Lefkada, amilyennek én láttam
2012
2-3 éve tervezgettem a lefkadai nyaralást, mert nálunk általában én vagyok, aki megtervezi, szervezi az utazást, neten utánanézek, felkészülök minden lehetséges dologra stb. A férjem pedig kivitelezi, vagyis megkeresi a rávalót és végigvezeti azt a pár ezer km-t. 
Szóval, idén áprilisban felvettem a kapcsolatot a Hellasz fórumon egy Lefkadán élő magyar nővel, aki ugyanolyan segítőkész, kedves, felkészült, mint Ágink Thassoson.
Az ő közvetítésével foglaltunk szállást, Nidri mellett. Fura volt, hogy előleget sem kellett utalni, mondván megbíznak a magyarokban és még soha nem csalódtak.
Június 24-én, amikor a legrövidebb az éjszakai sötétség, délután fél 4-kor útnak indultunk Lefkadára. Nagyon sima, szerencsés utunk volt, de igen hosszú és fárasztó. Hajnali 4 óra körül mondta is a párom, hogy amint parkolót lát, kiállunk pihenni. (Erre eddig még soha nem volt példa az elmúlt 10 évben, úgyhogy elkezdtem imádkozni, hogy még mielőtt lecsukódik a szeme, sikerüljön parkolót érni.) Szerencsére néhány km után megpillantottuk a hőn áhított P betűt és néhány percet aludtunk, gondoltuk mi, valójában 1 kerek órát. Így már nappali fényben folytattuk az utunkat tovább.
9 órakor érkeztünk meg az apartmanhoz, ahol már várt ránk Eszter és a párja. Az apartmanok rendben, gyönyörű kilátással a kb. 100 méterre lévő tengerre, ami délelőtt lévén gyönyörűen csillogott a napfényben. Rövid tájékoztatás a szigetről, hasznos tudnivalók átadása után kaptunk egy jól használható térképet, telefonszámot, hogy bármikor el tudjuk érni szükség esetén valamelyiküket.
Ezután gyors kipakolás, utána irány a part. Az apartman alatt volt egy szállodakomplexum. Ezen kellett átsétálni, és az ő partjukon fürödtünk. Gyönyörű, rendezett nagy kerten sétáltunk át nap mint nap, reggel és este. Leanderek, pálmák, rózsák, fügefák, babérfa (isteni illattal), és néhány nap elteltével vettem észre a konyhafőnök kertjét, bazsalikommal, oreganóval és még néhány fűszernövénnyel. A part nagyon rendezett volt, napernyőkkel, napágyakkal felszerelve. Napközben zsúfolt volt a szállodavendégek miatt, ezért is mi reggel és késő este jártunk le úszni és utána kifeküdtünk a nyugágyakba. Csak mi. Az egész part a miénk volt ilyenkor. 
Nagyon élveztük.
Nem tudom, közületek hányan szoktak korán reggel fürödni a tengerben? Aki szokott, az tudja, miért éri meg a korán kelés. Ilyentájt a legnyugodtabb a tenger, tükörsima a felülete. A felkelő nap hosszú sávban fürdik benne, ezüstösen csillogva. Lágyan, hűsen, frissítően simogat a selymes víz, közben az egyre magasabban járó nap kellemesen melegít, de még nem éget, pont jó.
A part kihalt, csendes, nyugodt. Úgy érzed, ezért a pillanatért érdemes dolgozni egész évben. Közben irigyled azokat, akik a tenger mellett laknak és minden reggel részesei lehetnének ennek a csodának, de valószínű, hogy ők ezzel nem élnek. Bezzeg, ha mi nyernénk a lottón, biztos minden reggelünk így telne. Na, ilyeneken morfondírozva, elnyúlva pihentünk a kényelmes napágyakon, míg bírtuk viselni az egyre erősebben tűző napot.( 9 reggelen át).
Reggelizés után felkerekedtünk, majd minden nap, hogy felfedezzük a szigetet.
Voltunk egynapos hajókiránduláson a Nidri Star nevű hajón, fejenként 15 euróért. A program nagy vonalakban a következő volt:
Miután elhaladtunk a sziget déli csücskén lévő világítótorony mellett, kikötöttünk Porto Katsikin.
Ezt a helyet Eszter úgy jellemezte, olyan, mintha a Maldív-szigeteken lennétek. Igen! A színek lenyűgözőek, de ez jellemző az egész nyugati partra. A tenger, a fehértől a sötétkékig, 5-6 színárnyalaton keresztül, minden szín összemosódva, majd a távolban a nyílt tenger összeér a gyönyörű felhőtlen, tiszta, kék éggel. Leírhatatlanul szép! A part egy magas vörös sziklafal tövében húzódik meg. Ide kötött ki a hajó, sajnos csak 45 percre. Nagyon rövid idő volt. :( Ezt követően folytattuk az utat Kefalóniára, majd Ithakán kötöttünk ki, végül Meganisinél, beúszott a hajó abba a barlangba, ahonnan a második világháborúban lőtték az ellenséget. Befejezésképpen körbehajóztuk Scorpio szigetét, ami arról híres,hogy a görög hajómágnás Onassis család tulajdonában van. Itt lehetőség volt fürdőzésre is, aminek különösen a görög utasok örültek, de nagyon. Nem is értettük a lelkesedésüket, mert egy koszos, elhanyagolt parton kötött ki a hajó.
Egy másik alkalommal Vasillikiből kis hajóval - fejenként 6 euróért oda-vissza - jutottunk el Agiofilire. Csodálatos kis öböl, apró hófehér,lapos kövekkel. Szintén egy meredek sziklafal tövében. A bátrabbak motorral meg tudják közelíteni, bár elég rossz minőségű, szűk kis út vezet le a strand fölé. Autóval egyáltalán nem járható.
Mivel a nyaralásunk első napjaiban olvastam a fórumon suvimarta balesetéről és ez különösképpen óvatosságra intett engem, elhatároztam, hogy csak olyan partot javaslok a férjemnek meghódításra, ahová teljességgel biztonságos a lejutás autóval.
Így aztán egyik napl átmentünk a nyugati parton található Pefkoulia nevű strandra. Ez a hely közvetlenül az út mellett van, tehát nagyon könnyen megközelíthető autóval, motorral egyaránt.
A part itt is gyönyörű! A színek csodálatosak! Szerintem kevésbé ismert, mint a nem messze lévő Kathisma (ahová szintén lementünk, de oda már nem semmi hajtűkanyarokkal tűzdelt, egyébként jó minőségű aszfaltos út vezet), ennél fogva itt sokkal kevesebben is voltak, aminek én különösen örültem,mert nem szeretem az emberekkel zsúfolt helyeket. A tenger első alkalommal nagyon hullámzott. Később még két különböző napon megálltunk itt, de sajnos többé nem volt részünk akkora hullámokban. Pedig családunk minden tagja nagyon élvezte a „hullámlovaglást”. Aztán mivel itt a tengerben ücsörögve különösen jólesett a páromnak a hűtőtáskából előkerült hideg Zorbas sör, innen én vezettem haza az autót . Ez nagyon nagy szó, mert alföldi lány lévén én nagyon be vagyok rezelve a szerpentines utakon, sokszor úgy voltam vele, inkább mennék gyalog.
Szerencsére a férjem nagyszerűen vezet, így volt szerencsénk körbeautózni az egész szigetet, ami kezdő vagy félénk sofőrnek, mint én, nem kis feladat lenne. Időnként a főút ijesztően keskenyre szűkült, meredek emelkedők, lejtők, a már említett hajtűkanyarok sokaságával tarkított útszakaszok váltakoztak. Viszont egy ilyen út melletti parkolóban megállva, valami csodálatosan szép panoráma tárult elénk, valahol Kalamitsi környékén. Na, ott állva éreztem azt, hogy a sírás fojtogat, olyan meghatóan szép a sziget! A színek, az illatok, a kabócák folyamatos zenéje, a változatos és gazdag növényzet, citrom- és narancsfák, rengeteg magas, karcsú oszloptuja (amiről folyton a Corelli kapitány mandolinja című film jutott eszembe, a filmben is lenyűgözött Kefalónia szépsége is.)
Idén nyaraltam 12. alkalommal a tenger mellett , de ilyen sok szépet és jót még sehol nem tapasztaltam egy nyaralás alatt.
Nemrégiben egy kedves barátunk egy különösen jó hangulatú estén rágyújtott egy szivarra. Azt mondta, ez egy olyan jó este, hogy muszáj egy szivarral megkoronázni és olyan jóízűen szipákolt, hogy mi a férjemmel akkor nagyon megkívántuk a szivarozást.
Nyaralásunk utolsó előtti estéjén Nidri főutcáján sétálva betévedtünk egy boltba, ahol többek között szivarokat is árultak. Visszaérve az apartmanhoz lesétáltunk a „partunkra”. Éppen holdtölte volt. Leheveredtünk a nyugágyba, rágyújtottunk a szivarra és nagy megelégedettséggel pöfékeltünk, gyönyörködve az ezüsthídban, hallgatva a tenger morajlását, és hálát adva a sorsnak azért a csodálatos 9 napért, amit Lefkadán tölthettünk.