Reggelre értünk Alexandoupoliba, hatalmas szél fogadott minket. Az északi-északkeleti szél átható erejű volt, mintha soha nem is akarna megszűnni. A városka kezdett éledezni, mi inkább az ellenkezőjére vágytunk, az éjszakai utazás apropóján. No de sebaj, szerencsésen megérkeztünk a kikötőbe, már csak egy-két elintéznivaló, megvenni a jegyeket a kompra, és lazíthatunk egy kicsit.
Mikor elindul a hatalmas komphajó, már halványan látjuk Számotrákit. Meleg van, a tengervíz intenzíven párolog, ezért csak körvonalakban mutatja magát a sziget. Nincs is olyan messze - gondoljuk. De mikor elindul a hajó, már tudjuk. . . valóban messzebb van, mint hittük. Reggeli napfényben fürdünk, és így faljuk a kilométereket, hogy aztán végre kiköthessünk Kamariotissában. Mindannyian azt hittük, hogy egy nyüzsgő kikötő fogad majd minket, ehelyett egy csendes kis "faluszéli" megállóban kötöttünk ki. Már sejtettük, ez nem lesz olyan, mint Tászosz.
Pár utcácskából álló városkán haladunk, majd elhagyjuk, és megmutatja magát a sziget igazi varázsa. A nyüzsgő életnek itt nem sok a nyoma, igaz június vége felé járunk, még nincs főszezon, de ez akkor is valami egészen más. Szűk főút vezet a parton végig, néha lassítanom kell, mert hegyekből levezető kis patakok medrén kell átautózni. Igaz, most száraz a meder, és simán átkelünk rajta, ám biztos vagyok benne, ez sincs mindig így. Nehezebb időkben elkel a magas építésű terepjáró.
Még fel sem ocsúdtunk, már Termában járunk, és nemsokára feltűnik Iliász farmja, ahol megszállunk. Kint a kertben üldögél egy hűvös, árnyékos fotelben, és így fogad bennünket. Holoway úr birtoka rendhagyó jelenség. Legalább is számunkra. Nem ilyen egy szokásos görög szállás. Hatalmas terület, szétszórva gyümölcsfák, szebbnél szebb leanderek teszik tagolttá a farmot.
Pár helyen óriási kiülők árnyékolva, ahol egy reggelit vagy ebédet elfogyaszthatunk. Előttünk a tenger, mögöttünk Saos 1611 méteres csúcsa. Igazán lenyűgöző látvány. Tagolatlan partok, hosszú-hosszú köves szakaszok, csend, nyugalom, csak a tenger morajlása, és a végtelen természet, ami itt rád vár. A szállás számunkra megfelelő. Tisztaság, rendezettség, és a gondviselés. Itt kint a vad természetben ez igazán lenyűgöző.
Tizenegy nap a szigeten soknak tűnhet. . . . szinte elröppent mint a szélvész.. . . három napnak tűnt.
Megáll itt az idő, nem sietsz, nem állsz sorba, nem akarsz elsőnek odaérni, nem kerülgeted a hömpölygő emberáradatot, mint egy szokásos görög üdülőövezetben.
Nagyban fut a foci EB ottjártunkkor. Persze. . . játszanak a magyarok a portugálokkal, de hát ezt azért csak látnunk kell - nyugalom ide vagy oda. A faluban sétálgatva, rátalálunk egy kis helyi ivóra, ahová esténként kiülnek-beülnek a bácsikák, szépen csöndesen beszélgetve, hűsölnek, isznak egy-egy italt.
Igen! Itt a helyünk, gondoljuk. Üljünk le szépen. . . itt nézzük a meccset. Hamar terjed a hír, pár perc és mindenki tudja, hogy magyarok vagyunk, és szurkolunk fiainknak. Velünk örülnek a gólnál. Sajátos, meghitt élmény volt, igazán egyedi. Így még nem néztem meccset. Köszönjük, hogy ezt is megélhettük.
Az időnk jó volt, forró szél kísérte napjainkat. Túrázáshoz nagyon meleg.
Azért mégis. . . nézzük meg a sziget keleti oldalát. Erősen erodálódó kőzet, ami fogad minket. Az úton omladozó sziklafalból lehulló kődarabokat kerülgetek autómmal. Itt lassan vége az útnak, hatalmas területre érkezünk, végtelen part. . . csak egy favázas kerékpár parkol mellém. . . a sofőrje, egy egyszerűen öltözött ember megmártózik a hűs habokban. . . A nem is olyan távolban már Törökország partjai mutatják magukat.
Az első éjszakánk a nyári napforduló éjszakája, Szent Iván éj. És ráadásul telihold szelíd fénye simogatja az enyhe éjszakát. A hozzáértők azt mondják, ez az egybeállás ritkaság. Legközelebb valamikor 2060 körül látható újra. Hát persze, láttuk a feljövő holdat, és szerencsésnek éreztük magunkat, hogy átélhettük. . . Egy élmény volt. . .
Úgy gondoljuk, hogy az itt eltöltött idő túl kevés ahhoz, hogy felfedezzük a sziget még rejtve maradt titkait.
Eljött az indulás reggele. Kompunk a felkelő nap sugaraival távozik. Vegyes érzések kerítenek hatalmukba. Valahol legbelül tudom, hogy még visszatérünk. Vajon milyen a kilátás a Saosról? Vajon milyenek a vízesések? És a termálfürdő? Sok kérdés megválaszolatlan maradt.
A két és fél órás hajóúton van időnk feldolgozni a szerzett élményeket. Kicsit szomorkásan, de már a következő napra gondolva közeledünk Alexandroupoliba. A következő úticél Tászosz, mint már ezelőtt olyan sokszor. Egy bő óra az Egnatia Odoson, és már Keramotiban vagyunk. Pár perc és már fent ülünk a hajó fedélzetén. Szerencsénk van, az újonnan hadrendbe állított kompon utazhatunk. Igazán kultúráltnak mondható.
És akkor az elmaradhatatlan sirályok, akik kísérnek a szigetig. Most járunk ötödjére itt, de a sirályetetés még mindig megunhatatlan élmény. Hangos nevetéssel, és göndör kacagással telik meg a nyitott fedélzet. Léleksimogató percek ezek.
Már alig várjuk, hogy kikössön a hajó. Viki és Sotiris vár már minket. Régi ismerősök ők. Vendégszeretetük mindig visszacsábít hozzájuk.
A Viki parti apartmanban szállunk meg. Közel a tenger, közel a természet. Az előző napok kitartó vad szele meghozta hatását. Óriási hullámok verdesik Skála Potámia partjait. Éjszaka a hatalmas teraszra cipeljük a matracunkat. . . forróság van. . . ott alszunk. . . és csak a tenger morajlását halljuk. Még az utca zaját is elnyomja. . . fantasztikus!
Másnap telefonhívást kapunk. . . hivatalosak vagyunk Agios Ioannis búcsúztatójára.
Potamia falu mellett, ősrégi platánfák árnyékában, kis templomnál gyülekeznek a helyiek. A szertartás után szardella és hús sül kiválóan megrakott roston. Ilyen szardellát nem kapsz boltban. Pár perc, és már csak a halacskák csontvázai várnak arra, hogy a helyi macskák jót falatozzanak belőle. Közben kóstoljuk a házi készítésű ciporót, van, aki frappét iszogat, de van olyan is, aki a helyben feltörő jéghideg forrásvízből kortyolgat jólesően. Mert a tászosziakat megajándékozta a Jóisten kiváló jéghideg forrásvízzel. Csak egyszer kortyolj belőle. . . mindig ezt akarod majd inni.
Egyik autóból zene szűrődik ki, görög népzene (ελληνικα τραγουδια), szirtaki. . . és régi barátunk táncba hívja asszonyainkat. . . körbe-körbe járják, mintha csak egy filmből léptek volna elő. És a nap végén arra gondolunk, hogy ez egy igazi élmény volt. Hogy egy ilyen meghitt eseményen ott lehettünk, befogadtak minket, fantasztikus élmény. Köszönjük!
A nagy szél alábbhagyott, a tenger istenei lecsillapították a hullámokat, és mi Zeusszal hajóútra indulunk. Tudom, tudom, már számtalanszor voltunk, de mégis. . . vonz valami. . . menjünk! A kapitány életvidám, ötven év körüli ember. Tavaly óta mintha megváltozott volna. Tele energiával, szemei szinte ragyognak. . . nem marad sokáig rejtve a titok. Kapitányunk szívét Ámor nyila találta telibe. Két segítőjével könnyedén hagyjuk magunk mögött a partot, és már a hófehér sziklák mellett suhan Zeuszunk. A sziklákon sirályok terpeszkednek mozdulatlanul. Türkizkék öblöknél hajónk horgonyt vet, és frissítő mártózás után tovább szeljük a habokat.
Közben Panos figyelmeztet: Nagy az esélye, hogy delfineket lássunk. Mint mondja: Időjárás-változás volt, most bátrabban mutatják magukat.
És Panosnak igaza van, kisvártatva delfinek hátuszonyai tűnnek fel, hol messzebb, hol közelebb, közvetlenül a hajó mellett úszva. Szépek, gyönyörűek voltak, kecsesek, ahogy szelték a kék vizet.
Lassan vége a hajókirándulásnak, de az istenek valamiért megharagudtak, özönvizet zúdítva ránk. Még éppen szállásunkra érünk, mikor megindul az égi áradat. Ipszárió hegye most nem olyan nyájas. Vad, kiszámíthatatlan, alacsonyan szálló felhők veszik körbe. De az istenek haragja szerencsére nem tart sokáig, hamar eltűnnek a fekete felhők, és folytatjuk utunkat.
Irány Sotiros. Ági ajánlására látogatunk oda. Kanyargós úton haladunk felfelé a hegyoldalon.
A falu már jórészt elhagyatott. Egy-egy házban még laknak, a kilátás a tengerre fantasztikus, lenyűgöző.
Van ott minden földi jó: Potyószilva - ahogy mondják, füge temérdek, oregánó az út mellett, és eperfa, mézédes terméseivel. Olyan csábító, nem tudsz ellenállni. Varázslatos hely, utánozhatatlan miliővel, roppant platánfákkal, és frissítő forrásvízzel.
Egy pillanatra megállok. Elképzelem, milyen lehetett fénykorában. Játszadozok a fantáziámmal, vajh milyen lehetett. . . szerintem mesés.
A lemenő nap sugarai Sotirosból fantasztikusak, még tekintetünkkel elkísérjük útján, hogy eltűnjön a távoli hegyek mögött, és indulunk.
Régi ismerőseink Viki és Sotiris, akik mindig meglepnek bennünket. Egy kis házi muszaka, saját készítésű oregáno és aszalt olivabogyó. Ezek olyan apró kis dolgok. . . de azt biztosan tudjuk, hogy szívből adják, és mi szívből fogadjuk. Ettől igazán értékesek, és köszönjük.
Úgy telnek a napok. . . azt sem tudjuk, milyen nap van. . . az sem nagyon érdekel, hány óra. Átadjuk magunkat az időtlenségnek.
Nem zárhatom irományomat anélkül, hogy ne említeném a jó öreg farönköst. Étlapja egészen rövid. Szuflaki húskészítmény található rajta. De ő ezt a környéken a legjobban készíti. Fényreklámja büszkén hirdeti, ”SPECIAL SZUFLAKI”. Portája pofonegyszerű, itt giccseknek nincs helye.
Utolsó napunkat babérlevélszedéssel fűszerezzük meg.
Majd mindenki tudja, hogy vége. Szinte tudomást sem akarunk szerezni róla, de sajnos eljön a nap, mikor indulás haza. Még alszik a sziget, az ég alja éppen csak dereng, mikor felszállunk az első induló kompra. Ilyenkor legbelül mindenki szomorú egy kicsit, de hát lejárt az időnk, nincs mit tenni. . . És lélegzetelállító volt Számotráki, újra fantasztikus volt Tászosz, testileg-lelkileg feltöltődtünk. Valahol biztosan tudjuk, még visszatérünk. Viszontlátni régi barátainkat, Ágit, Panost, Vikit és Sotirist.
