Meghívó a III. THASOS TALÁLKOZÓ-ra 
Beszélgessünk…Ας μιλήσουμε
Sokszor beszélek nektek a görög szokásokról. Valamikor kezdtem azzal, hogy illik ismeretlenül is köszönnünk egymásnak, főleg, ha külföldön vagyunk. Írtam már arról, hogy mikor új hónap kezdődik, akkor azt itt ünnepnapnak tekintik, így Jó új hónapot is köszöntünk. Egy tavalyi írásban görög főzési szokásokra tanítottalak benneteket. Legutoljára a medveöleléses hogy vagy-ot adtam át nektek.
Most megint szomorkodom. Nem vagyok jól. Jól szeretnék lenni és ehhez a ti segítségetek kell.
Most vasárnap kezdődik a Thasos találkozó III.
Eszembe jutott a tavalyi nyári találkozónk. Jöttetek utána és mondtátok, hogy gondolkoztatok rajta, de nem mentetek. Mikor rákérdeztem, ha szerettél volna menni, és akadálya nem volt, mert a szomszédságodban volt, miért nem mentél? A fórumot olvasod, felém írsz, de oda sem mersz írni.
Miért, miért, miért?
Válaszod:
Mert ott engem nem ismernek, és én sem ismerek senkit.
Épp azért kell beszélgetni, hogy megismerj valakit. Elég egy közös cél, elég egy közös gondolat, de sokszor elég az is, hogy egy kicsit eltöltsd az időd.
Elmesélem egy 20 éves élményemet.
Krétán történt.
Ott egy nyári nyaralásom alatt, mikor még szó sem volt arról, hogy valamikor is kint élek, megismerkedtem a háziakkal. Stalidában, Sófiáék családjával az Eleusa apartmanházból.
A feleség 5 lányt szült Gorgosnak, ki kőművesként dolgozott. A lányok közt volt pici is, kicsi is, és volt eladósorban levő is. Nem mint szállóvendég közeledtek hozzám - bár az voltam, iroda által -, mert beszélgetni szerettem volna velük. Tanulni a nyelvet a gyerekek segítségével könnyebb volt. Ők kis szókinccsel rendelkeznek, így örömmel vittem a legkisebbet fürödni és sétálni, mert ragadt rám tőle a sok krétai szó. Hát még a tájszólás! Mikor már közvetlenebbül beszélgettem Sófiával, elvitt a családját bemutatni. Bebuszoztunk Iraklionba. Visszafelé a buszmegállóban várakoznunk kellett. Sok ember állt-ült körülöttünk. A félórás várakozás ideje alatt kb. 15 ember közt történt eszmecsere. Már sok mindent értettem. Kibeszélték anyagi helyzetüket, családi állapotukat. Kerültek közös ismerösök. Én nemigen szóltam, csak csendes szemlélője voltam a jelenségnek. Nem furcsálltam semmit. Talán csak a mély anyagi témák kibeszélését. De arra gondoltam, közeli ismerősei egymásnak. Bár az furdalta az oldalam, hogy hogy lehet ez a téma is közös, hisz egyik Iorapetrába készült, másik Sitia melletti faluba, megint más Ágios Nikolas mellé készült utazni. De nem kérdeztem, és nem szóltam.
Mindaddig, míg egy újabb utazásunknál kibukott belőlem a kérdés Sófia felé.
Akkor épp Mohos faluba stoppoltunk. Nemigen jár oda busz, mondta Sófia, de gyere, majdcsak felvesz bennünket valaki. Jött is egy teherautószerű kis furgon. Engem Sófia udvariasan beterelt a sofőr mellé, majd őt felsegítette a vezető a teher-részre. Ott semmi ülőalkalmatosság, és állati ürülék és szőrme. Hátradugott a sofőr egy inget, hogy arra üljön Sofi. A mögöttünk levő kisablak hamar kinyílt. A sofőr szeretett volna velem beszélgetni, de erős falusi akcentusát, pörgő beszédét nem értettem, így engem látóterén kívül hagyva, a kis ablakon keresztül Sófiával kezdett beszélgetni.
Megint család, anyagiak, örökségek, üzlet, és megoldandó dolgok voltak a téma. A végén mutatkoztak be leszállásukkor. Az autó elment és én még mindig ott álltam döbbenten.
Belekapaszkodtam Sófiába és kérdeztem: Te nem ismerted ezt az embert, és ilyenekről beszélgettetek?! Ő csodálkozva nézett rám. Miért??? Miért kell ismerned valakit ahhoz, hogy beszélgess vele? Hisz ezáltal ismered meg!
Később, évek elteltével hasonló tapasztalataim voltak az első görög utazási iroda vezetőivel. Nagyon szerettek engem. Mindenhova gyerekükként, barátjaikként kezelve engem vittek.
Sófiáék esetét azzal magyaráztam magamban, hogy egyszerű kétkezi, tanulatlan emberek. A nép beszélget csak így. Viszont Korfu szigetén, mikor Loukas, ki Oxfordban végzett, évekig élt kint angol feleségével, mikor tőle is ezt tapasztaltam, levontam a tanulságot. És nekik köszönhetem, hogy oly sokat tudok a görögről, nekik köszönhetem, hogy veletek is merek beszélgetni.
Azóta gyakorlom ezt a közvetlenséget, és teljesen természetesnek érzem én is, hogy bárhol vagyok, meg merek szólítani embereket. Elviccelődünk, mint rég nem látott jó barátok. A végén megkérdezzük, ki is vagy. Megígérjük, még egyszer találkozunk, akkor már tudatosan. Aztán tudjuk, hogy erre nincs idő, mert ha ezt be is tartanánk, hát oly sok házat és családot kellene végigjárnunk, hogy 3 élet sem lenne elég ehhez. Egy udvariassági forma hát ez a búcsúzás. Nem cserélünk sem címet, sem telefonszámot. De jóleső érzéssel folytatjuk napunkat. Jót beszélgettünk! Megtudtam valakitől valamit. Így, mikor máshol, máskor beszélgetek, esetleg megemlítem:
Á, és tudod-e azt? Nem is emlékszem már, kitől hallottam, de biztos úgy volt, ahogy mondta...
Nem kérem azt, hogy tegyetek ti is azonnal így.
Nem kérem, hogy azonnal sajátítsátok el ezt a módot. Ők szabad emberek. Beszédesek és vidámak. Ezért tehetik.
Most felkapod a fejed?... Miért? Á, igen, te is szabad és vidám ember vagy? Igen???
Valamikor voltál. Emlékszem még arra. Egy jó 20 évvel ezelőtt. Semmi különbség nem volt a görög és a magyar emberek viselkedése közt. A görög is boldogan mondta nekem, hogy nem járt még nálunk, de ki gondolta volna, hogy ilyen rokon természetű, - közvetlen, kedélyes, beszédes, nótás - emberek élnek a Duna-víznél is. Merthogy így hívtak akkor bennünket. A Duna-víz mentén élők.
Mondjátok, már nem ott élünk? Vagy mi lettünk mások?
Igenis, kérd ki magadnak! Igenis, hogy mi is maradtunk ugyanolyanok!
Ha nem is mindenkivel, de legalább azokkal, akikkel van közös témánk.
Itt a fórumon ki merünk nyílni megbántott kagylóhéjunkból, és igenis el mertek jönni a találkozóra is!
Ismertek engem, ismeritek vagy meg szeretnétek ismerni a szigetet. Elég ez témának.
Igaz, én csak ajándékaim által lehetek majd ott veletek.
Görög ajándékaim által.
S legnagyobb, legbecsesebb ajándéknak ezt szánom.
Tanuljatok meg beszélgetni ismeretlenül is.
És hogy beszélgetésünket elkezdjük, szeretném nektek bemutatni Józsit. Árki Józsit.
Nem ismerem, de egy jó ideje élvezettel beszélgetek vele. Nem járt a szigeten sem még. A honlap írásait is csak most kezdi ismergetni. De tudunk beszélgetni. Megkértem, beszélgessen veletek is. Eddig Pamag beszélgetett csak veletek. Leginkább a fórumon. /Pamag - ő a mi mindig vidám, mindig figyelmes, bölcs asszonyunk./
Józsi még nem tud a szigetről veletek beszélgetni.
Csak beszélgetni. Okosan, mély gondolatokkal. Esetleg máshova is elvinni benneteket Marco Poló útiélmény beszámolói stílusával.
Kértem hát, hogy adjuk át azt a görög gondolkodásmódot, amiről itt írok.
Kezdjünk új fejezeteket.
Az egyéb helyek útiélmények elmeséléséhez nyissunk egy új oldalt.
És azt is kérem tőlük, hogy beszélgessünk. Tegyünk párbeszédet, hogy ők hogy látnak dogokat.
Így filozofál a görög is. A parlementben vannak beszédek. Lehet, hogy más politikai nézettel, más szemszögből látva az adott témát. Így tették már az ógörögök is.
Így teszünk hát mi is.
Ez volt az én beszédem veletek, hozzátok.
Beszélgessünk…
Szeretettel várok hát mindenkit a III. THASSOS TALÁLKOZÓRA!
Kostas műhelyében készül ez a szobor.
A művész szimbolikusan szeretné fohászát kifejezni, hogy újra görög legyen a görög.
Én e levéllel küldöm imám felétek.
Legyetek olyanok, kiknek hisszük magunkat.
Legyen meg szabad lelkünk!
Atlasz, emeld hát vissza a magyarságot is!
