Thasosi utazásunk hiteles története - 4. rész - Hazafelé Bulgárián és Erdélyen át
A rejtélyes Bulgária
X. rész
Felhőket karcoló zord hegyek, sötét erdők mélyén búvó patakok, egek magasából alázuhanó habzó örvény. Jókai tollára illő táj. Titok, misztikum.
És mellé végtelen béke, nyugalom.
Nyüzsgő zsibvásár a kulatai határátkelő. Pénzváltó, ajándékárus, büfé, benzinkút. Nyüzsgő áradat.
A görögországi nyaralásból hazatérő bolgár turistahad megáll pár percre, megízlelni a hazai levegőt. A továbbhaladó románok megitatják a szikkadt autókat az olcsó bolgár üzemanyagból.
Vignetta.
Igen, le kell szurkolni az útdíjat Bulgáriában is.
Keresgélünk a pavilonok között.
Tudunk euróval is fizetni? Bár pénzt is kellene váltani. De mennyit? Kell egyáltalán bolgár leva? Még van néhány eurónk.
Meg a pincér a határ előtt többször elmondta, hogy nem tankolni a határon, és nem váltani pénzt, mert drága. Csak beljebb az első városban.
Még nem szólt az autó, hogy tankolni kellene. Még 80 km-re biztos elég a benzin.
Végül csak találunk egy kis pavilont. Pénzváltó, vignetta.
Tíz eurót adok, visszaad belőle, nem is számolom, mennyit.
Sandanski alig 25 km.
Kulata után ismét találkozik az út a folyóval. Éppen csak úgy futólag, csak intenek egymásnak, mint afféle jó ismerősök, aztán megy mindegyik a maga útján.
Struma-nak hívják itt Bulgáriában a folyót. Mint a pajzsmirigy betegséget odahaza. Állítólag éppen a folyóról kapta a nevét is, ez az itt gyakori betegség.
Jó minőségű úton gurul az autó Sandanskiig. Éppen csak érinti a város szélét. Betekint az emeletes házak közé, megáll egy pillantásra az OMV kútnál, aztán szalad tovább.
Várja a főváros. Szófia.
Nem futunk vele.
61 litert tankolok a 60 literes tartályba. Úgy, hogy még kellett benne lenni pár liternek.
Persze túl lehet ezeket a tartályokat tölteni a névlegesnél. Otthon is előfordul, hogy az üres tankba akár 65 liter is belemegy.
És térkép. Mert elegem van belőle, hogy azt sem tudom, hol járunk.
Bankautomata is van. Vegyünk ki pénzt? Egy éjszaka megszállunk Bulgáriában, szükség lesz rá.
Aztán mégsem veszünk fel levát.
Egy éjszakára még van eurónk, reménykedjünk, hogy fizethetünk vele valahol.
Nézzük a térképet. Végre el tudom helyezni magunkat a világban.
A Rilai kolostort meg kell nézni mindenképpen, ha már terven felül Bulgáriába kerültünk.
Blagoevgrád, majd jobbra, be a hegyek közé.
Kiváló minőségű út.
Lenne, ha nem lenne tele 40 km-es korlátozásokkal. Ez valami mánia a bolgároknál.
Vagy lobbizott a cég, amely a közlekedési táblákat gyártja.
Mint nálunk valamikor a kórházi ágyak mellé rendszeresítendő széfekkel.
Kétsávos autópálya, és 500 m-enként 40 km-es korlátozás.
Aztán hirtelen egy 120 km-es, és 50 méterre követi egy 50 km-es.
Valaki itt biztos nem volt magánál.
Kresnánál újra találkoznak. A Struma és az 1-es út. Megölelik egymást, aztán kéz a kézben mennek együtt, jó testvérként.
Vagy éppen itt válnak el egymástól?
Attól függ, honnan nézzük.
A Struma szemszögéből ez utóbbi.
Mi meg gurulunk a folyó mellett. Ha szembe is vele. Alagutak vágják keresztül magukat a Pirin-hegység sziklatömbjein, hidak szelik át a folyót, ha játékos tánclépéseikben helyet cserélnek. Az út és a folyó. Hol jobb, hol baloldalon kanyarognak egymás mellett.
Oldalukon magasba nyújtózkodnak a haragoszöld erdővel borított hegyek.
Árnyas patakpart, valahol Simitli előtt. Pavilonok, kis üzletek az út mellett. Távol mindentől. Mögöttük mélyben csobog a rohanó Struma.
Megállunk nézelődni.
És nézelődés közben elfelejtkeztünk róla, hogy legalább egy fényképen megörökítsük.
A lombos patakpart árnyékában, kis asztalokon kirakott különlegességek. Gyümölcsbefőttek, lekvárok, szörpök, tejtermékek. Valami különleges zöld szirupban füge.
Barátságos fiatalasszony kínálja az áruját. Szabadkozunk, nincs bolgár pénzünk. Készségesen átszámolja az árakat euróra is.
Tovább megyünk. Majd még visszatérünk esetleg.
Mázas cserépedények máshol. Barátom jut eszembe, ő amolyan amatőr szakács, viszek neki egy káposztafőző cseréplábast.
A fiatalember átszámolja az árat, 9 Euró. Az kb. 2500 Ft, hát ez még a korondi árakhoz is ingyen van.
Bemegy a boltba becsomagolni, közben nézegetem a söröket. Meg kell kóstolni, milyen a bolgár sör.
Tanakodunk Robival, melyik fajtát vegyük.
Odaszól a boltos, a Zagorka a legfinomabb.
Hát a legdrágább is. 1.70 leva.
Viszek kettőt kóstolóba.
Fizetek, mondja, hogy 9 euró.
Meg a két sör, mondom.
Azt adja bónuszként, feleli barátságosan.
Visszamegyünk a kocsihoz. Nézelődünk az előbbi standon. Robi megvesz egy kis vödörnyi bolgár joghurtot, kis üveg mézet, meg azt a zöld micsodában ázó fügét hozzá.
Trákok? Makedónok? Szlávok? Hunok leszármazottai? Ki tudná megmondani, melyik domináns a kevert népességű Bulgáriában, itt a déli országrészben?
Hogy nem ugyanazok, mint fenn északon, az kiderült később.
Blagoevgrád után jobbra térünk le a 107-es országútra. Kocherinovó még nagyobb település, aztán az egyre keskenyedő út befúrja magát a hegyek közé.
Rila kis városa álmos békességben szendereg a zord hegyek lábánál, aztán egyre magasabbra kígyózik a szalaggá szűkült országút.
Amikor elérjük a Rilai Nemzeti Parkot, már ijesztő meredélyek ölében kanyarog. Árnyas fák borulnak fölé, mintha rejtenék a magasból néző fürkésző szemek elől.
Mint ahogy árnyékukba bújva zuhan alá az elképzelhetetlen magasságból a sziklákon ugráló tajtékzó hegyi patak is. Csak a messze halló morajló zenéje hallik, és néha felkacag egy huncutul viháncoló habfodrán a csillámló napsugár.
Tündérpalota búvik meg az út alatt jobboldalt. Tiszta, takaros épület, virágok pompáznak a ládákban az udvaron. Panzió talán?
Lassan szállásról is kellene gondoskodni.
De milyen messze van még a kolostor?
Magasan jár még a nap. Akár visszafele is kereshetünk, bár én néztem a booking.com-on a kolostor közelében is panziót. De azért majd nézelődünk.
Ja, és nincs levánk, hát olyat kell keresni, ahol kártyát, vagy eurót is elfogadnak.
Ím itt is van előttünk. Nem is kell érdeklődni, messziről hirdeti, 25 euró/éj a szoba.
Tovább. Már nem lehet messze a kolostor.
Jobbra az út mellett mély szurdokvölgy nyúlik be a hegyek közé.
Balra, az emelkedő hegyoldalban újabb panzió.
HOTEL PCSELINA
Néhány autó áll a szűkre szabott parkolóban. Nem is parkoló ez, csak amolyan kis szabad terület itt a kapu mellett.
Amarra, szélesebb út vezet fel egy gazdasági udvarhoz, az út melletti meredek padkán két autó között van egy szabad hely.
Robi bemegy érdeklődni. Becsukom az autót, és én is körülnézek.
Tiszta, kőlapokkal lerakott udvar, virágok, kultúrált kis szálló. Körbemegyek, a túloldalt a recepció, az étterem.
Nézelődök, Robit nem látom sehol. A pincér int, mutatja, hogy elment a fiatalember.
Már az autónál vár. Mondja az árat, lehet euróval is fizetni, 22 euróra jön ki átszámolva.
Na, megkeressük a kolostort, aztán meglátjuk.
Talán, ha öt kilométer. Tágas kiépített parkoló, aszfaltozva. Mellette csobog a patak. Este hét óra van. Ma már nem megyünk be, itt van a szomszédban, majd holnap eljövünk, legyen időnk körülnézni.
Kívülről is látszik, fantasztikus épület.
A parkolóban bankterminál is van. Hát akkor veszünk ki pénzt, maradjon az euró, szükség lehet még rá hazáig.
Vissza a panzióhoz.
Robi tárgyal recepciónál. A fiatalember kérdezi, kérünk-e reggelit.
Természetesen.
Átszámítva néhány centtel 25 euró felett volt a szállás reggelivel együtt.
Egy négyágyas apartman. Franciaágy és két külön ágy.
Nappali rész fotelekkel, sarokkanapéval, tv-vel. Előszoba, fürdőszoba, ragyogó tisztaság mindenhol.
Ingyen van.