balazsh - Kréta 2013

Az út oda és vissza is problémamentesen és a tervek szerint zajlott. Oda egyetlen hosszabb várakozás adódott a szerb-macedón határon. Már a határ előtt kb. 1,5 km-rel megálltunk, és lépésben haladtunk a határig, a két határ közt is folyamatos volt a kocsisor. Ez a határátkelés majdnem 2 óránkba tellett. Sőt ezek után még a macedón első fizetőkapunál is álltunk több mint 20 percet. De szerencsére a sok szerb Szkopjénél eltűnt, így a későbbiekben már nem okoztak gondot. Nem tudom, mi volt ez a nagy szerb áradat.
A szokásos pihenőinket megtartottuk, és a hosszú távolság miatt eggyel ki is bővítettük. Ezek voltak: a magyar határon az átlépés után egy rövid technikai szünet (10 perc). A lapovoi ÖMV benzinkúton tankolás, és egy kis mozgás (25 perc). Az RT Petrol kút a görög határ előtt 15 km-rel tankolás és a folyó ügyek intézése (15 perc). A görög határon átlépés után hosszabb kajaszünet és mozgás (kb. 45 perc). Majd még egy az Aegean benzinkúton, itt jégkrémet vettünk és mozogtunk egy kicsit (40 perc). Ez a kút egy jó megálló lesz, de most még a mellette lévő étterem csak épül. (Hazafele oldalon már készen van egy kulturált étterem. A kapható kajákról nem tudok nyilatkozni, mert nem próbáltuk. Mindenesetre túl sokan (=senki) nem voltak.)
Ha nem lenne a sok fizetőkapu, akkor a görög szakasz Larisától Athénig dögunalom lenne. De a 11 db görög  fizetőkapu mindig felébreszti a sofőrt. :)  Ezeknél a kapuknál összesen 23,35 Eurót (kb. 7000 Ft) kellett kifizetnünk, melyért 550 km-t autózhattunk. Ha utána számolunk, akkor annak, aki csak az M5-öt használja itthon, nem is olyan rossz Ft/km arány.
Piraeusba megérkezve megtankoltam, majd a Minoan központi irodájába mentünk a jegyekért. Ott közölték, hogy az E3-as kikötőben lévő pénztárban tudjuk átvenni, tehát oda mentünk. A visszaigazoló e-mail alapján a jegyeket az oda-vissza útra kinyomtatták és átadták. A visszautat külön borítékba tették. A ShowYour Card-ot, melyre 20 % kedvezményt adtak, nem kérték ellenőrzésre, pedig azt írták.   A jegyátvétel után sétáltunk egy kicsit és tátottuk a szánkat a nagy hajók láttán, de sokat nem időztünk, mert nem volt kedvünk, így fél 8 környékén felszálltunk a hajóra. Pontosabban a család felsétált, én pedig autóval vártam, hogy felmehessek. Miután én is felmehettem, és leparkoltam a 4. szinten :), megkerestem a családot, ami nem volt egyszerű feladat a nagy hajón. Még telefonos segítséget is igénybe kellett venni. A hajó valami elképesztően nagy volt. Összesen 9 emelete van, ebből 5-ön parkolhatnak autók is. Több bár, étterem, casino, discó, medence és még ki tudja mi állt az utasok rendelkezésére. Miután megtaláltam a családot az egyik 6. emeleti bárban, ahol foglaltak egy kanapérészt, leültem és leeresztettem. Rendeltünk a pincértől, majd vártuk az indulást. Az idő viszonylag hamar eltelt és már hajóztunk is ki a kikötőből. Az indulás után én szinte egyből ledőltem és el is aludtam. Mivel előző nap reggel óta nem aludtam, nem volt különösebb gondom az alvással. A család többi tagja még fent volt egy darabig, de hajnalban ők is elszenderedtek. Reggel fél 6-kor nyitott a bár, akkor ébredtek az emberek is. Érdekes volt, ahogy egyre több fej bukkan fel a bárban.

A hazaút már teljesen problémamentes volt. Mindenhol pár perc alatt átjutottunk. Igazából semmi említésre méltó nem történt, hacsak az nem, hogy Röszkénél az autó elkezdett belül „füstölni”, ami csak gőz volt. Mint kiderült, a klíma kifolyója dugult el már megint, mert hamarosan a víz is megjelent a lábunknál. 2006-ban az első hosszabb úton az autóval már egyszer kipucoltam, hol máshol, mint Thassoson, most megint eldugult.
A megállók ugyanazok voltak, mint odafele, csak pont a másik oldalon, és mivel Paralián aludtunk egy éjszakát, azért a görög határnál lévő hosszabb pihenőt kihagytuk. Sőt a Duty Free-be is csak én szaladtam be az ajándék „memory csokiért”.

A komp pontosan érkezett, és viszonylag hamar sikerült is kihajtani a gyomrából. Ekkor már a család is bent ült, nem volt probléma, hogy nem csak a sofőr van az autóban. (Hazafele már a felhajtáskor is bent voltak.) Mivel még nagyon korán volt (kb.: 7:10), nem mentünk egyből a szállásra, pedig le volt levelezve, hogy korábban érkezünk, hanem Agia Pelagia partjára mentünk. Itt sétáltunk és reggelit vettünk, amit a parton el is fogyasztottunk. 9 óra környékén indultunk a szállásra, ami a parttól 1,8 km-re volt. Így hamar megérkeztünk. Nikos, a tulajdonos fogadott minket, leültetett, kávéval és üdítővel kínált, majd intézkedett, hogy mihamarabb átvehessük a szobát. Kb. 1 órát üldögélhettünk a medenceparton, mire jött szólni, hogy mehetünk. Hamar bepakoltunk, nagyjából elrendezkedtünk és lepihentünk pár órára. Estefele lementünk a partra, sétáltunk egy nagyot és elfogyasztottuk első krétai vacsoránkat.

Mivel előzetesen 10 napra terveztünk programot, ezért már az első teljes napunkon sem lustálkodtunk. Egyből kirándulni mentünk. Az első célpont a Preveli kolostor volt. De az utunk a Kourtalitis szurdokon keresztül vezetett, így az első megálló az ott kialakított parkolóban volt. Mivel az autóút mellett van, így többen is megálltak itt fényképezni. A szél erősen fújt, néha megállni is nehéz volt.
A rövid megálló után folytattuk utunkat a Preveli kolostorhoz. Az út melletti Moni Preveli romokat csak az autóból néztük meg. Az innét kb. 3 km-re lévő Piso Preveli kolostorba viszont be is mentünk. Szerencsénk volt, mert rövid délutáni zárás előtt érkeztünk, így be tudtunk még jutni. Jegyár: 2,5 Euró a felnőtt, gyerek ingyenes.
A kolostortól visszafele megálltunk egy pár kép erejéig egy katonai emlékműnél. Majd a velencei kőhídnál álltunk meg. Innét a Preveli Beach volt a cél. A strandra két úton lehet eljutni. Az egyik parkolója aszfaltozott úton közelíthető meg (a felső kolostortól visszafele jövet a katonai emlékmű után nem sokkal kell jobbra letérni) és viszonylag sokat kell meredeken lefele gyalogolni. A másik út a velencei hídtól indul, és hamarosan véget ér az aszfalt. Ez az út kb. 6 km porban, viszont kevesebb és kevésbé meredek a gyaloglás. Mi a második lehetőséget választottuk, így a strandra a vízben lévő nagy szikla felőli oldalról érkeztünk. A strandon viszonylag sokan voltak, több hajó is várt az utasaira. Partja aprókavicsos és viszonylag gyorsan mélyül. Úszkáltunk és napoztunk egy keveset. Én felsétáltam a folyóparton a pálmafaligetbe is. Majd elindultunk vissza a kocsihoz.
Következő cél a Triopetra Beach volt. Itt már nem fürödtünk, csak lementünk a partra fényképezni. Nagyon erős szél fújt, ami vitte a homokot. No ez szúrt, csípett, bökött,…… bőrradírozott. Szóval innét hamar visszafordultunk.
Hazafele még megálltunk Spili-ben sétálni és vacsorázni. Spili hangulatos kis település. Fő látványossága a 20-25 oroszlánfejből folyó víz. A vacsoránkról Mia írt előzőleg.  „Rövid séta és nézelődés után egy viszonylat félreeső, már-már kifőzde-szerű tavernára esett a választásunk ebéd gyanánt. A hely nevét ugyan elfelejtettem, de a nagy parkoló felé nyúlik be a terasza, ahonnan a távolabbi hegyekre álomszép a kilátás. Remegő kezű nénike veszi fel a rendelést: gemista, tzatziki, sült krumpli, souvlaki, grillezett csirke került az asztalunkra, és szó szerint degeszre ettük-ittuk magunkat 23 euróból. Hogy autentikus volt-e, nem kérdés, sőt az út során talán itt ettük a legfinomabb falatokat. Igaz sem raki, sem süti nem járt a lakoma után,…. ” 
Később olvastam át még egyszer a leírását és magunkra ismertem. Mivel mi nagyobb gyerekekkel voltunk, ezért az ár egy kicsivel több lett. Kár, hogy sütiért nem mentünk be mi is. :)
Spili után már csak a hazaút volt vissza. Sötét volt, mire a szállásra érkeztünk.
Első napnak tökéletes volt. Ízelítőt kaptunk Krétából. Szurdok, kolostor, csodás partok, szél, finom vacsi.

Ezen a napon csak a sós vizet szerettük volna élvezni, ezért nem mentünk messze, csak a teraszról is látható Ligary Beach-re. A partja szűk, aprókavicsos, bentebb nagyobb sziklák is vannak. Viszonylag gyorsan mélyül, de mivel úszni tudunk, ezért nagy gondot nem okozott. Nem a legjobb strand, de a napi célnak megfelelt. A hosszú út, az első napi túra után nem vágytunk még újabb hosszú autózásra.

Ez a nap ismét a kirándulásé volt. Első célpont a krétai történelem egyik legfontosabb és legszebb építménye, az Arkadi kolostor volt. Felnőtteknek van belépő (2,5 Euró ), de  a gyerekek ingyen látogathatják. A kolostor múltjának köszönhetően világszerte a hősiesség és a bátorság jelképe. Én csak úgy jellemeztem, hogy a krétai Egri vár. :) Az épület egy dombtetőn áll, előtte nagy parkoló. A falakon belül múzeum, és templom is látogatható.
A  kolostortól Rethimno-ba indultunk. A távolság nem nagy, 21 km. Itt a belváros és vár közötti nagy, fizetős parkolóban álltunk meg. Innét indultunk a régi kikötő felé, ahol én „sokkot kaptam”. Pontosabban nagyon kiakadtam az amúgy szép terület éttermekkel való betelepítésén. Nem lehet ott máshogy végigmenni, csak az asztalok és az épület fala között kialakított, napernyőkkel fedett járdán. Persze minden házban étterem, kávézó van, ahol az embert folyton leszólítják. Nálam nagyon felment a pumpa… De szerencsére egyszer ennek is vége lett és kiértünk a parti sétányra, ahol nem sokat mentünk, mert a szűk utcás óváros volt a cél. Itt sétáltunk és nézelődtünk, majd visszamentünk az autóhoz. Úgy döntöttünk, hogy a várba nem megyünk fel.
Újabb 21km után elértünk a Kournas tóhoz. Itt nem sokat időztünk. Megnéztük, de bevallom, engem nem fogott meg.
Innét eredetileg Chania előtt Stavrosba indultunk, de menet közben az órára és a GPS távolságra pislantva úgy döntöttünk, hogy kihagyjuk és egyenesen Chania-ba megyünk. Itt az óvárostól nyugatra lévő ingyenes parkolóban sikerült megállnunk. Itt is a régi velencei kikötőn keresztül indultunk. De itt annyival szerencsésebb a helyzet, hogy a házak és a part közt nagyobb a hely, így nem voltunk kénytelenek végigmenni a kialakított teraszok alatt. A kikötőben mindent megkaphatott volna az ember, még hintózni is lehetett volna. De nem nekünk, mert mi valahogy nem szeretjük ezeket a helyeket, az ilyen szolgáltatásokat. Végigsétálva a kikötői partot, egy kis utca kis gyros-osában rendeltünk. A gyrosok elfogyasztása után folytattuk sétánkat a belvárosban, mely hasonlóan szűk utcákból állt, mint Rethimno. Összességében Chania talán jobban tetszett, mint Rethimnó, de lehet, hogy ez csak a kikötői „sokk” miatt van. Végül is bármely városban el tudnám képzelni akár minden este is a nyaralás alatti sétálgatást.
Chaniából már egyenest a hotelba indultunk. A városból kifele menet volt egy kis dugó, de azért kiértünk a főútra. Persze már sötét volt, mikor hazaértünk.

Ezen a napon reggel még egy kicsit lustálkodtunk, mivel csak fürdőzést terveztünk. Mikor elérkezettnek láttuk az időt, nyugatra indultunk, hogy keressünk valami jó strandot. De útközben eszembe jutott, hogy valahol, valamikor rátaláltam egy „lyukas sziklára” az északi parton. Így az lett az első cél, aminek a közelében volt egy part is. A sziklát meg is találtuk. A főútról kellett jobbra letérni egy híd után, és egy földúton kellett pár métert menni. A tőle keletre lévő strandra is lenéztünk, de nem nagyon tetszett, így visszafele indultunk. A következő megálló Bali volt. Itt van több kisebb strand is, de mindegyik nagyon zsúfoltnak tűnt. Az egész település egy felkapott nyaralóközpont benyomását keltette. Mivel már nem volt kedvünk autózni, és a sós víz is vonzott, ezért a legszélső partnál megálltunk lesz ami lesz alapon. Nem a legjobb választásunk volt. A vízben sziklák voltak, nehezen lehetett bemenni. Azért maradtunk egy darabig és jókat mosolyogtunk az embereken. Volt egy, valószínűleg orosz, fotós srác, aki elég érdekes testtartásokat tudott felvenni a fotók elkészítéséhez. Volt egy érdekes család is. Szóval azért jól elvoltunk.  :) Lehet, hogy valaki rajtunk is mosolygott.

Napi megtett km: 241 km

{mosmap kml='/phocamapskml/0707.kml'|kmlrenderer='geoxml'|kmlsbwidth='800'|width='800'|height='500'}

Nagy túrát terveztünk a napra, így reggel időben indultunk is Elafonissi felé. Odafelé Kissamostól a parthoz közelebbi, hosszabb és kanyargósabb utat választottuk. A választást nem bántuk meg, mert csodás helyeket láttunk. Első megállónk a reggeli vásárlás után a Chrissoskalitissas Kolostor volt, melyet csak kívülről néztünk meg, mivel a hosszú út egy kicsit fárasztó volt és a vízre vágytunk.
Elofonissire megérkezve leparkoltunk a homokba, és elindultunk a part felé. Itt kerestünk egy ideálisnak tűnő helyet, lepakoltunk és elindultunk a víz felé. Több mint egy órát sétáltunk a hol bokáig, hol térdig érő vízben. Gyönyörködtünk a színekben, melyeket - hiába a jó fényképező - nem ad vissza a fénykép. Megmondom őszintén, hogy néha a fényképezőről el is feledkeztem. Miután kisétáltuk magunkat, elindultunk snorkelezni. A sekély vizet elhagyva sikerült víz alatti sziklákat találni, amely körül volt vízi élet. Volt rengeteg hal, minden méretben, és több színes példány is felbukkant. Sajnos polipot, tintahalat és egyéb ritkaságokat nem sikerült becserkészni.
Mikor elérkezett az idő, elindultunk hazafelé. Mivel tudtuk, hogy későn érünk a szállásra, ezért útközben kerestünk lehetőséget a vacsorára. El is jutottunk egészen egy Elos nevű kis faluig, ahol egy egészen kicsi tavernát sikerült kiválasztanunk. Olyan igazi görög hegyi tavernára gondoljatok, ahol nincs több 15 asztalnál, a konyhába be lehet látni, és az egész üzletet láthatóan egy család viszi. Az ételválaszték nem volt nagy, de annál ízletesebb volt. Fiam talált egy különlegességet is, melynek a neve „csigariasztó” volt (Chigariasto). Pont azt olvasta, mikor jött a tulaj, hogy mit kérünk. Mi persze kérdeztük, hogy mit ajánl, és egyből mondta is, hogy „cigariászto”. Miután kiderült, hogy ez báránysült, a fiam rendelt is egyet.  Hogy mi mit ettünk, már nem is emlékszem, annyit mosolyogtunk a szóviccen. De egy biztos, nagyon elégedetten és tele hassal távoztunk a tavernából.  

Ez egy felejthetetlen nap volt.

Ez a nap a strandolásról szólt. Igaz, autóztunk is érte egy keveset. A déli partot céloztuk meg. Ott is a Shinara Beach-re esett a választásunk. Jól döntöttünk. Az öböl partja aprókavicsos, és viszonylag hamar mélyül. A part közelében sziklák vannak, mely körül az élővilág is színes. Nem kevés időt töltöttünk maszkban a víz felszínen lebegve. Itt már érdekességet is láttunk. Szerintem egy kis muréna volt, de nem esküszöm meg rá. Az első rejtekhelye alól még ki tudtuk ugrasztani, de a következő kő alól már nem. Egy darabig vártunk, de többet nem jött elő.

A vacsoránkat a pelagiai Socrates vendéglőben fogyasztottuk el. Többször jártunk ott, az étel mindig kitűnő volt, a végén az ajándék sem maradt el soha. Kártyával is lehetett fizetni.

Reggel ébredés után Heraklion felé vettük az irányt, ahol egy péknél vettünk reggelit, amit a knossosi parkolóban fogyasztottunk el. A korai időpont ellenére a parkolóban alig találtunk már helyet. Reggeli után elsétáltunk a pénztárakig, ahol volt egy kis sor, ám viszonylag gyorsan ment. A gyerekeknek itt sem kellett jegyet venni, pontosabban ingyenesen adták a belépőt. A területen eltöltöttünk pár órát. Megmondom őszintén, nekem tetszett a sokak által csak Disneyland-nek nevezett ásatás. Megmondom őszintén, nekem így, hogy hozzá volt építve az Evans által elképzelt valóság, sokkal jobban elképzelhető volt a múlt, mint mikor csak kőkupacokat látok maximum fél méteres magasságig. Emberből természetesen sok volt a palota területén, de azért nem volt nagyon zavaró. Talán két helyen kellett sorban állni, hogy megnézhessük a látnivalót. Ha emlékeim nem csalnak, az egyik a Trónterem, a másik a delfines kép volt. Mivel olvastam pozitívak mellett negatív véleményt is a Knossosi Palotáról, nem tudtam mire számítsak, nekem pozitív véleményem van róla. Én azt mondom, hogy nem szabad kihagyni.
Knossos után Festos volt a cél, ahova közös megegyezésre nem mentünk be, csak kívülről néztünk rá a területre. A Heraklion és Festos közti út viszont nagyon tetszett. Amerre a szem ellátott, mindenhol megművelt területek voltak. Oliva és szőlő látszott a legtöbb, de gondolom volt más is. Mint egy asztalterítő, úgy látszott a különböző minta a hegyeken. Hol sűrűbben, hol ritkábban ültetett fák, hol kisebb, hol nagyobb koronákkal. És itt fogalmazódott meg bennem a következő gondolat: Méghogy a görög ember lusta. Ezt a rengeteg földet mind meg kell művelni, a sok olivát le kell szüretelni. Szóval van velük nem kevés munka, nem lustálkodhatnak ők.
A festosi megálló után Matala, a „hippiváros” volt a következő célpont. Eredetileg a testünk sós vízzel való kényeztetését is itt terveztük, de végül nem lett belőle semmi. Sétáltunk az utcán, majd beültünk egy gyrosra. A gyros után pedig egy frappét kívántunk meg, amiért egy bárba ültünk le. Olyan jól esett a semmittevés, hogy ezután már nem volt kedvünk lepakolni a partra. Csak a part mögött a szikláig sétáltunk el, de a sziklákhoz nem másztunk fel, mert úgy döntöttünk, nem ér annyit, mint amibe a belépőjegy került (a belépőjegy árát ne kérdezzétek, nem jegyeztem meg).
Matala után visszamentünk a hotelbe, ahol a medencét próbáltuk ki.

Ébredés után indultunk is Ierapetra-ba, mivel a napi terv Chrissi sziget volt. Útközben Agios Nikolaos elején betértünk egy pékségbe, hogy a reggelinket beszerezzük. Ierapetrában megkerestük a kikötőt, leparkoltunk és megvettük a jegyünket. Ez nem volt nehéz, mivel a parton minden sarkon árulták a jegyet. Mindenhol ugyanazon annyiért láttam a jegyeket.  A teljes árú jegyek 20 Euróba, a 13 év alatti gyerekjegyek 10 Euróba kerültek. A kort nem vették teljesen komolyan, mivel a lányom is gyerekjegyet kapott, így összesen 60 Eurót fizettünk. ( Egyszerre három hajó indult fél órás csúszással. Nekünk sikerült a legkorábbira jegyet vennünk, így az elsők között foglalhattunk helyet a szigeten.  A szigethez közelítve mindenki fotózott, mert a tengernek hihetetlen kék színe volt.  Mivel nem indultunk pontosan, így 45 perces hajóút után kb. 10:40 környékén kötött ki a hajó. Kikötés után szinte mindenki a sziget túloldalára indult, ahova kiépített, fából készült járda segítette az utat. Max. 10 perc séta után elénk tárult a hajóból látott mesés kék part. A parton telepített napernyők és napágyak voltak. A parton balra indulva sikerült még az első sorban találni helyet. Igaz, nem sokat időztünk az ernyő alatt. :)
  Az átöltözés után első utunk természetesen a vízbe vezetett, ahol kicsit lehűtöttük magunkat. Majd elsétáltunk a parton nyugatra, ahol megtaláltuk a "kagylós partot", azt, ahol a föveny apró kagylókból volt. Az én eredeti tervemben még távolabbi célpont is szerepelt, de a nagy meleg miatt lemondtam róla. Így a kb. 1 órás séta után visszatértünk az eredeti partra és ismét a vízbe indultunk. Snorkellel nézegettük a víz alatti világot, majd egyszer csak azt láttam, hogy páran indulnak vissza a partról. Kimentem a partra, és megnéztem, hogy már valóban annyi lenne az idő. Sajnos igen, így intettem a család többi tagjának, hogy indulni kell. Gyorsan összekapkodtuk a cuccainkat és már indultunk is a hajóhoz. Mivel mi a legelső hajóval mentünk, így a legelsővel is kellett visszaindulnunk. :(
Visszaérve és felszállva a hajóra, az hamarosan indult is. Ierapetrán kikötöttünk, elsétáltunk a parton az autóig, és élményekkel teli indultunk vissza Agia Pelagia-ba.  
Sajnos, ahol az ember jól érzi magát, ott gyorsan telik az idő. Mindenesetre Chrissit kár lett volna kihagyni. Feledhetetlen és csodálatos élmény volt ez a lakatlan sziget!

A hely szerintem megérdemel egy kis reklámot, ezért idemásolom, amit találtam róluk. GYROS Samaria Grill House - Agia Pelagia, Crete
https://www.facebook.com/Pita.Gyro
https://www.youtube.com/watch?v=V3gIuu81cqA

Ez a nap az én kedvemért történt, mivel én mindenképpen szerettem volna látni a Samaria szurdokot. Sajnos a család lány tagjai mindketten térdsérültek, így a hosszas hegyi túrázást nem tudják vállalni. Egyébként is azt mondják, hogy a túra eleje a legnehezebb, ott kell lefele jönni sokat és meredeken.  Így kompromisszumot kötöttünk, és a neten csak „Light Samaria túrának” nevezett változatot választottuk. Magyarul autóval elmentünk Chora Sfakionba, onnét áthajóztunk Roumelibe, bementünk a kijáraton és felsétáltunk a szurdokba egy darabig, majd lesétáltunk. Valóságban a szurdok legszűkebb pontja feletti első pihenő és víznyerő helyig sétáltunk fel.
A felvett útvonal a jobb oldali képen látható (kattintásra nagyobban is megnézhető). A teljes táv 9,3 km volt oda-vissza, melyet kényelmes tempóban 3,5 óra alatt teljesítettünk.
Reggel korán indultunk a szokásos főúton nyugatra, majd Rethimnó után elindultunk fel a hegyekbe. Chora Sfakion előtti pár km az a SZERPENTIN. (Sokan szerpentinnek nevezik a Szerbia és Macedónia végén lévő főutas szakaszt, ami ehhez képest egy nyílegyenes út….) Szóval a szerpentinen több, fényképezés miatti megállót közbeiktatva leereszkedtünk a faluba. Ott a kikötő előtt tovább menve az út szélén találtunk parkolót, ahol leparkoltunk. Vettünk jegyet Roumelibe és felszálltunk a hajóra, ami hamarosan indult is. Nem sok kellett volna, hogy lekéssük.  A hajó a parthoz viszonylag közel haladt. Első megállója Loutró volt, ami a hajóról nézve a nyugalom szigete. Nem tudom, meddig érezném  jól magam ott nyaraláskor, mivel a menni-menni-menni , látni-látni-látni bennem van, de akkor abban a pillanatban nagyon tetszett az a fehér házas, kék ablakos kis falu a hegyek lábánál.
A hajó hamarosan kikötött Roumeliben. Az emberek leszálltak és ki erre, ki arra elindult. Mi is összeszedtük magunkat, megigazítottuk a szerelésünket és elindultunk fel a szurdokba. A faluból kiérve az út először egy széles betonúton haladt, ahol még néha-néha autó is megjelent. Pontosabban taxi, amely az elfáradt túrázókat hozta le a szurdok kijáratától. A kijáratnál megvettük a jegyeket és elindultunk a már csak földes, kavicsos, később sziklás úton. A szurdok szikláin nagyon érdekes alakzatokat lehetett felfedezni. A földmozgás dolgozott ott rendesen. Az út hol a patak egyik, hol a másik oldalán vezetett. A patakon való átkelést többnyire épített hidakon lehetett száraz lábbal megtenni. A szurdok legkeskenyebb részén áthaladva még mentünk feljebb a következő pihenőig, ahol újratöltöttük az üvegjeinket és falatoztunk egy kicsit, majd indultunk vissza. A visszaút egy kicsivel könnyebb volt, mivel nem kellett a szembe forgalomra külön figyelni (arányaiban nézve viszonylag kevesen választják a mi utunkat).
A faluba leérve könnyítettünk egy kicsit a szerelésen, lehűtöttük magunkat a parton és kerestünk egy szimpatikus tavernát, ahol elfogyasztottuk a jól megérdemelt késői ebédet. A végén desszertnek mindenki ivott egy korsó frissen facsart narancslevet. A kép ne tévesszen meg senkit, a pincér poénja miatt van minden a fiam előtt.  :)
Ezután még sétáltunk egy kicsit, és hamarosan indult vissza a hajó Chora Sfakionba. Sfakionban volt egy kis dugó, mivel minden busz egyszerre indult volna, illetve erre rásegített, hogy éppen esküvő volt a helyi templomban. Innét egyből nem haza, hanem az Aradena-nál lévő vasszerkezetű, fapallós híd felé vettük az irányt. Ehhez persze meg kellett mászni egy újabb szerpentint. A híd elsőre elég félelmetes, hiszen a pallók között le lehet látni a szurdok aljára, illetve szinte minden lépésnél lehet érezni, hogy mozog, leng. Az ugrálásról, sőt egy autó áthaladásáról már ne is beszéljünk. Mindenesetre először gyalog átsétáltunk rajta oda-vissza, majd mivel több autó is átment, míg ott voltunk, én sem tudtam kihagyni az áthajtást. :)
A hídtól már egyenesen haza mentünk. Persze ehhez először le kellett kanyarogni a hegyről, majd Chora Sfakionból ismét fel. Felfele állapítottuk meg, hogy jó volt a hídhoz való kitérő, mivel a hajó érkezése után induló buszok valószínűleg más tempóban haladtak, mint mi.
Egy fárasztó, de újabb csodás napon voltunk túl.

Az előző napi túra után nem terveztünk semmit, csak strandolást. Először próbáltunk keresni valami közeli öblöt, de nem jártunk sikerrel. Nagy volt a tömeg, így tovább álltunk. Ezután az előző napi strand felé vettük az irányt, azzal a céllal, hogy a reptérhez egy kicsit közelebbi partot választunk, de azok sem tetszettek, így végül az előző parton kötöttünk ki. Itt csak fürdés, játék és pihenés volt.

 

 

Az utolsó teljes napunk Krétán. :(
Reggeli után Fodele, El Greco szülőfaluja felé vettük az irányt, ahol sétáltunk egy kicsit, nézegettük a sok „kézi” készítésű árut, amelyet a nénikék meglehetősen erőszakosan próbáltak eladni. Betértünk egy fresh orange juice-ra egy kávézóba, ahol az eladó kérdezte, hogy honnét jöttünk. Mikor mondtuk, hogy magyarok vagyunk, egyből nagy öröm volt, hogy neki milyen jó barátja Kern András, sokszor visszajár hozzá, karácsonykor üdvözlő lapokat küld, stb. Elővette a dedikált Csudafilm DVD-t is, és mesélte, hogy ő is szerepelt benne. (Utólag, újból megnézve a filmet derült ki számunkra, hogy a filmbéli szálloda a mi erkélyünkről látható szálloda volt. :)  http://www.capsis.com)

A beszélgetés után tovább indultunk, mert várt még ránk Heraklion. A fővárosba érve kerestem egy ideálisnak tűnő helyet, ahova nem tudtam eljutni a dugók miatt, így a parthoz közel, egy viszonylag szemetes helyen lévő „parkolóban” sikerült megállnom.  Elsétáltunk a Régészeti múzeumig, aminek egy része felújítás alatt volt, de a híresebb kincseikből volt azért egy kisebb kiállítás az alagsorban. Egy másik pedig a szobrokról és mozaikokról az emeleten. Érdekes, hogy a fényképezőt szabadon lehetett használni, egyedül csak a vaku bekapcsolása volt tiltva. A múzeum után még egy jó ideig sétáltunk a városban, majd hazaindultunk. Összegezve a három nagyvárost, talán Heraklion tetszett a legkevésbé.
Utolsó vacsoránkat egy újabb Agia Pelagia-i parti tavernában fogyasztottuk el.

Ez a nap is elérkezett sajnos. :( Igazából a nap során sok minden már nem történt. Mivel az apartmanunkba új vendég aznap nem érkezett, és a komp csak este indult vissza, így megbeszéltük a tulajokkal, hogy ráérünk 5 órakor elhagyni a szállást. Komótosan megreggeliztünk és elkezdtünk pakolni. Miután összepakoltunk, még legurultunk a helyi strandra, hogy egy időre utoljára megsimogassa a sós víz a testünket. Nem voltunk sokáig lent, csak éppen úsztunk egyet. Ezután bepakoltam a kocsiba, mindannyian letusoltunk, elköszöntük a háziaktól és elindultunk a komphoz. Útközben Heraklionban még egy teherautós árustól vettünk 2-3 kg narancsot is. Felszálltunk a kompra és vártuk az indulást. Hazafele is ugyanabban a bárban telepedtünk le, mint mikor mentünk.  A komp pontosan indult. Útközben még láttuk a „Nagy sziget” fényeit, majd elcsendesedett a hajó és mindenki lepihent.

 

 

Reggel menetrend szerint kikötöttünk Piraeus-ban. A kikötőben a hatalmas hajók látványa fogadott. A kompról hamar kihajtottunk, és egyből az Akropolis alatti parkoló felé vettük az irányt. Megérkezve a parkoló még üres volt. Elsétáltunk a közeli utcákba reggelit keresni, ami hamar sikerült is. A reggeli elfogyasztása után visszamentünk a kocsihoz, összeszedtük az Akropolis meglátogatásához szükséges dolgokat és elindultunk fel. A pénztárnál nagyon rövid volt még a sor, úgyszintén a bejáratnál, így hamar bejutottunk. Bent körbesétáltunk, fényképeztünk. Személy szerint én nagyon örültem, mert egy álmom teljesült. Valószínűleg az átlagnál tovább maradhattunk, mert a kijutás már nem volt egyszerű, ahhoz is sorba kellett állni. A befele tartó sorról, és a pénztáraknál kígyózó embertömegről már jobb nem is beszélni. Egyöntetűen állapítottuk meg, hogy szerencsénk volt a komp érkezésével, és hogy egyből az Akropolis-nál kezdtünk.
Az Akropolisz után még tettünk egy kört a városban. Útba ejtettük:  a Zeusz templomot, a Hadiánusz kaput, a régi olimpiai atlétikai stadiont (útközben az athéni villamost is megcsodáltuk), a Parlamentet,  a Metropolitán Katedrálist és a Szelek tornyát.
A Szelek tornyától visszafelé tartva egy édes kis utcácskára?, inkább közre sikerült rátalálni az Akropolis oldalában. Olyan volt, mintha nem is egy fővárosban lettünk volna. A Parlamentnél tüntetésbe csöppentünk, de szerencsére békés volt. Így az őrségváltást a mögött kiabáló tömeggel sikerült csak végignéznünk, de így is feledhetetlen élmény volt.
Ettünk még egy felejthető ebédet egy étteremben, és visszamentünk a kocsihoz, majd elindultunk hazafele. Pontosabban Paralia volt az úticél, mert az egésznapos séta után nem akartunk hazaindulni.
Paráliáig az út eseménytelen volt, és legalább olyan unalmas, mint a lefele. Parálián abba a hotelbe mentünk, ahol 2010-ben is megszálltunk egy éjszakára, de nem volt szabad hely. A tulajnak ismerősek voltunk, ezért megpróbált segíteni, de az általa ajánlott szálláson nem találtunk megfelelő szobát, így elindultunk tovább. A város északi széle felé mentünk, ahol viszonylag hamar találtunk 2db 2 ágyas stúdiót (4 ágyas nem volt), aminek az árát sikerült elfogadható összegre lealkudni, így felpakoltunk.
Pakolás és tisztálkodás után elmentünk a paraliai forgatagba vacsorázni. Kréta után nagyon más volt az az üdülőhelyi környezet, így gyorsan ettünk egy gyrost és visszaindultunk a szállásra. Útközben még vettük crepest. Itt történt olyan eset, amiért rossz érzés volt, hogy magyar vagyok. Míg vártunk az óriáspalacsintára, megérkezett egy magyar társaság. Ránézésre sokszoros életfogytiglan. Olyan VIII.ker. legalja. Három részre oszlottak, egyik fagyit vett, másik üdítőt, harmadik palacsintát. Össze-vissza fizettek, volt aki igen, volt aki nem. A végén a felszolgáló hozza a számlát az egyiknek, amin persze minden fel volt számolva, amit még nem fizettek ki. Természetesen nem tetszett. Hangosan kritizálták és hívták a pincért, aki marha türelemmel elmutogatott mindent, hogy mi micsoda, és ki ette. Persze a pincérnek volt igaza. A legnagyobb beszólás viszont a következő volt: „Né má xy, milyen jó rezsója van, milyen jól csinálja. Ilyen krpeszt te is tudnál otthon sütni…..”. Útközben ilyen feliratokat láttunk: "Görög étel magyar szó, Nikolasznál enni mindig jó!" és "Hungarian - Józsi étterme - Taverna".
Szóval a rezsó és a feliratok után csendben, de vidáman mentünk aludni. Szerencsére a gyerekek is értik, hogy mi a különbség......

Krétára bármikor visszamennénk! Nekünk nagyon tetszett! Igaz, hogy tenni, dolgozni kell a szépségéért, mivel nem adja könnyen magát. Ezt mutatja a szigeten megtett több mint 2500 km is (és még így is kimaradt pár előzetesen betervezett látnivaló ). Azt mondják, a szigeteknek lelke van. Van, akit megérint egy hely, van akit nem. Mi az előbbiek közé tartozunk.

Kár, hogy anyagilag többet kell rá áldozni, mint Thassos-ra vagy Lefkadára. Ha kevesebbe kerülne, nem lenne kérdés az elkövetkezendő pár év nyaralásának helyszíne!

LINK