas odújába, és kértem, meséljen nektek a nyárról.

Július végi teliholdas délutáni hajókirándulás befejezését látja.

A naplemente után átalakulnak a kapcsolatok. Addig az ember uralja. Majd a természet veszi át a birodalmát.
A hold fénye egy fényes hidat ejt a víztükörre.
A hajónk csendesen siklik a sós mázas vizes teknőbe.
A hullámok ércesen súrolják a hajó oldalát.
Már nem beszélgetünk, csak figyeljük a hangokat.
Gyenge búgás hallatszik az emberrel teli partról, mit a hegy fáinak suttogása megpróbál itt fedni. Az idilli hangokat a fotómasinák kattanásai szakítják meg.
Romantikus pillanatok ezek.
Egy vitorlás egy tükörsima áramlatban mozdulatlanul lebeg az öblünk közepén.
Mögöttünk a víz tarajos áramlatot húz, hol kicsiny szardellák néha fel-felugrálnak. Szardella násztánc ez, ahogy a halászok mondják.
A távoli hegyek zöld lehelete ácsingózva nyújtózik a hűvöset adó ég felé.
Egy vitorlás magasodó árboca a felkelő hold felé irányoz, mintegy kapaszkodót keresve a szürkület végtelennek tűnő horizontjától.

Izgalom csak a vibráló fényeknél van. A nappal fehérlő tengeri homokpánt most üres. A hegy nyugodtan lélegzik. A vidám nyüzsgő lüktetés csak egy vékony sávban látható, ide-oda kígyózik fényével. A tengerszéli homok tompítja, beszívja azokat a hangokat.
Már csak mi vagyunk a vízen.
Egy úszó fán, mi kettészeli az olajfényes felszínt. Jódillattal átitatva, a forró naptól megkönnyebbülve, pihenten várjuk a kikötést, közben mélázva nyugtázzuk a parti tájat.
Az öböl közepi tengeri hordalék homokdűnékben hullámzik, mutatva a szél munkáját.
A parton az emberi kígyótest, arctalan tömeggel, egymástól elkülöníthetetlenül látszik.
A szállásoknál ugyanazok az emberek, mint a sivatagi homokrózsa. Csokorban és kis kockákra vágva.
Majd egy csörrenés, mélyről a vasmacskától. Koppan hosszú láncával a csillogó macskabajusz a tengerfenéken, szétröppentve a kis halakat, és a mi utunkat!
Itt a hajón olyanok vagyunk, mint egy maréknyi anyaföld. Tenyérbe véve azt dédelgetve, egymástól látva, figyelve és hallva.
Szép nap volt ez.
Szeretettel őrizzük mi is és a parti Öreg platán is.

Ott kucorgok még a platán odvában. Egy narancspiros levele hull ölembe. Kézbe fogom azt. Nézem. Majd fülemhez teszem. Zenél és énekel is.
Hallgassuk tovább újabb meséjét.
Nagy tömeget is látok a parti kikötőben a Tarsanasnál. Öreg épület ez. Még a szerzetesek építették. Tengervízben állt a lába, előtte kénes szagú gyógyvízű patak deltája csordogált egykor. Ettől tudott az Öreg Platán oly nagyra nőni. A platán terebélyes lombja mindig nagy életközösséget gyűjtött össze. Nappal a halászok itt tudták hálóikat foldozgatni. Fókák, delfinek és a mélytengeri áramlatok gyakran lyukasztották ki hálóikat. Rég volt ez. A kikötőben még vannak lélekvesztő bárkák, de már új arcot öltött a kikötő. Vitorlások is oldalához vannak horgonyozva. Az egykori homokfövényt most beton fedi, nagyobb biztonságot adva így a téli több méteres hullámzások idején.
Hű, be sokan vannak most itt.

A hold fenn fényesen ragyog. Az éjszakai párás levegőben a nagy platán alatt több szentjánosbogár cikázik a líra ritmusára. Ezen az augusztus közepi éjjelen sokan nem aludtak. Mindenki ott volt a kikötőben. Ki a parti sziklákon, kik földön ülve, kik asztaloknál. Sokan táncoltak is. A népi, politikai és virágénekek a líra és a hegedű kíséretével szívünkből szóltak.
Zene. Micsoda zene volt az akkor.
Eh… A levegő beleremegett az érzelembe, hol lángot gyújtva a szívekben, majd azt könnyekkel oltva. Ki nem értette azt, lelke annak is érezhette. Ilyen a thassosi varázs.

Elhalványul a platánlevél színe, nem mesél tovább.
Ősz van, más zene hallatszik most.
A hegy zenél.
Css… Vitát hallok…
Ki lehet az?
Nincs már vendég.
Az erdőben vagyok.
Megbúvok a platánodúban, hátha kileshetem nektek, mi történik most ott.
A fa ágán egy bagoly ül. Bóbiskolva hallgatja, ahogy beszélget a szél a fával.
- Én hozom a zenét magammal a távolból!
A platán válaszol neki.
- Nem te! Hanem én zenélek. Az ágaim leveleit zörgetem, attól van e szép zene.
Tovább vitatkozik a szél a platánnal.
- Évezredek óta hol süvítek, hol lágy szellőt hozok. Nélkülem zene nem létezhetne!
A vitára a bölcs bagoly teljesen éberré válik. Közéjük áll, hogy igazságot tegyen.
Szól a szélnek.
- Fújj most te csak egyedül, hadd halljuk, szól-e az éneked?
A szél kövérre pumpálja pofazacskóját, és belefú az üres levegőbe. Semmi nem hallatszik.
A bagoly most felszólítja a platánt.
- Rázd meg ágaidon a leveleket. Te szél, csak figyelj, és ne fogd azt fel.
A bölcs füles összekulcsolja szárnyait, és mély bólintással mondja a vitatkozóknak:
- Amikor elfelejtitek azt, hogy ÉN és felfedezitek azt: MI, akkor jöttök rá, kitől van ez a gyönyörű ének.
Dolgát végezvén a bagoly, önelégülten egy ággal fentebb telepszik.
ÉN vagyok a bölcs Glavkos, ki mindenki felett igazságot teremt.
MI meg hallgattuk ezt a zenét és a szép mesét.
A természet és a rendje. Ott is nagy rendszer uralkodik.

Kuvikol a bagoly.
Bennünket kérdez:
- Láttál-e már öreg platánt patak nélkül?
- Mit jelent a szó, hogy platán?
- Van-e az Öreg platánnak története?

"A platanosfa", ahogy a régiek hívták : a Platanos.
Így nevezi a nép. Öreg és hatalmas. Óriás és király a növényvilágban.
Mesélik, az apja Poszeidon, az anyja Ifimedia.
Ifimedia hevesen beleszeretett a tenger istenébe. Thesszália királyának lánya a szerelme kiteljesedésére, minden hajnalban a tengerparton ült, hol lábát kéjesen széttárta, hogy hüvelyét a tengervíz mossa. Ebből a szerelmi vízmosásból sok erős gyermek született. A Platán és testvérei. Egy lány és kettő óriás titán. A titánok név szerint Αλωάδες (Αλωάδαι , Αλωίδαι ), azaz Aloádes (Aloádi és Aloidi ). Az Aloádesek hatalmasak és hősök voltak. Természetfeletti erővel rendelkeztek, mely erő évről évre nőtt szélességre és magasságra is. 9 évesen 9 öl magasságra nőttek, mi több mint 15 métert jelent. Szélességük szintén 9 méter volt. Hőstetteik közé tartozott, hogy egy alkalommal Áriszt, a háborúk istenét 13 hónapig tartották magukhoz kötve egy rézüstben. A testvérek mind hatalmas erővel rendelkeztek. Örökölték apjuk és anyjuk vízimádatát és a gigantikus természetet. A testvérek, Platanos és az Aloádesek nagyon szerették egymást. Nőttek és erősödtek az ég felé. Különösen az Aloádesek. Mindaddig, míg ők azt határozták el, hogy erejük már Zeusz istennel is felér. Ekkor egy titkos gondolatuk született. A titánok Zeusz helyére pályáztak. Fel akartak jutni az Olimposzra, hogy onnan Zeuszt elűzzék, és feleségeit - Hérát és Ártemiszt - magukhoz vegyék. Megindultak hát az Olimposz tetejéhez, lelökve sok sziklát onnan a tengerbe, hogy szigetek szülessenek, hova majd tovább tudnak terjeszkedni. De mivel még nem érték el a kamaszkort, oly ifjoncak voltak, Apollon megharagudott rájuk ezért a cselekedetükért. Ily fiatalon oly hatalomra vágyni nagy bűn! Nyilával büntette a titánokat Apollon, ki Zeusz után volt a második isten. Vannak, kik azt mondják, a titánok feljutottak az Olimposzig. Ott Artemisz istennő volt, ki véget vetett a titán Aloadesek hatalmának. Ártemisz nem akarván velük a frigyet, maga szarvassá változott, és közöttük átfutott. A két titán a szarvast nem ismervén fel, meg szerette volna ölni. A szarvas átfutott köztük, azok egymáshoz préselődtek, majd saját magukat így megölték. Mivel alistenek voltak, az alvilágba jutottak, hol évezredekig bűnhődtek azért a tettükért, mert oly magasra vágytak. Háttal szorosan egymáshoz kötve őket, mérgeskígyók kúsztak fel rájuk, melytől kiáltásuk jutott csak fel a Felvilágra.
Platanos ment vízről vízre. Kereste őket. Felkiáltott az égbe. Lenyúlt az alvilágba, hol meglátta imádott két testvérét. Megérintette őket, mitől a titánok átörökítették rá összes természetfeletti képességüket.
Így lett hát a Platán oly széles és oly hatalmas.
Okult az Öreg Platán a testvérei bűneiből. Nagyra vágyik, az ég felé is, de nem vágyik az istenek közé.
Megmarad a földiek közt, nekik adva az összes jót, mit az ember szeret.
Az emberek szimpátiáját anyjától örökölte, ki Dionüszosz titkos szerelmese is volt. Ezért van az, hogy a falvak főterén sokszor dínom-dánom folyik, az emberek körtáncolnak és bort isznak lakoma közben.
Az embereknek szigetet teremtett, hegyekkel, folyóval, patakkal. Együtt él ott velük. Ott van mindenhol a falvakban, terebélyes árnyat adva és emlékeket, meséket megőrizve. Egy-egy ága letörik néha, ha mégis magasabbra törekedne. Az égi csapást Poszeidon küldi. Villámmal sújtva levág a platán terjeszkedő ágából egy részt, hogy emlékeztesse őt testvérei sorsára.
Mesém közben épp esik. Villámlik és dörög az ég.
Kandallómban egy platán korhadt ága adja a meleget.
Reccsen, majd meleget adó fényt árasztva duruzsol az ág.
Odaülök hozzá közel, hátam puhán egy párnára támasztom. Hallgatom az eső kopogását odakint. Idebent jóleső meleg és erdőillat a tűz melegétől.
A hintafotelben tüzet nézve elszunnyadok és a platánág meséjéről álmodok.

Újra nyár van. Délibábos meleg. Kalandra indulunk fel a hegyek közé.
20 jeep autó találkozója lesz majd ebédidőben az Ypszárió hegyünk menedékházánál.

De az ebéd csak akkor jár nekünk, ha addig jól kisétáltuk magunkat.
Utunk megáldására egy rejtett ősi hegyi kolostorba megyünk. A vörös talajú olívaligetek után hegyek tornyosulnak mindenhol. Fehér gurnyasztással egy harangtorony épület válik ki a tájból. A fehér kolostorfal melletti datolyapálma is elkülönül a hegyi növényzet közül.
Bibliai idill képe tárul elénk. Egy hegyi kolostornál állunk meg.
A távolban az Athos-félsziget vonulata sejlik a párás tenger felől. A nagy szakállú szerzetes szoknyát, nadrágot ad ránk. Tömeg nincs itt. Csak vidám, simogatásra éhes macska- és kutyafalka. A remete pap háziállatai örömteli farkcsóválással kapaszkodnak karneváli öltözetünkbe. A kolostortemplomba már magunk megyünk be. Színes, tömjén illatú sötétség honol ott. Mindenhol ikonok. Az alkotások közül talán a legkülönlegesebb a kutyafejű szent. Sokszor van itt liturgia. Olyankor az áhítatos nép énekétől nem hallatszik a szenteltvíztartó medence halk csobogása, mi a kis kápolnában egy rejtett barlangba van zárva. Szomjat oltóan, lelket frissítően hat arra, ki annak vizéből iszik. Miután az áldás megtörtént, folytatódhat utunk a márványbányákhoz. Patak partján, erdő szélén, egy szurdokvölgyben halad az utunk. A kanyar után egy körszínházat látunk? 500 méter magasan lehetünk, távol minden civilizációtól. Távolról tényleg olyan, mint egy körszínház. Magas lépcsői hófehér márvány ülőkéknek tűnnek. Az óriás titánok ülnek ott azokon a kőpárkányokon?
Félelmetes a látvány és mégis lenyűgöző! Látszik az ősi természet munkája.
Mily magas tenger borította e tájat?
Hol a vulkán, mi a márványos ősképződményeket kialakította?
Micsoda geológiai mozgások történtek itt valamikor?
Hosszú évezredek kolosszális munkája látható mindenhol.
A természet és a mai ember munkája mindez.
Megborzad, ki e márvány lépcsőkön sétál.
Lelket ápoltunk, tudatot megmozgattunk, de a gyomor üres!
Libasorba állnak újra a csörgő kockák és felfelé kaptatnak. Egy fennsíkon levő menedékház sütögetőjétől finom origánós sült hús illata vegyül a friss hegyi levegőbe. Épp ideje, mert a hasunk korog. Isszuk a forrás vizét és a magas csúcsok látványát. Mily pazar minden! Étkezésig gyönyörködünk és fantáziálunk.
Három csúcs veszi körbe ezt a fennsíkot, ahol most vagyunk.
Furcsa a látvány.
Milyenek ezek a hegyek?
Mint egy óriás púpos teve.
Lent a völgyben a titánok márvány körszínháza, itt fent a csúcson a tevéjük?
Nicsak !
Nyugatról a „kétpúpú” gazdagon megrakva vörös fenyvessel. A teve előre nyúló nyakán mint egy kantár, út halad át. Az Illyés Próféta a feje. A fejbőre cserzett, kopáron a nap perzselte, szél fényesítette kövekkel.
Megpihen itt a fennsíkon, elbámul a távoli messzeségbe, mi lába alatt hever. Egy zöld lejtő alatt egy magas sziklákkal körbevett kis öblöt lát. Az Aranypart teljes panorámájában gyönyörködik. A látványban szíve megdobban a szépségtől. Pihen, majd eszik egy kicsit, szomját oltja, aztán döcögve felmegy a sziget csúcsára, az Ypszárióra. Magunk mögött hagyva a tevét, meghódítjuk a csúcsot.
A világ körszínháza páholyában van. Zeusz és a többi isten mind velünk vannak. Apollon énekel és szaval. A nimfák a szél hárfáját pengetik, a sellők a mély tengerfenékről a víz felszínén a dallamra táncolnak. S mi állunk és hol velük éneklünk, hol csak libabőrösen az elénk táruló szépségtől ámulunk.
- De elég a csodából! Magára hagyva a nagy púpút, kimerülve a sok élménytől, fürödni indulunk. Genna, a születés tava és az azt tápláló patak vízeséseihez és annak tavaihoz igyekszünk. A kecskeszarvú Pán játszik velünk útközben. Néha pózol nekünk, majd sípja helyett mekegésével megállásra késztet bennünket. Ekho, a visszhang nimfája is vele van. Felkiáltunk mi is hangosan, örömkurjantással.
- Ide..deee
- Erre…re..
A környező hegyek visszaüzennek nekünk.
- Évi… viii..
- Víz…ízzz..
A visszhangok elnyúltan kiáltják felénk, hova tartson utunk.
Najád nimfák tavához értünk.
A tengerparttól a hegyek felé egy öreg falu áll. Valaha sokan lakták Mariest. Patakok csordogáltak körülötte mindenhol, kertjeiket sokszor elöntve, állataikat veszélyeztetve. Az emberek gondoltak hát egy nagyot.
- Gyűjtsük össze a hegyről az alázúduló patakok vizét. Áldás legyen azoknak bő vize.
Így született a „Születés”, ahogy ők mondják, a Genna. Tó lett belőle, mit nádas vesz most körbe.

Mágikus a táj, bár többször pusztította környékét tűz. A vízi tündérek mindig a természet segítségére siettek.
Kik ők?

A Nimfák.
A nimfákról sok mese él. Szépséges lények, isteni alakok voltak. A természet nélkülük elképzelhetetlen volt. Forrásoknál, tavaknál, erdőkön, mezőkön laktak. Kapcsolatuk volt az összes istennel. Énekeltek, táncoltak, szerelmeskedtek, házasodtak velük. Halhatatlanok nem voltak. Félistenként ők képezték a kapcsolatot a halandó emberek és az istenek közt. Haláluk után náddá, fává, virággá alakultak. Nélkülük sem növényzet, sem termékenység nem létezik. Zeusz, Apollon, Artemisz, Hermesz, Pán és a többiek mind-mind nagy szerelmesei voltak ezeknek a varázsos lényeknek.
Az édesvizek, tavak, források legfőbb nimfája Najad volt. Úgy tartják, ők Zeusz, a felhők istenének lányai. Szívesen szerelmeskedtek ők mindenkivel. Istennel és halandóval egyaránt, főleg ha azok fiatalok és szépek voltak. Énekük és beszédük a víz csobogása. Tetteik főleg jók voltak, de volt, hogy bosszúállásból bántottak, életet is vehettek el.
Mese a történet, valóság, hol járunk.
Egy tó, mit magas hegyek vesznek körbe. A tóba egy patak folyik.
A patak télen megközelíthetetlen a széles medrében. Nyári időszakban kisebb túrával megmászhatjuk a sziklákat, hol az Öreg Platán ügyeli a tavakat, melyek a források sziklás részének vízeséseiből képződtek.