Honey élménybeszámolója 2009

 

 

Ez évi görögországi nyaralásunkat ugyanúgy vártuk, mint az előző évit és az azelőttit. Sőt talán egy kicsit még jobban is, hiszen ismeretlen tájakra készültünk kalandozni.
Úti cél: Thassos. Egy sziget az Égei-tengeren.
Görögország legészakibb szigetére terveztük a nyaralásunkat.

Utazásunkat az Apollon Travel  utazási irodánál foglaltuk le, még januárban. Akkor még igen távolinak tűnt az augusztus. Időközben sokat olvastam az interneten és rátaláltam egy nagyon jó honlapra, ahonnan igen sok információ birtokába jutottam. Lassan, apránként gyűjtöttem a szigetről a tudnivalókat. A fontosakat kinyomtattam és egy mappába rendszereztem (a későbbiekben ez nagyon hasznosnak bizonyult).
Eljött a nyár közepe, közeledett az augusztus. Hiába a hónapok óta tartó felkészülés, az utolsó héten úgy éreztem, hogy még ezer dolgom van.

Augusztus 7-én elérkezett végre az indulás napja. Kecskeméten szálltunk fel az autóbuszra. Örültünk, hogy nem emeletes busszal megyünk, annak meg főleg, hogy a jobb oldali első négy ülést kaptuk meg. A fiúk így abszolút panorámás utazásban részesültek. A buszon éppen egymás mellé kerültünk Viktorral és Eszterrel, akikkel a thasos.hu fórumán „ismerkedtünk” meg.
Az utazás simán és eseménytelenül zajlott. Jól haladtunk. Mivel viszonylag kevesen voltunk (bár jó néhány Stavrosba tartó utast is vittünk), a megállóknál is gyorsan vissza tudott térni mindenki a buszra. A határokon sem kellett sehol sem túl sokat várni. Hajnalban elértük a görög határt, onnantól kezdve pedig szinte repült az idő. Stavrosban kiszálltak az ott nyaralók. Keramotinál – görög idő szerint 10 órakor – felszálltunk a kompra és fél 11-kor már Limenas partjain toporogtunk. Az idő nem volt túl jó. Felhős volt az ég és nagyon párásnak tűnt a levegő. Egy kicsit aggódtunk is, hogy talán esni fog. Utóbb kiderült, aggódni teljesen felesleges. (Az elkövetkező napokban többször volt hasonló az idő délelőttönként, de 11 óra felé már szikrázott a nap és igen meleg volt.)
A kikötőben már várt bennünket Ónodi Ági, az idegenvezető. A buszra felszállva elmondta a fontosabb információkat. Elindultunk a szállások felé. Az utasok többségének Skala Potamia-ban volt lefoglalva az apartmanja. A szállásokhoz érve mindenhol leszálltak az ott „lakók”, a hazatérő utasok meg felszálltak a buszra.

Végre megérkeztünk az Aethrion apartmanhoz. Kb. 16-an szálltunk le. Egy nagyobb társaság (fiatalok és szüleik ill. barátaik; egy három tagú család és mi, szintén hárman). A 103-as szobát kaptuk, ami a földszinten található.

Birtokba vettük a kis stúdiónkat és elkezdtünk kipakolni. Három bőrönd és három hátizsák volt az útipoggyászunk. Igyekeztem csak a legszükségesebbeket elcsomagolni az útra, mégis jó sok holmink lett. De végül is mindennek megtaláltuk a helyét ideiglenes kis lakásunkban.
A nap hátralévő részében pihentünk, aludtunk. Késő volt már, amikor „magunkhoz” tértünk, így az első napi tengerben-fürdés elmaradt. Egy kicsit furcsán is éreztem magam e miatt, de amikor este Viktorékkal összefutottunk, ők is hasonló dolgokról számoltak be. Ez azért - be kell vallanom- némileg megnyugtatott.
Eleinte kissé nehezményeztük, hogy a szállásunk a falu központjától kb. 1 km-re volt, de az esti vacsik után kifejezetten jól esett a séta, így ez a második naptól már egyáltalán nem jelentett problémát.
Hiába a hosszú út, a buszos nyomorgás a helyszűke miatt, nem aludtunk valami jól az első este. Az ajtót becsuktuk és bekapcsoltuk a klímát, de az valamikor éjjel 1 óra felé úgy „begerjedt” és zúgni kezdett őrült hangosan, mint egy traktor. Hajnalban már ébren voltunk és jobb tevékenység híján elindultunk reggeliért. Gondoltuk, hogy megkeressük a Halkias abc-t. Kb. 8-900 méter gyaloglás után meg is találtuk, de persze zárva volt. Reggel negyed 8-kor. Ja persze, hiszen Görögországban vagyunk. Sebaj, elindultunk a falu felé, le az úton. Nagy sokára a benzinkút és a bankautomata után találtunk egy pékséget, ahol be is vásároltunk.
Mivel nagyon sokalltuk az utat ugyanarra visszafelé, hát lerövidítettük. A végén úgy bekeveredtünk az olivás ligetekbe, hogy azt se tudtuk hol vagyunk, nemhogy azt, hová fogunk kilyukadni. Egy fix pont volt és az a tenger. Gondoltuk, arra felé kell tartanunk, aztán majdcsak kibukkanunk valahol. Végül is éppen visszaértünk az Ágival megbeszélt 8.20-as időpontra.
A reggeli „eligazításon” Ági elmondta a fontosabb információkat, részletesen mit, hol találunk. Lehetett jelentkezni a fakultatív programokra is. Mi már előre eldöntöttük, hogy a jeep túrára biztos megyünk. Az elég az első hétre, aztán majd meglátjuk, hogy a második hétre bevállalunk-e valamit.
A nap hátralévő részében a Golden Beach-en strandoltunk, hogy délben közel legyünk a mólóhoz és integetni tudjunk a webkamerába az itthoniaknak. Másnap a falu központi strandján fürdöttünk, a nap többi részében pedig ettünk és aludtunk. Este össze-össze futottunk Viktorékkal is.

Eljött a kedd, jeep túra. Indulás és gyülekező 8.15-8.30 között az apartmannál. Reggel szépen, ahogy kell, meg is jelentünk mi, a szomszéd stúdió lakói (3 tagú család) és egy házaspár a 10 fős társaságból. Összesen 8-an voltunk. Az idő borús volt, majdhogynem hűvös. Időben megérkeztek a jeep-ek – Suzuki Jimny-k, de némi kavarodás támadt, egyrészt, mert mi 3 jeep-et vártunk, másrészt meg a szobaszámok sehogyan sem egyeztek. Felmerült a kérdés, hogy akkor vajon kit fognak szétültetni. Minket, a másik családot vagy a házaspárt???
Végül is mindenki megelégedésére megoldódott a dolog. Jöttek máshonnan is, így összesen 5 jeep-el indult a túra. Gyors tankolás után Ági megkérdezte, hogy a mi autónkban megmaradt üres férőhelyen elvinnénk-e az anyósát. Örömmel vállaltuk, így Potamiában felvettük a Mamát is és innen már Prinos felé vettük az irányt.
Prinosig végig aszfaltúton haladtunk, majd letértünk a „vad vidékre” Első megállónkat egy hegyi kolostornál tartottuk, ahol Ági beszélt a hely történelméről. Nem csak a kolostoréról, hanem az egész szigetéről. A kolostortól a sziget legmagasabb hegycsúcsa, az Ypsario felé vettük az irányt. Útközben megálltunk egy márványbányánál. Megérkezésünkkor éppen robbantottak, a frászt hozva mindannyiónkra. Az Ypsario előtt egy forrásnál frissíthettük fel magunkat és megettük az ebédre hozott szendvicseket. Utunkat folytatva hamarosan elértük Thassos sziget legmagasabb pontját. A hegycsúcsig éppen nem lehet felmenni autóval, kizárólag gyalogszerrel közelíthető meg a legmagasabb hegytető. Szerintem mindegyikőnket lenyűgözött a látvány, amelyik elénk tárult a magasból.
  Az egész öblöt beláttuk Skala Potamiától Skala Panagiáig. Gyönyörű, szavakkal le nem írható élmény. Valaki fennhagyott egy távcsövet, azzal még az apartmanunkat is megkereshettük a távolban. Az időjárás is kezdett jobbra fordulni, kikandikált a nap a felhők mögül. Gyönyörködtünk, fényképeztünk. Egyszer csak Ági kiabálására lettünk figyelmesek, hogy menjünk már, mert még sok látnivaló vár ránk. Vonakodva bár, de elindultunk lefelé. Az Ypsariótól egy kősivatagon keresztül jutottunk el a félig halott hegyi faluba Kastro-ba. Valaki egyszer azt írta egy másik faluról, hogy ott állni látszik az idő. Nekem itt támadt hasonló érzésem.

Kastro nagyon fura hely. Belengi az egész falut valami megfoghatatlan, megmagyarázhatatlan hangulat. Egy kicsit borzongató is, főleg miután Ági elmondta a falu szomorú történetét. Megnéztük a temetőt, ahol egy kőházban a kalóztámadás (és uralom) során lemészárolt halottak maradványait gyűjtötték össze az elmenekült, majd visszatért lakosok és az elhunytak leszármazottai.

 

A falu egyébként kezd fejlődni, hamarosan újjáépülnek a lerombolt házak.
Nehezen szabadultunk Kastro kissé nyomasztó, de mégis szép tájaitól. A vízesések felé vettük az irányt. Ági szólt, hogy ne maradjon le senki, mert ezen az úton nem tud visszajönni a hátramaradottakért, ugyanis nincs lehetőség megfordulni az autóval.

 
 

A vízeséseknél leparkoltuk az autókat és gyalogosan, a patakmederben feljutottunk a magasabban fekvő vízeséshez is. Sok víz nem csordogált, így száraz lábbal megúsztuk az akciót.
Továbbindulva Theologos faluba jutottunk, ahol szerencsésen bedugítottuk az 5 jeep-el a falu forgalmát. Aki akart, vehetett itt mézet, olívaolajat, de mindezt csak az autóból tehette, mert se kiszállni, se parkolni nem igazán tudtunk. Maga a falu szép, bár sok időnk és lehetőségünk nem nagyon maradt bámészkodni, hiszen már igen későre járt az idő. Az autókat vissza kellett vinni. Nagyon tartalmas kirándulás volt. Totál elfáradva értünk vissza a szállásunkra.

A következő nap (szerda) a pihenésé volt, de megint egy borús nap köszöntött ránk. Nem volt hűvös, csak éppen nem sütött a nap. Ennek ellenére lementünk a partra. Este elindultunk motorkölcsönzés ügyben szétnézni a faluban. 5 napra kölcsönöztünk 2 robogót (össz. 85 euro). Vacsi a Tratában. Oroszoknak néztek bennünket a pincérek, csillogtatták orosz tudásukat. Mi meg rájuk hagytuk. Gergő haltálat evett (mint kiderült 2 személyes volt, de ezt nem láttuk az étlapon. Én ugyan próbáltam a rendelés előtt megkérdezni angolul, de a pincér nem értette), Misi grill mixet,  én meg görög salátát. Az étel finom volt, minden hatalmas mennyiség. Ital+étel összesen 38 euró. Grátiszba görögdinnyét kaptunk.

Másnap csütörtökön irány a sziget fővárosa: Limenas.
Szerpentines, aszfaltos (igen jó minőségű) úton jutottunk el Limenasba. A papírjaimmal, jegyzeteimmel felvértezve az agora keresésére indultunk. Mint utóbb kiderült, igen rossz felé. Éppen az ellenkező irányba. Hiába, először még be kellett tájolni magunkat. Egyébként ez volt az első és egyetlen kóválygásunk (ja nem, még volt egy: a szirének medencéje). Mindent elsőre megtaláltunk. Kb. negyedórás barangolás után a kikötőnél, arra jutottunk, hogy visszamegyünk arra az útra, ahol bejöttünk Limenasba, mert ott láttuk kitáblázva, hogy Archeologiai múzeum →. Meg is találtuk a táblát és rövidesen a múzeumot is. Az agora kapuja nyitva volt. Valamikor az ókorban itt volt a társadalmi, kereskedelmi, vallási központja a településnek. Az agora az ókori kikötő „feletti” területen fekszik. A parti útról is könnyen megközelíthető. Ha a delfines szobornál állunk, szemben a tengerrel, akkor jobb kéz felé kell menni néhány száz métert.
Elég nagy területen fekszik, sok helyen ingoványos a talaj. Egy helyen sikerült meg is merülnöm a pocsolyában.
Annyira lefoglaltak az ókori romok, a sétálgatás, hogy a múzeumot elfelejtettük megnézni.
Az agorától a hegyen lévő görög színház keresésére indultunk az agora háta mögötti utcában. Az Odeonnál ásatások folytak, az ott dolgozóktól kérdeztük meg, hogy jó felé megyünk-e. Az egyik ember tudott angolul, az mondta, hogy igen, csak menjünk tovább egyenesen. Megkérdezte, honnan jöttünk, de különösebben nem társalogtunk. Továbbrobogtunk hát nagy lelkesen. Egyszer csak egy ház teraszán vitt át az utunk. Azt nem tudom, hogy tényleg lehetett-e ott robogóval közlekedni és ott haladt-e az utca, minden esetre a teraszon üldögélő nénike rezignáltan fogadta, ahogy átszáguldottunk előtte.
Vége lett az utcának és egy lépcső vezetett felfelé. Helyben voltunk. Leparkoltunk a robogókkal és gyalogosan indultunk neki az útnak.
Kb. 500 méter megtétele után meg is érkeztünk. A színház kapuja nyitva volt és az elénk táruló látványtól ismét szinte földbe gyökerezett a lábunk. Gyönyörű a kilátás. A színházon látszik a felújítás nyoma és az is, hogy rendszeresen előadásokat tartanak itt. Néhány kövön - ami eredeti- látszanak bevésett nevek. Bizonyára azokéi lehettek, akiknek anno 2500 éve ott volt az ülőhelyük.
A színháztól felfelé egy ösvényen továbbhaladva jutottunk el az Akropoliszig. A monumentális építménynek sajnos csak néhány támfala és a romjai maradtak meg, de így is jól látszottak hatalmas méretei.

 

Továbbhaladtunk a másik hegy (domb) felé, ahol Athéné szentélyének romjai találhatóak. A harmadik hegyen Dionüsszosz követőjének, Pán-nak kőbe vájt barlangja található. Nincs benne semmi, de a képek alapján kőfaragás díszítette.

 

Innen visszabandukoltunk lefelé, majd lemotoroztunk az ókori kikötőbe. Leparkoltunk és gyalogosan bejártuk a környéket. Ettünk egy–egy giroszt a (talán Szerajjosz nevű) giroszosnál. Nagyon finom volt, gondoltuk is, hogy ide még bizonyára vissza fogunk térni.
Limenasból a márványpart keresésére indultunk. Limenasból Panagia felé indulva az úton (még a „szigetkerülő” út előtt) van egy leágazás balra. Tábla mutatja: Makriammos. Ott lefordulva végig kell haladni az úton és a legvége előtt (fizetős strand) van egy köves, de viszonylag jó minőségű út jobbra föl. Ezen kell 5-6 km-t megtenni. A terep nem könnyű, de én vagyok az élő példa, hogy robogóval is megtehető.

 

Az első márványpartot elérve nem álltunk meg (pedig de szép volt… ), mert nagyon sokan voltak. Átmentünk a márványbányán, ahol a vastag márványporban való motorozás már jelentett némi megpróbáltatást. Végül is elértük a másik strandot. Itt is elég sokan voltak, de azért megálltunk fürdeni.

A parton ismerősökkel találkoztunk, az öbölben kirándulóhajók voltak. Kiderült, hogy a hajókirándulásos fakultatív program egyik megállója a márványpart. Nem sokáig maradtunk itt, bár a népsűrűség a hajók eltávozásával jelentősen lecsökkent. Mi mégis az elsőnek látott márványpart után áhítoztunk. Így aztán visszaindultunk. Ott is kevesebben voltak már.
Maga a látvány mesés. Hófehér, apró, kerek kavicsok a parton, hófehér márványpor a vízben. (a tenger Misi szerint kék, szerintem zöld). Nem hullámzott és gyönyörű tiszta volt. Néhány tengeri fű volt a víz felszínén, a part közelében, de ez mit sem rontott a látványon. Késő délután volt már, hogy visszamentünk Limenasba giroszozni, majd „haza” Skala Potamiaba. Este Viktorral és Eszterrel találkoztunk és későig beszélgettünk a tengerparton.

 

Pénteken dél felé vettük az irányt. Elő uticélunk Mihály Arkangyal Kolostora, majd Limenaria.
Menetbe szerettük volna megnézni a szirének medencéjét, de nem vettük észre a táblát, hogy hol kell lekanyarodni, így ez kimaradt. A kolostor megtalálása nem volt nehéz, mert közvetlenül az út tenger felőli oldalán van, Aliki után. Mivel a kolostorokba csak megfelelő viseletben lehet belépni, szoknya gyanánt vittem egy nagy strandkendőt, ám előrelátásom hiábavalónak bizonyult, mert a kapus bácsi nem volt megelégedve és fel kellett vennem egy szoknyát. Misi is kapott egy csini nadrágot, Gergőt beengedték sortban. Belépődíjat nem kellett fizetni. Fényképezni, videózni nem lehet, azonban mi sem álltuk meg, hogy egy-egy tájképet ne csináljunk. A kolostorban intenzív építkezés folyik, ezért csak igen kis része látogatható.

    

A kolostorlátogatás után utunkat tovább folytattuk délre, Potost elhagyva hamarosan elértük Limenariát. A városon túljutva próbáltunk jó strandot találni. Lementünk a parti útra és egy alkalmas helyen megálltunk. Én egy kicsit csalódott voltam, mert a part nagy kavicsokkal borított volt és a vízben is kavicsok voltak. Maga a tenger egyébként kristálytiszta volt. Itt láttunk medúzát, igaz már kimúlt szegény. Fürdöttünk egy kicsit, majd bementünk Limenariába ebédelni. A városban vettem egy istenien kinéző nagy üveges cseresznyebefőttet (5,5 eu). Visszaindultunk Potos irányába, valami jobb strand reményében. Pefkarinál lekanyarodtunk a Metallion Beach-re. Elég húzós volt a lefelé vezető út robogóval, visszafelé ki is fogott rajtam. A Metallion Beach egy elég különleges látványt nyújtó hely. A part kissé köves, de mégis inkább homokos. A vízbe egy jókora darab, kb.5-6 méter széles kő vagy szikla nyúlik be. Ennek a felülete elég csúszós a moszattól és a sziklán (kövön) növő nagyobb növények között tengeri sünök is megbújnak. Vigyázat a fürdőzőknek!!!!

A strand fölé egy várszerű képződmény magasodik több szintre tagozódva.  Az biztos, hogy az egykori vasérc feldolgozó/olvasztó üzem hatalmas volt. Jól lehetett látni a hatalmas bástyaszerű építményeket, az olvasztókat, amelyek kívülről kövekből, belülről téglából épültek fel. Több helyen márványba vésett képek tűnnek fel elszórtan a környéken és van egy krétai mintára készült labirintus is.
Jó volt itt strandolni, de mi még mindig másra vágytunk. Haladva visszafelé, Aliki irányába, Potos után, végre rátaláltunk arra, amit kerestünk. Ez a hely Psili Ammos.
Homokos part - olyan grízszerű a homok -, lassan mélyülő  tenger. Főleg görög fiatalok által látogatott strand tavernákkal, vízi sportolási lehetőségekkel. Bár a zene kissé hangos volt (és modern), de nem volt annyira zavaró, hogy eltántorítson bennünket attól a szándékunktól, hogy a délután hátralévő részét itt töltsük.
Este indultunk visszafelé Skala Potamiaba. Misi üzemanyagszint-kijelzője már Aliki előtt az üresen állt, így szorgalmasan fohászkodtunk, hogy kibírja valahogy az utat egy benzinkútig. Imáink meghallgatásra találtak, mert elég volt a benzin Sk. Potamia benzinkútjáig (hamarabb nem is láttunk benzinkutat).
Este az apartmanban vacsoráztunk, majd sötétedéskor felmotoroztunk Panagiába, az aug. 15-e előestéjén rendezett kirakodóvásárba. A Panagia előtti kocsisor minimum 1 km-es volt, de szerencsére a robogókkal be tudtunk menni a falu közepéig. A vásári hangulat az egész falun érződött. A girbe-gurba utcácskák mindkét oldalán árusok kínálták a portékáikat. Az üzletek nyitva voltak és standokat állítottak fel a boltok elé. A templomnál hosszú sorban állva türelmesen várták a hívők, hogy bejussanak. A vásár nem volt igazán népi jellegű. Sok volt a bóvli, kínai cucc, bugyi-zokni-táskaárus. A műanyag edényeken keresztül, az afrikai fafaragásokig minden kapható volt. Vagy 2 órányi bámészkodás után kicsit „csorgattuk a nyálunkat” a tavernáknál, ahol nyárson forgó finomságok illata terjengett. Végül nem ültünk be sehová sem. Részint mert sort álltak az emberek az asztalokért, részint mert már vacsoráztunk – még ha nem is ilyen finomságokat. Vettem baklavát a sarki pékségben és hazaindultunk. Az éjszakai szerpentines motorozás külön élmény volt!

Másnap, szombaton úgy gondoltuk, hogy megnézzük a két hegyi falut: Potamiát és Panagiát.
Sajnos, nem indult túl jól a nap számomra, mivel Potamia felé indulva a bekötőúton (aszfalt) egy éles jobb kanyarban egyszer csak azt éreztem, hogy csúszik alattam a motor, én jobbra dőlök motorostól, aztán egyszer csak landoltam a kövesúton. Jött mögöttem egy görög rendszámú autó, még jó, hogy nem „vasalt” ki. Szembe is jött a kanyarban egy szintén görög autó. Valószínűleg ettől bizonytalanodhattam el. Lehetne elemezni, hogy mi okozta a bajt -valószínűleg technikai/motorkezelési hiba – de már úgysincs jelentősége. Azért itt meg kell jegyeznem, hogy amúgy itthon rendszeresen motorozom, mert van egy 50 köbcentis robogóm, azzal járok mindenhová, tehát nem vagyok teljesen rutintalan.
Szerencsére az ijedtségen és néhány felületi horzsoláson kívül más bajom nem lett. Visszamentünk az apartmanhoz, kitisztítottam a sebeket, átöltöztem és nekiindultunk újra.
Potamia nagyon helyes kis hegyi falu kedves emberekkel, zegzugos utcákkal. Megnéztük a Vagis múzeumot. A belépő felnőtteknek 2 euro, gyerekeknek 1 euro.

 

Sétálgattunk, tekeregtünk, a végén azt sem tudtuk, hogy a falu melyik végében vagyunk éppen. Nagy sokára a felső bekötő út végén lyukadtunk ki. Innen az utunk Panagiába vezetett. Láttuk, hogy a forgalom mit sem veszített az előző estiből. Lévén aug. 15-e, Nagyboldogasszony napja. Rengeteg árus kínálta most is a portékáit és a tavernák zsúfolásig voltak. Végigsétáltunk a templomig. Láttunk házak alatt átcsordogáló patakot. Megnéztük a kis vízesést a hídnál.

 

Mindenhol rengeteg ember volt, ezért arra gondoltunk, hogy ide még mindenképpen vissza fogunk térni valamikor kora reggel.
Javában benne jártunk már a délutánban, amikor visszatértünk a szállásunkra. Lepakoltunk és célba vettük a tengerpartot. Nagy hullámok voltak, túlságosan nem is lehetett bemenni a vízbe, de azért nagyon jól szórakoztunk.

Másnap, vasárnap úgy gondoltuk, hogy visszatérünk a márványpartra. Az egyik szupermarketban vettünk gumimatracot (6 eu) és pumpát (5 eu). Elindultunk. Sajnos azonban annyira hullámzott a tenger a márványparton, hogy le se pakoltunk, hanem elindultunk észak-nyugati irányba. Fújt a szél és mindenhol nagyon hullámzott a tenger. Több strandnál is megálltunk, végül a Pachi Beach-en maradtunk. Ez a hely Skala Rachoni előtt van egy kicsivel – ha Limenas irányából érkezünk. Elég jól kiépített, a part homokos, a víz elég sokáig sekély. A móló felé eső vége a partnak köves-kavicsos. Nem volt hullámos a tenger, bár a szél fújt. Felpumpáltuk a matracot és irány a víz.
Az egész napot ezen a strandon töltöttük. Visszafelé bementünk Limenasba a szokott helyre giroszt enni.

Hétfőn irány Prinos és a piac. Korán akartunk indulni, de Gergőbe alig lehetett lelket verni. Volt már 9 óra is, mire elindultunk. Könnyen megtaláltuk a piacot: zöldség-gyümölcs és vásári bazár, a szokásos, no és persze jó sok ember. Egyszer csak összefutottunk Ágival, bizonyára a szigetkerülő fakultatívra vitte a csoportot. Végül is barackot, szőlőt és némi édességet vettünk. Elindultunk vissza Skala Prinos felé. Megnéztük a kompkikötőt (éppen érkezett egy komp) és a környékét, a hajójavító műhelyt. Feladtam a képeslapjaimat, amiket már napok óta hurcoltam magammal, de mindig elfelejtettem bedobni őket egy postaládába. Skala Prinos addig látott strandjai nem igazán nyerték el a tetszésünket, ezért elindultunk a hajójavító műhely előtti úton dél felé. Néhány km megtétele után, majdnem az aszfaltos út végén találtuk meg azt a partszakaszt, amilyet strandolás szempontjából kerestünk. A part homokos. A vízben eleinte a talaj homokos, majd egy kb. 5 méter széles sávban köves-kavicsos (nem túl mély, de sünös- átúsztunk fölötte). A víz bentebb sem túl mély, de nem is mondanám sekélynek. Gergő itt sokat búvárkodott, szép kagylókat talált.

 

Délben a fiúk bementek Skala Prinosba valami ebédfélét szerezni. Ebéd után a forróság szinte elviselhetetlenné vált. Árnyékba húzódtunk, Gergő búvárkodott és rendületlenül hozta a kagylókat. Egyszer csak őrületes szél támadt. A strandolók nagy része elmenekült, a víz is hullámzott rendesen. Mi még kitartottunk egy darabig, de délután 5 körül azért elindultunk hazafelé Sk. Potamiaba. Panagia előtt egy emelkedőn egyszer csak leállt a motor alattam. Na most mi lesz? – gondoltam. Mert bizony innen még elég messze van a cél, ráadásul fölfelé kell még menni egy jó darabig az emelkedőn. A fiúk jóval előttem jártak, majdcsak észreveszik egyszer, hogy eltűntem. Vártam egy kicsit, újra indítottam és beindult a járgány!!
Szerencsésen megérkeztünk a szállásra, ahonnan azonban rövid pihenő után újra elindultunk. Aznap este kellett volna visszavinni a robogókat a kölcsönzőbe, de mi még szerettük volna meghosszabbítani a bérlést 2 nappal. Későre járt már az idő, de a faluban zajlott az élet. Az azonban szemmel látható volt, hogy igen megcsappant az emberek száma. Sokkal kevesebben voltak, mint az előző héten. Egy hirtelen ötlettől vezérelve, felültünk a kisvonatra. A felnőtt jegy 4 euro, a gyerek 2 euro volt. A kisvonat elindult. Nem a szigetkerülő főúton, hanem eggyel lejjebb a part felé. Átment Sk Panagiára, a kempingnél megfordult, megállt, vett fel még utasokat és visszaindult. Sk. Potamiába beérve a tengerparti sétányon haladt végig a célállomásig.

Kedden Aliki felé vettük az irányt. Új apartman-szomszédaink meséltek erről a helyről, a márványkikötőről és a félszigeten található ókori romokról. Nem is volt kérdéses, hogy meg kell néznünk ezt a helyet. Délelőtt fél 10 felé indultunk. A forgalom még viszonylag gyér volt, hamar odaértünk. A robogókat az út szélén hagytuk, ahol állt is már néhány autó. Innen gyalog mentünk le egy meredek  betonúton a part felé. A félsziget mindkét oldalán van strand. A bal oldalit, amelyik közvetlenül a romok mellett van, kevésbé találtuk vonzónak, inkább átmentünk a másik oldalra és a Beautiful Alice nevű taverna mellett telepedtünk le. Lényegesen nagyobb volt ezen a parton a népsűrűség, de mivel még elég korai volt az idő, akadt bőven hely. A strandfelszerelésünk egy nagy franciaágyra való kék színű lepedőből állt, aminek a négy sarkára műbőr megerősítést varrattunk, azok ki lettek lyukasztva valami szerkentyűvel, hogy ne szakadjon el, és olyan sátorcövek féle pálcákkal kellett lerögzíteni. Ezt nem vitte el a szél és a 3 törölköző is kényelmesen elfért rajta velünk együtt.
A taverna mellett még volt egy kis árnyékban részünk, de gondoltuk, hogy ennek nem sokáig örülhetünk. Délután 1 órakor 48 fokot mutatott Misi telefonján a hőmérő. Ha kijöttünk a vízből, 2 perc nem kellett, hogy teljesen megszáradjunk – kivéve a hajunk. Ha nem voltunk vízben, szinte nehéz volt elviselni a forróságot.
Még a nagy meleg előtt azért felderítettük a félsziget rejtett kincseit. Sok ösvény fut minden felé, érdemes ezeken egy kicsit bolyongani. Mi azon indultunk el, amelyik a taverna sor végén kezdődik egy meredek kaptatóval, de aztán jól járható ösvénnyé szelidűl a hegy oldalában. Az enyhén emelkedő út hamarosan eljut a félsziget végéig, ahol elénk tárult az ókori márványkikötő.
Táblán van lerajzolva és leírva, hogyan is zajlott itt több ezer éve a munka, milyen rendszerrel mozgatták és rakodták az óriási márványtömböket. A kikötő nagy részét mára már hatalmába kerítette a tenger, de a kiálló köveken egyensúlyozva jórészét be lehet járni.
Visszatérve az ösvényre, továbbhaladtunk egy „kis szirének medencéje mellett”. Benne a víz smaragdzöld színű, az alja algás. Mentünk tovább az erdei ösvényen, kerestük a romokat. Hamarosan rájuk is bukkantunk. A felső épület szentély lehetett, sajnos tényleg csak a romjai vannak már meg. Lejjebb érve több rommaradványra és egy sírkamrára találtunk. Jó kis túra ez így a félszigeten. A strandhelyünkre visszatérve ettünk egy jégkrémet és irány a tenger. A nagy meleg miatt délután fél 3 felé visszamentünk a szállásunkra, ahol a szieszta után kimentünk a helyi strandra. Este giroszt ettünk Lénánál.
Szerda reggel Misivel korán felmotoroztunk Panagiába fotózni. A kávézókban ücsörgött néhány ember, meg egy-két kósza turista járkált. Fotózásra kiváló volt az idő és a hely. A sarki pékségben vettünk baklavát 2 dobozzal és visszaindultunk az apartmanunkhoz. Útközben még beszereztük a reggelire valót is. Visszatérve az Aethrionba, Gergő már ébren várt bennünket. Megreggeliztünk, majd a Paradicsom partra mentünk.  Annyi szépet hallottunk, olvastunk már erről a partszakaszról, hogy muszáj volt megnéznünk. A robogókat itt is az út melletti parkolóban hagytuk, bár sokan bátornak érezték magukat és nekiindultak a meredek lejtőnek autóval. Végül is nem bántuk meg, hogy a motorokat fent hagytuk, mert igen meredek és kanyargós, porral és homokkal fedett, néhány száz méteres út vezet lefelé. A part finomhomokos és olyan lassan mélyül, hogy még 20-30 méter megtétele után is csak bokáig ér a víz. Szemben van egy sziget, a látvány csodás. A népsűrűség az idő előrehaladtával egyre növekedett.

 

Árnyék nélkül kb. délután 2-ig bírtuk. Napernyőt nem vittünk, mert a motoron egy kissé nehézkes a szállítása. Miután úgy döntöttünk, hogy egy darabig elég lesz a paradicsomi partból, felszedelőzködtünk és elindultunk a meredeken fölfelé. Az alsó parkoló teljesen betelt. Olyan, mint parkolási rend, nincs. Egy darabig ugyan szépen, sorban parkoltak, de aztán mindenhová leálltak az autók. Kész káosz volt. Láttunk olyan autót, amelyiknek a jobb hátsó kereke a levegőben állt, lévén olyan abnormális helyen parkolt. A Paradiso Beach nincs messze Sk. Potamiától, kb 12 km-t kell menni dél felé, Aliki irányába. Jól ki van táblázva.
Szieszta után ismét a nagy strandon múlattuk estig az időt. Este vissza kellett adni a motorokat, ezért úgy gondoltuk, hogy még fölmegyünk egyszer Panagiába és a nagyon impozáns Platános tavernában fogunk vacsorázni, de csak olyan ételt, ami forog a nyárson. A Nagyboldogasszony napi ünnep során az emberek sort álltak ennél az étteremnél, bíztunk benne, hogy nem fogunk mellé.
Rendeltünk is egy-egy adag sertéssültet, ami a nyárson forgolódott, plusz három kólát és tzatzikit.

 

Gergő mindenáron halat akart enni, az meg ebben az étteremben igen kevés féle volt, így ő inkább nem kért semmit. Kis idő múlva kihozták az ételt a maga nemes egyszerűségében. Olyan volt az íze, mint a kinézete. Semmilyen. Nagyon sót se, nemhogy valami másféle fűszert látott volna szegény husi. A mennyiséggel nem lett volna baj és a tzatziki is finom volt. Éhesek voltunk, mindent megettünk. 21 euro volt a számla. Hazafelé bevásároltunk a potamiai nagy szupermarketben (sajt, szalámi, sör, édesség, olivaolaj és bogyó, stb). lepakoltunk az apartmanba, de mivel Gergőkénk még nem kapott vacsorát, elindultunk halas tavernát keresni. No, abban aztán nincs hiány Sk. Potamiában. Útközben leadtuk a robogókat. A tengerparti sétányra kiérve választottuk a Koralli éttermet. Igen figyelmes és kedves kiszolgálásban és finom ételben volt részünk, Amíg Gergő Koralli haltálat evett, mi Misivel megittunk 1-1 Mythost. Vacsi után tettünk még egy tiszteletkört a faluban.

Csütörtökön és pénteken átadtuk magunkat a tengerparti punnyadásnak. Gergő sokat búvárkodott, mi strandoltunk és napoztunk. Az idő szuper volt, egy kissé fújt a szél is, ezáltal jó kis hullámok voltak. Esténként vissza-vissza tértünk a Koralliba vacsorázni.
Nagyon hamar elröppent ez a 2 hét. Péntek este pakolnunk is kellett. Szombaton reggel negyed 10-kor már ott volt a busz. Hozta az új nyaralókat és vitt bennünket. Szomorúak voltunk, mert úgy érezzük, hogy ez a kis sziget nagyon a szívünkhöz nőtt. Homokos strandjai, ezerszínű tengere, égbetörő hegycsúcsa, sziklás partjai, zöldellő erdői mind-mind csodálatosak és feledhetetlenek.

 

Sok információt szereztem innét, a www.thasos.hu weboldalról és a fórumáról.
Ági, Balázs, Pamag és a többiek mind hozzátettetek ehhez a feledhetetlen szép nyaraláshoz. Köszönjük Nektek!