Kalandozás Orfeusz földjén - 4.rész
Szombaton természetesen Xanthi és piac. De nem egyenesen mentünk oda. Előbb a Komotini felé vezető főútra tértünk, majd arról Polyanthos felé. A Komotini és Polyanthos közti falvakat is ajánlják az ismertetők, meg kicsit följebb a hegyekben sok érdekes régészeti leletet találtak. Polyanthos a középkori, 3-400 éves, a Kompszatosz folyón átívelő kőhídjáról ismert. A GoogleEarth-ön megpróbáltam beazonosítani a híd helyét. Nagyszerű, a főútról csak kicsit kell lemenni, és már ott is van. És már ott is voltunk. De az a híd nem a régi.... hanem egy új, bár gyér forgalmú építmény... az igaziig még párszáz métert kellett menni jó köves ösvényen. Hatalmas, impozáns alkotmány – három íve van, valahol azt is olvastam, hány méter magas. Csak a fényképezőgépem beállítógombja tekeredett el, sajnos, videófelvétel állásra csúszott, amit későn vettem észre. A videófelvételből átmentettem ugyan képformátumba, de ez a kép kicsi lett és nem nagyon éles, bocsánat a kép minőségéért. A túlsó vége a semmibe vész, de erről az oldalról sem mehetnek föl rá látogatók, mert úgy van kialakítva, ugyanis keskeny és nincs rajta semmi korlát.
(Még néhány ilyen korú, de kisebb kőhidat szerettünk volna megnézni, de azokat sajnos nem találtuk meg, valószínűleg eléggé a vadonban kellett volna utánuk mászkálni. Aki arra jár, és több benne a szufla, felkeresheti őket.)
Iasmostól lehet, azt hiszem, a „Thrák Meteorák”-hoz menni, északra a hegyek közé. Hasonló sziklaképződmények, de sajnos, az odavezető földutat nem vállaltuk, bármennyire festői is.
Iasmosban sikerült elég olcsón tankolni bankkártyával. Visszafordultunk, mikor észrevettük a bankkártya-logókat az ajtóra ragasztva. A fickó lelkesen mesélte, hogy ő járt kamionnal Budapesten és „Gyor”-ben...
A továbbvezető úton kék települést jelző táblán láttam kiírva, hogy Anastasioupoli balra. Bizánci is, meg római kori romok is vannak, vízvezeték, a római kori részen néhány téglát találtak, amibe beleégették a város címerét. Ez a korabeli város volt a Vistonida-tó északi, hegyekkel kapcsolatot tartó kikötője. De nem igazán volt kedvünk befordulni, főleg, hogy azt írják, gyalog kell elsétálni egyik lelőhelytől a másikig.
A további falvakban (az eddigi úton is, de már pontosan nem is tudom, annyi volt) szinte mindenütt mecset és minaret.
Beértünk Xanthiba. Jé, mindjárt itt a piac! Sokan jöttek szembe mindenféle áruval megrakodva, ágyneműt cipelt az egyik, paradicsomot, szőlőt a másik... Hát mentünk egy kört a parkolónak kialakított részen is (jajjjjj....), mire kint az utcán véletlenül találtunk egy jó parkolóhelyet. Elsétáltunk a sűrűjébe. Mindenütt árusok, az utcán is, mindenütt kaftános, kendős mohamedán nők. A fiatalabbak sokszor farmeranyagból készült kabátszerű ruhát viseltek, az idősebbek fekete anyagból jó vastagot és zártat, de láttunk olyat is, hogy a fiatal nők már teljesen városi, modern – bár szolíd – ruhát viseltek, de kendő az volt a fejükön. Akkor úgy harmincöt fok körül volt... Nehéz volt fényképezni, egyrészt mert direktben mégse lehetett, másrészt mire a fényképezőgép működni kezdett, rég odébbsuhantak. A zöldségpiacon nagy volt a választék, és viszonylag olcsón árulták a portékát, jól be is vásároltunk mindjárt az elején. Aztán a ruhapiac részre tévedtünk át, sok helyen turkálós, mint itthon, oda nem álltunk be tülekedni. Inkább szuvenírnek való kis kézműipari dolgokat kerestem volna, de olyan részt nem láttunk, bár biztosan van, csak tán a másik végén.
Ahol parkoltunk, a túloldalon volt egy barátságos cukrászda. Volt kenyerük is, vettünk, meg fagylaltot kértünk pohárban, finom volt.
Úgy gondoltuk, hogy ha már idáig eljöttünk, menjünk el most a Nesztosz kanyarjait megnézni, ne útközben a megrakott autóval mászassuk meg a hegyet. Hát így is a szerpentin kb. kétharmadánál irgalmasságból megálltunk, hogy a meleg motor kiszuszogja magát. A kilátás fenomenális. Messze ellátni a folyó deltavidékére és a környékére. Aztán még egy nekihuzakodás, és végre vagy 10 km szerpentin után fönt megálltunk. Nem találtam pontos adatot, nagyságrendileg úgy 1000 m körüli magasságban lehet a kilátó. Kiszálltunk – vastagon mindenütt kecskebogyók. És kecskék. A szemközti magaslaton is. Merre is menjünk? Ott látszik két jellegzetes kioszk, arra, mivel innen nem látni a folyót. De az úton tanyázik a kecskenyáj. Majdcsak odébbmennek... de elénkjött a pásztorkutya ... kettő vagy három is volt... kezdett inunkba szállni a bátorságunk, de aztán erősebb volt a kíváncsiság. A kutya megállt, gondolom, a szemközti dombon lévő gazdáját figyelte, ad-e valami jelet. Végre fölmehettünk. De a kioszkokba mi már nem fértünk be, mert a kecskék is onnan élvezték a kilátást. Fölértünk végre. A látvány nem semmi. Föntről, mintha az égből néznénk, letekintünk a jellegzetes hurkokat vető folyóra. Mindenütt magas hegyek, köztük mély völgyek. Nem szelíd, barátságos lejtők, hanem meredek, nagyságukat fitogtató óriások. Építettek egy kis kilátóhelyet, azon ismeretterjesztő térkép van a fémbe karcolva a tájról.
Nagy élmény volt, aki teheti, ne hagyja ki.
Utolsó ott töltött napunkon már nem akartunk kirándulni, csak fürödni mentünk át Fanari beachre. Ahogy készülődünk a padon, halljuk ám, hogy a pár méterre álldogáló, hasonlókorú nő kiabálni kezd : „N....! Hol a fenébe vagy már ?!” Aztán előkerült a férj, és milyen kicsi a világ, még itt is, másnap Skala Potamiában láttuk őket viszont. Amúgy Fanariban is hallottunk magyar szót ezen kívül is. Üldögéltünk az erkélyen, amikor elment egy nyugdíjaskorú csoport alattunk, és figyelmesek lettünk a magyar szóra. Meglepődve kiáltott fel egyikük : „Jé, itt egy magyar autó!”
Egyik este felkaptattunk a pár lépcsőnyi magasságban, a sziklafokon épült, „Haltaverna a fároszhoz” nevet viselő vendéglátóipari létesítménybe. A kislány kihúzta a fiókot, hogy melyik halat kérjük, mondta a nevét, de bizony nem is igen értettem, nemhogy megjegyezni tudjam. Azt viszont megjegyeztük, hogy finom volt, sőt a tulaj néhány szavas magyartudásával szórakoztatott minket. Amúgy a parton végig tavernák sora húzódik, és a görögök esténként rendszeresen ellepik őket. Első ott töltött esténken, ami augusztus utolsó vasárnapja volt, eszméletlen mennyiségű ember (és jármű) áramlott arra.