Kontinentális Görögország

   Leptokária

    Első utunk Görögországba. Buszos kirándulás, ezért félholtan érkezünk meg. Egész éjszaka utaztunk. A lányom az ölemben szunyókált, én pedig töprenghettem az idő relativitásán, mármint hogy milyen lassan múlik ilyenkor.
    A szállásunk a parton, emeleten, jól felszerelt stúdióban. Feleségem utasítására állítok a hűtőn. Ennek következményeként másnap a dobozos söröket a forró homokba kell ássuk és délre már felengednek annyira a jégkoloncok, hogy iható legyen a sör.
    A part apróköves, elég gyorsan mélyedő. A legszebb az, amikor a meleg tengerben lubickolva az Olimpusz havas völgyeit csodálhatjuk a távolban. Az a jó, hogy itt nincs minden elfoglalva nyugágyakkal, szabad a part. A víz viszont nem olyan kristálytiszta, mint más helyeken.
    A városka tipikus görög üdülőváros, nincs benne semmi különös. A legszebb a sétálóutcája. Enyhén emelkedik, tele van üzletekkel és a háttérben ezt is uralja a fenséges Olimpusz látványa. Különösen szürkületkor szép, mikor már meggyúlnak a színes fények.
    Nagyszerű fagylaltokat lehet kapni. Ekkora adagokat itthon nem látni. Tölcséres csokis fagylaltokat vásároltunk. Vigyáztam a lányomra, hogy ne csepegtesse le magát. Mindenki mosolygott rajtunk. Hamar rájöttem, hogy nem rajta, hanem éppen rajtam mosolyognak. Ameddig ugyanis rá vigyáztam, az én fehér pólómon szép barnán csordogált lefelé az én fagyim.

 
   Nei Pori

    A legdélibb üdülőváros a Piéria tartományban. Éppen ezért választottuk, mert nem olyan zsúfolt. Ez az emberekre vonatkozik, mert egyébként a part zsúfolva van nyugágyakkal. Ha két euróért hozatsz egy barnára színezett jeges vizet, amit frappé kávénak adnak el, akkor használhatod a nyugágyat.
    A partra hosszú deszkapallók vezetnek be. Mezítláb lelépni róluk nem ajánlatos, mert nagyon tövises növényekkel van tele a homok. Ha tévedsz, akkor jó elfoglaltság a homokon üldögélve kipiszkálgatni a töviseket a talpadból.
    A legszebb partszakaszt a várostól délre találtuk. Itt is nagyon széles, homokos, mint az egész üdülőhelyen, a víz nagyon tiszta, nagyon lassan mélyülő és száz méterek is vannak az emberek között.

    A szállásunk két utcányira van a parttól. Előttünk egy kicsi játszótér, szörnyen elhanyagolt állapotban, mint egy sivatag. A központban vidámpark és piac.
    A part mellett hosszan húzódik a sétálóutca. Nagyon szép vendéglők vannak itt. De a legérdekesebb este sötétedés után. A part mentén letelepednek az utcai árusok. A világítás nem túl bőkezű. Minden megtelik ugráló, vinnyogó, villogó játékokkal. Olcsón, kilóra lehet venni eredetien hamisított Rolex órát is. A legtöbb árus fekete. Ezeknek csak a szemük fehérje meg a foguk villog a sötétben.

    Platamonas
    
    A Tempi folyó mellett, stratégiai helyen található Platamonas helysége. Itt vonultak át annak idején a perzsák is. Ennek megfelelően egy várral is rendelkezik, amelyik a völgy bejáratát őrzi.
Érdemes felsétálni a várfalakig, sőt meg is lehet kerülni. Mivel egy dombon van, a várból szép kilátás nyilik. Tiszta időben északra ellátni egészen Kateriniig, délen pedig Nei Pori kikötője is látszik.
    Maga a város jobban megtartotta régiesebb jellegét, mint a mellette épült újabb üdülőtelepek. Keskeny utcácskák, amelyek egyenest a tengerpartra visznek, régebbi házikók, üzletek. Azért itt is találhatunk bőven sok modern szállodát, úszómedencékkel, modern vendéglőkkel.
    Sajnos a keskeny partvonala sziklás, köves. Ezért a legtöbb turista az északi, vagy a délen, Nei Poriban levő strandokat látogatja.
    Csodás viszont a régi kikötője. A legtöbb halászcsónak láthatóan régi, miként a tulajdonosaik is. Végigsétálva és elnézve a halászhálókat bogozgató, szigonyokat rendezgető idős halászokat, önkéntelenül is Hemingway jut eszünkbe: „Az öreg halász és a tenger”.

Platamonassal szemben, az Olimpusz oldalában bújik meg egy kis hegyi falu, Palios Panteleimonas. Szűk, kanyargós szerpentinen lehet feljutni hozzá. A kis hegyi falu sokáig állt elhagyatva és csak mostanában kezd életre kelni.
Érdemes meglátogatni, mert régi stílusban épült házaival, kicsiny kőtemplomával, macskaköves utcácskáival igazi régies hangulatot áraszt. Még a “főtere” is, ahol a kőtemplom mellett óriási platán alatt hangulatos taverna bújik meg. Apró üzleteiben nem a szokásos bóvli, hanem otthonosan eltett befőttek, kompótok találhatók.
És nem utolsósorban említhető a kilátás, ami a faluból a partokra nyílik.
Két fiatal gitáron játszott és a halk zenével aláfestett látvány megigéző volt.

     Athén

     Fent az Akropolisz tetején, a Parthenon romjainál, embertelen tömeg. Felrohanunk, ugyanis az idegenvezetőnk nagyon sürget. Ne álljunk meg nézelődni, ne fényképezzünk, lesz erre majd később idő... most érjünk fel, hogy elmondhassa a szövegét. Csoportosulnak az emberek az idegenvezetők köré, azok darálják a szövegüket... a legtöbben unott arcal végzik a „munkájukat”, pedig amit elmondanak, abból kiderül, hogy az akkori demokrácia sokkal fejlettebb volt, mint a mostani „modern” demokráciánk. Legtöbben nem is hallgatják. Kattognak a fényképezőgépek, büszkén elmondhatjuk majd otthon, hogy itt is jártunk.

Félrelépek és az egyik oszlopra teszem a kezem, megpróbálom kizárni a tömeget és akkor egy pillanatra megérint a történelem, érzem az évezredeket. Megpróbálom a régi emberek szemével nézni az épületeket és így valamennyit „látok” az építmények, szentélyek nagyszerűségéből. Ezt nem adja vissza egyik fénykép sem és ez a perc megéri az egészet.

    A Syntagma téren a Parlament előtt megnézzük az őrségváltást. Megint lenyűgöz a görög kettősség. A szigorú fegyelmezett mozdulatokkal ellentétben a papucsokon levő pomponok mosolygásra kényszerítenek.

     A parlament mellett egy gyönyörű park van, szabadidőnkben ebben sétálgatunk. Kimegyünk megnézni a Zeusz templomot és mikor vissza akarunk menni, a park kapuján hatalmas láncot és lakatot találunk. Papírlapon görögül ott a magyarázat is. Nagyon értjük. Bentről is turisták bámulnak kifelé. Nem tudjuk eldönteni, ki van most már bezárva és ki van kizárva.
    És megint a kettősség. Tüntető tömeg közeledik. Távolról félelmetes a morajló tömeg, de amikor közel érnek, mindenki mosolyog és vidáman integet. „Mindent vissza, Erdélyt vissza” suttogja a haver filmezés közben. Itthon visszanézve úgy hallatszik, mintha a görögök értünk, Erdélyért tüntettek volna.

 
     Meteorák

     Már távolról a szemünkbe tűnnek a  furcsa formájú sziklák. Ahogy közeledünk, egyre impozánsabbak. Kanyargós szűk szerpentin vezet fel a tetejükre. A kolostorok nyaktörő magasságokban találhatók. Feljutni hozzájuk nem mindennapi sportteljesítmény, főleg az egyre melegedő időben. (Másnap az egyik hölgyismerősünk csak a falakba kapaszkodva tud lejutni a partra, olyan izomláza van). De mindenképpen megéri, mert a látvány lélegzetelállító. A kolostorok mintha a hegyekből nőttek volna ki.
     Kiszállunk a kocsikból, automatán zárjuk az ajtókat és a látványtól megbabonázva botorkálunk, lenézni, amikor dörömbölés hallatszik az egyik autóból. Semmi vész, csak az egyik gyermeket felejtettük bezárva a kocsiban. Kiszabadítjuk a „rabot”.
     A távoli sziklákon kecskék kapaszkodnak fel játszi könnyedséggel a szédítő magasságokba, felriasztva a sasokat, melyek idegesen keringenek felettük. Azt hiszem, Superman a pásztoruk, mert csak repülve lehetne feljutni hozzájuk.

     A kolostorok belseje érdekes, főleg a múzeumok, de azt az érzést keltik az emberben, hogy - legalábbis ezek a részek, amelyek látogathatóak - kimondottan a turisták számára vannak berendezve. A megszámlálhatatlanul hatalmas tömegek biztos nagy jövedelemhez juttatják a görög államot. Ugyanilyen jövedelmet jelentenek az ikonfestő műhelyek is, amelyek kötelező megállók a szervezett csoportok számára. Szerzeteseket csak nagy szerencsével lehet látni. Az ő igazi életük rejtve marad a laikusok számára. Őszintén bevallva, maguk a kolostorok ugyanolyanok, mint bárhol Görögországban. Ami egyedivé teszi őket, az maga a hely, ahová épültek. Az ember megint hiába veszi fel a versenyt a természettel, a természet mindig fölényes előnnyel nyer.
     Az igazán csodálni való és példa értékű, az maga a kitartás, amivel felépítették őket ezekre a lehetetlen helyekre, hogy meg tudják őrizni az igazi görög vallást és kultúrát a török megszállás és elnyomás ellenére is.

     A Meteoráktól az út a Tempi völgyén keresztül vezet vissza a partvidékre. Itt az Olimpusz és az Ossza-hegy között a Tempi folyó bal oldalán található az Agia Paraszkevi barlangkápolna. Az útról nem látható. Az út jobb oldalán van egy nagyobb parkírozó, innen alagút vezet át az út alatt, és az elengedhetetlen bazár után, egy függőhídon jutunk a Tempi bal oldalára. A templom mellett található egy barlang. Akinek türelme van kiállni a mindig kigyózó sort, bejuthat. Nem vagyok klausztrofóbiás, de olyan szűk, hogy azt hittem, beszorulok, mint dugó a palackba. Csak törpejárással, lehajolva lehet bejutni Daphné csöpögő forrásához.
     Pár lépéssel arrébb, folyóként tör elő a forrás égig érő szikla alól. Minden nő megmosakszik benne, mert azt tartják, hogy megőrzi a szépséget. Mindig mondtam, hogy jobb csúnyának lenni. A szépség mulandó, a csúnyaság örök.

     Olympusz

    Az istenek székhelyére Litochoro-n keresztül vezet az út. Közel van Nei Pori-hoz, de mégis kifogunk egy fizetős kaput.
    A kis, majdnem teljes egészében kőből épült városka főterén minden megtalálható, templom, szökőkút, különböző üzletek, sőt Zeusz is jelen van, no nem személyesen, csak falikép formájában néz le ránk, fenyegetően tartva villámait a kezében.
Zeusz fürdőkádját akarjuk meglátogatni. Bár azzal riogatnak, hogy vizet nem fogunk találni benne, mégis optimistán nekiindulunk az Enipea kanyonnak.
    Egy vízvezetéken visz az út gyönyörű sziklák között. Másodjára járunk itt, meg is lepődünk, hogy senkivel sem találkozunk, mivel pár évvel ezelőtt lépni se lehetett, annyian jöttek-mentek az ösvényen.
    Maga a “fürdőkád” egy duzzasztógát alatt van és hurrá… kristálytiszta zöldes színű víz csordogál benne. Annyira meghatódunk, hogy egyik havert utoléri a természetes szükséglet. Itt nagyon félrehúzódni nem lehet, úgyhogy mi visszaindulunk. Szinte természetes, hogy megjelenik egy lányokból álló csoport és természetes az is, hogy haverünk ugratásnak veszi figyelmeztető kiáltásainkat.
    Várjuk, hogy felharsanjanak a sikolyok, de csend van.
    Haverünk magyaráz:... hátat fordítottam, mintha a sziklákat nézném és ők elmentek mögöttem.

     Tovább megyünk. Ezúttal autóval kapaszkodunk a hegyre. Több helyen is megállunk, kilátóknál, a Stavros menedékházánál. Tiszta időben nagyon szép a kilátás.
A tenger is látszik az üdülőhelységek sorával és az örökké hóval borított csúcsokat és völgyeket is megcsodálhatjuk.
     Végső célunkhoz, az Agios Dionysios kolostorhoz, egy völgybe, hajmeresztő tűkanyarokkal meredeken ereszkedve érünk. Itt beöltöztetnek, a férfiakat hosszú nadrágba, a nőket hosszú szoknyába bújtatják. A kolostor hosszú évek óta felújítás alatt áll, belsejében különleges fényhatások érvényesülnek.
     Tovább már gyalog ereszkedünk az Enipea folyó mellé, ahol a sziklákon a hihetelenül tiszta zöld víz pazar vízesések sorát alakította ki. Az átmelegedett sziklákon gyíkok sokasága napozik. Amikor közelebb lépünk, mintha megelevenedne a szikla, úgy spriccelnek szerteszét. Barátunk egy jobb fényképért átugrik a túlsó partra. Vissza már nem mer. Mellette hatalmas természetes vizicsúszda.. Lelkesen biztatjuk, de ő elveszetten toporog. Végül leveszi cipőjét és belelép a mederbe.
Hazafele mezítláb vezetett.

     Dion

    Makedón Sándor ókori városának romjai az Olympusz lábainál találhatók. Elég nagy területen fekszik, feltárása még mindig folyamatban van. Maga a feltárás , ahogy megcsodáltuk, egyes helyeken finom precíz archeológiai eszközökkel történik – markológéppel.
    Sok minden érdekes látnivaló van, de mi nagyon meleg napot fogtunk ki. Ameddig az idegenvezetőnk magyarázott, jó volt, de utána már mindenki össze-vissza bolyongott, találgattuk, hogy mit is látunk. A fontosabb dolgokat azért megtaláltuk, mint például az ókori stadiont, a fürdőket.
    Érdekesek a mozaikok (sejtésem szerint kibírták az évszázadokat a föld alatt, de a szabad ég alatt nem sokáig fogják húzni) és a fürdők fűtési rendszere is.
    A város egy része mocsárba van süllyedve. Kiépített pallókon lehet közlekedni. A vízinövények között megbújó szobrok olyan romantikus hangulatot árasztanak, akár a régi metszetek.
    Összefoglalva, az archeológia szerelmeseinek kötelező meglátogatni, de egyébként semmi mást nem tud nyújtani.

     Skiathos

    Hajókirándulás az egyik legszebb görög szigetre a Szporádok szigetcsoportból. Korán reggel indulunk emeletes busszal a kikötőbe, ahonnan az Elizabeth II nevű hajóra ülünk. Mire mi beérkezünk, a hajó már tele van turistákkal. Képviselve van itt minden nemzet.
    Alig indulunk el, megkezdődik a szórakoztatás. A kapitányunk, feleségével görög táncokat mutat be, utána az utasok következnek. Bár szép idő van, a hajó eléggé bukdácsol. Ehhez hozzátéve az utasok csámpázását, ritmustalanságot és bohóckodást, egy burleszknek megfelelő jelenet alakul ki. De végülis mindenki jól szórakozik.
    Maga a „főváros” keskeny utcácskáival, drága vendéglőivel, bazárjaival tipikus szigeti görög városka. Legmagassab pontján kis templom, ahonnan szép rálátás nyílik a városra, a kikötőre és a repülőtérre. Egy óra sétálgatás után hajóra fel és irány egy gyönyörű part, „Kukunaries beach”. Egy laguna mellett, a homokos partig kinyúló mediterrán fenyőkkel szegélyezve szép hosszan elnyúló öböl. A homok csillámot vagy valami egyéb ásványt tartalmaz, mert fantasztikusan csillog. Hátránya, hogy rengetegen vannak, egymás után öntik a kirándulóhajók a partra a turistákat.

     Hazafele már mindenki bágyadt. Hamis delfinriadót adnak jobbról, majd balról, de nem sokat használ. Csak az elkövetkező vízi csata dobja fel a hangulatot. Vízzel töltött nylonzacskókkal szerelkezünk fel, sőt a tengerészek vízágyúval is rendelkeznek. Ugyanez történik a testvérhajónkon is. Ez hátulról közelít, cikcakkozik, majd hirtelen mellénk áll. És már repülnek is a vizes zacskók, spriccel a víz. A győztesek mi vagyunk, elvégre a mi kapitányunk egyben a hajók tulajdonosa is. Egyenlőség van, de nem ennyire.
     Hazafelé menet a buszban a feleségem a lányommal ül. Én a barátunk felesége mellé kerülök. Ahogy a busz elindul, rajtaütésszerűen elalszik. A leszállásnál rázom fel. Na mondom, jól elbeszélgettünk. Azóta is emlegetjük az esetet.

     A jövő?

    Görögország változik...  napról-napra.
    Hofi Géza, nagy humoristánk (akinek humoreszkjeiben sokszor filozófushoz méltó mélyreható gondolatok vannak) mondta egyszer, hogy ez egy átmeneti év. Átmeneti, mert rosszabb, mint az előző, de jobb, mint a következő év. És ez sajnos azóta is érvényes.
    Éljünk hát a mának... a mostnak. Most szívjuk be magunkba, amíg még lehet, a görög hangulatot. Most örüljünk a nap sugarainak, a tenger morajlásának, a tájak szépségeinek, az emberek mosolyának.
    Raktározzunk el mindent mélyre, a lelkünk egy szegletébe. Onnan bármikor elővehetjük és onnan nem veheti el tőlünk senki. És reménykedjünk, hogy gyermekeinknek, unokáinknak is jut valami ezekből az apró csodákból, amivel Görögország minket megvendégelt.