Tenger!
Gyerekkoromban olyan titokzatosnak tűnt. Három éves koromtól nyaraltam a "magyar tengernél", a Balaton legszebb helyén, Tihanyban. A Balatont nem múlja felül semmi. De nem tenger. A tenger az egy misztikus valami. De hát tengerhez eljutni abban az időben roppant nehezen lehetett. Szép Magyarországunkat bejártuk, de külföldre menni pénzünk sem lett volna.
Szépirodalom, film, kép stb. : mind azt sugallta, hogy a végtelen tenger látványa feledhetetlen.
Édesapám mindig mondogatta : "Mielőtt meghalok, szeretném látni a tengert!" (ő még a Monarchiában született!) Végül úgy 70 éves kora körül lehetősége volt elmenni egyszer az Adriára.
Én is elértem az ötvenet, és én is mondogattam : "Mielőtt meghalok, szeretném látni a tengert!"
Végül 2002-ben úgy adódótt, hogy elmentünk Paraliára a boldogult emlékű Bella Tourssal. Nagyon élveztük, nagyon tetszett mindaz, amit a kirándulásokon láttunk, tetszett Paralia is, a vendéglátó görögök is. De ami a legeslegjobban tetszett nekem - életem legmeghatározóbb élménye volt - amikor megláttam az Olymposzt ! Hiszen ott laknak az istenek! És ottlétünk alatt mindennap láttam a Hegyet! A szobánkból a vizet nem, de az Olymposzt lehetett látni. Amikor először bementünk a strandon a vízbe, első dolgom volt megkóstolni, hogy milyen is az a sós tengervíz? Ki is köptem gyorsan... valóban sós! Viszont - igaz, az időjárás is oka volt, az ég fátyolos volt- egy hétig dühöngtem azon, hogy sehol nem látom a beígért legendás kéket. Az utolsó két nap mutatta csak meg magát. Elmentünk hajókirándulásra Skiathosra (remekül sikerült) - és az ég szürke volt, a víz szürke volt... és a partok tán még közelebb voltak, mint a Balatonon. Ezért akartam én a tengerhez menni? Az idegenvezetés is hagyott némi hiányérzetet, áldott emlékű öreg Wartburgunkat (de sokat mászkáltunk vele itthon!) is lecseréltük, így két év múlva saját szervezésben ismét célba vettük Görögországot. A párom egyfolytában azt hajtogatta, hogy ő csak a Tajgetoszra kíváncsi. Térképet elő : hát az egészen délen van! akkor egy nagy körutat kell tenni! Körbementünk a Peloponnészoszon és vissza. Nagyszerű szállásokat sikerült kifogni a tengerparton (máshol is), láttuk a vizet, hallottuk a hullámok moraját. Láttuk a nyílt tengert - végre ! Messze-messze csak a végtelen kék... de nem egyfolytában... és május végén csak két nap tudtunk fürdeni, nem fürödtem ki magam eléggé a tengerben... vissza kell menni!
Most már egy szigetet kell célbavenni, mert szigeten még nem laktunk. Thassos viszonylag közel van, és mindenki dícséri. Szeptemberben kell menni, ami már utószezon, de a víz még meleg (nem úgy, mint májusban). A nyílt tengert szeretném látni, tehát olyan helyet keresek a szigeten, amelyik részen messze van a túlsó part. A vízparton szeretnék lakni, és a szobából is látni a végtelen tengert... Hosszas keresés után úgy találtam, hogy az összes kritériumnak Skala Potamia felel meg. Az összes létező honlapot két évig böngésztem. Pár házat megkérdeztem közvetlenül e-mailban - de a görögök nem válaszoltak. Ágnes viszont órákon belül. Így eldőlt, hogy az ő segítségét vesszük igénybe. A sziget egyik legjobb kilátású szobáját kereste meg nekünk : Anna apartman, a parton, napi 28 euróért. A lábunk alatt hullámzott és morajlott a tenger... tiszta időben ugyan látni lehetett messze a szárazföld partját és egy kicsit Szamothrakit az 1700 m-es csúcsával, de legtöbbször párás volt, és túlsó part nem látszott, csak a végtelenbe vesző víz.
Végre eljött az utazás napja. Szeptember 2-án útnak indultunk. Egészségi okokból két tranzitszállást iktattunk be, azokat is jó előre lefoglaltuk. Első este Újvidéken szálltunk meg, a Hotel Sajamban. Elég drága (Szerbiában az összes szállás drága), 4300 dínár, kb.53 euró. Viszont valóban négycsillagos (az étterme azért nem üti meg ezt a mértéket). Első este még itthonról vitt szendvicseket majszoltunk, a szálloda éttermében lakodalom volt. A városban kicsit kavarogtunk, mert útépítés-terelés-stb. , utcanévtábla viszont luxus. Némelyik nagyobb utcában ugyan van, de az egyik oldalon cirill betűkkel, az utca túloldalán latin betűkkel. Autóban ülve, és vaksi szemmel a térkép apró betűjét böngészve igen praktikus. Viszont roppant fegyelmezetlen népségnek találtuk a szerb autósokat : a határ és Újvidék között még nem autópálya, de az ottaniak mindig lehúzódnak a leállósávra. Szóval megyünk, velünk szemben száguld egy marha, hosszan előzve a saját sávját, és türelmetlenül villog ránk, hogy ugyan kotródjunk már a fenébe, nem látjuk, hogy ő jön??? nem tetszett. A városi tolakodás sem. De kijutottunk reggel.
Irány Bulgária. Simán mentünk Szófiáig, ahol ismét a csúcsforgalomba sikerült beletrafálni, a körgyűrűn is nyomasztó tülekedés folyt, előttünk teherautó volt, nem láttuk meg időben a táblát, így Kulata helyett sajnos a Pernik felé vezető útra kerültünk. Szép is, jó is, kátyús is kellőképpen, és gondosan el van választva az út két oldala, úgyhogy 10km-n keresztül nem lehet visszafordulni, csak bent a városban. Na, vissza. Igen ám, de csalfán van táblázva, elkanyarodtunk - és ismét a Pernik felé vivő sávban találtuk magunkat... 10km múlva vissza, tovább, és egy vesekőrázó macskaköves, kis falun átvezető úton haladva jó sokára kiértünk a Kulata felé menő főútra. Tanulság : aki erre jön, ne teherautó után kullogjon, hanem akarjon előre látni. Szürkületre értünk Blagoevgradba. Simán bejutottunk a belvárosba (a neten mindenféle térképet gyűjtöttem minden településről), ott elmentem DSzK bankautomatát keresni, kellett lenni a környéken a honlapjuk(ami csak cirill betűkkel adja ki az adatokat) szerint - volt is. A DSzK az OTP tulajdona, ezért a pénzkivételi költség olcsóbb, mindössze egy euró. Mire elindultunk a szállodánkat megkeresni, besötétedett. Szembe világított az összes jármű. Idegen városban, sötétben, utcanévtábla itt is luxus, ha van, az is cirill betűkkel, szűk utcákon többször megfordultunk, valahol megálltunk, letámadtam az első járókelőt : "Ulica Vapcarov? Hotel Korona?" először bambán bámult, majd elvigyorodott és az előttünk magasodó épületre mutatott - ott álltunk előtte. A Hotel Korona minden dícséretet megérdemel. Itthon agyonreklámozott matracú, finom puha ágyakat találtunk, minden szabályszerű, poháron "disinfected" huzat stb... mindezt 40 leváért azaz 20 euróért. Az autóval beálltunk a garázsba, ezért felszámoltak írd és mondd 4 levát. Az étteremben (a kaja jó ) a szálloda vendégei 20% kedvezményt kapnak. Először valami 15 leva fölötti összeget, a visszafelé úton valami 13leva felett fizettünk... majdnem szégyelltem magam. Csak a reggeli okozott bonyodalmat - nem az étteremben adták, hanem elkezdték magyarázni, hogy odébb a sarkon... inkább nem kértük, de a visszafelé úton mégis elmagyaráztattuk rendesen, hol van. A szálloda épületében van egy gyorsetető (szemben iskola van), ott frissen sütött péksüteményt - valami túróval vagy fetasajttal töltött rétesszerűséget kértünk - lehet kérni valami innivalóval. Hát tipikus bolgár reggeli... de adtak.
Meg akartuk nézni Szimitli környékén a brestovoi kolostort, de elnéztük az utat, az első falunál derült ki, hogy más úton vagyunk, így a kolostor mégis elmaradt. Pedig érdekelt volna, mert állítólag 1149-ben épült. Viszont nem tévesztettük el az utat a másik kiszemelt kitérő, Rupite felé. Közel van a főúthoz. Ezen a helyen 75C o gyógyvíz tör a felszínre, gyógyfürdő is működik. Itt élt egy köztiszteletben álló, alighanem szentként tisztelt jósnő, Baba Vanga, aki pár éve halt meg majdnem százéves korában. Részben az ő tiszteletére, de Szent Péternek szentelve építettek egy új templomot, amit ugyan a bolgár hivatalos egyház nem ismer el, mégis sokan látogatják. Esett az eső, amíg oda nem értünk, a tiszteletünkre kiderült.
A határ felé még egy kisebb Shell-kútnál teletankoltuk az autót, Görögországban ugyanis rossz tapasztalatot szereztem arról, hogy a bankkártyával fizetés nem működik. A bolgároknál meg igen, bár ott is inkább csak a nagyobb kutaknál.
Kulata, majd Görögország. Filippinél megálltunk. Nagyon kíváncsi voltam, nem is annyira a Caesar halála utáni "Találkozunk Filippinél!" csatára, hanem Szent Pál működési helyére. Görög földön már jártam Thessalonikiben, Athénban, Korinthoszban, ahol Szent Pál prédikált, és akikhez leveleket írt, Filippi sem maradhatott ki a sorból.
Meg a híres latrinamaradványok is érdekeltek!
Kavala, Keramoti. Lélegzetelállító az Egnatia Odoszon haladni. De annyira párás volt a levegő, hogy nem látszott semmi Thassosból, mintha ellopták volna a szigetünket. Keramotiba pár perccel kompindulás előtt értünk. Elnéztük a behajtani tilos táblát, nem azon a sávon fordultunk be, ahol kellett volna, a tengerész integetett, hogy két perc, vissza, a pénztárfülke előtt, mielőtt kiszállhattam volna, egy pacák elkezdett siettetni, adjak neki pénzt és menjünk a hajóra, benyúlt, kitépett a bukszámból vagy 25 eurót, egy turistabusz keresztbefordult a komp előtt, a népek meg lerajzottak róla, elállva az utat - hapsikánk persze felszívódott, mint a kámfor...
A félórával később induló hajóra jutottunk fel, szabályszerűen megváltott jeggyel. Jó kezdés. Sms Áginak - válaszul hívott, rendben van a szobánk. A komp mellett rikoltoztak a sirályok, lent a tintakék vízen vörös tarajokat vetettek a hullámok - ez Homérosz borszínű tengere? Limenastól szerpentin,egy falu (hú de szűk, merre kell menni??), két falu, oda le, a partra kell mennünk! Megérkeztünk lassan csorogva a házunkhoz, a felső erkélyről integetett az interneten frissen szerzett ismerős.
Megkerestük Anna nénit és (bocs) Hókuszpók bácsit, megkaptuk a szobát, becuccoltunk - de egy kis vörös cicus erősen érdeklődött a szatyor iránt - jó helyre jöttünk, itt van cica!
És sok-sok cicát láttunk az egész szigeten.
Nagyon tetszett a szobánk. Majdnem belelógtunk a vízbe! (na, ez azért költői túlzás) Nagyszerű a kilátás. Alattunk hullámzott, morajlott a tenger vize. Igaz, kényelmesebb székeket is tarthatnának, de az erkélyre műanyag való. Az akácágakból ugyan tördeltünk le, de gondosan eltüntettük a nyomát.
Csak este arra döbbentünk rá, hogy túlságosan felkapott helyre érkeztünk. Szeptember 4-én még túl sokan voltak. Aztán szerencsére megritkultak.
Étkezés: első este elmentünk a Koralliba, mert Ági (rögtön lejött hozzánk eligazítani) mondta, ott van magyar étlap. Ki voltunk tikkadva, első nekifutásra odamentünk. Hát nagyon sokan voltak, nagyon sokat kellett várni, (a szomszéd asztaltársaság miatt szégyelltük a pofánkat), a muszaka jó, de a többi jellegtelen volt. Aztán kísérletet tettünk egyéb vendéglátóipari helyeken is, és teljesen vegyes volt az összkép: volt, hogy jót kaptunk, de volt, hogy pocsék cubákot. Inkább főztünk, lecsót, zacskós levest, egyszerűt. Szégyenszemre ki se jöttünk volna a pénzünkből állandóan tavernába járva, mert jóval drágább volt, mint ahogy emlékeztem az árakra. Kétszer vettünk fent Potamiában - először csak beszédültünk a boltba - cipuro nevű halat, a kereskedő ki is pucolta, otthon megsütöttük.
Isteni finom szőlőket ettünk. Érdekes, a barack már nem volt olyan jóízű, mint nyár elején. És vettünk gyönyörű, kemény ringlót, aminek semmi íze nem volt - ezzel fizetett a jobb kezelhetőségért.
Vásárlás: a szomszéd épületben volt egy bolt, de volt pofája jóval többet kérni mindenért. Az első napok után már csak elvétve vásároltunk ott, ha autóval elmozdultunk, hazafelé megálltunk a Topcisz vagy a Halkiasz áruháznál. Az Ági által említett nagy áruház (Lacurisz Market) Skala Rachoni után (ha Limenas felől megyünk), Rachoni falu bekötöútja után 200 m-rel van. A túloldalon ugyanis van egy útjelző tábla. Ebben a boltban elfogadják a bankkártyát. Utoljára vasárnap du.6-kor jártunk ott, nyoma sem volt annak, hogy be akarnának zárni.
Bankautomata: a Skala Potamiában lévő (az út mellett) a görög kártyán kívül Visát és Mastercardot fogad el. Limenasban találtam egy automatát, a parttal párhuzamos első utcán, azt hiszem, ez a főutca, amelyik elfogad AmericanExpresst is. Sajnos, nem jegyeztem meg a pontos helyét, valahol abban a magasságban található, ahol a kikötői parkoló van.
Fürdés: mi csak a ház előtt fürödtünk. Kétszer elmentünk ugyan a nagy strandig, de nem volt jobb, így a ház előtt már kitisztított ösvényen mentünk be, kb.2m kavicsos sávon át, csak még jobban kipucoltuk a kavicsoktól. A sós gyógyvízkúra tökéletes mind a reumára, mind az elgyötört légutakra. Csuda finom volt a víz! Néha reggel (szóval inkább délelőtt) mentünk be, de délután naplemente előtt mindig, amikor lehetett fürdeni. Volt egy-két nap, amikor nem.
Egyik délelőtt vihar készülődött, aztán ki is tört, és esett-fújt-dörgött-villámlott órákig.
Egyébként az idő remek volt, minden meteorológusi ijesztgetés ellenére elég egyenletes hőmérsékletű, hát már nem 40fok volt, hanem 24-25, éppen ideális.
Kirándulások: egészségi okok miatt alig tudtunk gyalog menni. (Viszont a Halkiasz áruházban kaptam sétabotot! mindössze 8 euróért.) Sok minden kimaradt így, de tudom, hogy mit hagytunk ki. Át akartunk sétálni Golden Beachre, de autóval megjárva már nem sajnáltuk annyira, hogy nem tudtunk menni. Sk.Potamia szerintem szebb és jobb hely (felületes véleményem).
Először kelet ill. dél felé indulva autóztuk körül a szigetet, de ez csak arra volt jó, hogy megállapítsuk, valóban 99 km a kerülete, megállni így nem tudtunk, mert a parkolóhelyek a túloldalon vannak. De láttuk, hogy milyen. Aztán körbementünk a "rendes" haladási irányban is. Meg-megálltunk a kijelölt pihenőhelyeken, és bámészkodás után veszett fényképezésbe fogtunk. Mint mindenki... Gyönyörű látvány a zöld part, a sziklás part, a kék tenger, a fehér hullámok, a víztükrön csillámló napsugarak, a távolban haladó hajó... örömöt okoz az ember lelkének a szép, még a rossz ember is jobb lesz tőle. Megnéztük Skala Rachoni kikötőjét, felmentünk Rachoni faluba.
Kazaviti bekötőútját elpasszoltuk, és nem akartunk visszafordulni. Prinos forgalmáról ugyanis képet kaptunk hétfőn, a piaci napon. Jujjj. De az összes görög falu szűk, az utcák úgy lettek méretezve, hogy két szamár férjen el egymás mellett, de autóról akkoriban szó sem volt. Viszont a piacon a finom gyümölcs mellett egy bácsitól erőspaprikát is vásároltunk. Aztán felmentünk Sotirasba is. Nagyon festői látvány lentről, meg a vízről, hajóról. Felértünk, és a falu aljában, amennyit megnéztünk, csupa lakatlan, elhagyatott épületet találtunk. Feljebb látszottak lakott házak is, de hát ahhoz már nem volt lábunk. (Elnéztem ezeket a hegyi falvakat - így öregen bizony nem szeretnék itt élni, nem vagyok kecske, hogy ezeket a meredekeket másszam folyton...). A faluból lefelé jövet félúton megpihentünk egy kútnál. Nagyon barátságos hely volt.
Aztán Theologos következett, itt loptunk fügét meg gránátalmát. Mivel úgy gondoltuk, hogy a nyugati oldalon megnézzük a naplementét, lementünk Psili Ammos strandjára és vendéglátóipari egységébe. Itt jót ettünk, jót cicáztunk, de a naplementére nem volt igazán alkalmas, így visszamentünk Potos felé, de ahol megálltunk, ott is eltakarta egy szirt a lemenő napot. Viszont várakozás közben egyszercsak rettenetes zenebona verte fel a csendet - a túlsó domboldalon ereszkedett le egy birkanyáj, fülsértő kolompolással. Végül a nyaralás végén Skala Rachoni kikötőjében szurkoltuk ki, hogy lebukjon a nap. Napfelkeltét otthon lehetett volna nézni - ha nem mindig később ébredtünk volna fel. Egyszer meg akartuk nézni, de felhős volt az ég.
Végül az indulás reggelén sikerült tökéletes napfelkeltét látnunk. Egy másik nap végignéztük a kolostortól visszafelé vezető utat. Nagyon szép az összes látvány. Nem lehet leírni, mert csak általánosságokat fogalmaz meg az ember, látni kell.
Potamia barátságos falu. Panagia szűk, festői, és sok cica van. A fákba vezetett kutak romantikusak.
Limenas nyüzsgő város, a szokásos tömeggel. Felmásztam a színházhoz - nem láttam belőle semmit, mert le van zárva, úgy láttam, előadásokat tartanak benne -, aztán fel az Akropoliszhoz. Kötelező műsorszám. Igazi hegyi ösvény vezet fel oda, és az Akropolisz alatt meglepi a felfelé fújtató turistát egy kék-fehér kápolna.
Egy nap átmentünk Kavalába. Prinos kikötőjében hagytuk az autót, és felszálltunk a kompra. Nem akartunk a zárt szárnyashajóval menni. Kavalában mászkáltunk egy kicsit, de a várhoz nem mentünk fel, mert mint a hangyák, úgy sorjáztak a szűk járdán a megszállott turisták. Viszont a kikötőben lerogytunk egy taverna asztalához, és rendeltünk kardhalat. Hát két kapitális szeletet hoztak, de az ára is kapitális volt : 42,70. De hát tudtuk, hogy ez a finomság drága. Visszafelé a hullámok rendesen megringatták még a nagy kompot is. Láttunk vitorlásversenyt... mintha a hajót kísérő fehér sirályok ott messze leszálltak volna a vízre.
A hazaúton megkerestük Limenasban a (ha jól emlékszem) Thassos Travel irodáját, ahol befizettünk az Eros II hajó szigetet megkerülő útjára. Hát ez nem egészen úgy sikerült, mint szerettük volna. Csöpörgött, mikor indultunk, aztán komolyan esőre váltott, a hajó gerendáin meg (belül) elindultak lefelé a festékkel dúsított vízcseppek... De odébbülni se nagyon lehetett, mert két kézzel kellett kapaszkodni, ugyanis a hullámok nagyon dobálták a kis hajót. Többen tengeribetegek lettek. Életem párja azt hajtogatta eddig, hogy nagyon szeretne átélni tengeri vihart... Néhányan jöttek a büféhez piát vásárolni, a személyzet meg kezdte készíteni a salátát, - csitt-csatt-csörr, többször nagy csörömpöléssel felborult minden a büfépulton belül. Nyugatnak indulva elértünk Skala Marionig, ott a keskeny öbölben ki akarták szállítani az az utasokat a csónakkal, de végül letettek róla. Az eső még jobban rákezdett, a hajó meg úgy himbálózott, hogy a víz az egyik szélétől a másikig ért. Visszafordultunk - sajnos nem mentünk körbe, bánatos vagyok - és már nyugodtabb vizeken visszajöttünk Skala Rachoniig, ahol a merészek kimentek fürdeni, a személyzet meg megsütötte a "barbeque" húst. Mikor a strandolók visszaértek, megtörtént az etetés. Mi közel ültünk, a görögsalátából repetát is kaptunk. Csak hát a húst az ölünkben kellett nyiszitálni. Aztán visszahajóztunk Limenasba, kicsit korábban a tervezettnél.
Aztán, mivel minden jó véget ér egyszer, elérkezett a búcsúzás napja is (szept. 18.). Aznap tökéletes napfelkelte örvendeztetett meg minket. De hát el kellett indulni. Komp - Keramoti - Kavala - Drama - és innentől északnak vettük az irányt. Megnéztük az Angitisz cseppkőbarlangot. A környezetét, a parkolóban az infrastruktúrát most építik ki, ott dolgoztak a munkások, jövőre már biztos teljes turistafogdosó létesítményrendszer várja az odatévedőket. A barlang szép és érdekes, a mai turistakijáratnál, ami ugye az egyik régi bejárat, vizimalom volt, ott áll a kerék. Hát igaz, ami igaz, a magyar cseppkőbarlangok után (meg mi láttuk Szlovéniában a lélegzetelállító skocjani barlangot is) nem egy nagy durranás, de érdekes. Ami meglepett, hogy ezen a déli vidéken - igaz, hogy magasan van - a barlangból kicsobogó folyó mellett ciklámen virágzik.
Kavalától már gondosan ki van táblázva Exochi felé, hogy "Bulgaria". Rövidebb is arra az út. És más jellegű a táj a hegyek között, mint eddig. A két határ között egy rövid alagút húzódik, de aztán a bolgárok megint megállítanak. Sokkal jobb az út erre, mint számítottam, a kaland kedvéért indultunk erre. Rendezettek a bolgár falvak is, csak nagyon szegények
A Meszta - aminek Görögországban már Nesztosz a neve - nagyon szép völgyet vájt magának, nem végig szurdok, hanem szétterülő, lankás termőföld.
A problémák Banszko előtt valamivel kezdődtek. Úgy tűnik, ez a járás kapott pénzt útépítésre. Az egész gondot okozó szakasz nincs talán 20 km se, de az ember esze megáll. Útépítés folyik, ugye az egyik sávot lezárták, mert építik, a másikat kijelölték haladásra, de a szerencsétlen bolgárok úgy látszik, azt hiszik, hogy úgy kell építeni, hogy a "járható" sávba minél nagyobb likakat vájnak és minél nagyobb köveket hordanak rá. Utálatos bukdácsolás folyik. Jövőre már biztosan készen lesz, akkortól bátran lehet majd azt az útvonalat választani. Banszkot meg akartam nézni, mert nagyon dícsérték, de a városban is minden fel volt túrva, és hiába volt térkép a kezemben, ha utcanévtáblát még véletlenül sem találtunk. Amúgy barátságos, csak nem érte meg az autónyúzást. Végül kikeveredtünk, de még egy darabig a fent említett módon kellett haladni, aztán már jó lett az út, és most világosban értünk Blagoevgradba.
Pezsgő élet van ebben a városban, fiatal város (egyeteme van), rengeteg fiatal sétál az utcán. Nagyon barátságos sétálóutcái vannak, sok üldögélőhellyel, a fák törzse köré minden 30 méteren padot szerkesztettek. Fényképeken láttam egy bájos üldögélős hidat, de az sajnos a mi lábunknak messze volt, így saját fényképem nem lett róla. A Korona Hotel ismét belopta magát a szívünkbe. A maradék levát el akartuk költeni, de nem nagyon volt mire, nagyobb üzletet nem találtunk. Vettünk háromliteres Fantát, kétliteres műanyagpalackos Kamenitza sört, meg egy üveg vörösbort, ez utóbbi még vár a megkóstolásra. Az étteremben finom bort adtak, de a híres melniki bort sem az étterem, sem a bolt nem tartotta, ahhoz úgy látszik, Melnik híres városába be kellett volna menni.
Reggel indultunk tovább, bele az esőbe. A szófiai körgyűrű az egyetlen fárasztó szakasz. Szófia után a határ felé félúton figyelmes lettem az úttól északra lévő domboldalon valami kialakított feliratra, de már alig olvasható. Csak az évszámot sikerült úgy-ahogy kisillabizálni : 1885-1985. Nem tudom, minek az emlékműve.
Hat órára rendben megérkeztünk Újvidékre, csak ismét belegabalyodtunk a terelésbe. És bizony megállapítottuk, hogy nekünk aznapra annyi autózás éppen elég volt. (Jó, tudom, a fiataloknak kevesebb a szabadsága.) 20-án a déli órákban érkeztünk haza.
Közlekedési morál : hát nem véletlenül emlegetik "balkáninak". Szerintünk ez nem ún. dinamizmus, hanem erőszakosság és fegyelmezetlenség. És még a három ország autósai közül a görögök tanulták meg legjobban a Kreszt. De hát ők is, ha valami útszűkület keletkezik, nem létezik, hogy a görög álljon félre. A bolgár még szemtelenebb. Nyomasztó az a nyomulás, amit produkálnak.
Határok : seperc alatt átjutottunk minden határon. A leghosszabb várakozás hazafelé a magyar határon volt, de az se tartott tovább 10 percnél. Csak, miután a határőr intett, hogy menjünk, a vámos meg félreállt és nem intett, hát mentem tovább... na, botrány lett a szökésből, aztán igen morózusan nézegettük egymást a vámos csajjal. De hát mér nem int, hogy álljak oda... megcsodálta a bolgár sört, beletúrt a piszkos bugyik közé, aztán mehettünk isten hírivel. A parkolóban félreálltunk, hogy na, itthonról hívjuk a gyerekeinket, hogy megjöttünk - ja! de a telefon még a szerb hálózatot használta! jött az sms, hogy roaming hívásokra x forintod maradt... a reagálásunk sajnos nem tűri a nyomdafestéket.
Kényelmesen végiggurultunk az M5-n, és végre hazaértünk Józsefvárosba.
Pénzes Attiláné: Tovább! Látni, még!
Csavargó ösztön van génjeimben.
űz, hajt, menésre buzdít
kíváncsiság fúrja az oldalam
mi van messzebb? mi az, mi látszik?
tovább! látni, még!
Mecsek és Balaton eszmélésem helye
emlék az erdő s az esti ezüsthíd
vágyam húzott el, el, messzire
hazám elémbe tárta útjait
de tovább! látni, még!
Gyerekként láttam hazám hegyeit, rónáját
kézenfogtak, róttuk sok híres városát
csodáltam a kevély, magas várfalakat
pihentem út mentén árnyékos fa alatt
de tovább! látni, még!
Bakony, Mátra, Bükk, kisvasút
hol egyenes, hol kanyarog az út
csónakáztunk a gyulai vár alatt
szarvas ment inni a magas fák alatt
tovább! látni, még!
Friss útlevelünkre ügyet sem vetett
az osztrák határőr az Írottkő felett
a kilátóból messze látszottak az Alpok
vajon ott egyszer én is mászhatok?
tovább! látni, még!
Bécs! tényleg itt vagyok?
Idegenvezető Jókai , bejártuk Komáromot
most már ereszt az országhatár
messzebbre tágul a látóhatár
tovább! látni, még!
Megnéztük az Isonzót, a smaragd folyót
hova nagyapámat parancsolta a háború
Bem síremlékét és Krakkót
s Gorlicét, hol valaha a másik had vonult
tovább! látni, még!
Messziről nyújtózkodtak a Tátra ormai
dombról int a várrom, hova elfutott Balassi
bebarangoltuk a lengyel kisvárost
hol Dobónak tokaji borkereskedése volt
tovább! látni, még!
A lakásból múzeum lett
hol egy nagy pápa született
apró fatemplomok szegélyezik
hol sokat túrázott, a hegyet
tovább! látni, még!
A hegyek lezárják a látóhatárt
mindig meg kell mászni őket
hogy láthassuk, túlnan milyen a táj
milyen lehet a végtelen tenger?
tovább! látni, még!
Kitárult előttem a szikrázó kékség
időnként hajókat hord a hátán
a víz morajlik, de lágyan simogat
és megnyugtat a fehér tajtékos látvány
de tovább! látni, még!
Legnagyobb élményem az istenek hegye
felhő koronázta ott fent Zeuszt
a Tajgetosz nagy, komor fensége
felhők alatt, még hósapkásan búsult
de tovább! látni, még!
A Parnasszus őrzi a világ köldökét
a völgy szépsége lelket megindít
hol papok csavarták a jósnő szavait
s magyarázták belőle a politikai tutit
tovább! látni, még!
Hol valaha nyüzsgő nagy élet folyt
és sűrűn magasodtak az épületek
ma csendben, lágyan susog a lomb
küzdő atléták, innen örökre elmentetek
tovább! látni, még!
Az ég alatt függnek a sziklák
mikre kolostort épített
az emberi ügyesség, a hit,
és a szív mélyén őrzött hazaszeretet
tovább! látni, még!
S a smaragdzöld márványsziget
mit már ősidőktől folyton kivájnak
s még mindig kínálja a hófehér követ
magához öleli, kik idelátogatnak
de tovább! látni, még!
Arra távolabb egy hegycsúcs,
mire Poszeidon ült
onnan szemlélte a trójai háborút
a sziget húz, hív, vár, eljutni vajon sikerül?
de tovább! látni, még!
A monda szerint Maron királya adta
Odüsszeusznak azt a bort
amivel a küklopszot leitatta
ma ott vajon milyet kóstolhatok?
de tovább! látni, még!
Öregszem. A kört szűkíteni kell.
Vár még közelebb is sok csoda
s ha idővel a lábam már nem visz
mesélek majd, ha kérdez az unoka
de addig menni, még!
SZIGETKÖSZÖNTŐ
Friss fuvallat borzolja a lombokat
enyhet hoz a parton s a fenyők alatt
kis fehér hajók szelik a habokat
sóhaj szakad fel, ha itt az alkonyat
halász a csónakban zsákmányért ad hálát
olajfák bogyója méltatja földanyát
méhecskék döngik körül a virágot, a fát
apró kis házak támasztják a sziklát
az ég felé sudáran tör a fehér templomtorony
a tengeristen kékítőt old fel a hullámokon
hegyek, kék ég, zöld fák, palatetők
hófehér sebhely a hegyoldalon
hajdan élt rabszolgák, katonák, papnők
szelleme libben, szökken a márványdarabokon
Thasszoszon