Krétai nyaralásunk 2019. 09. 15-22.
Fura ez a beszámolóírás, de mindig csak elkezdeni nehéz. Nem is tudom, hogy milyen messzire menjek vissza az időben. Misi mindig azt mondja, hogy a "lényeget mondjam". Szerinte mindig túl sok körítéssel tálalom a dolgokat. Lehet, hogy igaza van, mégis azért azt csak le kell írnom, hogy kb. februárban lefoglaltuk az idei nyaralásunkat. Ez azért fontos momentum, mert akkor még előfoglalási kedvezménnyel lehetett lefoglalni az Apollon travelnél. Így már a tél végén eldőlt, hogy az idei görög (mi más?) nyaralásunk helyszíne Kréta lesz. Ahogy telt az idő, nyugisan vártunk a sorunkra. Nagyon érdekes érzés volt, ahogy telik az augusztus és mi még mindig csak várjuk, hogy mehessünk. Na, nem mintha unatkozással és semmittevéssel telt volna az idő.
A várakozás alatt sorra hazajöttek az ismerősök a nyaralásukból, ki kevesebb - ki több képet meg is osztott róla. Ezekből próbáltam töltekezni, miközben arra gondoltam, hogy milyen jó lesz nekünk szeptemberben, mert mi akkor megyünk pihenni, amikor már mindenki hazajött és dolgozik.
Eljött a szeptember közepe. Lefoglaltam a reptéri parkolót, megkötöttem online az utasbiztosítást, beszereztem a szükséges sürgősségi gyógyszereket vész esetére és az utolsó napok olyan hamar elteltek, hogy egyszer csak 15-e reggelre ébredtünk.
Délelőtt 10 óra körül értünk fel az Union reptéri parkolóba. Otthagytuk az autót és a parkoló munkatársai kivittek bennünket a Liszt Ferenc Reptér 2 B termináljához. A repülőtéren sok ezer ember tömörült. Gondolom, hogy ebben az időben (dél körül) sok járat indult. Rendben becsekkoltunk és 15 perc késéssel föl is szállt velünk a Smartwings Budapest-Chania járata. Csekkoláskor a gép hátsó részébe kértem a jegyet, abból kiindulva, hogy az a gép legbiztonságosabb része. Hát, meg is kaptuk a 34. sor A, B ülését, ami a legutolsó volt. Ezt egészen a repülési magasság eléréséig nagyon értékeltük is, de aztán elkezdődött a busójárás a wc-re, amiből ráadásul kettő volt a gép végében. :(
Nah, le is vontuk a tanulságot, hogy önszántunkból hátra soha többé!!!
Landolás után rendben meglettek a bőröndök is, a telepített 2 idegenvezető várta a csoport tagjait. Szobánkét átadtak egy-egy welcome borítékot, amely tartalmazott egy Kréta térképet (olyan apró betűkkel, hogy nem is láttam az írást), a heti fakultatív programok felsorolását, valamit az autóbérléssel kapcsolatos információkat.
A mi szállásunk a Chaniától 9 km-re lévő Agia Marina nevű település, Thodorou apartmanjának 11-es szobájában volt. A transzferidő a reptértől a szállásig nagyjából fél óra-40 perc lehetett. Mivel délutánra járt az idő, a szobát azonnal el lehetett foglalni. Szép kis szoba volt és kellemes meglepetésként a teraszról látni lehetett a tengert. De mit látni, hallani is: jó hangos morajlással, és hatalmas hullámokkal fogadott bennünket. Gyorsan lepakoltunk és lesétáltunk a partra. Persze, a vízben nem fürdött senki sem. A hullámok hatalmas erővel száguldottak a homokos part felé, ahol megszelídülve üdvözölték az arra sétálókat.
A partról visszatérve elindultunk megkeresni a korábbi utasok által ajánlott giroszost, majd - az érzéssel a szívünkben, hogy ismét Görögországban vagyunk - elindultunk vissza a szállásunk felé, hogy kipakoljunk, pihenjünk és megnézzük a naplementét a tengerpartról.
Hétfőn a tenger mit sem vesztett az erejéből, őrült hullámok futottak a part felé. A vízimentők gyakran síppal figyelmeztették a vízbe merészkedő turistákat a tilalomra, miszerint nem lehet úszni, fürdeni. Így aztán jobbára napozással, sétálással töltöttük a délelőttöt. Fölsétáltunk Agia Marina ófalujába, meg szerettük volna nézni a helytörténeti (néprajzi) múzeumot, de hiába, mert nem nyitott ki délután fél 5-kor sem. Így aztán tovább sétáltunk, vacsoráztunk és este fél 8-kor vártuk az idegenvezetőt az apartmanunknál a szokásos tájékoztatóra. Itt befizettünk a Santorini kirándulásra (160 euró/fő), ami majd csütörtökön következett. Este 9-re elmentünk a közeli PanCare autókölcsönzőbe és elhoztuk a Fiat Pandánkat, ami majd az elkövetkező 2 napban (és még +2 napban) elvisz bennünket a közeli helyekre (167 euró volt 4 napra, biztosítással, mindennel, önrész nélkül- lehet, hogy nem ez volt a legolcsóbb, de ebben legalább volt teljes biztosítás is).
Kedden próbáltunk viszonylag korán elindulni, ám ez nem sikerült annyira. Elafonissi rózsaszín homokos partjára szerettünk volna ellátogatni. Utunk a Topolia szurdokon keresztül vezetett, ahol megálltunk a híres Agia Sofia cseppkőbarlangnál. Bár turistabuszok álltak az út szélén, jól tudtunk parkolni a kis autóval. Elindultunk gyalogosan a lépcsőn fölfelé a barlang irányába. Sajnos azt nem tudtuk, hogy ilyen sokat kell lépcsőzni, így még egy palack vizet sem vittünk magunkkal. A barlang viszonylag nagy és tágas. A cseppköveket mindenki kedvére fogdoshatja :( és elég sok a galambürülék is, de egyébként jól be lehet járni. Érdemesebb nem csúszós lábbelit fölvenni vagy sportszandált, mert abban azért lényegesen biztonságosabban lehet megtekinteni a barlangot és persze közlekedni is könnyebb. A barlang alatt valamivel van egy taverna (Romanze), ahol a tulajdonos hagyományos krétai viseletben, igen kedvesen várja a vendégeket, töltögeti a különféle alkoholos italokat, olíva olajokat kóstolásra a potenciális vásárlóknak.
A barlang csodás helyen van egyébként, szédítő mélységek és magasságok övezik.
A barlangtól Elafonissi felé vezető úttal kapcsolatosan talán érdemes megemlítenem egy helyet, amely igen híres a gesztenyetermesztéséről valamint a szelídgesztenyéből előállított gesztenyelikőréről. Ez a hely Elos falu. Mi ugyan nem kóstoltuk a likőrt, de állítólag nagyon finom, és csupán itt beszerezhető. Mi az Elafonissi felé tartó út során tértünk be a faluba, jövetben már kikerültük.
A barlangtól továbbindultunk Elafonissi partjai felé. Az út jelzései, táblái jól követhetőek. Számunkra jobban, mint a GPS. A GPS-szel nem egyszer jártunk úgy, hogy a javasolt útirány konkrétan a szakadék volt. Nem is vezetett arra út!!! Végül is odataláltunk a csodás rózsaszínű homokjáról híres lagúnához. Jó nagy parkoló tartozik a strandhoz, vannak büfék, öltözőfülkék, toalettek, zuhanyozók. És sok ember. Ám akkora a terület, hogy így szeptember közepén nem beszélhetünk tömegről. Melusék is befutottak délután, így aztán végképp jól telt ez a nap. Jót beszélgettünk, örültünk a találkozásnak. Elafonissi strandja nagyon szépséges, hatalmas területen fekszik, a víz nagyon jó, nem hullámzik, a nap mindig süt és a homok a víz mellett tényleg púderrózsaszín :) Imádtam :)
Szerdán Balos beachre készültünk. Ismét nem sikerült olyan korán elindulni, ahogy terveztük. Agia Marinától Balos kb. 43 km-re van, nagyobbrészt jó minőségű, aszfaltozott úton. Az utolsó 6-8 km, viszont köves, zúzottköves, nem ritkán egy nyomsávos út, ahol bal oldalon legtöbbször a sziklafal, jobb oldalon pedig a szakadék a társunk. Nem veszélytelen szakasz. Nagy odafigyeléssel, lassú menetben és jó autóval (leginkább dzsippel) azért járható. (Igazán stresszessé akkor válik, amikor szembe is jönnek vagy az út egyik oldalát a parkoló autók foglalják el, az autó - amiben ülünk - haladna és akkor jönnek szembe. Volt ilyenben részünk visszafelé jövet. A jó az volt benne, hogy nem mi voltunk a szakadék felőli oldalon.) Bérautóval Balosra nem lehet(ne) menni- kivéve dzsippel - és ez nem is véletlen. Ettől függetlenül, szerintem akinek bérautója van, legalább 1x elmegy Balosra.
Sajnos mi a parkolóig nem jutottunk el, mert az már megtelt és egy integetős ember a sziklafal mellé terelt, ahol már álltak autók szép sorban, egymás után. Kb. 4-500 méterre lehettünk a nagy parkolótól. Itt lefotóztam az autónk rendszámtábláját, mert a legtöbb bérautó ugyanolyan fehér színű fiat panda volt, mint a miénk. Elindultunk hát gyalogosan a parkoló felé, majd a kitaposott ösvényen a kősivatagon át az áhított lagúnáig.
Őszintén nem tudom, hogy mekkora a távolság, de nem vészes. A kősivatagot elhagyva előbukkant a csodálatos táj és egyszerűen elállt a lélegzetem. Tudtam, hogy milyen lesz, azt is hogy meseszép és hatalmas. De erre a látványra valahogy mégsem voltam felkészülve. Nem tudtam betelni a szépségével, a színek kavalkádjával. Mágnesként vonzott a táj.
No és itt kezdődtek a lépcsők lefelé. Ezek a lépcsők sziklából kivájt lépcsőfokok, teljesen random méretben és magasságban. Jól csúsznak is. Szóval a sportcipő, sportszandál, bakancs a megfelelő lábbeli. Jó sokat kell lefelé menni és piszok lassan lehet haladni, mert folyton meg kell állni fotózni: "csak még egyet, hátha az előző nem sikerült".
Az út legvégső szakasza homokos. Az a "jó" fajta, abból bokáig süppedős fajtából. Levenni a cipőt nem érdemes, mert a homok alatt vannak sziklák és élesesek.
De egyszer csak leér az ember és megcélozza a földnyelvet és ámul és csodálkozik... Bár sok az ember, itt is óriási a hely és valahogy a szeptemberi tömeg elveszett a hatalmas területen. A lagúna bal oldalán nagyon sekély a víz, a jobb oldalán felnőtt ember számára sokkal jobban fürödhető. Néha jött egy-egy hajó, az egyik éppen a szigetet megkerülve láthatatlan üzemmódban, de a frászt hozva ránk a kürtjével. Ez egy nagyobb hajó volt, kb. 15 percig csak lefelé jöttek róla az utasok.
Nem fújt a szél, pedig ígérte ez előrejelzés. Leérve a lagúnához döbbentünk rá, hogy nem vittünk vizet. Az autóban maradt sajnos. Nem volt nálunk csak 4 doboz Mythos Radler. :) (Van egyébként egy kis büfé a parton, lehet vásárolni innivalót.)
Sokat strandoltunk, sétáltunk itt. Nagyon élveztük a látványt, a kristálytiszta vizet. Egyszerűen szuper volt. Talán sosem láttam szebb strandot, mint Balos.
Az egész napot itt töltöttük. A visszafelé vezető út a nagy melegben eléggé nehéz volt és amikor felértünk, még el kellett sétálni az autóig is. Akkor láttuk csak, hogy mekkora a kocsisor. Vagyis akkor sem, mert az úton kanyarogva az autók sora eltűnt a hegyvonulattal és csak akkor szembesültünk vele, hogy legalább 3km-es a sor, ahogy elhaladtunk mellettük.
Úgy gondoltuk, hogy számunkra még nem ért véget a nap és megnézzük Falassarnát. Falassarnára jó minőségű út vezet és nincs messze Balostól. Arról nem is beszélve, hogy meglepően jó a strand. A városba nem mentünk be - bevallom, mert a beach volt az, ami jobban vonzott. Leparkoltuk a kis autónkat a hatalmas parkolóban az egyik taverna mögött és lesétáltunk a vízhez. A part itt nagyon széles, finom homokos és jól kiépített. Főszezonban valószínűleg sokan pihenhetnek itt, most azonban a jó idő ellenére is alig voltak. Papuccsal a kezünkben sétáltunk a víz szélén, hogy a napernyőktől kissé távolabb eső helyet találjunk magunknak. A tengerpart itt nagyon érdekes, mert volt, ahol a tenger méteres homokfalat emelt a napágyak és a víz között, volt ahol meg sekélyen hódította meg a fövenyt.
A víz jobbára lassan mélyülő és nagyon tiszta ezen a részen. Kicsit hullámzott ugyan, de ez éppen jó volt ahhoz, hogy remekül érezzük magunkat.
Örülök, hogy megnéztük Falassarnát és strandoltunk ezen a gyönyörű helyen, ahol a víz színe ezerféle kékként köszönt vissza.
Visszafelé Kissamosba beérve kerestünk egy autómosót és 3 euróért lemosattuk az autót, mert vastagon belepte az út pora. Szállásunk felé tartva bementünk a Plataniás falú szélén található Lidl-be, majd felfedeztünk egy giroszost is (Twins grill). Itt nagyon finom volt a sertéshúsból készült girosz, többször is visszatértünk erre a helyre. Este 9-kor visszavittük a kölcsönzőbe az autót és megbeszéltük, hogy péntek reggel fél 9-kor ismét jövünk és visszük.
A csütörtöki nap ugyanis Santorinié volt.
Santorini 2019. 09. 19.
A története nagyon zanzásítva: Santorini egy csodás és gazdag sziget volt az Égei tengeren, a Kiklád szigetcsoportban. I.e. 1600 körüli vulkánkitörés nem csak a szigetet robbantotta szét, de elsöpörte az akkori idők egyik legfejlettebb társadalmát és vele együtt a minoszi kultúrát Krétán. A sziget mai alakja az 1950-es években keletkezett. Ma Santorini nem egy sziget, hanem inkább egy kör alakú szigetcsoport. A vulkán ma is aktív, de a bekövetkezett geológiai változások miatt a vulkán belsejében keletkező gőz és ezzel a nagy nyomás is a felszínre tud jutni a tengeri csatornákon, tehát kitöréstől állítólag az elkövetkezendő 200 évben nem kell tartani.
Mi Santorinire a krétai Heraklion (Iraklion) kikötőjéből jutottunk el. Igaz, Heraklion éppenhogy Kelet Krétán található, mi meg Nyugat Krétán nyaraltunk. Hogy mégis miért így alakult? Ennek az az oka, hogy Nyugat Krétáról 2 féle lehetőség volt magyar nyelvű idegenvezetéssel eljutni a szigetre. Az egyik a mi irodánk (és még vagy 5 iroda együttes idegenvezetői is egyben) idegenvezetésével vagy az Ibuszéval. A 2 programleírás között látszólag nem volt nagy különbség. Vagyis a szigeten töltött idő nagyjából ugyanannyira jött ki. Az Ibusz Santorinis kirándulása azonban Rethymnoból indult gyorshajóval, ami 2,5 órás hajóutat jelent. Ez azért lett volna jó, mert a mi nyaralóhelyünktől Rethymno kb. 65 km-re található, míg Heraklion vagy 200 km-re. A kiránduláson való részvételi díj 191 euró/fő (részvételi díj+transzfer). Én írtam az Ibuszos idegenvezetőnek, hogy szívesen mennénk velük, de nem méltatott válaszra. Így elengedtem ezt a lehetőséget és maradt a mi irodánk szervezése, amit a Candia Mar nevű helyi iroda által értékesítettek. Itt a részvételi díj 160 euro/fő (130 a részvételi ár+30 euró a transzfer).
Agia Marináról indultunk hajnali 4-kor. Mivel kicsit hűvös volt az idő, beöltöztem az alábbi szisztéma szerint: leggings, fölé nyári ruha, kardigán, sport szandál és kalap. Hát, hogy hülyén néztem ki, az nem kérdéses. No és persze a hátamon a kis hátizsák. A transzferbusz óramű pontossággal megérkezett 4 órakor. Ez egy kis ford transit volt, amelyben rajtunk kívül már 6 utas ült. 4 magyar+ két lány (talán szlovák v. lengyel v. román). A kisbusz Rethymnoig vitt el, ahol át kellett szállnunk egy nagy buszra és elindultunk fölszedni a többi utast a nyaralóhelyeken. Főleg a Rethymno környéki szállodákból és Baliról. Megtelt a busz és kb. negyed 8-kor értünk a heraklioni kikötőbe, ahol a kirándulás lefoglalásakor az idegenvezető által adott vouchert beváltottuk a hajójegyekre. A kikötőben a magyar idegenvezető várt, akit már az internetről "ismertem". Mentünk is a hajóra föl, ahol az étterem részbe jutottunk először. Beváltottuk a reggelire jogosító kuponunkat, ami egy szendvics, fánk, croassan és narancslé volt. Közben a hajó elindult. Egy nagy komphajót képzeljünk el, ami 6-7 emeletes, alul a kamionok, autók. A fölső részben az utasok igen kényelmesen utazhatnak. Vannak bárok, éttermek és kabinok is (annak aki váltott kabinjegyet). Kezdetét vette hát a kb. 3,5 órás utazás. Ez az idő soknak tűnik, de amúgy egyáltalán nem volt az. Eleve a reggelivel eltelt kis idő, aztán felfedeztük a hajót, kimentünk a fedélzetekre, beszélgettünk. Szóval jól kibírható. A hajón több száz ember utazik, a magyar és egyéb csoportok szerte-szét szélednek, nincsenek egy helyre csoportosítva. Figyelni kel, hogy mikor van leszállás. Mivel nagy szállító- és utas hajó, nem imbolyog, csak éppen egy kicsikét. Megérkeztünk délelőtt 11 óra felé Santorini Athiniosz kikötőjébe, ami igen pici és zsúfolt. Az idegenvezető leszállt a hajóról még az elején és várta a magyarokat lent a kikötőben, de olyan szerencsétlen helyen állt (2 nagybusz takarásában), hogy én pl. nem is vettem észre. Misi szólt, hogy ott van. Na, mikor odamentünk hozzá, megmondta, hogy hányas buszt kell keresni, ami Santorinis utazásunk során "A"-ból "B"-be fog majd szállítani. Fölszálltunk, de kiderült, hogy nem csupán mi magyarok, hanem lengyelek is vannak/lesznek a buszon. Elindultunk fölfelé azon a borzasztóan keskeny és hajtűkanyarokkal tagolt iszonyat hosszú úton. Igazából nem annyira hosszú, de nagyon lassan lehet rajta haladni a nagy forgalom miatt és az úton alig fér el 2 autó/busz egymás mellett, hogy sok(k) volt. Egyik oldalról sziklafal, másik oldalról a mélységes mély szakadék. Közben felváltva beszélt a magyar és a lengyel idegenvezető. Komolyan nagyon szeretem a lengyeleket, de most azért nem örültem nekik annyira. Indultunk Oiába (Íja), Santorini jelképes városába.
Oia
Az odavezető út nem a legszebb, ám én mégis szépnek láttam, mert egy álmom vált valóra Santorinire való érkezésünkkor. Az idő látványosan nagyon párás volt, és Oia felett egy bazi nagy felhő terpeszkedett az égen. Kicsit aggódtam, hogy, pont kifogtuk az egyetlen felhős napot álmaim szigetén és egy normális fényképet sem fogunk tudni készíteni. Megérkezés Oiába egy "élmény" közlekedés szempontjából, ugyanis a sziget útjai tökéletesen alkalmatlanok az ekkora forgalomra. Gyakorlatilag "beállt" egy-egy kereszteződésben a közlekedő járművek sora, mert konkrétan nem fértek el egymástól. Mire kikeveredtünk egy-egy ilyen dugóból, sok-sok perc kárba veszett. Amikor végre leszálltunk a buszról az idegenvezető elmondta, hogy a kalderára miként tudunk a legrövidebb úton feljutni, valamint, hogy hol fog lenni a busz. Kaptunk kb. 1 óra szabadidőt. Felértünk a kalderára és elénk tárult az a képeslapokról ismert, gyönyörű táj a fehér házakkal, a kéklő éggel. És nem volt felhő!!!!! A tenger homályba veszett ugyan, e miatt a képek nem is lettek valami élesek (nagyon magas volt a páratartalom). ...És akkor megláttuk a kis sikátoros utcában hömpölygő tömeget! Hát szerintem ezt a várost a tömeg dönti pusztulásba. Rengetegen voltak. Elindultunk egy irányba, hogy az ikonikus kék kupolás templomokat lencsevégre kapjuk. Mentünk a tömegben, a szűk sikátorban és amikor előbukkant a kékség és a mélység katt-katt.... csak ámultunk és fotóztunk. Elképesztően gyönyörű.
Megtaláltuk a kék kupolás templomot és bizony sorba kellett állni azért, hogy képet készíthessünk róla. A szép képekért egyébként rendszeresen, más helyeken is sorban álltunk és még arra is próbáltunk kicsit figyelni, hogy olyankor kattintsunk, amikor lehetőleg nem jönnek tömegével az emberek. Kimentünk Oia végében található kis erődig, majd szembesülve azzal, hogy más csak 20 percünk maradt a busz továbbindulásáig, elkezdtünk visszaindulni. Kávézni, valahová bemenni nincs idő. Főleg annak, aki szemeivel issza az élé táruló hihetetlenül szép látványt és még fotózni is akar. A 20 perc hajszál híján elég volt ahhoz, hogy a tömegen keresztülvergődjünk és a buszhoz érjünk. Sőt azért menetközben még egy hűtő mágnest is tudtam szerezni potom 2,5 euróért :)
A buszra visszatérve az idegenvezető számolni kezdett. Ezt nem igazán értettem, mert nem volt a homlokára írva senkinek sem, hogy magyar vagy lengyel, így vajon honnan tudhatta, hogy megvan-e a magyar csoport? A buszon meg össze-vissza ültek az emberek. Biztos az összlétszámot számolta.
(Itt jegyezném meg, hogy olvastam a fb-on és a másik idegenvezető elmondott 2 esetet is, amikor elkeveredtek az elmúlt hetekben magyarok. Az első esetben 2 idősebb hölgy nulla nyelvtudással nem szállt le Santorinin, és továbbhajózott más szigetekre - Naxos, Ios, stb. - és már a jóég tudja hány ember segítségével végül is 3 nap múlva keveredtek vissza Krétára. A másik esetben pedig Santirinin maradt 2 magyar utas, mert lekésték a busz indulási időpontját és a transzfer valamint a hajó elment nélkülük. És ezt senki sem vette észre!!!!! Utólagosan annyit segített az idegenvezető az utóbbi esetben, hogy valahol intéztek az ottmaradott 2 embernek szállást Santorinin. De oda ugyebár maguknak kellett eljutni és utána másnap a kikötőbe is, másik hajóval vissza Krétára, mindent saját költségre rendezni) és megérkezvén Krétára, maguk eljutni a szálláshelyükre. Jó, én megértem, nem vagyunk óvodások, de azért kicsit jobban kellene figyelni a csoportra az idegenvezetőknek. De lehet, én rosszul gondolom.)
Szóval, miután mindenki (félve attól, hogy ott marad), a svájci óra pontosságával - időben visszaérkezett a buszhoz, elindultunk Firába. Fira 20 akárhány kilométerre van csak Oiától, de a közlekedési káosz és borzalom miatt megint rengeteg idő elment a buszozással és ez a Firában rendelkezésre álló szabadidő terhére ment. Nagy nehezen megérkeztünk hát Firába, megnéztük a Metamorfozis templomot (kívülről) és maradt kb fél (!!!) óra szabadidőnk. Kicsit bandukoltunk az Oiához hasonlóan szép Firában, de nem tudtuk magunkat átadni a hely szépségének az idő rövidsége miatt. Szerettünk volna bemenni a helyi történelmi múzeumba, de miután elmondta a jegyszedő hölgy, hogy 2 szinten van a kiállítás - és nekünk már csak 20 percünk maradt -, lemondtunk az élményről. Ha jól emlékszem 6 euró lett volna a belépő fejenként. Keresnem kellett egy toalettet, találtam is 50 centért olyan talponálló, retkes helyett ezen a luxus-szigeten, hogy még!!!! Azt hittem Santorinin a mosdók is hófehér, csilli-villik. Hát nem. :)
Buszhoz visszaérve a csapat 2 felé vált. Volt lehetőség elmenni vulkántúrára, ami kb. másfél óra időtartamú hajós kirándulás +15 euróért, fürdési lehetőséggel a kénes-buzgáros tengerben vagy program szerint továbbmenni a Kamari beachre fürdeni. A vulkántúrára azt hiszem, hogy kb. 4 fő nevezett be, mi többiek meg szerettünk volna Firában maradni és nem fürdeni. De sajnos nem engedték, menni kellett a beachre.
Ismét vagy 1 óra buszozás következett a közlekedési káoszban. A busz a strandtól kb. 15 perc sétára állt meg. Lementünk az amúgy nagyon szép fekete kavicsos tengerpartra. A víz kristálytiszta, alig hullámzott és jó hőmérsékletűnek tűnt, de a csoportból talán 2-3 fő fürdött. A többiek abszolute szétszéledtek és sétával, bazározással töltötték az 1 órát, amit itt kaptunk szabadidőként.
Mi végigsétáltuk a partmenti sétányt, beültünk egy bárba. Én egy koktélt ittam, Misi meg egy sört. Szép nyugis hely. El tudnék tölteni itt több napot is. A kis város is szép, rendezett, gyönyörű apartmanokkal és így szeptember végén már persze nem is zsúfolt. Végül is jó, hogy láttuk Kamarit is, de én igazán eltekintettem volna ettől a semmittevős programtól. Jobban örültem volna, ha Oiában és Firában is kapunk 1-1 órával több szabadidőt, ahelyett, hogy buszozással és semmittevéssel töltjük el a drága Santorinire szánt időnket. Mert a 2 városban minden percét élveztem az ott tartózkodásunknak és annyira kellett volna még mindkét helyre idő! No meg Santorinire nem azért megy az ember 1 napos kirándulás keretében, hogy strandoljon. E miatt kissé nehezteltem más utastársakkal egyetemben. De hát nem a magyar idegenvezetők tehettek erről, hanem a görög Candia Mar utazási iroda, akinek valószínűleg majdnem privillégiuma a Santorini kirándulás megszervezése és lebonyolítása.
Az biztos, hogy más külföldi csoportok tagjai is ott kóricáltak Kamariban, akik a mi hajónkkal jöttek reggel.
Az idő letelte után a busz a kikötőbe indult. Az Athinios kikötő felé, a szerpentinen araszolva láttuk, hogy megérkezik a hajónk a kikötőbe. Fél 6 után futottunk ki Santorini kikötőjéből. Egy más típusú hajóval mentünk vissza Krétára. Nekem ez kevésbé tetszett, mert rázkódott és nem volt elég mennyiségű kényelmes kanapé, sem fotel. 2 francia fiatallal osztoztunk 4 fotelen egy kis asztal körül. Megkaptuk a vacsoránkat, ami egy sajtos-sonkás tortilla tekercsből, egy hot dogból, egy doboz majonézes salátából és egy csokiból állt. A kajánkat nézve a 2 francia kérdezte, hogy ezt honnan szereztük. Mondtuk, hogy a hajójeggyel járt a kaja. Erre ők is elindultak vacsorát vételezni, de nekik más fajta jegyük volt és ahhoz nem járt. Mivel számunkra sok volt az étel, a 2 tortilla tekercset és az egyikünk salátáját nekik adtuk, és ennek ők nagyon örültek, nem győzték megköszönni. Aztán ők is megkínáltak bennünket szezámos mogyoróval. Kicsit később Misi elment ismerkedni más utasokkal és jó sokáig elmaradt. Közben jött egy fiatal pár és kérdezték (nem tudom, hogy milyen nemzetiségűek, de angolul beszéltek), hogy szabad-e a fotel. Mondtam, hogy nem, mert a férjem ül rajta csak éppen "elveszett". Ezen aztán mindenki (a 2 francia is) jót kacagott, hogy hol lehet itt elveszni, talán a tengerbe?
Szóval a visszafelé tartó hajóút is jól telt. Este 9-re értünk vissza Heraklionba. Leszállás után megkerestük azt a számú buszt, amelyik reggel is odavitt bennünket. Felültünk rá és elindultunk. Ismét páneurópai piknik volt, mert ugyanúgy mint reggel, több nemzetiségű ember is ült a buszon. Idegenvezetőnk számolt, de nem tudom ismét, hogy minek, mert azt pl. nem vette észre, hogy 2 utassal több van. Igaz, ők is magyarok voltak csak éppen rossz buszra szálltak és Hersonissos helyett Bali/Rethymno felé tartottak. Erre kb. 10 km megtétele után jöttek rá. Az idegenvezető kérdezte tőlük, hogy hol szálltak meg, melyik irodával jöttek, de nem tudták!!! (ész megáll!!!) A buszsofőr ki akarta rakni őket az út szélén éjjel fél 11-kor. Az idegenvezetőn múlt, hogy körtelefonnal kiderítette, hogy a két asszonyka kihez is tartozik és szerzett nekik valami szállást Baliban. Hogy aztán miként jutottak el a saját nyaralóhelyükre és mi lett velük, azt nem tudom.
Mi Rethymno után leszálltunk a nagy buszról, és ott már várt bennünket a kis ford transit, ami vissza vitt az apartmanunkhoz. Éjjel fél 1-re értünk vissza Agia Marinába a szállásunkra.
Összességében: Santorini csodás és meseszép. Nem bántam meg, hogy elmentünk és nagyon örülök, hogy láthattam. A kirándulás szervezése nagyon precíz, mindenhol minden (transzfer, átszállás, hajóhoz jutás) nagyon pontos volt. A magyar idegenvezető sajnos nem állt szerintem a helyzet magaslatán (amúgy is kissé enerváltnak tűnt már így a szezon végén). Én ugyan olvastam előzetesen Santoriniről, számomra semmi új információval nem szolgált. Rohant, nem volt egyértelmű a verbális kommunikációja az utasokkal. Sokan, sokszor nem hallották nem értették, hogy hol és mikor lesz a találkozó vagy éppen miről van szó, mit mond. A kamari beach-i kitérőről nyilván nem ő tehet, de ez egy teljesen fölösleges program volt. Jobb lenne, ha a beach-re szánt időt a másik 2 városban (Oiában és Firában) lehetne tölteni.
Eddig azt gondoltam, hogy Santorinit 1x látni kell, mert a turistaáradat miatt nem nyaralóhely. De ezt átértékeltem kicsit, mert ezidáig nem hittem volna, hogy a tömeg miatt szívesen itt nyaralnék, ám most azt hiszem, hogy jó lenne eltölteni a szigeten pár napot. Őszintén szólva igen vágyom vissza. Nagy a szárazság, mindent nagyon vastagon por borít. Az autóval és buszokkal való közlekedés borzalmas. Számomra az egyetlen szóba jöhető közlekedési eszköz a szigeten a robogó. Talán ezzel nem veszít az ember annyi időt a kaotikus közlekedésben, mint más járművel és a parkolás is sokkal könnyebb.
Ha lehet, érdemes más utazási irodák ajánlatait is megismerni, ha valaki Santorinire látogat. Én ezt a Candia Mar szervezést a fenti okokból nem ajánlom. Vagy esetleg úgy, ha a 2 napos programban vesz rész valaki, mert akkor több a szabadidő. Az Ibuszos programot nem ismerem, lehet, hogy az más, de lehet az is ugyan ilyen.
Egyénileg is lehetséges akár 1 napos program keretében is abszolválni Santorinit, amire viszont érdemes odafigyelni az a közlekedés hátránya. Firából a kikötőbe pl. csak másfél óránként megy a helyi busz (Rá van írva: Lokal bus) és ha sietni kell, taxi sem biztos hogy akad vagy ha akad is, lejut-e a kikötőbe a hajóindulásig.
Szóval jól elfáradva, de teli élményekkel tértünk vissza Agia Marinába. Hiába a késői érkezés, reggel azért kelnünk kellett, mert másnap fél 9-re volt megbeszélve a kölcsönzőssel az autófelvétel.
Miután ismét megszereztünk az autót, arra gondoltunk, hogy meglátogatjuk a híres pálmafás strandot Prevelinél (Preveli Palm Bay). Elindultunk a gyorsforgalmi úton Rethymno felé, majd a GPS által ajánlott úton lefordultunk Spili irányába, az Ida hegy lábánál vezetett az utunk. Az első kicsit nagyobb falu Armeni (örményt jelent - a világháború körüli években több örmény család is élt erre).
Spili több mindenről nevezetes, de talán leginkább az oroszlános kútjairól. Nagyon szép kis falucska, amely szűkös, lejtős-emelkedős utcáival gyorsan belopja magát az ember szívébe. A fő látványosság azonban a 25 oroszlánfejű vízköpő, amelyekből karsztvíz folyik. Egy felírat szerint, aki iszik a vízből és megmosakszik benne, 1 évig nem lesz beteg. Én inni ugyan nem ittam, de a melegben jól esett a hűsítő arcmosás. Lehet, hogy ez csak fél évre esetleg csak kívülről véd? Láttuk azonban, hogy kancsóval jönnek a helyi tavernákból és viszik a vizet a vendégeknek.
Olyan szép ez a falu, hívogatóak az utcái, hogy el is indultunk a Folklor Museum felírat irányába. Kb. 200 méter kényelmes, bámészkodós séta után meg is találtuk. A múzeumban egy nagyon kedves helyi férfi fogadja a látogatókat és nagyon élvezetes tárlatvezetést tart, rendkívül sok személyes élménnyel gazdagítva a mondókáját. Főleg, ha felfedezi az érkezőkön az érdeklődés egy halvány sugarát, nincs megállás. Látszik, hogy nem "muszájból" van ott. Amikor kicsit "megcsillogtattam" pár szóból álló görög nyelvtudásomat, teljesen belelkesült. A látogatás végén írtunk a vendégkönyvbe. A múzeumban nincs belépődíj, de becsületkasszás - szóval ki mennyit gondol.
Spiliből Preveli felé indultunk tovább. A kolostort nagyon szerettük volna megnézni, de úgy gondoltuk, hogy majd visszafelé menetbe, mert már nagyon eltelt az idő és vágytunk a tenger hűsítő habjaira. Pedig, ha tudtuk volna...
Szóval szerencsésen eljutottunk egy városba, ami történetesen nem Preveli volt, hanem Plakias. A GPS kissé alulmúlta önmagát, igaz nem is nagyon figyeltünk rá. De a google a barátunk és papír térképünk is volt. Tehát irány vissza. Immáron második nekifutásra eljutottunk a Gefyra tavernához, ahol persze véget ért az aszfaltozott út (legalábbis mi úgy láttuk). Több parkoló autó is állt ott és majdnem hajlandó lettem volna azt mondani, hogy álljunk meg mi is, mert több turista öltözött/vetkőzött az autóknál és indult el strandfelszereléssel az egyik úton. Ó, nagyon örültünk, hogy ezek szerint közel járunk és Misi azt mondta, hogy nézzük meg, autóval meddig tudunk menni. Elindultunk és eleinte a kis patakvölgy kísérte az utunkat, amit ismét jó jelnek tudtam be, hiszen a Preveli Palm Bay-nél egy kis patak folyik bele a tengerbe és ott van a pálmaerdő is. Igen ám, de az út egyre inkább eltávolodott a patakmedertől és a hosszú, köves, nagyon rossz minőségű úton csak azért nem fordultunk vissza, mert több helyen (kb. 3x) ki volt írva egy táblára, hogy "Preveli Palm Bay -->". Nagyon-nagyon hosszú, kősivatagon, szerpentineken át tartó az út, ami igazából "csupán" 6 km, de rosszabb volt, mint a Balosra vezető út. Megérkeztünk ismét egy tavernához (Dionissos taverna) és egy szép strandhoz, ahol se patak, se pálmafa nem volt látható. A parkolóba leállva azonban már láttuk a táblát és a nyilat, hogy a hőn áhított pálmafás strand 600 méterre található. Mások is mentek arra, de amúgy a parkolóban jó ha volt 10 autó a miénkkel együtt. Kis hegymászás után tényleg elénk tárult a pálmaerdő és a kis patak.
A strand kavicsos-homokos. A közvetlen vízpart kavicsos és a vízben viszonylag nagy kövek vannak, amik kerekek, de csúsznak. Mindenképpen vízi cipő kell ahhoz, hogy igazán élvezhesse az ember ezt a helyet. Sajnos a mi vízi cipőnk a szálláson maradt, de azért fürödtünk. Sünök szerencsére nem voltak a vízben, kicsi csipkedős halak viszont annál inkább. A víz kicsit ugyan hullámzott, de nagyon jó hőmérsékletű volt. Hiába, ez már a Líbiai tenger. Bejártuk a pálmaerdőt, a szemben lévő sziklás részt, ahonnan egyre-másra jöttek le az emberek. Mint kiderült ott is van egy parkoló, ahová autóval egy kevésbé kínzatos út vezet, viszont a parkolóból a strandra jutás igazi kihívás a sok lépcső és szikla miatt.
Erre a strandra (a nehéz megközelítés miatt) vízitaxik is járnak, meghatározott menetrend szerint Plakiásból meg még nem tudom, hogy honnan.
Az egész délutánt ezen a szép helyen töltöttük. Késő volt már, amikor visszaindultunk, de azon a kanyargós rossz köves-föld úton nem akaródzott visszamenni. Láttunk egy aszfaltozott utat is, amelyik a parttal közvetlenül párhuzamosan vezet és azon indultunk el. A google térkép volt az, amelyik hatékonyabban irányított vissza a főútra, mert a GPS nem egyszer a szakadékba terelt volna bennünket itt is.
Ez az út jó minőségű volt, azonban nagy kerülő is egyben, ezért a Preveli kolostort nem tudtuk már megnézni. Igen alkonyodott, amikor Rethymno határába értünk és egy hirtelen ötletnél fogva bekanyarodtunk a városba és pikk-pakk egyszer csak a Fortezza falánál találtuk magunkat. Úgy gondoltuk, ha már itt vagyunk, érdemes bemenni, így leparkoltunk. Mint kiderült a bejárattól jó messzire, mert vagy 3 km-t gyalogoltunk a kapuig. Éppen beengedtek még, mert 19.15 után már nincs belépés. A jegy, ha jól emlékszem 4 euró/fő volt. Kicsit csalódtam, mert a hatalmas várfal egy nagy földkupacot takart és alig egy-két épületet. Bár a XVI. századi velencei erődítmény feltárási munkái állítólag a végéhez közelednek (vagy esetleg be is fejezték már azt) a látnivaló nem sok.
Szinte sötétben hagytuk el a várat és tértünk vissza Agia Marinába, ahol a tenger hangosan zúgott-morajlott, bár szél nem fújt.
Szombaton felhős, hűvös időre ébredtünk. A tenger nagyon hullámzott és úgy tűnt, mindjárt elered az eső. Elindultunk hát Chania felé, hogy megkeressük a napi piacot. A GPS szerint több Minoos utca is volt (szombati utcai piac helyszíne), persze vagy 1 óra hosszáig bolyongtunk. Végül némi szócsata és morcoskodás után ismét a google térkép húzott ki bennünket a pácból és rá hallgatva kb. 5 perc múlva elértük a piacot. Valami csoda folytán teljesen jó parkolóhelyet találtunk. Ez a piac a helyieké. Nincs turistalátványosságnak számító stand, szuvenírárus és egyebek. Főként zöldségeket árusítanak. Láttunk rengeteg gránátalmát, csigákat zsákokban (mint nálunk a hagymát vagy krumplit), mézárusokat, raki és szőlőstandokat és persze halast is. A piacon több helyen sütögetik a suvlakit faszénparázs fölött. Vettünk egy helyen, 1 euro volt egy pálcával. Meghintették oregánós sóval és megdörzsölte citrommal is a bácsika a husit. Hmm.... komolyan mondom egyszerűségében a nagyszerűsége. Fantasztikusan finom. Bár tudom, én itthon ezt nem tudnám reprodukálni, mégis elhatároztam, hogy megcsinálom.
A zöldséges piac mellett van némi ruhaárus rész is, de elég kicsi és gyenge minőségű holmik kaphatók.
A chaniai piacról kikeveredve az autónkhoz indultunk és ahogy jobban megnéztem a google maps-ot, azt vettem észre, hogy éppen a velencei kikötő szomszédságában parkolunk - csak onnan pont nem láttuk. Nagy sétát tettünk a hullámtörőn, ki egészen a világítótoronyig. A tenger elég háborgós volt, zord arcát mutatta most felénk, ám az égen a felhők közül ki-ki kukucskált a nap.
Melusékkel reggel szót váltottunk messengeren, hogy feléjük milyen az idő. Ők akkor még éppen Paleochorán voltak és azt írta, hogy jó idő van, csak fúj a szél. Megbeszéltük, hogy ha úgy alakul, délre megyünk mi is, hogy megnézzük Frangokastello várát és fürödjünk ismét a Líbiai tengerben.
A Frangokastelloba vezető út csodás. Az Imbos szurdok mellett elhaladva hatalmába keríti az embert az érzés (vagy késztetés?), hogy le kellene menni és gyalog végigmenni a Szamária szurdok kistestvérében (azt olvastam, hogy 2-3 óra alatt teljesíthető a túra és nem különösebben nehéz a terep). Azonban ellenálltunk a kísértésnek és egy szédítő szerpentin után kibukkantunk Kréta déli részén ahol megláttuk az előttünk elterülő síkságot. A nap szikrázóan sütött, az ég vakítóan kék volt és én elérkezettnek láttam az időt, hogy a farmert rövidnadrágra cseréljem. A kocsiajtót kinyitva azonban a szél majdnem kitépte a kezemből a kilincset és ezzel egy időben kishíjján levitte a fejem. Kocsiba vissza. Farmer marad. A hőmérséklet 25 fok volt, de az orkán erejű szél miatt ezt sokkal kevesebbnek éreztük és a szél a hegyek felől fújt. Frangokastellot valamilyen csoda folytán teljesen simán, elsőre megtaláltuk.
A vár tövében tudtunk parkolni, ahol elővettük a chaniai piacon szerzett nagyon finom sajtunkat és friss kenyerünket, hogy jóízűen megebédeljünk. Mit nekünk taverna, ha van finom sajt és friss olivás/aszaltparadicsomos kenyér! Komolyan, ez a nap volt a gasztronómiai csúcs krétai utazásunk alatt: délelőtt faszenes suvlaki, pirított kenyérrel, majd mizithra (ez a lágy krétai sajt neve) és ropogós kenyér!!!
A velencei vár a XIV. században épült. Tégla alaprajzú, négybástyás erőd, nyugati főbástyája nagyobb a többinél, ez volt a lakótorony is. Az erődítmény történetét anno a Tőzsér könyvben olvastam, az érdekesség kedvéért röviden leírom:
Az 1800-as évek elején javában zajlott Krétán a török elleni függetlenségi háború. Frangokastellot kétezer ember védte a törökkel szemben és a döntő ütközetre készültek, amikor az egyik este elfogtak egy török jósnőt, aki a vár körül járkált. A vár parancsnoka azt mondta a jósnőnek, hogy, ha megmondja a jövőt és az kedvező lesz, megkíméli az életét. A jósnő pedig jósolt: - Lenyugvó holdnál támadj, szürkületkor, mikor a madarak elhallgatnak és a müezzin szól. Két irányból támadj, kürtszó nélkül.
A várkapitány azonban azt gondolta, hogy a jósnő hazudik és még aznap este lefejeztette.
Éjfélkor kiadta a parancsot, hogy hajnalban támadás. Harsogó kürtszóval indultak a török ellen, ahol várták őket és körbekerítették a katonákat. Alig 1 órás küzdelemben megölték őket. Lelkük nem tudott megnyugodni a jósnő halála miatt és minden év május 18-án visszatér a szellemük a hajnali harmattal az erőd falai közé. De napfelkeltekor távoznak és megnyugszik a környék.
Az orkán erejű szélben én folyton csak a kísértetekre tudtam gondolni. :)
A várnál ismét találkoztunk Melusékkal, akik éppen következő szálláshelyükre tartottak. Megnéztük a várat, ami fel van állványozva és belül le van zárva a lakótorony egy lánccal (amit mi leakasztottunk és fölmentünk) a munkálatok miatt. A belépő 2 euró/fő.
A szél borzasztóan fújt továbbra is. A várnézés után a parton lévő tavernában ittunk némi sört, valamint üdítőt és nagyon jót beszélgettünk. Jó volt újra találkozni ismerőssel, megbeszélni az eddigi élményeket.
Úgy gondoltuk azonban, hogy a strandolást csak nem adnánk fel, ezért lesétáltunk a partra. A szél a homokot azonban oly erővel vágta nekünk, mintha ezernyi tű egyszerre szúródott volna a bőrünkbe. Be kellett látni, hogy akkor és ott nem fogunk a tengerben megmártózni.
Búcsút vettünk Meluséktól is visszaindultunk a szállásunkra. Leadtuk a bérautót és elköltöttük krétai utolsó vacsoránkat.
Vasárnap a hazautazás napja volt. Mivel csak délben kellett elhagyni a szállást, úgy éreztük van időnk kényelmesen megreggelizni és sétálni, esetleg fürdeni még egyet a tengerben. A hullámok azonban ezen a napon is vadak voltak, nem engedtek a közelükbe. Viszont jó hosszan elsétáltunk a parton, kiültünk a sziklákra és néztük a gyönyörű tengert. Én bevallom kicsit megkönnyeztem, hogy hamarosan hazaindulunk, mert rám tényleg igaz lett az a mondás, hogy "Kréta rabul ejt". Pedig, csak egy apró szeletkéjét, néhány frekventáltabb helyet látogattunk meg. Mégis megtörtént.
Agia Marina szállás szempontjából jó hely Nyugat Krétán. Bár nyüzsgő nyaralóhely, de elhelyezkedése a környék felfedezése céljából ideális. Sajnos a szállásunk előtti részen egyszer sem tudtunk fürdeni a nagy hullámok miatt. Amikor nyugodt volt a tenger, a bérelt autónkkal mi éppen úton voltunk és más partokon strandoltunk.
Nyugat Kréta csodálatos, számtalan látnivalót kínáló hely. Szebbnél szebb partjai, természetes és kulturális látnivalói, történelme hatással vannak minden emberre. Számomra ez a nyaralás nem csupán egy volt a sok közül, hanem A nyaralás volt. Nem pihenéssel telt, hanem kirándulással, a hely , a látnivalók megismerésével.
Remélem, lesz lehetőségünk még visszatérni.
Mezőtúr, 2019. szeptember 27.