Hogy miért éppen Levante virága? Nem is tudom. Évek óta nézegettük a sziget képeit, és július közepén egy hirtelen ötlettől vezérelve lefoglaltuk az utat erre a mesés, Jón-tengeri szigetre.
A velenceiek nevezték el Zakynthos szigetét Fior di Levante-nak, azaz a Kelet virágának. Valószínűleg a szigeten fellelhető kincsek miatt: sok szőlő és jó borok, olivaolaj, gyönyörű zöld erdőségek és ezer színben pompázó virágos rétek miatt.
Nem gondoltam komolyan, hogy hazaérkezésünk után megosztom majd élményeimet az arra kíváncsi olvasókkal - mivel nem vagyok jó elbeszélő. Hogy mégis így döntöttem, annak egy oka van. Ez a sziget annyira szép és magával ragadó, hogy egyszerűen muszáj leírni.
El kell mondanom, nem jártuk be az egész szigetet. Voltunk sok helyen, láttuk a legfontosabbakat. De elsősorban pihenni mentünk. Egy hét kevés lett volna arra, hogy mindent megnézzünk és még a pihenésre is maradjon időnk.
De hogy az elején kezdjem. 2012. július közepén számos görög úti célpontot félresöpörve Zakynthos nyert. Elkezdtük a szálláskeresést és az utazási lehetőségek mérlegelését: hárman utazunk; a repülő lenne ideális, de nagyon drága; bár last minute-ban foglalni relatív megérné….2 hónapja árulom a robogómat, ha most gyorsan megvenné valaki, futná repcsire…. Ilyen és ehhez hasonló gondolatmenetek keringtek bennem.
Végül is a robogó nem kelt el, maradt a buszos út. Egy véletlen balszerencse (utólag már nem annak nevezném) folytán az utolsó pillanatban lemaradtunk a kinézett szállásról, így máshol kellett érdeklődni.
A hellasz.hu-n sokan írtak egy utazási irodáról, amelynek HolidayLines a neve. Dicsérték. Az apartmanjaikat is. Így aztán felhívtam őket. Volt hely az általunk kért időpontra. Foglaltunk, utaltunk.
Szerintem az utazási iroda minden dolgozójával beszéltem, e-maileztem különféle okoknál fogva és meg kell említenem, hogy nagyon, de nagyon készségesek és együttműködőek voltak.
Nagyon vártuk az indulás napját, de egyben tartottunk is a hosszú, mintegy 1550 km-es buszos utazástól.
Augusztus 17-én, pénteken reggel indultunk. Az útról nem akarok bővebben írni. (Aki utazott már busszal ilyen vagy ehhez hasonlóan hosszú útra, az tudja, mire számítson.)
Szombat reggel 8 órakor kifutott velünk a komp Kilini kikötőjéből Zakynthos felé.
Kb. 1 óra 15 perc volt az út. Megérkezésünk után a kikötőben felszállt a buszra az idegenvezető és egy-két alapvető információt elmondott. Először a Villa Palmeras apartmanhoz indultunk, ahová megérkezve elköszöntek tőlünk az ott szállást foglaló utastársaink. Az apartmanból semmit sem láttunk, mert a busz nem tud teljesen befordulni a ház elé. Az apartman egyéb iránt Laganas Agios Sostis felé eső szélén található.
Innen indultunk a Residence Blue Waves apartman felé, ahová a többi utasnak - köztünk nekünk is - szólt a foglalása.
Olvastam erről az apartmanházról, mégis leesett az állam, amikor megláttam. Nem is a harsogó kék szín volt az, ami lenyűgözött, hanem sokkal inkább az átlagos görög apartmanokat magasan felülmúló tárgyi felszereltsége, a tengerhez való közelsége, de legfőképpen az a rengeteg pálma, ami körülvette. Igazi mediterrán feeling!
Mielőtt megkaptuk volna a szobáinkat, az idegenvezető megtartotta a szokásos tájékoztatást (mi magunk között csak jegyesoktatásnak hívjuk). Én nem akarom minősíteni bizonyára régi, rutinos idegenvezető. Az viszont kissé méltatlan volt, hogy a fakultatív programok ismertetése után azonnal (de máris) dönteni kellett, hogy akar-e menni oda az ember vagy nem. Mármint vele. Nem másnap vagy este vagy valamikor szólni neki, hogy akkor mennénk. Nem. Akkor és ott vagy soha és semmikor. Ezen mindannyian elgondolkodtunk. Persze, nem volt ám nehéz rájönni eme ténykedés okára, hiszen Laganas-ban lépten-nyomon utazásszervezőkbe botlik az ember, akik az idegenvezetőnk által ajánlott fakultatív programok árának töredékéért kínálják útjaikat, programjaikat. Szóval versenyhelyzet van. Igaz, ezeknél a helyi kis irodáknál nincs magyar nyelvű idegenvezetés, ez tény.
Az idegenvezető egyébiránt írt egy útikönyvet, amit magyar nyelven meg is lehet vásárolni ----- kérésre törölt mondatrész ------- 10 euróért ajánlotta a frissen megérkezett, fáradt utazónak. Nem túl korrekt. De ez az én véleményem, és ezennel erről nem is írok többet.
A szobáinkat a meeting végéig kitakarították, a recepciós fiatalember készségesen fel is kísért bennünket, még a bőröndömet is segített cipelni.
Mint már említettem, a szoba nagyon szépen berendezett. Különösen a fürdőszoba felszereltségét emelném ki. Kád és kabin. Nagy és tágas. Hajszárító is van!!!! Az erkély előtt pálmák…egy szó mint száz, ez egy hotel. Minden nap takarítanak és szerdán ágynemű- és törölközőcsere is történt.
Miután kipakoltunk, irányba vettük a tengert, ami kb. 100 méter az apartmantól. Egészen pontosan a Blue Waves apartman közvetlen tengerparti, de hatalmas mérete miatt elfoglalja a fél utcahosszt, így némi gyaloglásra volt szükség a szobánktól.
Menetbe vettünk búvárszemüveget pipával (mivel a régi tönkrement) és egy gumimatracot.
A partra érve mindenfelé napernyőket és nyugágyakat láttunk. Elindultunk balra, Kalamaki irányába, így kb. 5 perc tengerparti sétával elértük a napernyősor végét. Itt már jelentősen lecsökkent a népsűrűség, volt hely bőven. Igaz, csak a tengerpart tenger felé eső kb. 5 méteres sávjában lehet lepakolni, mert beljebb teknősfészkek lehetnek. Vannak önkéntes őrök, akik vigyázzák a belső sáv biztonságát és kedvesen kitessékelik a területhódító nyaralókat. A homok érdekes módon nem süppedős. Szerintem autóval is simán járható. A tengervíz viszont langyos és lassan mélyülő, tiszta. Megkockáztatom, hogy tisztább a part is ezen a részen, mint a napernyők környékén, holott azok körül gereblyézik a homokot is!
A tengervíz legalább 30 fokos volt. Elképesztően langyosnak tűnt.
Az egész délutánt a parton töltöttük, hiába a mögöttünk lévő hosszú busz-túra. Este megkerestük Pános éttermét és egy hatalmas (de tényleg „big”) girosz-pitát ettünk, hozzá pedig természetesen 1-1 üveg Mythos dukált.
Vasárnap egész nap strandoltunk, majd késő délután a parton átsétáltunk Agios Sostis kikötőjéig. Nem biztos, hogy jó ötlet volt, mert piszkosul messze van. De legalább arra is jártunk. Megállapítottuk, hogy a mi partszakaszunk első osztályú és az a legjobb (szubjektív vélemény :) )!
A frissen szerzett gumimatracunk sajnos beadta a kulcsot, így a kukában végezte rövid pályafutását. Helyette viszont beszereztünk egy hatalmas, traktorkerék méretű gumit. (Utólag kiderült, ez sokkal jobb ötlet volt).
Kitaláltuk, hogy másnap délután elmegyünk hajókirándulásra, amit a parton lévő kis standnál hirdetnek. Tervünkbe beavattunk egy baráti házaspárt, akiket a fórumon keresztül ismertünk meg és autót is közösen szándékoztunk bérelni.
Másnap, hétfőn délelőtt strandolás volt. Délután 3-ra terveztük az indulásunkat a hajókirándulásra. Az indulás előtt 10 perccel már ott voltunk. Először kissé megrémültünk a tömeg láttán, aztán meg még jobban, amikor a lábbeliket mindenkivel levetették és berámoltatták az asztal alá.
De kiderült, hogy több túra és több hajó is indul az adott időben. Viszont azt, hogy a cipőinket miért vetették le és hagyatták ott velünk, nem tudjuk. (Az alternatív lehetőségeket viccesen azért magunk között megvitattuk :) ).
Egy kombinált túrára fizettünk be, amiben benne foglaltatott egy teknősles, a Kék barlangok felkeresése Kerinél és Marathonissi sziget meglátogatása. Mindez egy 3 órás kirándulás és 17 euro/fő volt az ára.
Kb. 20-an kerültünk egy kisebb csónakba és Denist, a kapitányt, minden hölgy rögtön a szívébe zárta (ha már a karjába nem lehetett :) ). Denis igazán lelkes és vagány kapitánynak bizonyult, aki bal lábbal is hihetetlenül jól kormányozta kis hajóját, miközben teste többi részével - és másik lábával – a hajó orrában állva a tengert kémlelte teknős után.
A kis hajó üvegfenekű volt és így némi lavírozás után sikerült is látni egy igazi teknőst!!! Mindenki ujjongott. Feladat letudva. Denis kapitány nem teketóriázott tovább a teknőskereséssel, Keri felé vettük az irányt. Keresztül a hullámokon. A száguldás következményeként kaptuk a tenger-zuhanyt a nyakunkba, de ezt cseppet sem bántuk.
Keri sziklái gyönyörűek. Behajóztunk egy kis barlangba, majd mindenki csobbanhatott a tengerben. Én gyáva vagyok belemenni az ilyen mély vízbe, de a kapitányunk mentőmellényt aggatott rám és innentől nem volt kifogás. Nagyon, de nagyon jó volt. Bár a mentőmellény meglehetősen akadályozta a mozgást és ebből adódóan egy közeli hölgyet sikerült is fejbe rúgnom. Igazán sajnáltam szegényt, nem volt szándékos. De aki evickélt már mentőmellényben, az igazán tudja, hogy milyen embert próbáló kezdetben összehangolni a végtagjaink mozgását. Miután a koordináció sikerült, még haladtam is, sőt úszáshoz hasonlót is produkáltam.
Keri után kikötöttünk Marathonissi szigetén egy kis öbölben. Itt ringatózott a vízen egy kis kantin-hajó, ahol lehetett enni- és innivalót vásárolni (már ha valaki vitt pénzt a fürdőbugyijában).
Este 6 után értünk vissza a mólóhoz. A cipőnk megvárt. Nagyon megérte a kirándulás az árát. Igazán szuper és felejthetetlen volt.
Másnap reggel fél 10-re hozták a bérelt autót. Megkötöttünk rá mindenféle létező biztosítást (még külön alvázbiztosítást is). 3 napra kértük, mert úgy gondoltuk, hogy nem akarunk rohanva megnézni mindent, inkább kényelmesen járjuk be a szigetet. A kölcsönzőből adtak térképet, bár meglátásunk szerint teljesen használhatatlan.
Az ismerős házaspárnak volt GPS-e és voltak hozzá koordináták, amiket a netről mentettünk le. Ennek nagy hasznát vettük, bár a gonosz kis szerkezet elég érdekes utakon vezérelt bennünket. Eldugott kis kecskeösvényeken, szépséges olajligeteken és magánházak között haladtunk rendszerint. Valahogy sosem a főutat választotta, de ezen inkább szórakoztunk, mintsem bánkódtunk. Kisebb-nagyobb kerülőkkel végül is minden eltervezett célt elértünk.
Először Agios Nikolaos kikötőjét vettük célba, azon okból, hogy innen majd kis hajóval elmegyünk a hajóroncs-öbölbe és a „másik” kék barlangokhoz is. Útközben láttam az Askos felé vezető utat. Itt egy vadaspark működik, amit én szerettem volna megnézni a későbbiekben, de leszavaztak. :(
Jó döntés volt Ag. Nikolaos. A kikötőbe kb. 11 órakor értünk, a bódénál megvettük a jegyeket (15 eu/fő) és azonnal indultunk. Csak ránk vártak. Voltak már a kikötőben turisták, ki tudja mióta várakoztak arra, hogy jöjjön még valaki, hogy a hajó elinduljon velük (talán 10 fő kell minimum). Így aztán 13-an beszálltunk a kis lélekvesztőbe. Még kisebb volt, mint a hétfői Turtle Trips-es, Denis kapitány-féle csónakocska.
Már a kezdetek kezdetén nagyon dobálták a hullámok a hajót, kapaszkodni kellett rendesen. De a Skinari-fokot megkerülve elcsitult a hullámzás és innen szépen haladtunk előre. Talán egy óra hossza is volt a menetidő. Útközben láttunk szélmalmot, csodás barlangokat és öblöket. Jobbra Kefalónia hegyvonulatai körvonalazódtak. Aztán egyszer csak elénk tárult a hajóroncs-öböl, vagy ahogy a görögök nevezik: Navaggio. A tenger színe hihetetlen kékre változott és rengeteg árnyalatban pompázott. Szótlan kapitányunk kikormányozta a hajót a partra és közölte, hogy 1 óra múlva visszatér értünk. Fél lábszárig érő vízbe léptünk, lábunkon jó szolgálatot tett az úszócipő. Az öbölben több hajó is horgonyzott, főként nagyobbak. A kis hajók (mint a miénk), miután kirakták az utasokat, félreálltak egy kisebb, oldalsó öbölbe, hogy helyet adjanak a többinek.
Hajók jöttek-mentek. Egyszer csak jött egy igen szép kiállású kalózhajó, amin szó szerint fürtökben lógtak az emberek és negyed óráig csak lefelé jöttek a hajóról. Hirtelen majdnem sokan lettünk, de két másik hajó éppen indulni készült. Így ők fölszedték utasaikat és a létszám nagyjából állandósult. A nagyobb hajók csak kb. 20-30 percet időztek az öbölben.
A hajóroncs rozsdás vasdarab, mégis magával ragadott bennünket az élmény, hogy itt lehetünk Görögország egyik leghíresebb „képeslapján”. A víz hidegebb volt, mint a laganasi öbölben, de a forróságban kellemesen hűtött, én nem mondanám hidegnek. Rengeteget fotóztunk, hol egymást, hol a tájat. Szemünk itta a tenger kékségének látványát. Gyönyörű volt!!!
Egy óra leteltével kapitányunk visszajött értünk, majd gyors létszámellenőrzés után elindultunk. Ahogy kihajózni készültünk az öbölből, bázisugrók tűntek fel a hatalmas, meredek sziklafalak tetején. Amint mindenki fölfedezte őket, érezhető lett a feszültség. Szinte lélegzetvisszafojtva bámulta mindenki az ugrókat, akik szépen, lassan, ide-oda kavarogva végül leszálltak a parton, a roncs mellett. Kitörő taps fogadta a produkciót. Még kapitány urunk is feszülten figyelte a bátrakat (nemrég éppen itt volt egy angol fiatal tragikus balesete bázisugróként).
Miután mindenki szerencsésen földet ért, elhagytuk az öblöt. Elindultunk visszafelé, közben szépséges barlangok mellett suhantunk. A legnépszerűbb kék barlangba sajnos nem tudtunk bejutni, mert egy kishajó éppen bent állt, egy másik pedig várt a sorára, hogy bejusson.
Kapitányunk tovább kormányozta a hajót, majd egy gyönyörű szép, zöld vizű sziklás részen megálltunk. Lehetett ugrálni, fürdeni a kristálytiszta tengerben. Az indulástól számítva úgy jó 3 és fél óra elteltével tértünk vissza Agios Nikolaos kikötőjébe, immár farkaséhesen. Rövid keresgélés után beültünk egy giroszoshoz és ebédeltünk.
Immár jóllakottan indultunk tovább, hogy megkeressük a hajóroncs-öböl feletti kilátót. Nagyon jól ki van táblázva, viszonylag könnyen meg is találtuk.
A kis kalitkánál sorban álltak az emberek. Csakhogy olvastam korábban több beszámolóban is, hogy az igazi kilátás nem innen lesz. A kilátótól jobbra van egy sorompó, amely egy gyalogösvényt zár el a kíváncsiskodók elől. Mondanom sem kell, bennünket ez nem tartott vissza. Kb. 15 perces, mászós terep után elértük azt a kiugró sziklarészt, ahonnan a csodapanoráma tárult elénk. Tudtam, mire számíthatok, láttam fotókat, olvastam leírásokat és beszámolókat. De az a látvány, ami akkor és ott elém tárult, magasan felülmúlt mindent. Leírhatatlan szépségében tárult elénk az öböl. Ember alig, hajó vagy kettő. Meseszép, békés, hihetetlenül gyönyörű látvány.
Megérte az a néhány karcolás, amit az ide vezető sziklás, tövises gyalogösvényen kellett elszenvednünk. Kattogott a fényképező és alig akartuk elhinni, hogy igen, itt vagyunk és a saját szemünkkel láthatjuk.
Nem tudtunk szabadulni az öbölbéli képtől, a szédítő magasságtól. Lentről nem is tűnik ilyen magasnak - gondoltuk.
Nehezen indultunk visszafelé. Még a kilátókosárból is le akartunk tekinteni, de sajnos addigra, mire odaértünk, beelőzött egy busznyi ember. Így lemondtunk az ottani kilátásról.
Tele élményekkel indultunk vissza az autóhoz, majd a sziget nyugati oldalán vissza Laganas irányába.
Útközben füstgomolyagot láttunk és tűzoltó repülőket. Rossz sejtésünk volt és bizony be is igazolódott hamarosan.
Agios Leon előtt le is zárták az utat és elterelték a forgalmat. Égett a sziget délnyugati része. Iszonyú látvány és füst fogadott bennünket ott, ahol már eloltották a tüzet és biztonságosnak ítélték a közlekedést. Összeszorult a szívem.
Exo Choránál megálltunk, megnéztük a 2000 éves olajfát. Nagyon nagy és göcsörtös. Én elhiszem, hogy 2000 éves. Szerintem simán lehet annyi. Mindenesetre elég döbbenetes.
Majdnem sötét lett, mire igen kalandos utakon, néhány harangtornyot többször is megkerülve, olajligeteken keresztül visszaértünk Laganasba. A Pánosnál vett giros-pitánkat a parton ettük meg, miközben gyönyörködtünk a felettünk elterülő csillagos égboltban és hallgattuk a tenger moraját.
Jó kis nap volt.
Másnap, szerdán reggel Gerakas volt a célállomás. Gyönyörű kis part. A bejáratnál kaptunk magyar nyelvű írásos tájékoztatást. Napernyővel a lejárattól jobbra lehetett menni. Mi vittünk ugyan napernyőt, de nem akartuk kinyitni végül, így a hosszabb, bal oldali partszakaszon telepedtünk le. Az öböl nagyon szép, a homokban teknősfészkeket jelölő kis keretek sokasága. A víz nagyon kellemes volt, sekély, tiszta és egyáltalán nem hullámzott. A tájékoztató szerint csak 3 órát lehet maradni a parton, ami ugyebár nemzeti park.
Délután fél kettő felé indultunk vissza. Idefelé jövet láttunk lehajtókat a különböző strandok felé (Porto Zoro), úgy gondoltuk, hogy ezeket hazafelé menet jobban szemügyre vesszük. Nos, ebből semmi nem lett, ugyanis a strandok csak egy irányba vannak kitáblázva, így az összes lehajtót elszalasztottuk és Argassinál kaptunk észbe. Ugyanis Geragas felől a főváros irányába egy nyomorult tábla sem jelzi, hogy odalent a gyönyörű türkiz színű víznél hol a beach.
Kissé lehangolt, hogy lemaradtunk, de visszamenni már nem volt kedvünk. Argassinál megnéztük a partot egy helyen, de elég keskenynek láttuk és kissé csatornaszaga volt (ismét kijelentettük: Laganasé százszor szebb).
Laganas előtt bementünk a Lidl-be, vettünk vizet, nasikat, fetát, joghurtot. Egy vagon pénzt otthagytunk.
Kis szieszta után este fél hétkor elindultunk Limnionas felé. Szerettük volna megnézni ezt a vadregényes kis öblöt, majd a tervek szerint Keribe tartottunk volna a naplementét megnézni.
Limnionas felé a tűz nyomai kísérték utunkat. A füst néhol csípte a szemünket. Jó kis meredek lejáró vezet az öbölbe. Húú… Kellett kapaszkodni.
Limnionas tényleg vadregényes. Nagyon szép, különleges öböl, hosszan benyúlik a szárazföldbe. Belülről nézve éppen olyan, mintha egy kis folyó volna. És itt ért bennünket az alkony. Tudtuk, hogy elgyönyörködtük az időt, és ha elindulunk Keribe, lemaradunk a naplementéről. Ezért kiültünk az itteni sziklákra és vártunk. Néma csöndben. Távolban egy uszály haladt a maga komótosnak tűnő iramában, a nap pedig a tengerbe bukott alá mesés színekbe öltöztetve a sziklákat.
Szép volt.
Hazafelé indulva az autókölcsönző által adott térképünket a huzat egyszerűen kivitte az autó ablakán és elsodorta. Nem láttuk többé, viszont majd kipukkadtunk a nevetéstől, hogy az egyetlen térképünk is odalett!!! Ismét sötétben haladtunk - a gonosz kis gépre hagyatkozva - egy darabig a főúton, aztán az olajligeteken, farmokon keresztül. Hihetetlenül hosszúnak tűnt az út és nekem volt egy olyan érzésem, hogy a GPS a bolondját járatja velünk és körbe-körbe haladunk. Egyszer csak oldalirányból a bár utca tenger felőli végén bukkantunk ki Laganasban. Hű… Megkönnyebbültem. Kiszálltunk Pánosnál vacsizni, barátaink pedig visszatértek az autóval az apartmanunk elé.
Vacsi után alig vártuk, hogy végre ágyba kerüljünk.
Másnap, csütörtökön reggel azzal kerestek meg bennünket a barátaink, hogy ha már előző nap nem jutottunk el Keribe, menjünk el most. Így aztán felkerekedtünk, és nekiindultunk. Most nem hallgattunk a GPS-re egészen addig, amíg a főútra ki nem értünk. Innen azért elég könnyű már eljutni Keribe. Görögország legnagyobb zászlóját viszont a GPS koordinátákra hagyatkozva kerestük meg, majd felmentünk az innen kb. 250 méterre lévő dombtetőre. Ha előző nap hamarabb elindulunk, innen nézhettük volna a naplementét. Mit is mondjak, gyönyörű lehetett - volna. (Persze, így sem panaszkodhatunk.) De így, nappali világosságban is szenzációs a táj. Meredek sziklafalak, alant a kéklő tenger. Tényleg szép.
Visszafelé lementünk egy kis város strandjára, talán Keri Beachre, de kavicsos és keskeny volt a part, így nem fürödtünk.
Tankoltunk egy benzinkútnál, ahol egy 70 éves nagymama volt a kutas. Magyar szemnek szokatlan, de kedves :).
A nap többi részét szokásos helyünkön, a Laganas-Kalamaki közötti parton töltöttük.
Este Bohaliba és a sziget fővárosába készültünk. 6-kor indultunk és már kacagtunk, amikor egy eddig még ismeretlen és sosem látott olajligeten át vitt minket a GPS. Elmentünk Kalipadóba és nagy nehezen megtaláltuk a Callinico borászatot. Szétnéztünk, érdekes volt, de nem vásároltunk semmit.
Innen Bohaliba mentünk. Valóban gyönyörű a kilátás Zakynthos városára. Bohaliban parkolni alig lehet. A városlakók éberen figyeltek, hová állunk és amikor nagy nehezen félig egy árokba parkoltunk, megkérdezték, hogy az amúgy lakatlan telek kijáratát nem álltuk-e el. Természetesen figyeltünk. A nap már lemenőben volt. Bohali vára viszont zárva. Nem baj, akkor megnézzük a fővárost. Zakynthos városában nagy nyüzsgés fogadott bennünket, lévén másnap a sziget védőszentjének, Agios Dionissziosz napja. Ez Zakynthos sziget egyik fő ünnepe. A templomoknál sorban álltak az emberek, hogy bejussanak. Emlékszem, néhány éve, Thassoson Mária mennybemenetelének napján (aug. 15.), Panagia faluban is hasonló volt a látvány, csak sokkal-sokkal szerényebb.
Zakynthos városa nyüzsgött. Áramlott a nép. Turisták, helyiek vegyesen. Éhesek voltunk, így beültünk egy hangulatos kikötői tavernába, ahol végre halat (mix fish) ehettünk, közben néztük a felpezsdült fővárost. A vacsora finom volt. A kikötő mellett korábban sátorvárost építettek. Láttuk megérkezésünkkor. Most benépesült a bazár. Bár idegenvezetőnk szerint keleti jellegű a vásár, én ezt határozottan cáfolom. Sőt, őszintén szólva kissé csalódás volt, mert a kínai cuccok tömkelegén, cipő-, zokni- és bugyiárusokon kívül semmi nem volt. Valahogy egy kis tradicionális vásárt vártunk volna, legalább részben. Valahol. De semmi. Hamar kiábrándultunk és este 11-kor Laganasban voltunk ismét. Reggel letelik a 3 nap autóbérlésünk és már nem akartunk máshová menni. Az autót a parkolóban hagytuk, szőnyeg alatt a slusszkulccsal.
Péntek, szombat a strandolás, heverészés jegyében telt. Pihentünk, úsztunk, kagylót gyűjtöttünk, merthogy kagyló aztán rengeteg van. Mindig szebbet és szebbet találtunk. Már egy félszatyornyi volt pedig.
Egy fontos eseményt azonban nehogy kihagyjak: pénteken délelőtt nagy nyüzsgésre lettünk figyelmesek a parton. Kb. 100 méterre tőlünk nagy volt az izgalom. Közelebb mentünk és ámulva láttuk, hogy az önkéntesek egy apró, pici, kb. 5-6 cm-es álcserepes teknős bébit terelgetnek a tenger felé. Az emberek körülállták a nem mindennapi látványosságot. Meghatottan követtük a kis teknős útját a vízig. Még fel sem tudtuk dolgozni a látványt, máris egy újabb apró teknős bújt ki a fészekből és igyekezett a tengerbe. Majd még egy. Nahát! Micsoda szenzációs! Alig tértünk magunkhoz, hogy ilyen csodás dolgot láthattunk.
A hazaindulás napján a szobákat reggel 9-ig el kellett hagyni. Barátaink a recepciós fiútól csekély ellenszolgáltatás fejében kialkudtak egy szobát a szuterénban. Ide tettük be a legszükségesebbeket, itt tudtunk délután tusolni és egy kicsit pihenni.
Délután fél 6-kor volt a hazaindulás. Pontosan indultunk és jól haladtunk. A szerb-magyar határon vártunk természetesen a legtöbbet, 2 óra hosszát. Mindenütt átjutottunk egyébként 10 perc alatt.
A hazautazás gyötrő volt és fárasztó, mint mindig és természetesen most is megfogadtam, hogy soha többé busszal. Aztán a következő évben mégis… :)
Összefoglalva:
A HolidayLines (Travel Lines) utazási iroda profi szervezésről tett tanúbizonyságot. Minden felmerülő kérdésünkre válaszoltak és minden kérésünket teljesítették. A korrektség nem fejezi ki a lényeget. A Blue Waves apartman a lehető legjobb helyen van. Közel a nyüzsgés (mégsem zavaró, éjszaka a nyugodt pihenés biztosított), közel a tenger, itt aztán mindenki kedvére választhat, hogy a nyüzsgőbb napágyas vagy a nyugisabb partszakaszt részesíti előnyben. A hotel (!!!) magasan az átlag görög apartmanok fölötti szolgáltatást nyújtja.
Laganas nyüzsgő, felkapott nyaralóhely. Semmiképpen nem a központban kell szállást választani, hacsak valaki nem az önfeledt szórakozás miatt megy oda. Rengeteg a fiatal. A bár utca sötétedés után mutatja meg igazi arcát, addig olyan, mint egy átlag görög főutca. Éjjel 11 után azonban életre kel minden. A fiatalok vonulnak, de ártalmatlanok!!
Laganas nyüzsgő éjszakai élete senkit se riasszon el attól, hogy itt töltse a nyaralását (de a szállás megválasztása kulcskérdés).
A tenger végig az öbölben homokos és lassan mélyül. Agios Sostis felé a part keskenyebb, Kalamaki felé szélesebb. A centrum-bár utca régióban kissé szemetesebb a part és a víz is. A vízben élnek apró halak, amelyek a part menti sekély vízben álldogáló gyanútlan turistákat meglephetik csipkedésükkel.
Rengeteg bár, taverna és kisebb-nagyobb üzlet található Laganasban. Lépten-nyomon utazásszervezőkbe botlik az ember. Ha valaki olcsóbban szeretné kihozni a programokat, érdemes szétnézni.
Az éttermek, bárok előtt mindenhol behívó emberek szólongatják le a járókelőket. Ez természetes a Jón-tengeri szigeteknél. Ha nem akarunk bemenni, kerüljük a szemkontaktust és egy angol köszönöm, most nem-mel leszerelhetjük őket.
A járműbérlés, főként az autó nem olcsó. A benzin meg még több. 2 embernek nem éri meg, de már 4-nek igen. Kis teljesítményű robogó teljesen hasznavehetetlen a szigeten, mert - főleg a nyugati oldalon - elképesztő szerpentinek vannak nagy szintkülönbséggel. Nagyobb köbcentis motorral óvatosan bejárható a sziget (én 4 éve motorozom itthon is, de a sziget adottságait figyelembe véve nem vállaltam volna be Zakynthoson a robogót). Nagyon népszerű a quad. Biztos jó is, erről nem tudok nyilatkozni.
Rengeteg a járműbérlési lehetőség. A védőfelszerelés mindenképpen ajánlott, mert az utak rendkívül csúszósak, kanyargósak és sehol sincs védőkorlát.
GPS-nek jó hasznát lehet venni, mert az átlag térképek fabatkát sem érnek, kitáblázva meg alig van valami. Ha mégis kitáblázták, az sem egyértelmű. Szinte borítékolva az eltévedés, de ezt (is) lazán kell venni.
Levante virága csodás sziget. Ne zavarjon senkit, hogy nem az a tradicionális görög hangulat fogadja majd, mint máshol. A velencei stílusú építészet jelenléte, az ókori romok hiánya ne legyen visszatartó erő. Zakynthost egyszer látni kell. Aztán mindenki eldöntheti, hogy a szíve melyik csücskében ad neki helyet. Merthogy ad, az biztos.