Téli álom

 Krétán éltem nagyon sokáig. Sokat köszönhetek annak a szigetnek. A görögség szelleme igazából ott érintett meg. A mitológia, az emberek  élete.
Egy hosszabb írásból most egy részletet közlök -  visszaemlékezés arra a szigetre, ahonnan az új életem kiindult.
Olvassátok szeretettel.

Szerdán hajnalban álmosan az első komppal, csöpörgő esővel, szitáló ködben hagytuk el Thassos szigetét.
Thesszaloniki elővárosában, Lagada környékén ért bennünket a hajnal. Itt megint eleredt az eső, és a ránk nehezedő köd elvette maradék kedvünket is a hirtelen úticélunktól. Párom a derengő hajnalban az eget kémlelve morcosan megállapítja, hogy a felhők közül egy pillanatra előbúvó kifli formájú hold arca nem északra néz, hanem fel van borulva. Mondja, marad a hideg és a rossz idő. Hiába, egy öreg tengerész a szelek és az ég nagy tudója... De isten óvjon attól, hogy vakon higgyek neki!
Marci a hátsó ülésen az igazak álmát aludva mormolt. Neki rég bevett taktikája, hogy mindegy hány ezer km-t tesz meg, kómába süllyed, és csak az út végén ill. a határoknál ébreszti fel magát. Hol Pános vigasztal, hol én őt, hogy majd meglátod, jól érezzük majd magunkat. Számolgatjuk a kilométereket, hogy hol kell majd tankolni Pireáig, ill. mennyi megállót tarthatunk, hogy este 21.00 órára odaérjünk a 22.00 órakor induló Festos Palas hajónkhoz.
Először teszem meg ezt az utat autóval. Most komoly útakadályra is számíthatunk majd. A Platanost követő Tempi völgyében az egy héttel ezelőtti komoly esőzések beomlasztották a hegyet, Larisa-Lámia felé elzárták az autópályának egyébként is keskeny szakaszát. A festői völgyet most bel- és külföldi szakemberek szállták meg. Az előrejelzés szerint Húsvétig 65 km-es tengerparti kerülővel juthatunk tovább azon a szakaszon. Elképzelhető, hogy a nyárba nyúlik ennek az útszakasznak a megjavítása.                
Figyeljük a benzinkutakat is. A médiából tudjuk, hogy az autópályákról csak kis kitérőkkel megtalálható üzemanyagtöltő helyeken az élelmes tulajok mindig 20-30 %-kal drágábban adják az üzemanyagot. Valóban. Keramotiban a kikötőnk bejáratához közel eső benzinkutas mindig olcsó. Az ott 0.91 Euró/liter árú gázolajat Lámiáig 1.25-1.45 Euróért kínálták.
A Tempi szakadékhoz érve rendőrautók sora várt bennünket minden útelágazásnál. Nem igazoltatásra várakoznak, hanem útbaigazító segítségként adnak éjjel-nappali szolgálatot. A 65 km-es kerülőút igen változatos és lassú. Szerencsénkre kamionok nem lassítottak bennünket a legtöbb helyen éles hegyi kanyarokkal övezett úton. Először felkapaszkodtunk a magas hegyekbe, majd leértünk egy olyan partszakaszra, ahol kezdetleges nyári turizmus lehet nyáron. Egyetértettünk Pánossal abban, hogy ez a kerülő felfuttatja majd ezeket a tengerparti nyaralóhelyeket. A kis aprókavicsos, sóderhomokos öblöket magas sziklák szegélyezték, a háttérben dimbes-dombos hegyek, a távoli háttérben egy rikító, hóval borított hegy magasodott. A területet mindenhol vörös talaj borította, tölgyes, erikás, néhol kendros, ciprus és fenyőfás növényzettel. Itt-ott egy-egy, a téli időben esőtől megduzzadt patak mosta le a köveket az útra. Majd teljesen sík tengerparti területre érkeztünk. Itt már látszik, hogy nyáron tombol az élet. A part teljesen beépítve a nyaralók tömegét kiszolgáló, csak nyáron nyitva tartó szórakozó egységekkel. A víz mentén a sódert ezerrel fújta a szél. Sehol egy nyári árnyat adó fa. A rádióból hallottuk, hogy a sok rendőr azért is van itt, mert az a kevés itteni lakos sérelmezi az Athén-Thesszaloniki közt utazókat. Így letiltották a bámészkodni megálló autósok parkolását. De jó is ez, mert ez a szakasz figyelemelterelő.
Hazafelé itt a parton a éjszakai órában elnéztem egy útelágazást, és a mélyen alvó családommal felkerültünk a hegyekbe. Ahelyett, hogy Larissa felé mentünk volna, tettünk egy 40 km-es kitérőt, és az utolsó hegyi faluban, ahol elfogyott az út, megijedve rángattam fel álmából Pánost, most mit tegyek?! Eltévedtünk. Hajnali 2 óra van, és egy alvó faluban vagyunk, ahol nincs tovább út, csak gyalogos turistaút. A párom első reakciója, hogy hívjuk telefonon a rendőrség 24 órás ingyen hívható 100-as számát, hogy útbaigazítsanak bennünket. Hát ez a térerő hiányában sokáig nem jött össze. Visszakanyarodtunk, áthaladtunk a sűrű erdővel benőtt hegyeken. Az nyugtatott csak meg bennünket, hogy új, széles út volt. Volt, hogy természeti szükség miatt meg szerettem volna állni, de Pános az erdei vadakra hivatkozva szigorúan megtiltotta ezt. Egy órás kanyargás után a magaslatról a távolban feltűntek az autópálya fényei. Po..pooo.. Fellélegeztünk  Itt térerő is volt. Hívtuk a 100-at. A rendőrhölgytől megtudtuk, hogy újból Lámia–Volos vonalában vagyunk. Tehát visszakerültünk egy, nappal valószínűleg igen romantikus, most halál félelmes úton a kiindulási helyünkre. Innen már a fényeket követve visszakerültünk az autópálya normál kerülőszakaszára, és újból nekiindultunk az idegőrlő szakasznak.
A Tempi szakasz útjának részletezését főleg azoknak szánom, akik nyár elején indulnak útnak Görögország középső ill. déli részeibe. Még egyszer hangsúlyozom, hogy előreláthatóan addig tartanak majd az útjavítások a beomlott völgyben!
Odafelé:
A Tempi előtt Oimolinál volt a leágazás. Kokkinó Neró partjáig dimbek-dombok közötti úton haladtunk. Hmm. Most látom, a Tempi-völgy rendbehozásához a sok szakember azért kell, mert egy kb. 15-20 km egyenes távolságban a két most említett terület között egy 1978 m magas hegy van, ami jelentős síközpont. A hegy neve Ossa, avagy Kissabos. Tehát egy rettenetes hirtelen magasodó, meredek hegycsúcsról van szó!!! Valahol Velikánál értünk le a sík tengerparti részre. Addig a hegyek közt ment az út, úgy, hogy a kicsiny kezdetleges tengerparti településeket láttuk. És ezért tűnt távolinak a havas hegy, mert elképzelhető, hogy a közvetlen felettünk magasodó 2000 m magas orom egy kisebb csúcsát láthattuk. Az Olimposzt Litohoró elágazásánál lehet jól látni. De elég távol van onnan is. Marcim ezért állapítja meg, ahány alkalommal arra járunk: Nem értem, miért mondják, hogy az Olimposz a legmagasabb görög hegy, ennél még a mi Ypszáriónk is magasabb és havasabb... Tehát innen az Olimposz nem látszódhatott. Ágio Kambos és Ágia között egy szintén szerpentines, de lankás hegyláb van. Ágiától Elevterión és Galinin keresztül vezet az út, hogy újból az autópályára jussunk. Larisa fölött vagyunk itt pár km távolságra. A Galini előtti faluban olcsó a benzin.
Visszafelé
Ágió és Ágió Kambos között téveszthettem el egy utat, ami most látom, a Mavrovouni hegy 1054 m-es csúcsára vitt fel, Keramidi és Elafos hegyi falvak közt kóvályogva Volos felett. A volosi rendőrök Ágióba irányítottak vissza bennünket, és onnan már figyelmesen kikeveredtünk megint a Tempi szájához.
Tehát az elterelő út egy 2000 és egy 1000 m magas hegy völgyében van.
 Tehát jó megérzése volt Pánosnak a vadakra vonatkozóan... Ezekben a hegyekben vadmacska, barnamedve és egyéb vadak is lehetnek. A kereszteződésben álló rendőrök valószínűleg az egyéb útvonalakat választók eltiltására is tartanak szolgálatot.

    Benzint a Larissa autópályát megelőző első belső faluban vettünk. Ott mérsékelt ára volt, 0.98 Euró/liter. Ezek a benzinárak kitartottak egészen a pireuszi kikötőtől 1 km-re levő szakaszig. Ahol is megint létezett 0.88 liter/Eurós ár. De ott idegen autósnak nehéz megállni, mert a kikötőbe sietők sora továbbsorol.
    Athénba érésünk során megint komoly úti gondunk volt. Az Athén és Pireus közötti kb. 15 km-es szakaszt 16.15 órától 19.30 óráig tettük meg. A kitáblázás ugyan segített, de a 4 soros autósávban ide-oda lavírozó ügyesek megbénították haladásunkat. Ez most az ünnepek miatt történt, de ugyanez lehet nyáron is, amikor a turistaforgalom miatt van csúcsforgalom.
    Az időjárásban Lámiánál éreztünk jelentős változást. Említettem, hogy rossz időben indultunk. A Volos környéki kávézós megállónál jutottam hozzá, hogy otthonmaradt sógornőmet felhívjam, hogy újévi ajándékát csak vízkereszt után kapja majd meg. Ő döbbent nevetéssel szögezte le, hogy mi Pánossal megérjük a 100 évünket. Munka nélkül, pénz nélkül utazgatással töltjük napjainkat. Nevetve válaszoltunk Efinek és Mákisnak, tudjátok, hogy tartja a görög. I ftoha séli kaló perási! Hogy is fordítsam ezt felétek? A szegény sors vidám jó életet követel!
    Pireába érve újabb aggályaink kezdődtek az erőszakos forgalom, a fáradtságunk és a tájékozatlanságunk miatt. Volt, hogy kamion szorított le bennünket az általunk helyesnek gondolt sávból. Pános legorombítva először a sofőrt, a következő lámpánál, ajtajának megveregetésével kikényszerítette fülkéjéből a vezetőt. Nem tudtuk, melyik kapuhoz kell Krétára sorolnunk. Az addig leszentségelt ember megijedve Pános öklétől, mondta, kövessük őt, és besorolt a 4 sáv egyikébe. A kikötő kapujánál még arra is képes volt emberünk, hogy leállította kamionját, elénk ugrott a tülkölő sorból, hogy most kanyarodjunk le, mert ő máshová megy.
Így értünk hát az óriás hajónkhoz .
Szigetünkön valószínűleg 8 fokos nyirkos hideg lehetett akkor, itt a kikötőben a 16 fokos meleg tengeri levegő végleg levettette velünk az utolsó téli pulóvert is. Emlékezetemben felötlött, hogy téli, tavaszi utazásaim során akárhányszor Athénba értem, mindig párás melegérzet volt a levegőben. Ugyanez volt most is. Már ismertem ezt az élményt. Ez a mediterrán levegő, ami itt a kikötőben még dominánsabb a tengertől.
Izgatottan szálltunk fel a hajóra.

Milyen hajótársaságok vannak Kréta szigetére? Innen Pireából a sziget mely kikötőjébe tudtok menni? A sziget fővárosába Iraklionba szezon és az ünnepek idején délelőtt 11.00 óra körül és este 20.00, 21.00, 22.00 órától indulnak hajók. A Minoán Lines társaság 8 emeletes luxus hajói mintegy 10-20%-al drágábbak az Anek, ill. Ferry Lines hajótársaságoknál. Ha Hániába mentünk volna, akkor is ezen társaságok biztosítanak utazási lehetőséget. Retcimnóba is van pár járat.
A hajójegy ára 2 felnőtt és 1 gyermekre és a nagyméretű személyautónkra 460 Euró volt. Ez az ár 10% kedvezményt tartalmazott, mert returba vettük meg a jegyet.
A sokgyermekes családok 50%-os kedvezményt kapnak minden esetben.
Kabin nélkül kértük. Ha kabint szerettünk volna, a hajón 50%-ban kaphatunk, ha van. A kabinigényt felszálláskor a recepción kell előjegyezni, amiről mikrofonon értesítenek a hajó indulásakor.
Miért érdemes a drága hajót választani utazásra? Az egyetlen, ami 8-as szélerősségnél is indul, és képes késve indulás esetén is betartani az eredeti érkezési időt. 3 óra alatt is megteheti az egyébként 7 órára tervezett útszakaszt.
A hajóra szálláskor, ha van hűtőszekrénybe teendő csomag, azt a jegy felmutatásával a hajó mellett várakozó két kamionból a hűtőkamionhoz kell vinni. Bérmentesen átvesznek súlyhatár nélküli csomagot, megkérdezve, normál hűtést vagy fagyasztást kérünk-e.
A hajón a 6.emelet az a szint, ahol a vendégek mindenféle szórakozást megtalálnak. A színházterem, az élőzenekaros bár, a shopok, trafik, internetszoba, gyermekfoglalkoztató játszótér, tv szalonok, első osztályú és gyorsétkeztető 20 féle menüvel, a frakkos pincérrel, a tetőtérben a 8.emeleten a napozó placc, a medence és a hozzátartozó bár szolgálják az utasok minden igényt kielégítő szórakozási lehetőségét. Éjszakai utazás esetén a kabin nélküliek vagy a Tv szalon kanapéin szundikálhatnak, vagy a magukkal hozott kispárnával és takaróval elvonulhatnak a kabinos szintek közötti teremrészbe, és a süppedő szőnyegre leágyazva alhatnak a kikötőbe érkezésig.  
Akik szereretik a hajózást, egy ilyen hajóút után esetleg egy hosszabb ideig tartó hajós körútra is kedvet kapnak.

Karácsony szentestéje. Első napunk

A kikötőbe érkezés előtt felmentünk a medencés fedélzetre. Rendkívül romantikus látvány Iraklion kikötői képe. A majdnem ezeréves velencei vár, az egykori kikötő boltíves raktárhelyiségei, a vitorlás jachtkikötőből a több árboc, és a kikötőre arénaszerűen ráépült hatalmas, most még alvó város fényei, az itt-ott a távolból felénk integető főnix- azaz datolyapálmákkal.
Emlékszem, ez a kép ragadott meg legelső hajós utam során. Ez a kép oly mélyen emlékezetembe van vésve, hogy bármikor Iraklionról hallok, ezt a képet idézem fel magamban. A langyos hajnali tengeri áramlat, ahogy keresztüláramoltatja a hal, az aromás gyógynövények, a frissen őrölt kávé illatát, a Psziloritis  Ida hegyének idelátszó csúcsáról kecske- és birkaillatát a kikötőben hangosan zsivajozó emberek között.
Most sem siettünk a leszállással. Felhúztam kis családomat, hogy együtt lélegezzük be Iraklion sajátos lelkét. Ekkor érintett meg bennünket igazán először az utunk várható örömérzése.
Kérdeztem Marcit, mit intézett, vár bennünket is valaki most hajnal 5-kor a kikötőben? Marci felhúzott szemöldökkel cöccintett: Oxi.

Ezt az Oxi-t a hangsúlyában nem tudom felétek leírni. Hallani kell. Hallani és nevetve megismételni. Hogy beszél a krétai? 80%-ban a teljes 500 ezernyi lakosság a régi nyelvét használja, nagyon furcsa, raccsoló, szöszöző, ty-éző hangsúllyal. Mikor Pánost megismertem, anélkül, hogy tudtam volna róla, én magam is ezek szerint beszéltem. Néhány szót az ottani kiejtéssel még ma is használok. Fülbemászó dallamú, könnyű, lágy kiejtést ad a görög nyelvnek.
Pános a hajóútjain egész reggelig azzal szórakoztatta magát, hogy kiszúrt magának vagy egy bajuszos öreg nénit, vagy egy ragyogóra boxolt fekete csizmás, magyaros pörgebajuszos, szúróstekintetű, karvalyorrú, sötét tekintetű férfit, és beszéltette őket.
A párom évekkel ezelőtt először Hánia-Suda öblében ill. Ágios Nikolaos öblében dolgozott a teherhajókon, majd Ierapetrán a Fan-Boat hajón, amit innen vittek el Thassosról, hogy az ottani turistaforgalmat lebonyolítsa Ierapetra és Chrissi csodás szigete körül. A párom igen büszke ez utóbbi tényre: egész Kréta szigetén nem akadt olyan kapitány, aki a mindig szeszélyes Líbiai-tengeren ezt a papucsra emlékeztető komphajót ellavírozgatta volna a két sziget között. Így a hajót kapitányostul kényszerült megvenni a krétai hajómágnás. Az idegen munkás betolakodókat nem jó szívvel veszik a helyiek. Őt is marták az első szélviharig. Majd miután a Chrissi szigetre utazó vendégek százai vártak, hogy ki viszi át őket a kikötő öt hajója közül, Pános a kikötőparancsnokság tilalma ellenére a maga felelősségére két fuvart is tett, a helyi hajósok onnantól kezdve előre köszöntek neki, és a városka hőseként kezelték. Itt olvadt be a párom a helyiek közé igazán. Igaz szeretettel szívébe zárva ezeket a furcsa, heves természetű, olykor együgyű, olykor gyermeteg, de lelkileg mindig tiszta embereket. Megtanult tőlük egy-két krétai frázist, a mandinádában beszélésnek titkát. Kérdezitek, mi az a mandináda? Szóképekben, rímekben való érzelmes beszélés. Leginkább a magyar lakodalmasok vőfélyének beszédstílusára emlékeztet. A krétai beszéd erről híres. Okos, érzelmes, tanulságos beszédek ezek. Még ha ismerjük nyelvezetüket, akkor is jól oda kell figyelni a mandináda mondanivalójára. S így van ez jól. Ilyenkor bizonyítja be a krétai, hogy csak a buták szemében tűnik ő együgyünek!

Gyermekem tehát azt beszélte meg, hogy magunk megyünk a hozzátartozókhoz. A kikötőből kikanyarodva észrevettem, hogy egy autós üldöz bennünket. S mit látok, egy egykori barátnőm volt a hátsó autóban. Teljes volt a döbbenetünk. Hogy Efim hogyan szerzett tudomást ittlétünkről, honnan tudta, melyik hajóval jövünk, ill. hogyan ismerte fel a 2500 utas autója közül a mi magyar rendszámú autónkat?...    A lényeg, hogy egymás nyakába borultunk, majd a központ szélén levő városrészbe navigált bennünket. Én ijedten mutattam, hogy nézz rá a teherautónkra, hogy tudok én azokba a kis sikátorokba bemenni és leparkolni? Aztán megnyugtatott, hogy csak kövessük, ott ahol mondja leparkolunk és az autót onnan csak akkor moccantjuk el, ha a városból kimegyünk.
Tudnotok kell, hogy Iraklion belső városrésze, utcái-terei a 2000 évvel ezelőtti knossosi palota labirintusszerű utcái ma is. A várost egykor négy hatalmas kapu vette körbe. Ma ez a rész a közvetlen belvárosi rész. A második világháborúig ekkora volt az egész főváros. Ma tízszerese. A városkapukon kívüli rohamos fejlődés 35 éve, a mai modern várossá való tétele 2002-ben kezdődött meg.
Efim autóba szállás előtt figyelmezetetett engem erre. Mondván, abból, amit itt létedig tudtál a városi közlekedésről, mindent felejts el! Teszek majd egy kört, most, míg nincs forgalom. Te figyelj, és rá fogsz jönni, hogy ha mégis az autódra kényszerülsz, akkor csak a parton, vagy a kapukon túl fogsz tudni közlekedni, a legtöbb helyen egyirányúsítva van a közlekedés.
Megdöbbenve láttam változást. Akik e változással együtt nőttek fel, azok számára öröm most a közlekedés. Azok, akik Irakliont egy nagy falunak ismerték, ijesztő, és hangos segélykiáltásokkal menekülnek a városból. Barátnőm navigálása közben figyeltem kis családom arcreakcióit. Marcim lelke repült a szabadságtól. Pános arcára ráfagyott az a mosoly, amivel a kikötőből léptünk ki. Szorongás vett rajta erőt. Egy pillanatra megszorítottam kezét, majd szemem felhúzva mondtam neki magyarul: NEM. Értette. A Nem azt jelenti, hogy meleg fogadás ide vagy oda, Iraklionban csak a kötelező tiszteletadások és a Marci útlevele elkészítettése során leszünk csak. Örömmel bólogatás volt a válasz. Igen, igen, így lesz!
Barátnőm otthona tényleg ideális helyen volt a parkolásunkhoz. Örömmel láttam, hogy harmadik emeleti lakásának erkélyére belóg a nagy pálmafa levele. Bent a műkarácsonyfa, az erkélyen a pálma. A lakásba érve a túrós lepény -mizitropita- és a gyógynövény és a nem tudom milyen hagymás lepény -praszopita- illata csapta meg az orrunkat. Efi mézesmadzaggal csalogat bennünket itt maradásra. Efi a világ legjobb szakácsnője. Igazából is. Aranykeze van, és a legjobb krétai barátnőm volt ott-tartózkodásom során. Fotózik, szakácskodik, és virágkötő, és természetjáró. Mindaz, amit én is szeretek benne, sok év tapasztalatából a legmagasabb fokon, hivatásszerűen van meg benne. Tehát tökételesen tudta, hogy lehet bennünket rabul ejteni. Így Pánosom is beadta a derekát, hogy az első éjszakát ott töltsük.
Marci nekiesett a sütőből kivett ropogós pitéknek. Megitta a zsályamézzel édesített hegyiteát, és befalt az ünnepnapok legkötelezőbb sütikéjéből is jó sokat.
Melanomakaróna, és Kourabjédes. Ezeket ismeritek és szoktatok vásárolni hazafelé ajándékba a sütis üzletekből. Ezután kinyúlt a nagyfiú.
Mi elmeséltük Efinek életünk sorát, majd útitervet kezdtünk szőni, kikérve az ő tanácsát is a változások miatt. Annak idején együtt laktunk Gouves falujában.
Az útvonalunkat így Irakliontól nyugatra kezdéssel terveztük. Marci később, ébredés után kérte, nem szeretne velünk a szigeten 3000 km-t megtéve folyton úton lenni, hanem itt Iraklionban a családnál a nagyvárosi élet örömteli nyüzsgését szeretné falni. Áment mondtunk kérésére. Megindultunk hát a Leondária szökőkút mellett lakó rokonok látogatására. Mindenhol marasztalni próbáltak bennünket, de még a karácsonyi ebédet sem fogadtuk el, mondván hogy Dél-Krétán van szállásfoglalásunk. Hazugság volt, mert csak veszélyes napokon foglalunk szállást. Ezen időszak veszélytelen. Meg fogalmunk sem volt, hogy utunk során felkeresendő ismerőseink közül hol találunk otthon valakit, és milyen kedvünk lesz maradásra. Az első nap maradék részét Iraklion belvárosában kódorgással töltöttük. Kerestem a régi emlékeimet. A Dédalos volt valamikor a fő sétány.

Itt egyszer hetekig laktam is egy velencei stílusban épült hotelben. Hogy imádtam. Kora reggel ébresztett a halászok küldöncének kiabálása. Kimenve a különleges vasrácsos, leszakadófélben lévő erkélyre, onnan vártam a belváros ébredését. A küldönc a hátán nagy halakat hurcolt. Az utca helyben lakó tavernásai behúzták, majd egy-kettővel kevesebb hallal továbbmenve újból kurjongatásba kezdett. Ezután jött a koulouráki árus. Ő hozta a friss illatos kenyeret az üzletekbe és a szezámmagos, ropogós kör alakú perecet. A hotelben szándékosan csak az első kávémat ittam meg ezután a reggelinél. A gyomrom a kispiac forgatagában akartam megtölteni. A kispiac e sétálóút végén levő Leondárja, azaz a velencei oroszlánkutas tér felső végében van. Reggel 8-tól már messziről hallani lehetett zsivaját. Azt az illatot, ami ott volt, nem tudom leírni felétek. Érezni kell. Utolérhetetlen. A frissen őrölt kávé, a gyógynövények, főleg a kakukkfű és az origánó, a füstölt hal, a kecske- és a birkasajt, a hagyományos péksütödék, és a piac oldalsó utcáin megbúvó elegáns butikok, amelyek előtt a sétányt illatos parfümös vízzel mosták le reggel. Mindehhez hozzájön a tenger meleg párás illata. Egyedülálló, soha sehol másutt nem érzett finom illat. Itt aztán mindenre kedvet kapsz, hogy megkóstolj! Még a necchálókban kg-os kiszerelésű éticsigákra is kedvet kaphatsz. A hortó pita, a mizotro pita, fahéjas, szegfűszeges, szezámmagos, mazsolás sztafido pszomo és a paputzáki volt a kedvencem. Görögország sok részén ezek nincsenek, ill. nem ilyen egyedi elkészítésűek. A hortó pita itt azt a hagymás, gyógynövényes, vadfüves pitát takarja. Mizitrópita? Hát azt sehol másutt nem ehetsz, csak Krétán. Ez a természetesen édes túrós pita. Ha ti itt jártok, vegyetek GLIKO MIZITRA-t, 8 Euró kg-ja. Kecske- vagy birkatejből, de nincs szaga. Elolvad a szádban. Igen romlandó, tehát annyit vegyetek, hogy 3-4 nap alatt elfogyjon. Ezt teszik a helyiek a rétestésztába. Ízesítésként mentát tesznek bele és fahéjjal megszórják. Hívják bogácsának is. De lehet enélkül is. Így semleges édes. Akkor tiro bogacsa. A paputcáki a kelttésztás változata ennek. Ezeket sehol másutt nem készítik.
Egyszer elcsábultam a kilóra mért füstölt halból is. Mindenki vette. Gondoltam, én is veszek egy kis olívabogyót, fetát, a koulourákit, és ilyen halat. Az erkélyemen próbáltam elfogyasztani. Hát mit mondjak?! Katasztrófa volt. Most már tudom, hogy annak speciális elkészítési módja van. Meg kell mosni, kis falatokra szeldelni és leönteni ecettel és olívaolajjal. Hozzá nyers paradicsom, uborka, citrommal leöntött nyers articsókaszelet és kitronszelet dukál. Akkor tehát a távoli kukában kötött ki a halam. Közben értetlenül olvastátok :kitron. No ezzel is csak Kréta piacán találkoztok. A pergamon, a frappa, és a kitron a vadcitrom fajták. Ezeket a kanalas édességek elkészítésére termesztik. Arról a blogban a Souzi édességek közt olvashattok bőven. Összekeverésig mind a citromra emlékeztet. Talán csak a kitron nem. Az a mérete miatt tűnik ki. Mint egy nagyméretű sárgadinnye, de citrom. Belül vastag fehér húsa van, fanyaron édes, vitamindús, puhán ropogós, leve nincs, csak kicsiny citrommagokból álló magháza. Ezt italozáshoz is szokták adni italkorcsolyaként. De legfőképp a kanalas édességet készítik belőle. Mindnek tömény citromillata és hűsítő, semleges savanyú íze van.
A piacon sok gyógynövénnyel is találkozhattok. A sztamnóangáthi és az Erontas csak Kréta vad hegyeiben terem meg. A sztamnoangatit megfőzik, és zöld salátaként olívaolajjal, citrommal tálalják. Keserű, de gyógyhatású. Azt mondják, minél keserűbb egy gyógynövény, annál több a hatóanyaga. Az Erontas egy édes illatú csoda hegyi tea. Abból literszámra is ihatsz, anélkül, hogy mellékhatása lenne.
A sajtok sokaságát szintén számos kis üzlet kínálja. Vásárlás előtt jóllakásig kóstolót is adnak belőle.
A halpiacot aki szereti, az itt kedvére nézegethet és vásárolhat a sokféle tengeri herkentyűből. Halpiac egyébként lent a kikötőben is van a délelőtti órákban.
Ezen a turisztikai piacon van tehát mindenféle holmi. Ajándékok, mütyürök, népművészeti dolgok, késesek. A krétai bicska legalább olyan híres, mint a magyar.
Egy dolog, amivel póruljárhattok. A tengeri szivacs. Legalábbis én akárhányszor vásároltam a középárú szivacsokból, csak díszként a fürdőkád szélére voltak alkalmasak. Vízbemártva, megcsavarva szétfoszlott mind. Szivacsot csak ott vegyetek, ahol egy vödör vizet is kiállítanak a megvásárlandó szivacs mellé, és maga a tulaj kér arra, hogy mártsd vízbe a szivacsot és nézd meg a felszívott víz mennyiségét, ill. a szivacs vizes állagát. Ott nem fognak becsapni. Egyszer Stalidában volt egy ilyen árus a turistasoron. Nem tudom, létezik-e még?
A piac után szerettem kiülni a Platia Elevteriá főterén levő kávéházak egyikébe. Ez a Hősök tere. Egykor ez egy nagy virágos kert volt, teli hangulatos kis kávézókkal. Fonottszékes, a hagyományos kis ülésű faszékekkel. Ezen a téren akkoriban többen abból éltek, hogy az ott sétálók cipőit tisztították. Emlékszem, abban az időben a hosszúszárú olasz vagy spanyol csizma volt a divat. Nekem is volt egy ilyen félcombig érő. Hogy annak ott milyen sikere volt! A cipőtisztitó „lousztros”-ok már messziről kiszúrtak és kis hordozható dobozukkal, ami lábtartóként is szolgált, minden alkalommal üldözőbe vettek. 100 drachmáért 2 kg narancsot is lehetett venni. De ennyit adtam nekik, amikor gondosan kiboxolták a csizmámat. Abban az időben erre nagy szüksége volt a helyi lakosoknak. A mindennapi férfiviselethez tartozott a fekete, barna vagy a fehér csizmanadrág, meg a fekete vagy fehér térdig érő bőrcsizma.10 évvel ezelőtt Iraklion idősebb férfi lakóinak a java ezt hordta. Gondolhatjátok, ők nem viccből dugták oda a lousztosnak a csizmájukat!
Hogy egy korabeli hangulatba bekukkantsatok, nézzétek meg az alábbi linkeket.

LINK1   LINK2

Ezekről a bennszülött idős urakról jut eszembe egy másik megmosolyogtató emlékem. Zsuzsa barátnőmékkel a knosszoszi buszon utaztunk. Itt a téren felszállt a buszra egy ilyen öltözékű bácsi. Botjával végigverte a busz utazóinak javát. Az ok: volt aki minit hordott, volt akinek ki volt festve az arca vagy a haja, de az is kapott, akinek nagyobb volt a dekoltázsa. Az idős feketeruhás, vagy konszolidált ruhás hölgyek hangos hümmögésére, miszerint mivé lesz a világ?! Egy botütést akkor is kaphattál ezen uraktól, ha csak az utcán találkoztál össze velük. Hát ők is kihaltak napjainkra....
Egy másik édes színfoltja volt ennek a térnek és a Dédalos sétánynak: a gesztenyesütögetős, aki forrón kínálta a frissen sütött gesztenyét és pattogatott kukoricát, a pisztácia és az egyéb magok mellett.
Az állandó zsibongást egy régi dallam ismerősen csengő hangja zavarta meg időnként. Ahol az állandó lakásom volt az Ágios Minász nagy templom mögött, ott lakott a laternás. Mihális délelőttönként itt a piacnál a törökkávézónál, késő délután a Leondária főterénél tekerte verklijét.
Hogy mi a laterna, arról az alábbi linkekből bővebben itt olvashattok.

MUZSIKÁLÓ GÉPEK

Laterna a YOUTUBE-on   VIDEO1   VIDEO2

Laterna (görög oldal)

10 éve az országban már csak 3 laternás élt. Egy Észak-Görögországot járta be Korfutól Thesszalonikiig, egy Athénban az Omoniánál és a Plákán, és egy itt Iraklionban.
Talán még 2000-ben láttam a ház előtt „parkoló”, asztal nagyságú kerekeken guruló zenegépét.
Propo árusok tömegével ma is találkozhatunk mindenhol az utcákon, szórakozóhelyeken. Általában szegény sorsú, idős emberek ők, rájuk akasztva egy nagy tábla, amin függnek a szerencsejátékok szelvényei. Ők tehát a totó, lottó, és állami szerencsejátékok mozgó trafikjai.
És a koldusok, kéregetők minden formában. Utcazenészekként épületről épületre járva. Egy táblán szerencsétlen sorsuk részletes leírása a nyakukba akasztva, buszra szállva kéregetnek, vagy ennek a derűsebb látványa, amikor egy kis ajándékot eléd téve kérnek tőled.
A nagyobb útkereszteződések sarkán hajnaltól a mezőgazdasági autókat megrohanó vendégmunkások hada. Albánok, pakisztániak, bolgárok, románok. Kétes külsejű szerencsétlen férfiak. A gazda, amikor az ültetvényeire munkaerőt keres, ide a fővárosba a városkapuk útkereszteződéseibe jön. Leparkol, kiköp egyet az ablakán, cigarettától megsárgult körmével a fogát piszkálva az autó lehajtott ablakánál munkáért tülekedők izomzatát, termetét megnézi, majd egy elával a járgány platójára tessékeli a napszámra jelentkezőt. Ha látja, hogy valaki ismerőse szintén munkásokat keres, szándékosan még egy pár egyént a platóra irányít. Nem mintha többre lenne szüksége. Csak kivagyiságból. Az erre szánt pénzt osztja aztán szét az összes munkás között. Így volt ez már több mint két évtizede, de ugyanezt láttam ma is. Így képzelem el a több száz évvel ezelőtti rabszolgapiac hangulatát is.

Ezt a vegyes hangulatot lehetett hát látni a pár évvel ezelőtti Iraklionban.

Pánossal tehát ezeknek az emlékeknek a keresésére mentünk. A Dédalos utcája mind modern, méregdrága üzletekkel teli. Nyoma sincs a nem oly régi romantikus hangulatnak. Platia Elevteria, a Hősök tere betonnal leöntve, egy-két megcsonkított eukaliptuszfa és beteg főnixpálmafa árulkodik a kert egykori múltjáról. A piac a régi volt. Az új sétány az Ágios Minás nagy templom és a piac közötti utcákban lett telepítve. A Leondária főtere le a part felé - az út elején a majdnem ezeréves egykori Velencei kaszinó díszes épületével - ma már sétálóutca. Az egykori velencei előkelőségek palotái ma bankok és egyéb állami intézmények tulajdonában már csak külsőleg őrzik az eredeti képet. Elegáns bárok és drága üzletek, vagy turisztikai  bazárok a városrész mai jellemzői.

A Platia Elevteria terét a turisták hívják Múzeum térnek is, mert itt van a sziget legjelentősebb, ókori emlékeket bemutató múzeuma.

Ami most szép volt, azt a karácsony jellege adta. A sétálóutcákon az agavékaktusz virága ezüstre-aranyra festve, rajta színes gömbök, piros masnik. Az utcán gyermekek hada. Fejükön a mikulássapka, kezükben a hangvilla és egy kis táska, miben pénz és kis ajándékok rejtőztek. Karácsonyi énekeket énekeltek a járókelőknek, az üzletek tulajdonosainak. Ez a szokás, mint más írásaimból már tudjátok, szenteste napján és az óév utolsó délelőttjén dívik a görög gyermekek körében. A Platia Elevteria terén hatalmas tribünt állított fel a városháza vezetősége, hogy napközben a gyermekek szórakoztatására adjon a színpadról programot, este pedig a felnőtteknek szóló koncert és vetélkedők legyenek az ünnepi napokra. A Jézus jászola több téren is fel volt állítva. De talán itt volt a legdíszesebb. Ez jó bevétel a Dimosznak. Fotóit, amit a Mikulás ölében ülő gyermekkel kattintanak, 5 Euró/db-ért árulta.
A családi esti karácsony itt nem nagy csinnadratta. Napközben mindenki dolgozik, délután abban a hatalmas forgalmi dugóban megpróbálta ünnepi bevásárlásait elvégezni. Este jöhet az ünnepi vacsora.

Az ünnepi családi vacsora végén éjfélkor a szentelt kenyeret a család egymás közt felszeleteli. Az első szelet mindig Istené, a következő szelet azon közvetlen családtagjainké, akik nem tudnak újév első terített asztalánál velünk enni, majd következik az asztalnál jelenlevők sora.
Ott mindig első a családfő, anya, és a gyermekek.
Lehet, hogy csak egy kis szeletke jut a kenyérből mindenkinek, de a szeretet a lényeg, ami abban a kis darab pitában benne lakozik. A szerencsepénzt elkölteni nem szabad. Annak helye mindig egy szent része a lakásnak. A görög lakásokban ez mindig az ikonosztászi. Az a sarok, ahol az egyházi ikonok és a tömjén van.
Ugyanezt teszik a görögök az óév utolsó napján is, ill. a kisebb közösségek a januári első összejövetelükkor, Újév köszöntőként.
Éjfél után vannak, akik REVELIONRA mennek. Mi ez? Kiöltöznek, valamilyen kis ajándékot magukhoz vesznek és vendégségbe indulnak. Igyekeznek végigjárni az összes ismerősüket. Megérkezve egy helyre elmondják, hol voltak idáig. Itt kik voltak, mi volt rajtuk, a háziaknak milyen volt a vendégváró ételmenüjük. Ez a vendégjárás szenteste, karácsony első és második napján, és óév utolsó éjszakáján szokás.

Mirajtunk még vacsora előtt kijött a hosszú fárasztó út fáradtsága, így hamar elnyomott a buzgóság bennünket.

Második napunk - Karácsony első napja
Kora reggel elindultunk Retcimnó felé. Mivel Pános még nem járt a régi főúton, ezt az útvonalat választottuk. A parton nyugatra kell indulni, Gázi elhagyása után Anógia felé, majd az anógiai elágazásnál Retcimno a követendő útvonal. Kb. 3-600 m tengerszint feletti magasságban, olykor szerpentines, nehéz szakaszokkal, rengeteg, a térképen fel sem tüntetett falvakon keresztül. Most kezdtük igazán Krétán érezni magunkat. A rádió minden csatornáján a ritmusos, dinamikus líra zene hangja jött.
Hallgassatok ti is bele, milyen zene volt teljes nyaralásunk kísérő dallama:  DALLAM
Sajnálom, hogy a szöveget nem értitek, de az érzékenyebbek szerintem azt is veszik majd!
A táj, mint egy mesteri kertész sziklakertje. A különleges formájú sziklák között a lóhere sárga virága, egy-két kaktuszféle szúrós növény kicsiny virágai, és mindenhol vörös talaj. A hegyoldalban kecskék és birkák sokasága. A szikrázó, meleg napsütés, a tiszta levegő nagyon éles színeket varázsolt a szemünk elé. Hátul az Ida-hegy havas csúcsa látszik, elöl az Omalos környéki havas csúcsok vakító fehérséggel tűnnek elő ebben a természetes színkavalkádban.
Az első érdemes megálló Drossiánál lett volna. Ezt a falut ma csak tavernások lakják. Minden krétai ismeri, és gyakran látogatja. Kismalac nyárson sütve a specialitásuk. Mivel reggel volt még, itt nem álltunk meg. Ha ti jártok erre, ez előtt a falu előtt egy pár km-re szintén van egy hagyományos konyhával rendelkező taverna, ami szintén a helyiek kedvencei közé tartozik. Azt a tavernát onnan ismeritek meg, hogy egy barlangjelzés is van ott. A taverna kertjén keresztül vezet egy földes ösvény a barlanghoz.
Drossia után kezdődnek az útszéli narancs-, mandarin-, citromültetvények. A látvány és az illat itt lenyűgőző. Amerre a szem ellát, mindenhol a messziről narancsló déligyümölcsök, itt-ott egy-egy virágzó mandulafa. A fák tövében a vörös talajt elfedi a sárga virágokkal teli gaz. A gyümölcsöktől roskadozó fák azt az érzést keltik benned: Rázz meg, szedd le termésemet. Mi is épp ezen gondolkoztunk, de úgy gondoltam, inkább kérjünk erre engedélyt. Ahogy egy falu közelébe érkeztünk, megálltunk egy olívabogyót rázó ember előtt. Karácsonyt kívántunk, majd Pános elmondta emberünknek, honnan jöttünk. Majd, hogyha a mi térségünkben valaki dinnyét szeretne lopni, arra tökéletes útmutatást kapunk, itt tehát azt kérdezzük, honnan szedhetnénk a gyümölcsökből. Vidám nevetéssel válaszolt a krétaink: ha már itt sem találunk kedvünkre valót, akkor nem tud hová küldeni bennünket. Pánosz felé én persze viccesen megjegyeztem, az emberünknek tuti csak olívaültetvénye volt, és a sógora vagy a szomszédja kertjére uszított bennünket! Ezek után kedvünkre bevetettük magunkat a földi paradicsomba. Pánost kioktattam, hogy ne a nagy mandarint szedje, hanem a kicsi nagyon erős színűt. Az a Klementina. A legédesebb és magnélküli. A vége az lett, hogy jól dugig ettük magunkat meg szedtünk egy jó adaggal is magunknak az útra.

Ezen a területen tehát a partot követő alacsonyabb hegyek és az azt követő már nagyon magas hegyek közti völgyben kb. Fodele vonalától Retcimnóig főleg mandarin, lénarancs, kevés citrom, kitron, frappa, pergamon, narancsi, koumkouát van. Hániához közelítve szintén ebben a tengerszint feletti magasságban a hatalmas méretű normál narancs és a kitron van többségben. Irakliontól keletre a Gouves és Stalida közötti hegyi völgyekben pedig a vérnarancsot és a mandarint termesztik. De a sziget területén, a 3-400 méter tengerszint feletti magasságig, bármelyik kiskert bármely itt felsorolt növény termesztésével sikerrel foglalkozhat, és teszik is ezt, ki-ki ízlése és kedve szerint. 

Ekkor már közeledtünk a retcimnói főúti elágazáshoz. Egy tábla mutatott jobbra, miszerint ez a Melidoni barlanghoz vezető út.

E barlang felé nektek érdemes elmenni. Két fontos látnivaló van ott. Az egyik maga a történelmi barlang Melidoni. Két történetet tudok róla. Az egyik a monda világába tartozik. Azt mesélik róla, hogy itt lakik Talosz, az a fémtestű óriás, akinek az volt a dolga a minoszi időkben, hogy őrizze, védje a szigetet az idegen behatolóktól. Naponta 3-szor körbejárta a szigetet, dübörgő lépéseivel megrázta mindenestől a szigetet, jelt adva ezzel az itt lakóknak, hogy legyenek készenlétben, arra az esetre, ha valaki támadó mégis a szigetre merészkedett volna. Felkorbácsolta a tengert is, és kőzáporral dobálta meg az idegen, rossz szándékkal érkező hajókat.
A másik a török megszállás végét idézi. Igaz és nagyon szomorú történet. A megszállás vége felé, a török mikor érezte, hogy már nem sok ideje van itt a szigeten, megpróbálta az összes itt élő ember életét kioltani. Retcimno megye támadása során a megye több száz lakója közül a betegek, terhesek, asszonyok és gyermekek ebbe a barlangba menekültek. Igen ám, csakhogy ez a barlang bár belül nagyon terjedelmes, sok napi élelmet , állatot be tudtak a menekülők spájzolni, várva, hogy hátha kihúzzák itt a harc végét - a török azonban egy csellel megtudta ezt a rejtekhelyet, bedugaszolta a barlang száját, kis réseket hagyva, és úgy készített tüzet, hogy a füst befelé áramoljon a barlangba. A bent rekedtek között már idáig is volt sok halott, majd a füst szép lassan mindenkivel végzett.
Ellátogathattok tehát e barlangba. Minimális belépőt kérnek, amiért idegenvezetést is kaphattok. Az idegenvezetés során beszélnek a barlang geológiai jellegéről, ill. az egyéb korokban talált leletekről.

Itt a közelben lehet még egy nagyon tartalmas, különleges programotok. A struccfarm.
A szigeten én két telepről tudok. Az egyik, a kevésbé látogatható az Amnissosi területén a reptér után, tehát Iraklion északi partján keletre indulva kb. 6km távolságra van a fővárostól.
A másik és nagyon látogatott farm itt Melidoni mellett van. Itt Marci elsőosztályos iskolai kirándulása során voltam. Emlékszem, 5 tömött autóbusz hozta a csemetéket ide. Először a barlangba mentünk mi is, majd ide. Egy hatalmas gyermekjátszó parkja van, egy szenzációs étterme, ill. a hatalmas területen mintegy 100 strucc életét figyelhettük meg. Lenyűgöző látvány a madarak futása, egymás közti évődése. Etetni nem engedik őket, de így is megéri. Az ilyen szabadságban élő madarak életformája igen eltérő az állatkerti viselkedésüktől.
A tavernában struccpörköltet, fasírozottat, bélszínt, tojásrántottát kínálnak a madárból. Van egyéb ételük is, de ha már itt vagy, inkább a helyi specialitást kóstold meg. Isteni finom és normál árú ételek. Én akkor egy hímes húsvéti strucctojást is vettem emlékbe.
 
Miközben közeledtünk Retcimno felé, Pános kérdezte, tulajdonképpen hová megyünk?
Tudom én... Kérdeztem tőle, szeretne Hániában aludni este? Ez ellen tiltakozott. Majd úgy voltam vele, hogy ha valami kedvünkre való elágazást látok, arra térünk. A régi útról kiértünk a parti főútra. Ez a szakasz a retcimnói nyaraló előfalvak területe. Egy ilyen tengerparti turistafalu Platanos. Erre a helyre aztán emlékszünk. Dél körül járt, így egymásra nézve nevetni kezdtünk. Menjünk a Ziszibe? Azt hiszem, aTaverna Ziszi az egész sziget legolcsóbb, legnagyobb választékú hagyományos tavernája. A parton van, hatalmas belső és külső térrel. Legalább 50 féle étel lefőzve, folyamatosan feltöltve a fogyóban levő csemegéket. A nagy látogatottság oka a friss étel, gyors kiszolgálás, nagy választék, és hogy egy adag 2 Euró körüli. Aki ide betér, úgy rendel, mintha egy nagy társaságot hívna meg. Belegondoltunk ebbe a ténybe, majd mégse tértünk le a taverna felé, mondván hamar esteledik és még nem tudjuk, hová megyünk, éhesek sem vagyunk, és a rettenetes sok étel elfogyasztása után nem lesz majd kedvünk továbbmenni, és az ünnepi estét egy romantikus helyen szerettük volna tölteni. Így a gázba tapostam és hajts tovább. Az úton feltűntek a távolból a Suda öblét övező hegyek. Pános a régi emlékeit idézgette felém, mikor megláttam Vrises útitábláját. Hirtelen arra kanyarodtam.
Vrises faluja annak, aki Thassos szigetét ismeri, talán Kazaviti faluját jutattja majd eszébe. Érdemes ott egy nagy megállót tartanod! 
A párom megütközve kérdezte, mi jutott eszembe, hová tartunk?
-Imbrosba. Neki ez az ötlet nem tetszett. Megijedt, hogy a szurdokba szeretném gyalogoltatni. Mondtam, most ha szeretnél, sem tudnál ott túrázni, a patak vize biztos fel van dagadva. Viszont már tudom, hol alszunk! Manusszoszék vendégszeretetében. 60 km t tettünk a fenséges hegyi úton.

TÖRTÉNELMI ÁTTEKINTÉS

I.e. 2600 körül irányult Krétára egy bevándorlási hullám, a jövevények feltehetőleg Anatóliából érkeztek. Minden jel arra mutat, hogy az őslakosok a bevándorlókkal békében éltek. Az idegenek elsősorban Kelet-Krétát népesítették be: ezek ismerték már a réz- és bronz megmunkálási módszereket, és mesteri megmunkálású fém és kőtárgyakat készítettek. Magas művészi színvonal jellemezte a kora minoszi kerámiát is. Az ásatásokon feltárt sírokban talált tárgyak (ékszerek, szerszámok, pecsétek, stb.) arra utalnak, hogy már akkor kapcsolatban álltak Egyiptommal, Anatóliával, Babilonnal és Mezopotámiával. Az Egyiptommal, Afrikával és Kis–Ázsiával kialakult kereskedelmi kapcsolatok alapján jött létre a krétai „thallaszokrácia” (tengeri uralom ). Kréta a hatalom nagymérvű összpontosítása következtében a Földközi-tenger keleti részében uralkodó helyzetbe került, amit alapvetően kedvező földrajzi helyzetének köszönhetett, és így szerteágazó, virágzó kereskedelmet teremtett magának. A gazdaság és a hatalom demonstrálásának céljából épültek az első minoszi paloták. A régi paloták korszakának kezdetén keletkezett egy hieroglifaszerű írásmód, amely - feltehetőleg - az egyiptomi hieroglifaírásból fejlődött tovább. Nem sokkal azelőtt, hogy a palotákat i.e. 1700. körül valószínűleg egy földrengés lerombolta, kialakult a lineáris A írásmód. Ebben a korszakban keletkezett az ún. „tojáshéj-kerámia”. Úgy tűnik, hogy a régi paloták tönkremenetele nem szakította meg a minoszi birodalom fejlődését. A minosziak hamarosan új és nagyobb palotákat emeltek. A birodalmat a híres Minosz király kormányozta Knossosból, aki papi feladatokat is ellátott. A korszak kulturális felvirágzásának csúcspontja egyben az első önálló európai kultúra volt. A paloták labirintus jellegű, nyílt építészeti rendszere a régészek számára egészen a mai napig rejtély maradt. Ez ideig az a nézet uralkodott, mely szerint a minosziak egy természeti vallásnak hódoltak, melyet többek között hegyi székhelyeken gyakoroltak. Egy új kutatási irányzat szerint ezzel szemben úgy gondolják, hogy a palotaépítészet mellett volt még egy egyházi építészet is, amelyben az egyiptomi hatás érvényesült, és ez beleépült a palota architektúrájába. A minosziak csúcsponton lévő kultúráját i.e. 1450 körül a Santorini szigetén kitört vulkán által keletkezett szökőár elpusztította. Csaknem az egész sziget elpusztult. A minosziak ezt a természeti csapást sohasem heverték ki.

A Minoszi kultúra hanyatlása.
( i.e. 1400 – i.e. 1100 )

A minosziak hatalmi túlsúlya a Földközi–tenger térségében megszűnt. A föníciaiak átvették a tengeri kereskedelmet, és a mükéneiek Krétát gyarmattá tették. Az élet fokozatosan megváltozott, „visszafejlődött”. A minosziak Kelet–Kréta megközelíthetetlen hegyi területeire húzódtak vissza, és ott eteo krétaiként (igazi krétaiként) hosszú ideig megőrizték hagyományaikat. Hatalmuk jelentős meggyengülése ellenére Idomeneusz uralkodása alatt Kréta nagy flottát küldött Trója ellen.

I.e 110 – i.e. 67

Krétán a spártai modellhez hasonló városállamok jöttek létre, melyek állandó harcban álltak egymással, majd a görög-perzsa és a belső görög háborúk idején - melyekben Kréta egyáltalán nem vett részt – a sziget a kalózok rejtekhelyévé vált.

Római megszállás
(i.e. 67 – i. sz. 395)

I.e. 67-69 között a rómaiak meghódították a szigetet, és Gortisz fővárossal Róma tartományává tették. Kréta ismét virágzásnak indult, élénk építészeti tevékenység folyt, főleg Gortisz és Knosszosz környékén. 59-ben szállt partra a szigeten Pál apostol a kísérőjével, Titusszal. Ők kezdték Kréta népét a keresztény hitre téríteni. Titusz lett Gortiszban a sziget első püspöke.

Bizánci korszak
( 395 – 1204 )

A római impérium két részre szakadásakor Kréta a Keletrómai Birodalomhoz került, melynek Konstantinápoly lett a fővárosa. Egyre inkább fokozódott az egyház jelentősége, ezzel szemben a sziget politikailag és gazdaságilag elvesztette a befolyását. 824-ben az arab szaracénok lerohanták a szigetet és csak 961-ben tudták kiűzni őket Phokász generális vezetésével, akit 963-ban a Keletrómai Birodalom császárává koronáztak. Ezzel Kréta szerepe ismét fokozódott a térségben.

Velencei megszállás
( 1204 – 1669 )

A negyedik keresztes hadjárat ( 1202 – 1204 ) után, Konstantinápoly elestével Kréta a montferrati II. Bonifác őrgróf kezébe került, aki a szigetet 1000 ezüst márkáért „elkótyavetyélte” a velenceieknek. Jacopo Tiepolo volt az első kormányzó, a sziget fővárosává Candiát tették: a szigetet is erről a városról nevezték el. A krétaiak sorozatban lázadtak fel az idegen uralom ellen. Miután a Keletrómai – Bizánci Birodalom Konstantinápoly fővárossal 1453-ban török uralom alá került, Kréta politikailag és gazdaságilag még egyszer felvirágzott. A Bizánci Birodalom minden részéről Krétára áramlottak a művészek és tudósok, akik az ott fellendülésben lévő művészetet és tudományt döntő mértékben befolyásolták. Miközben a törökök a Földközi–tenger térségében kiterjesztették hatalmukat, a török kalózok támadásokat hajtottak végre Kréta partvidéki részein. A sok éven át tartó hódító háború megkezdődött. 1654-ben a törökök meghódították Chaniát, egy évvel később Rethimnot. Tekintettel arra, hogy akkor a kereszténység utolsó védőbástyájáról volt szó ebben a térségben, II. Kelemen pápa általános segítségadásra szólított fel. XIV. Lajos csapatokat is küldött, de azok hamarosan felmorzsolódtak és így nem lehetett megakadályozni a törökök Iraklionba való bevonulását. A harc mindkét fél részéről hatalmas veszteségekkel fejeződött be. 1648-ban a főváros ( Chandia = Iraklion ) 22 éven át tartó ostroma megszűnt.

Török megszállás
( 1669 – 1898 )

A sziget több mint 200 éven át török uralom alatt maradt. A törökök drasztikus intézkedései – a keresztény lakosság kényszerítése az iszlám vallás felvételére, a templomok mecsetté alakítása, a görög anyanyelv tanításának tilalma, valamint a rendkívül magas adóztatás - következtében a sziget elszegényedett. A lakosság a járhatatlan hegyvidéki területekre menekült. A kolostorokban titkos iskolákat rendeztek be annak érdekében, hogy a gyerekek görögül tanulhassanak, vallásoktatásban részesülhessenek, és így görög nemzeti öntudatukat megőrizhessék. 1692-ben Velence hiábavaló próbálkozásba kezdett, hogy a törököket kiűzze a szigetről. 1700 körül Kréta különböző területein sikertelen felkelésekkel próbálkoztak: az elsőre Daszkalogiannisz alatt Szfakiában került sor, ahová az ellenállók nagy része visszahúzódott. 1715-ben az utolsó velencei erődítményeket is meghódították a törökök. 1821–ben a felszabadító háború a szárazföldről átterjedt Krétára is, de nem járt eredménnyel. Miután Görögország 1832-ben önálló királysággá vált, Krétát a nagyhatalmak egyiptomi fennhatóság alá helyezték. 1840-ben a törökök ismét megszerezték a sziget fölött az uralmat, a szigetlakók azonban szenvedélyesen harcoltak ellenük. Ezután nagy véráldozatokat követelő felkelések és szörnyű vérengzések évei következtek. A legrettenetesebb volt az árkadi lázadás 1866-ban. Mivel vég nélkül folytak a felkelések, a nagyhatalmak végül 1898-ban olyan határozatot hoztak, hogy a törökök hagyják el Kréta szigetét.

Az önálló Kréta
( 1898 – napjainkig )

1898-ban, a görögországi György herceg alatt Kréta autonóm státuszt kapott, majd az egyik legnagyobb görög államférfi, Eleftheriosz Venizelosz vezetésével 1913-ban csatlakozott a görög államszövetséghez. Később Venizelosz lett Görögország miniszterelnöke. A II. világháborúban Krétát a németek három évig megszállás alatt tartják, mialatt mindvégig élénk partizánharcok folynak a szigeten. A németek 1944-ben hagyják el Krétát. 1967-től katonai kormányzat - hunta - van hatalmon Görögországban. 1975-ben az ország parlamentáris köztársasággá válik, 1981-ben felveszik az Európai Gazdasági Közösség ( EGK ) tagállamainak a sorába.

WEB Tévé :    www.creteisland.gr/greece/en/crete-tv.html

Térkép :  www.explorecrete.com/crete-maps/images/Crete-eot.png

Videók :   girismata.skai.gr/default.asp

Egykor a mediterrán térség kalózainak és rabszolgakereskedőinek egyik főhadiszállása volt, ma viszont Kréta vitathatatlan központja.
Iraklion középső részét, a városmagot körbekeríti a még ma is masszívan álló velencei fal, és velencei kapuk állnak a város nyugati és déli bejáratánál. A város igazi felvirágzása a Velencei Köztársaság uralmához kapcsolódik, emlékei a mai napig alaphangulatot adnak a városnak. A török veszedelem közeledtére Velence megszakítás nélkül dolgozott a város és a kikötő megerősítésén. 1648-ban az ostromló török sereg a kor legkorszerűbb erődjének falaival került szembe. Az impozáns „védmű” még ma is szinte teljes épségében látható. A város a török korban fokozatosan elvesztette szerepét, majd a XIX. sz. végén Görögországgal való egyesülése után kapta vissza újra vezető pozícióját. A város ókori emlékeit a II. világháború bombatámadásai ugyanúgy nem kímélték, mint a közeli Knossosi palotát. Történelmét régészeti emlékein keresztül időrendi sorrendben végigkövethetjük a Múzeumban, kiegészítve a hagyományos népművészeti emlékekkel. A számos látnivaló, építészeti emlék között említésre méltó az Aija – Ekaterini templom csodálatos ikonjaival, az Aios Titosz bazilika, Kréta egyik legrégibb székesegyháza, a Loggia, mely valamikor a sziget egyik legszebb velencei épülete volt, valamint az Armeria - jelenlegi városháza -. Nevezetes terei: Platia Eleftherias - más néven Szabadság tér a piac mögött -, a Platia Kornarou, valamint - a helybéliek elnevezése szerint - az Oroszlán tér: azaz a Platia Venizelou. Iraklionban számos taverna, étterem várja a vendégeket, ahol a hagyományos görög és krétai ételekből bőséges a választék. Mindenki számára vonzó lehet a piac, ahol minden nap friss gyümölcsökkel, zöldségekkel, fűszernövényekkel, a tenger gyümölcseivel, ajándéktárgyakkal és láthatólag mindenféle áruval várják vásárlóikat a barátságos krétai kereskedők.

Képek : www.heraklion.gr/visitor/photos-maps

KNOSSOS

   Múzeumok nyitvatartása

KNOSSOSI PALOTA:   hétfőtől – vasárnapig  08.00 - 19.00
RÉGÉSZETI MÚZEUM:  hétfő   12.30 - 19.00
     keddtől – vasárnapig 08.00 - 19.00
TÖRTÉNETI MÚZEUM:  hétfőtől – péntekig  09.00 – 17.00
     szombat  09.00 – 14.00
     vasárnap  zárva

 Mindenhol, mindennap fizető

A krétai írásról : osmagyar.kisbiro.hu/modules.php

Wikipedia : hu.wikipedia.org/wiki/Kn%C3%B3sszosz

Zeusz beleszeretett a szép Európába, a föníciai Agenor király lányába. Egy hófehér, drágakőszerű, kis szarvakkal rendelkező bika képében Zeusz Európát Krétára szöktette. Matala közelében a tengerparton elcsábította Európát és nemzett neki három gyermeket: Minoszt, Rhadamanthiszt és Saperdont. Minosz lett Kréta királya, székhelye Knosszoszban volt. Róla nevezték el a minoszi kultúrát. Rhadamantisz Phaitoszban székelt, Shaperdon palotája Máliában volt. Poszeidon megerősítette Minosz király pozícióját. Erre ő egy gyönyörű bikát ajándékozott neki, amit egy oltáron kellett volna föláldoznia. Minoszt annyira megragadta az állat szépsége, hogy helyette egy másik bikát áldozott fel. E gonosz tetten felháborodva, Poszeidon bosszút tervelt ki Minosz ellen. Ezek után Poszeidon akarata érvényesült és Minosz hitvese, Pasiphae, az erős, fehér bikába beleszeretett. A bika iránti szerelme oly erővel lángolt fel, hogy Pasiphae elmondta Daidalosznak. Daidalosz, minden idők legügyesebb kezű művésze megígérte, hogy segíteni fog neki. Fából készített tehenet, melyet tehénbőrbe öltöztetett. Pasiphae elrejtőzködött benne, hogy a feláldozástól megkímélt bikát becserkészhesse. Hamarosan jött a pompás bika, meghágta a fatehenet, és Pasiphaevel nemzette Minotaurust, a bikafejű embert. Minosz mindenképp el akarta kerülni a botrányt, s miután elment a jóshelyre, azt a tanácsot kapta, hogy bízza meg Daidaloszt azzal a feladattal, hogy építsen Minotaurusz számára egy labirintust, ott elrejtheti a szörnyet. Egyszer Minosz, Androgeusz nevű lányát Athénbe küldte bikaviadalra, melynek során mindegyik állat elpusztult. Ezután Minosz engesztelésképpen azt kérte az athéniektől, hogy kilenc évenként egyszer küldjenek hét fiatalembert és fiatalasszonyt Krétára, s a Minotaurusz eledeleként vessék a labirintusba. Amikor ismét eljött az ideje, hogy az athéniak túszokat küldjenek Krétára, Athén ünnepelt hőse, Thészeusz a fiatalok közé vegyült. Véget akart vetni az athéniak bánatának, és meg akarta ölni a Minotaurust. Thészeusz apja, Aigeusz igen aggódott fia elhatározása miatt. Abban állapodtak meg, hogy Thészeusz a visszatérésekor sikerének jelzéseként fehér vitorlát fog felvonni a hajójára. Miután megérkezett Knossosba, Minosz egyik lánya - Ariadne - beleszeretett Thészeuszba, és megígérte neki, hogy segítségére lesz Minotaurusz megölésében, amennyiben őt feleségül veszi. Thészeusz örömmel beleegyezett a házasságba és Ariadnétól megkapta Daidalosz cérnagombolyagát, amely arra a célra szolgált, hogy mutassa a visszafelé vezető utat a labirintusból. A labirintusban Thészeusz legyőzte a szörnyet és Poszeidonnak áldozta azt, aki hálából kedvező visszatérést ígért neki. Ariadnéval együtt az összes athéni elmenekült Krétáról. Elsőként Naxosban tartottak pihenőt. Az istenek tanácsára Thészeusz itt hagyta Ariadnét, mert ő már Dionüszosszal volt eljegyezve. Nagy örömében Thészeusz elfelejtette felvonni a fehér vitorlát a fekete helyett. Apja, Aigeusz nagy izgalommal várt rá. Amikor megpillantotta a fekete vitorlát, teljes elkeseredésében a tengerbe vetette magát, melyet róla neveztek el Égei-tengernek. 
 

Kréta Európa és Afrika között, a Líbiai és az Égei-tenger határán helyezkedik el. Itt jött létre az első európai civilizáció, a minoszi kultúra, mely a mondabeli Minosz királyról, Zeusz és Európa fiáról kapta a nevét. Utóbbiról nevezték el földrészünket is. Stratégiailag oly fontos fekvése miatt a sziget évszázadokon át idegen népek küzdőtere volt. A minoszi kultúra hanyatlásától kezdődően (i.e. 1100 körül) Kréta szigete a hódítók állandó célpontjává vált, évszázadokon át idegen uralmat kellett elviselnie. A sziget azonban mindenkor a szabadságszeretet mentsvára volt. A mindenfajta elnyomással szembeni ellenállásnak itt hosszú, dicsőséges hagyománya van. Kréta, amely 1913 óta a görög államszövetséghez tartozik, a XX. században sem vesztette el stratégiai jelentőségét. Ezt bizonyítják a második világháború során a szigeten lezajlott események, valamint az a tény, hogy Kréta jelenleg is jelentős NATO támaszpont. Krétát napjainkban turisták tömegei keresik fel a nyári szezonban. A látogatók száma évről-évre növekszik. Szerencsére azonban a modern turisztikai létesítmények viszonylag kevés helyre összpontosulnak. Többségük a sziget északi részén, Agios Nikolaos és a főváros, Iraklion között elterülő hetven kilométeres partszakaszon helyezkedik el. Az utóbbi időben a déli partvidék is egyre látogatottabbá válik, de itt még mindig kellő számú nyugodt település, fürdőzőktől mentes strand, rejtett öböl található, melyek ugyan félreesők és megközelítésük is nehézkesebb, azonban varázslatosan szépek, kimondottan krétai jellegűek. Ezt a másfajta Krétát elsősorban a sziget belsejében, illetve a déli partvidéken találhatjuk. Ezeken a helyeken még tovább él a híres krétai vendégszeretet, amely olyan spontán, olyan szívélyes és olyan természetes, hogy az idegent szívesen és tárt karokkal fogadják társaságukba.
A krétai ember megjelenésén a mai napig is észrevehetők a különböző hódító népek típusjelei.
Kis-Ázsiától a középeurópai típusig minden fajtát megtalálhatunk a szigeten. Az alacsony feketétől a magas szőke, kékszemű embertípusig. Mindezek ellenére igen hasonló személyiségjegyeket hordoznak: a függetlenség és a szabadság szeretete, a családi összetartás igénye. Örömüket lelik mindenfajta játékban, szívesen politizálnak, nagy vendégszeretet él bennük és különösen fontos számukra a pillanat, és annak varázsa.

Gaitenides  ( a görög származású német író ) így ír a krétai emberről:

 „Minden forró ezen a szigeten: a szó, az ének és a tánc, a szerelem és utálat, az érzések és a gondolatok, de még a politika is. Röviden – a krétai olyan Görögországnak, mint a korzikainak Franciaország – ő a szupergörög. A görög nép tulajdonságai benne teljesednek ki. Nincs jobb barát, mint ő, és nincs rosszabb ellenség sem.”

A krétai embert egyik oldalról nagyon érzékenyen érinti minden kritika, másrészről pedig nagyon nagy beleérző képességgel rendelkeznek embertársaik iránt. Az az érzése, hogy többet ér egymaga, mint az összes többi görög együttvéve. Mindenre képesnek érzi magát, mert úgy gondolja; amit a valóság nem tesz meg, azt megteszi a fantázia.

KRÉTA VALLÁSI HAGYOMÁNYA
A mitológiai főisten – DIAS – imádásának kora után, Pál apostol és tanítványai megalakították a kereszténység hirdetésével a krétai egyházat.
BIZÁNCI „A" KORSZAK /330-824/ - római központ
E nyugodt, békés, fejlődő korszakból a szigetnek nem sok emléke maradt meg. Legjelentősebb vallási központja Gortinában volt, amely fővárosa volt az akkori római Krétának. A minoszi-kori központi területek bazilikaszerű épületei nem egyszerű templomok voltak. Ezek alakultak át az egyházközösségek nagyházaivá, melyekből csak 70 maradt fent az utókornak. Az erre vonatkozó emlékek a Történelmi Múzeumban tekinthetők meg.
ARAB KORSZAK /826-961/
A spanyol kalózvezér –Kordobai Abdu Omar- nagyszámú csoportjával megszállva tartotta a szigetet. Egyiptomot nem sikerült elfoglalniuk, így itt telepedtek meg. A legenda szerint annyira tetszett nekik a sziget, hogy elégették összes hajójukat, megakadályozva ezzel önmaguknak a sziget elhagyását. A népi változat szerint a szaracénok démoni képességűek voltak. S valóban, ez a korszak a legsötétebb a krétaiak életében. Vita folyik, vajon az iszlámizmusra is áttérítették-e a helyieket? Semmire nincs bizonyíték. Az arab uralkodás alatt főleg védelmi falak épültek a szigeten. Az utókorban átépítve megmaradtak a Dédalosz-Leoforosz Dikeoszini út közti Handaka maradványai. A kikötő környékén talált földbeásott pénzek és egyéb kincsek darabjait a Történelmi Múzeum őrzi.
BIZÁNCI „B"KORSZAK /961-1204/ - konstantinápolyi központ
A vallásos hadvezér, Nikiforosz Fokász kiűzte a kalózokat, kincseiket összegyűjtve az egyháznak ajándékozta. Új hajnalra ébredt Kréta. A valláson túl erőteljes fejlődésnek indult minden. Félve az újabb arab támadásoktól, végvárakat építettek minden kikötésre alkalmas öbölbe. Titus apostol segítségével visszaszerveződött az egyházközpont Handakában és Gortiában. Rengeteg kolostor és templom épült. Gazdagságát jellemezte, hogy ügyes kezű művészeket is idevonzott a virágkorát élő sziget.
VELENCEI KORSZAK /1211-1669/
1204-ben a bizánciak két ágra szakadtak. Ezidő alatt Enrico Pescatore kalózvezér kezére szállt a sziget, aki Velencének adta azt. Új korszak vette kezdetét. Még erősebb katonai építkezéssel, a már meglévők fantasztikus megerősítésével, újabbak építésével. 1453-ban Konstantinápoly török kézre kerül. Innentől megkezdődik Kréta elfoglalásának kísérlete a török által. De a velenceiek keményen kézben tartották a szigetet. A művészek beáramlása Krétára folyamatos. Az egyházi létesítmények egyben művészi továbbképzők, az olasz egyetemisták és a helyiek számára.
TÖRÖK KORSZAK /1669-1898/
Az 1645-ig épült több mint 1000 kolostorból 50-60 maradhatott meg ez időszakból. Azok, amelyek az adót is és a védelmet is ki tudták fizetni. Ezek dzsámivá alakultak, hirdetve az iszlám igéket. A helyiek csak titokban éltek az ortodox vallásnak. A gazdasági helyzet tragikus volt. A krétaiak felajánlották mindenüket az egyháznak, hogy ne kerüljön török kézre. A lakosság éhezett, sem kenyér, sem olaj nem volt. A szegényeket az egyház tartotta ki, a keniszek védelmezték. A kenisz szó a hitetlenek árulóját jelenti, de hívták őket „Jó estét kívánok"- nak, vagyis Kaliszperideseknek is. Megjelentek az agák és a török előkelőségek házában, s elköszönéskor mindenkivel végeztek. Erős emberek voltak. Vad hegyekben, szurdokokban megbújva éltek, onnan ütöttek rajta a törökön. Mindig egyedül dolgoztak, búvóhelyükről senki nem tudott, emiatt lehetetlen volt elfogni őket. A felszabadulás első reménysugarát is ők adták. Az egyházi emberek fegyvereket vásároltak, s megszervezték a törökverő harcokat. Az egész világot felháborító vérengzések, oktalan mészárlások miatt külső segítséget is kaptak a krétaiak.
Az 1856 utáni egyezmény szerint szabad vallásgyakorlást engedélyeztek.

ANGARÁTOSZ kolostora
Földrajzi elhelyezkedése, közigazgatása: A fővárostól 23 km-re délkeleti irányban található. Területileg az iraklioni egyházrendhez tartozik.
Keletkezése: nevét Panajia (Szűzanya) nevéről kapta, de a megkülönböztetés miatt, az alapításhoz fűződő történetből más nevet is csatoltak hozzá.
Egy keresztény az ángárátja bokor tövében a Szűzanya ikonját találta meg. (Krétai nyelven ángárátja - görögül rogdi - magyarul gránátalmafa) Ezt az ikont valószínűleg a szaracén muzulmán támadások idején - 730-842 között – rejtették el, a vallást sárbatipró kalózok elől. A bokor mellé építették az első kolostort, majd több ilyen bokorral körbeültették, emlékeztetőül erre az eseményre. Az első gránátalmafa helyét a kolostor déli részére felállított ú.n. ikonosz-sztászi, azaz füstölő jelzi. Az alapítás ideje vitatható, de már 1458-ban jelentős írásos dokumentumokkal rendelkezett. Az épület emelésének időpontját Nikiforász Fokász nevéhez és 961-hez, a szaracénok legyőzésének évéhez fűzik.
Története napjainkig:
1500-1669. Fénykorát élhette. Iskolaként és művészképzőként működött, nagyon sok híres személyt kinevelve.
-Szilveszterosz (patriárkisz-rendfőnök - Alexandriából)
-Meletiosz Pigász (u.az) : A pápának a kereszténységtől való eltávolodását bizonyította be. Iraklion fő iskolájának igazgatója is volt.
-Kirilosz Lukárisz (u.az) : Iraklioni születésű, Hániában tanult tovább, már 30 évesen kinevezték rendfőnöknek.Egész Európát beutazva az ortodox igét hirdette. A pápaellenes hadjárata immár a török elnyomók támadásának is ki volt téve, úgy végezte munkáját. Nevéhez fűződik a Szentírás egyszerű nyelvezetre fordítása, annak a Balkánon való elterjesztése. Mártírhalált hal. A pápa elárulja a töröknek, akik felnégyelik. Csontjait az I. kolostor szent ereklyeként őrzi.
-Jeraszimosz Paleokarasz : Hánia szülöttje, már 35 évesen rendfőnök. Halála után örökségéből 24 görög továbbtanuló ifjú -ebből 16 krétai származású- végezheti tanulmányait Olaszországban. /97 évig fedezte a költségeket az alapítványa./
-Ászánátosz Hrisztoforosz : Törökverő hírében állt. A levágott török fejekből piramist emeltetett, s azt a velencei bárónak (Dolfin) ajánlotta. Ezt az eseményt egy nagyon híres vers - A krétai háború - örökíti meg.
1669-1898.
1669-1830 : Tilos volt a kolostor működése. Ami idő alatt titokban még erőteljesebb munkába kezdett. Ma is őrzik az ún. sztamnotátiszt, amely a mai ebédlő előtti nyitott téren van. Itt egy cserépedényben bor, paximádé (kétszersült-kovászolt kenyér), sajt, s egy hatalmas korsó olívaolaj állt az éhezők rendelkezésére.
1896-ban a basa fegyverrejtegetésről értesül. A kolostort megtámadva leöli a szerzeteseket. A kincseket elrabolja, s utolsó döfésként Timion Prodromon (szent előút) ikonját homlokon célozza. Ez sikerül is neki, de a falról visszaverődő golyó a basa szemét találja el. A kigyulladt ikon füstölésekor erős földrengés rázza meg az épületet. A törököt ezek után nemzetközi segítséggel kiűzték a szigetről.
20. század. Német megszállás.
A kolostor úgy működött, mint a török megszállás idejében. Gerászimosz Mizerákisz rendfőnök segítségével megszerveződött az angolokból és krétaiakból álló partizáncsoport. A rend összes tagja, kezükben fegyverrel az utolsó csepp vérig harcolt a nácik ellen..
Ez összefogásnak köszönhetően, nagyon sok emberáldozattal ugyan, de ismét felszabadult Kréta.

Napjainkban 20 nagyon magas végzettségű szerzetes é1 és dolgozik a kolostorban. Az Ángarátosz település összes szőlőültetvényét művelik, termését feldolgozzák rakinak, bornak. Feladatuk még a juh-, kecske- és baromfitartás, beleértve a pulykát és a gyöngytyúkot is. Jelentős jövedelemmel gazdagítják az egyházat. A befolyt pénzösszegből minden arra rászoruló kaphat, indokolt esetben. /Betegség, földrengés, földcsuszamlás stb.../
A kolostor részei.
-Vezetője a katolikosz (a fő pátriárka)
-A kolostor mai formáját 1940-ben nyerte el. Kivéve a harangozó része, az 1865-ből származik.
-Az eredeti fa helyére állított ikonosztászi.
-A sztamnosztátis előtt levő sír 1554-ből. (Theodoro Koliva Afnd)
-Két főbejárati kapu. (1583-ban épült, Arszeniosz Geromonahosz által)
-Régi katonai kórház, mely ma ebédlőként működik.
-1628-ban épült raktár, amely ma teli van az illatos borok teli hordóival, ízletes sajtokkal, s az egyéb betakarított terményekkel.
-Az ún. Pateláru kút, s mellette található a rendfőnök szobája, amelyben fogadóterem van az ortodox hívők számára, kik áldásért folyamodnak Istenhez.

A kolostor ünnepnapjai:
-A legnagyobb ünnepnap Szűz Mária napja, augusztus 15-én. Ez a nap egyébként az egész világ ortodoxainak egyik legfontosabb ünnepnapja.
A templomában található védőszenteknek is megvan az arra kijelölt napra az ünnepnapjuk, az un. panijiri, azaz a búcsú napja.
Ünnepnapok vannak még a különféle korokban az elnyomók elleni harcok győzelmes napjainak évfordulóin, külön megemlékezve az ott mártírhalált halt emberekről.
Mennyi vér, s mennyi körnnycsepp hullott, Istennek ajánlva!
Mennyi éhező lélek, az Istent szolgáló kezek által jóllakatva.
1000 év dicsőséges harcai, Isten által meghallgatva.
Ezt adta e szent hely, Krétának, Görögországnak, s az ortodox világnak.

REMETEÉLET - ANEKHORÉTÁK (visszavonultak)
A keresztény szerzetesrend a remeteség mozgalmából nőtt ki. Világmegváltó magatartásuk mögött passzív társadalomkritika húzódott meg. Avilágtól elvonulva, vezekléssel töltötték idejüket. Isten nevében barlangokban laktak, gyökereket-füveket ettek. Testük nem, csak a lel¬kük érdekelte őket. Krétán 700-tól az 1900-as évekig éltek remeték.
A szerzetesek már szervezettebben éltek. Hármas fogadalmuk a tisztaság, engedelmes¬ség és a szerénység. Közös életre kötelezettek, a kolostorok lakói voltak. Kötelezettségük a vallásgyakorlás mellett a kemény fizikai munka. Életük végén is a kolostorba, vagy mellé temetkeztek. Ezt a szokást csak a II. világháború után törölték.
A nap 24 órájából  8 óra imádkozás, 8 óra munka, 8 óra pihenés volt. A napjuk hajnali 2 órakor kezdődött, egyéni vagy csoportos imádsággal. Életüket a szerzetesrend főnöke szervezte meg, akit 3-4 évre választottak.
Foglalkozásuk kertművelés, konyhai munka, állattartás -húst ugyan nem ehettek-, tejfeldolgozás és a művészi élet. Ami pénz a termékek esetleges eladásából származott, a kolostor pénztárát illette meg. A minimális fizetés, amit kaptak, csak a magánszükségleteik kiegészítésére kellett. A kórházi ellátást, a gyógyszereket, a temetést a közös pénztár fedezte.
Minden kolostor várszerűen épült a védekezés miatt, ami az erre a célra kialakított várfal-lyukon forró olaj vagy tinta kiöntésével történt. Ezzel a betolakodót megjelölték.
Ma Krétának 40 működő ortodox kolostora van. Az egyházszervezet székhelye Törökországban Konstantinápolyban van.A krétai kisközpont az iraklioni Ágios Minászhoz tartozó egyházrendi központ.

IMBROSZI SZURDOK
SFAKION -Szfátyion- járás /

Kréta délnyugati részén Sfakion a havas fehér csúcsok legnagyobb tartománya. Maga a hegyvidék   –neve Madaresz - 110 hegycsúccsal, és a Szamaria-szurdokot követően a legnagyobb szurdokkal rendelkezik.
Lakói harcos nép, akik szeretik és védik a szabadságukat. Jellegzetes vonású, sas tekintetű, szikár, nagy temperamentummal rendelkező, de barátságos emberek. A háborús években erről a helyről indultak a felszabadító partizánakciók. A vad természet, ami életük szerves része volt régen is és ma is, az volt természetük kialakítója. Hagyományaikat ma is erősen őrző emberek.
Napjainkban a falunak 2000 főnyi lakossága van. A szigeten és egész Görögország területén azonban 4000 fő sfakioni van szétszóródva. Az itt élők nem csak hegylakók, hanem hajós, kereskedő, a régi időkben a tengeren portyázó nép volt. Ma a faluban megtalálható üzletek mindenki igényét kielégítik. Az ősi idők épületei a háborúk következtében tönkrementek, nincs már más ott, mint egy Bizánc-kori templom, a velencei végvár romjai, és az újabb időkben épült, de lakóik által azóta elhagyott házak.
Vad, zord hegyek és szurdokok mindenhol. Megszámlálhatatlan növény és illatos, aromában gazdag fűszernövények. A kristálytiszta, mélyvizű Libiai-tenger felé a kis halászbárkákkal teli kikötő, ahonnan Agios Roumelibe, a Szamaria-szurdok végén levő faluba lehet eljutni. A két falu között a hajóval való megközelítésen kívül a hegyek között gyalogosan lehet közlekedni. Más település nincs is a közelében. Hát ilyen Sfakion faluja.

Az imbroszi úton, Retcimno megyeszékhelyi városát elhagyva, beérünk a festői kis falucskába, Vrissesbe. Az ősrégi platánnal borított faluban 600 fő lakik. A falu a 10 km távolságra levő fennsík lábánál, Krappis előtt van. Híressége a zsályaméz, és a nyáron üdítő csemegeként fogyasztható, juhtejből készült joghurt.
Krappis egy történelmi falucska. Fő temploma - Agios Joannis, azaz Szent János - augusztus 29-én ünnepel. Egy szomorú történelmi eseményre is szoktak emlékezni a helyiek. 1770-ben a falu főterén hatalmas mészárlást végeztek a törökök. Sfakionból összegyűlt, ünnepelni készülő, mintegy 2000 férfit öldököltek le.
E falut elhagyva felkanyarodunk az olívaligetes úton, Katre szurdokát láthatjuk. Minosz király első fiát hívták Katrénak. De a tragikus történelmi események miatt nevezik vérkapunak is. Mivel ez az egyetlen megyeszékhelyre vezető út - a déli partokról Retcimnó felé -, itt volt 1000 török megsemmisítése, azoké, akik rabszolgává akarták tenni a sfakioniakat. Egy krappisi taverna előtt áll is egy emlékmű. Ott megemlékeznek az 1770, az 1821, az 1867, és az 1895-ös csaták hős harcosairól.
Az utakat sokszor kecske- és birkanyájak lepik el, festőivé téve a hegyes tájat. Láthatunk az utat szegélyező - bádogból vagy kőből emelt, miniatür templomra emlékeztető - temetkezési emlékhelyeket is. Ezek leginkább a családok közötti leszámolások -a vendetta- áldozatainak megemlékező helyei. Meglepetést kelthet a jelzőtáblák, a korlátok szétlyuggatott látványa is. Ezek a lyukak háborús fegyverektől származnak, de már a mai emberek lövedékei okozták. Előfordul, hogy a vendettás akciókhoz gyakorolják a célbalövést, de az erre haladó lakodalmas menet férfitagjainak lövedékeiből is származhatnak. Ünnepekkor, politikai eseményekkor a levegőbe durrogtatással próbálják emelni az ünnepi hangulat atmoszféráját.
Ez a szokás a háborús évek maradványa. Hol a török, hol az egyéb ellenségek ellen, kötelező volt a hadviselés. Bár az idők változtak, az állandó fegyverhordás a hegyi embereknél megmaradt. Nagyobb politikai összejöveteleknél, ha nemtetszésüket akarják kifejezni, még ennél furcsábbak is előfordulnak. Felöltözve népviseleti ruhájukba, -amit hangulattól függően, akár hétköznap is hordhatnak- a falu határába csatasorba állnak, megakadályozva a ki-bejárást onnan. A levegőbe lövöldözés, a még működőképes II. világháborús tankok felállított sora, a hangos politikai kinyilatkoztatások, sokszor el is érik a várt hatást. De sokszor családi tragédiák okozója! Éppen ezért a törvény ezt a jelenséget évek óta különféle rendeletekkel próbálja tiltani, de a krétaiak ezt nem hajlandóak magukra vonatkoztatni.
Imbros felé továbbhaladva a következő nevezetesebb hely Askifu varázsos fennsíkja, amit Kréta Svájcának is neveznek. Askifu falu egy kis fennsíkon van, 2500 m magas hegyek közé beépülve, 750 m tengerszint feletti magasságban.

A táj leglenyűgözőbb képét télen nyújtja. Lakói főleg sfakioniak, ma mintegy 500 főnyi lélekszámmal. 1834-ben 160 család, 1881-ben 776, 1940-ben 903, 1951-ben 722 fő keresztény lakosa volt.
Nevét az ősrégi szóból, - Skifos azaz a kupa szóból - kapta, mivel ilyen alakú medencéhez hasonlít.
Az év legnagyobb időszakában hóval borított, ami 3-4 teljes hónapban összefüggő réteget alkot. A lakosai állattartással, tejfeldolgozással, gabona-, szőlő-, burgonyatermesztéssel és szőlőfeldolgozással foglalkoznak. November az időszaka a „cikudja”, vagyis a raki főzésének. Ezek török eredetű szavak, szőlőpálinkát jelentenek. E főzet éves hozama 30 hektoliter felett van. Ezenkívül híres a környék a mézéről és a diójáról is.
Napjainkban nagyon sok a falut körülvevő hegyekben a hegycsúcsokat felfedező hegymászó is. A turizmusra kezdetlegesen rendezkedtek be.
S van egy nagyon különleges hagyományuk is, a karácsonyi disznótor. Az ilyenkor elkészített csemegéket inkább maguk közt fogyasztják, közforgalomba nem kerül. Különleges a füstölési, illetve a pácolási eljárásuk, a gyógyfüvek felhasználása miatt. Ezeken kívül létezik a helyieknek még egy konyhakülönlegessége is, a paximadé.
Ez egy élesztő nélküli, kovásszal készült, fatüzelésű kemencében sütött, kétszersült kenyeret jelent. Nagyon egészséges, sokáig eltartható, és a párás klíma miatt nagyon praktikus. De létezik meg egy másik péktermék különlegessége is ennek a környéknek.
A pita tészta. Ennek elkészítési módja roppant egyszerű. Teljes őrlésű liszt, kikeverve a vízzel, a sóval, - s hogy könnyű, levegős legyen a tészta - egy kis raki hozzáadásával. A többszörös dagasztás és pihentetés után, olívaolajos kézzel tányér nagyságúra formázva, a faszenes platnin kisütik.
Ez a tészta valószínűleg az arab világból keveredett ide, majd innen a balkáni országokba tovább terjedt. Az olaszok eredeti pizzatésztája is az itt leírt recept alapján készül. Tehát a pizzatészta azonos a pitatésztával. Maga a pizza szó eredete is a pita szóból van.
A falu taxiállomása mellett van a Hadászati Múzeum, aminek anyagát főleg a II. világháborús fegyverek adják. A közintézményei - az iskola, a posta, a közösségi hivatalok, a rendőrség, az orvosi rendelő - a 30 km-nyi körzetben lakó embereket is szolgálják.
A falutól keletre levő dombcsúcs tetején meredezik egy török végvár. Francia tervezés alapján épült, az 1800-as évek elején. Négy év alatt építették meg, s kb. annyi ideig is állt használatban a török által. Végül a helyi lakosok tönkretették, hogy az ellenség ne tudja használni. Sfakion körül voltak még ilyen várak, amik szintén a tűz és a füst martalékai lettek az állandó felszabadító harcok miatt.
A falu legjelentősebb temploma az Agios Manolis és az Agios Joannis temploma. Manuel tanúja Hiosz szigetéről származik. 1792-ben, - 34 évesen - a török ellen szállt harcba, mint keresztény hívő. A Sfakionból összetoborzott több száz fővel a törökre támadott, hogy megmentse a védtelen asszonyokat és a gyerekeket a lemészárlástól. Szűz Mária napját követő napon, minden év augusztus 16-án emlékeznek meg erről az eseményről.
A legnagyobb búcsút azonban Szentlélek napján - pünkösdkor - a fennsíkon levő Tavrisban tartják. A búcsú sfakioni hagyomány szerint történik, amely szintén eltér az általános görögországi ortodox szokásoktól.
A liturgia utan, a mulatozás közben,- a faszénen - a szabadban elkészített birkasültet, kecskesültet, a birkabélbe tekert belsőségeket -kokoretci- szokás elfogyasztani. Míg itt a magas hegyek között, messze a tengertől, szardellát és friss halat kínálnak az ünneplőknek.
A téli hónapokban - mint ahogy ez sok eldugott falura jellemző - az asszonyok szőnek, fonnak, hímeznek. A férfiak a szőlőtőkékből, az olívafákból készítenek csodálatos fafaragásokat, asztalosmunkákat, bútorokat is. Ezeket a kézimunkákat nemcsak a gyermekeik házasságához - a prikához, azaz a hozományhoz – , hanem az erre járóknak, áruba bocsájtásra is készítik. Ezek igen értékes, egyedi, és persze drága darabok.
Askifu magának mondhat még egy ritka kincset. Egy Bizánc-kori udvarház kertjében magasodik Kréta utolsó óriási lúcfenyője. Valamikor a sziget 80%-át erdőség borította. Napjainkban -a különféle okok miatt- már csak mutatóban van ezekből.
Ennek a falunak - ellentétben a hasonló földrajzi fekvésű területekkel - patakja, folyója nincs. Bár télen jó néhány helyen, a fennsíkon összegyűlnek a tavacskák, de ezek a barlangok vízelnyelőiben eltűnnek. Ezek a vízelnyelők a rendszeres földrengések során alakultak ki. Itt a szigeten az 1957-60-as években volt ilyen, de nagy katasztrófák nem történtek.
A török megszállás idején az Imbroszi szurdok környékén lakó embereknek nagyon sokat köszönhettek a sziget lakói.
Nagy csaták voltak 1770-ben, Daskalojiannis vezetésével. Ekkor mintegy 4000 fős török csapatot vertek vissza. 1821-ben 500 főt vertek vissza a kislétszámú helyi felkelők. 13 évvel később a környék még fehérlett az ekkor elhullott törökök csontjaitól. 1823-ban az egyiptomiak újabb támadást indítottak az itt élők ellen, akik azt újból hősiesen visszaverték. 1842-ig szinte 10 évenként volt helyszíne ez a vidék mindenféle csatának. A legidősebb harcosa ez időknek Polintas kapitány és Sianes kapitány, aki 1959-ben halt meg, 103 évesen. Emlékezéseiket részletesen megismerhetjük a Hadtörténeti Múzeumban.
A környék barlangjai közül legnagyobb a Krapis, de létezik e barlang közelében még 3-4 kisebb üreg, amelyek a nehéz években menedekházként, állatnevelő akolként működtek.
Askifuból ma már indítanak rengeteg hegymászó túrát. E túrák fő célpontja a hániai hegyek 40 hegycsúcsának valamelyike.
Pár kilométer megtétele után eljutunk Imbros falujába, ami 780 m tengerszint feletti magasságban, és négy falu szomszédságában van.
A falu csak áprilistól novemberig lakott. Téli időszakban a lakói vagy délre, vagy Askifuba költöznek.
1583-ban 75 lakosa volt. 1834-ben 80 keresztény lakta. 1881-ben 388 lelket számlált. 1940-re már csak 257 maradt az ott élők közül.
Téli időszakban összefüggő hóréteg fedi. Így az általános iskolája is ennek megfelelően költözik a délebbi településre, Braskába.
Lakosai főleg állattartásból élnek. De a fennsíkon termesztenek gabonát, találhatók cseresznyefák, diófák, kevés szőlő - amelyből az isteni bor és raki van -, ezek is bevételhez juttatják az itt élőket. Ma már a turizmus által is csurran-csöppen valami. Az erre járóknak érdemes megkóstolni a kis tavernák ételeit. Említést érdemelnek azok házi jellegű konyhakülönlegességei. (Csak a nyersen felszolgált, frissen köpült birkavajtól óvakodjunk. Még ha azt a sütőből kihúzott, forró kenyérrel, a hozzávaló sűrű illatos mézzel kínálják, akkor is. Ellenkező esetben - az erős hasmenés miatt – biztos, hogy a vendéglátók szíves marasztalását napokra igénybe kell vennünk.)
A falu nevének eredetére több mende-monda is létezik. A legvalószinűbb a következő történet.
Kontantinápoly előtt - Imbros néven - van egy kis sziget. Itt élt hét testvér, akiket a szultán parancsára halálra ítéltek. Később ezt az ítéletet száműzetésre változtatták. Azok Krétára jöttek, és Loutroban telepedtek le. (Loutro - a déli parton - Sfakion és Agia Roumeli közötti, piciny település.) A helyi lakosok Tourideseknek, azaz idegeneknek nevezték őket. Később bizonyították bátorságukat az ellenséges török ellen. Ekkor kapták a Pataklous elnevezést. Tehát származásukra emlékezve nevezték el Imbrost.
E hely jelentősebb törökverő csatáinak évszámai: - 1770, 1821, 1824, 1867, 1941.
A mintegy 40 barlangja közül tíznek igen fontos szerepe volt a történelem folyamán. Használatosak voltak, mint kórházak, menedékhelyek, raktárak, állatnevelők, de működtek templomként is.
Imbros falujától a szurdok felett egy út kígyózik, egészen Sfakionig. Erre az útra építették fel - az OTE, a görög telefon- és postatársaság – a Görögország és Afrika közötti kapcsolatot.

Maga a szurdok 1511 - 770 m magasságú, és 8 km hosszú. Krétai viszonylatban a szurdokok közül a második helyet foglalja el területileg. Szépsége vetekszik a legnagyobb szurdokkal. A Szamariai szurdok, a 18 km-es hosszúsága miatt, talán elérhetetlenebb egy hétköznapi, túrázáshoz nem szokott kirándulónak.
A bejárata az autóútról van. Járhatóságát nem zavarják az időjárási és a tengeri viszonyok. Májustól késő októberig látogatható.
Kréta 1500 fajta növényéből 130 fajta létezik itt, amelyekből néhány csak itt található meg. Leggyakrabban előforduló fái a ciprusfélék, a borókák többféle fajtája, fenyőfélék, dió, gesztenye, vad oliva, és a mandulafa.
A természet viszontagságainak kitett itt élő emberek szeretik, ismerik, hasznosságuk szerint felhasználják ezeket a növényeket. De szeretik történeteikbe is beleolvasztani. Amikor a csúcson egymagában, homok nélküli talajon, az erős szélnek kitéve, áll a fa, azt egyetlen fiúnak nevezik a juhászok.

A szurdok közepéig kb. egyórás kényelmes séta után érünk. Ezen a részen, a velencei időben kiszáradt patakmederben található a központi pihenőhely. Szeretnek itt elüldögélni, elmókázni még azok is, akiket nem fárasztott ki az eddig megtett út. A nyelvtudás hiánya nem zavar itt senkit. Bár Manusos - a helyi természet- és vadőr - a turisták számára ismeretlen krétai nyelven, azt is erősen sfakioni tájszólásban, próbál világot járni a túrázókkal való beszélgetés alapján. Tudja, ha az általa beszélt nyelvet nem értik, akkor előveheti a szív nyelvét. Körbekínálja az igen erős házi borát, a 60 %-os rakiát. Nem marad el a juhsajt sem, a paximádé darabkával, hozzá egy falat nyárson sült kecske- vagy birkahús. A gyengébb gyomrúaknak a forrásvízből készült, maga gyűjtötte gyógynövényekből, mézzel ízesített teát kínálja. S mindezt olyan hidegen, hogy a pohár bepárásodik a beletöltött italtól. Honnan a hűtőszekrénye, kérdezhetnénk? Természetesen a föld gyomrából! Kalyibája mellett van egy vízzel telt, nagyon mély barlangüreg, ahol egy krétai lakodalmas társaság - kb. 2000 fő - ellátására elegendő készlete van különféle dolgokból. Mindenkihez van egy kedves szava! Egy javasasszony nem rendelkezik olyan tudással a gyógy- és fűszernövényekről, mint ő. (Csak azt ne kérdezd tőle, akkor miért van szüksége a parókára, és hogy mivel festi a bajuszát!) No, és persze az üzlet sem marad el. Ha valakinek ízlett valami a megkóstoltakból, potom áron vásárolhat is belőle. A vendégek távozáskor a zsebfilcbe csúsztatva kapnak még egy hegyikristály darabkát is. Ezek nem akármilyen kövek ám! Mindenkinek szemébe nézve tudja, kinek mire van szüksége, a szerelem kövére, a szerencsekőre, a tűzkőre, s folytathatnám még annak sorát, mi mindent olvas ki a tekintetekből.
A kőbe bicskája által belevésve: egy virág, egy szív, és a neve : MANUSOS .
Vajon tényleg ezek a varázskövek teszik, hogy a Krétán eltöltött napokra emlékezve csordultig teli lesz a szíved?
Magára hagyva Manusost, a csacsiját, a kutyáját -Alitiszt, azaz csavargót- az ennivalót kéricskélő kecskéket, a táj innen válik igazán világvégivé. Ez a szurdok második szakasza. Itt hol összeszűkül, hol kijárat nélküli útvesztőnek tűnik a szurdok.
A hegyhasadék falain, az évszázadokon keresztül lerakódott rétegek különféle motívumokat mutatnak. Néhol azt a benyomást keltve, mintha a kalózkorból, az arabok hagyták volna itt titkos írásukat. Utána van még két-három jeles barlang, amik 1867-ben menedékházként működtek. A barlangok után van a nagykapu. Innen felnézve láthatjuk a sfakioni autóutat, ami félelmetes kanyarokkal szeli át az immár 2000 m magas hegyeket. A gyalogtúra végcélja -Komitades- a szurdok végén levő falucska.
Lakosainak száma ma 80 fő Mint ahogy az a régi időkre mindenhol igaz, valamikor nagy létszámúak voltak ezek a falvak. 1900-ban 291 lakosa volt, míg ez a létszám 1940-re már 128-ra apadt. A ma itt élők sem állandó lakosok. A munkájuk és az évszakok szerint szétszóródnak, a hegyekben, vagy a környező nagyobb településekre. A valamikor nagyon gazdag faluból ma már csak a romos házak maradtak, vagy azok sem. Sok minden az itt olykor igen hevesen fújó szél és az idő martaléka lett.
A Libiai-tengeren a távolból Gavdosz szigetét láthatjuk, ami innen 80 km távolságra van. Ez a sziget Görögország legdélebbi, lakott szigete, amely már Afrika vizeivel határos.
Komitades falujának történelmi múltjához így már hozzájönnek a szaracén kalózokkal vívott csaták is.
A környék híres az 1314-ben épült, festői szépségű templomáról is. A templom neve igen különleges, Jioanni Pagomena, azaz megfagyott Joanna.
A II. világháborúban 1000 főnyi krétai menekült az angol tengeralattjárókon Egyiptom felé ezen partok közeléből.
Megélhetésük régen a kereskedelemből, a halászatból, vadászatból volt. Ma ezekhez hozzájön az olívaolaj termelés, aminek évi hozama 30000 tonna felett van. Jelentős az állattartásuk is, de a méhészetből is van jövedelmük. A turizmusuk még nem számottevő. A szurdokból ide kiérő gyalogtúrázók, egy pillantást vetve a hűs tengerre, tovább haladnak, innen általában keletre. Az ide 15 percnyi autóútra levő, 2000 m magas hegy lábánál levő település, Frango Kasteló az a hely, ahol a vízbe ereszkedve mindenki kipiheni magát.

CHRISSI szigete

Mint egy lehorgonyzott hajó, úgy fekszik Chrissi szigete a tenger közepén, kb. 15 km-re délre Ierapetrától. A 700 m mély tenger örökre elválasztja Krétától.
A magányosan a Líbiai-tengerben fekvő Chrissi egyedülálló. A sziget különleges és minden látogató emlékeiben nyomot hagy.
Chrissin romlatlan, de törékeny a környezet, a látogatóknak feltétlen tisztelettel kell lenniük a természet iránt.

Chrissi alapkőzete láva, sok millió évvel ezelőtti vulkáni tevékenységből származik.
A sziget legtöbb helyén az üledékes kőzet eltakarja a vulkáni alapot. A sziget körüli sétán a látogatók benyomást szerezhetnek a sziklák színeiről.

Tengeri üledékek, fosszíliák 350000-70000 évesek találhatók.
Növényzet: cédruserdő, boróka, bozót, homokos parton szokásos vegetáció.
Állatvilág : mediterrán
Az emberi tevékenység soha nem volt intenzív a szigeten. A múlt századokban gyakorlatilag lakatlan volt, de korábban léteztek kicsi települések. Találtak a minoszi korból származó cseréptöredékeket is. Az Agios Nikolaos kápolna talán a 13.sz.-ban épült. A parttól nem messze van egy még régebbi sólepárló és a sziget egyetlen háza, amelyik ókori romokra épült.
A környező vidéken nagy téglalap alakú építmények romjai vannak, elkerítve alacsony kőfallal. Agios Nikolaostól délre-délnyugatra üregek és kivájt sírok találhatók. A legnagyobb a római korból származik.
A legutóbbi években Chrissi a helyi halászok menedékhelye, itt hozzák rendbe a hálóikat. Sokan gyűjtenek a szigeten vad növényeket és vad articsókát.
A szárazföldi pásztorok áthajtják a nyájaikat télire.

Tanácsok a látogatók részére:
Chrissi természetvédelmi terület, megőrzésére, az erkölcsi megfontolásokon túl, nemzeti és európai törvények vonatkoznak.
A fenti okokból tilos:
 - a szemetelés
 - a kijelölt ösvényekről és partokról való letérés
 - kő, fosszília, kagyló és ókori lelet gyűjtése
 - állatok vagy növények gyűjtése
 - vadkemping
 - tűzrakás
 - dohányzás a bozótos és erdős területeken
 
A sziget kerülete 10 km, 3 órányi séta.