Limenasz
A sziget fõvárosa remek kiindulópont mindazon látogatók számára, aki Thaszosz régészeti kincseit és történelmét szeretnék felfedezni.
A rendszeres ásatások 1911-ben kezdõdtek az athéni francia régészeti iskola kezdeményezésére. Az ásatások leletei a paroszi telepesek letelepedésétõl a bizánci korszakig terjedõ idõszakból kerülnek ki. Az ásatások szinte teljes egészében feltárták az ókori virágzó várost.
A sziget élete - mint az ókorban máshol is - a vallás irányította keretek között zajlott.
A thaszosziak vallásos hitvilága, miként az egész ókori Görögországé, az Olymposz 12 főistene köré csoportosult. A sziget védőszentje azonban Heraklész volt, egy titokzatos isten, akinek eredete talán nem a görög félisten Héraklészre, hanem a főníciai istenre, Melkarthra vezethető vissza. Különleges adományokat szolgáltak fel a tenger istenének, Poszeidonnak és a vadászat istennőjének, Artemisznak. Dionüszoszt, a bor istenét, a szatírokkal és a menádokkal együtt, orgiasztikus rítusokon imádták. Démétér rejtélyeit is megünnepelték, akinek kultuszát a párosziak hozták a szigetre. Voltak külön fesztiváljai Apollónnak is, akinek hófehér szentélye a város felett, az akropoliszon ragyogott.
Tegyünk egy sétát a tengerpart felé, északi irányban, az ókori kikötőhöz, amely az i.e.5. század kezdetén már működött.Az ókori Thaszosz kikötője kettõs volt, az egyik - a hadi- zárt volt.
Thaszosz mai kis halászkikötõje az ókorban hadikikötõként funkcionált. A mára megsüllyedt zárt kikötõ márványlapokkal volt kirakva. Ezt a kikötõt nevezik ma Galininek is. Galini békést, csendest jelent. Az állandó feszített víztükörrel rendelkezõ kikötõben jól láthatóan kirajzolódik az antik hadikikötõ toronyban végzõdõ mólójának a vonala, a turisták kirándulóhajói és a halászhajók között.
A két kikötõ kapcsolatban volt egymással, és a kikötõkbõl kapuk vezettek a városhoz.
A "nyitott" kereskedelmi kikötõ az északkeleti részen volt, az Evreokasztro (vagy Vriokasztró) sziklákig terjedt. A kikötõgát nyomát máig is látjuk a tengerben.
(Az Evreo név a zsidókra utal. Ez ókori elnevezés, a fõniciaiak adhatták ezt a nevet. A fõniciaiak nagyon szoros kapcsolatban voltak a mesés gazdagságú és nagy tudású Salamon és Dávid kereskedõ és hajós népével. A fémbányászat, fémmegmunkálás, a fakitermelés miatt állandó együttmüködés alakult ki.)
Az ókori Thaszosz mindkét kikötõje a városfalakon kívül terült el, talán biztonsági okok miatt.
A nyitott kikötő mólója
A kikötõbõl kövezett út vezetett az Agorához.
A két kikötõ és a várfalakkal körülzárt város közti közlekedés három kapun keresztül bonyolódott. Kettõ fennmaradt máig is : a "Hermész és a gráciák kapuja" és a "Szekeres kapu" Artemisz istennõ ábrázolásával a kereskedelmi nyitott kikötõnél.)
A part erõdítményei mögött és pontosan a "zárt" kikötõ felett található Thaszosz ókori Agorája, az üzleti, kulturális, vallási és politikai központ, az egyszervolt állam és a ma is élõ város örök szíveként. Az i.e. 4. században kezdett épülni és az i.u. 2. századig szakaszosan bõvült.
Az Agorát 1948 és 1955 között tárták fel; ma kb. 2,5 méterrel a föld színe alatt helyezkedik el. Mai bejárata a múzeum felõl nyílik.
Egy nagy, téglalap alakú térre jutunk, melynek meghatározói az északnyugati, délnyugati és a délkeleti árkádsorok, amelyeket régen szobrok, oltárok és fogadalmi felajánlások díszítettek. Az oszlopcsarnokok mögött üzlethelyiségek voltak, a thaszosziak mûhelyei és raktárai. Az északi oldalára középületeket, szentélyeket és emlékmûveket helyeztek.
A Pritánio a magasrangú vendégek fogadására, elhelyezésére szolgált. A Pritánio épületétõl egy folyosó vezetett a Theoronhoz, az igazságszolgáltatás épületéig.
A Boulevtirioban a törvényhozó gyûlések zajlottak. Ennek az épületnek csak az alapja van meg. Északkeleti irányú volt, a terme 92 m hosszú, 18 m széles, és 31 dór oszlop volt az elõterében. Építését i.e. 200-ra teszik.
Az Agóra fentről
Az Agorához kapcsolódó "Theóroszok (azaz kegyszervédõk) átjáró"-ja (vagy Theoron) i.e. 470-beli építmény, nagy és monumentális épületegyüttes volt, itt fogadták a thaszosziak a külföldi küldöttségeket.
A Theoron falának felszínére csodálatos domborműveket véstek (Apollon a nimfákkal, a Gráciák felemelt kezükben felajánlott koszorúkkal és gyümölcsökkel, Hermész stb.), amelyeket Emm. Miller, a francia utazó fedezett fel 1863-ban, és az ő révén kerültek a párizsi Louvre-ba, a török uralom ideje alatt.
Az Agora délkeleti udvarán van Glafkosz sírja, aki a parosziakkal együtt jött Thaszoszra az i.e.7.században. Ezt igazolja a sírnál talált felírat: "Glafkosz sírja vagyok, Leptinisz fiáé ...".
Zeusz szentélyéhez közel áll egy köralakú alapzat, márvány lépcsőfokokkal. A sziget lakói itt tisztelték a híres thaszoszi atlétát, Theageniszt, Timoxeusz fiát, akiről feljegyezték, hogy 1400 győzelmet ért el a pánhellén versenyeken ie. 480-471 között.
Az agóra
Az Agora északnyugati részén áll a Thaszoszi Vásározó Diasz (Zeusz) temploma, körkerítéssel, márványból készült oszlopokkal és táblákkal. Az építmény kora valószínűleg i.e.4. századi. Több nagy oltárt, szobortalapzatokat, egy tholosz maradványait is láthatjuk.
Az Agora délkeleti részén vezetett a város fő sugárútja, amely összekötötte a Theoront a város délnyugati részén álló Héraklész templomával (Hérakleion), ami az i.e.6.sz.-ban épült.
Héraklész volt Thaszosz legjelentősebb istene; a föníciaiak a szigetre is elhozták tiszteletét. A szentély bejárata monumentális. Egy kövezett tér közepén található az oltár; csak négyszögű alapjai maradtak fent. Ezen a helyen gyűlt össze Thaszosz népe az isten ünnepére, melyet Hérakliának neveztek. Katonai sportesemények és tanácskozások kísérték. Az északi udvart a Héraklion templom foglalta el ión stílusú oszlopsorral.
A kövezett út feltárt része méltóságteljes ókori város képét idézi fel.
Az ókori Agora déli oldalán a római negyedek voltak, valamint egy Odeion (koncertterem vagy kis színház), ez egy márványból készült épület, görög színházi jelleggel. 50m átmérőjű volt, és 1500 férőhelyes. A Hérakleion előtt találjuk Caracalla császár diadalívének maradványait. Abból az időből való, amikor a római császár Trákiába utazott (213-217).
Az Agora északi részén egy ókeresztény bazilika alapfalai is láthatók.
A Theorontól elágazás vezet 3 egymást követő templomhoz: az Artemisz-szentély, a Dionüszosz-szentély, valamint Poszeidon szentélye felé.
A Theoron felett az Agora keleti részén támfalakkal megemelt szinten található az Artemisz-szentély (Artemiszion), a sziget egyik legrégibb emléke az i.e. 6.századból. A szentélyben 1909-ben thaszoszi nemes származású női szobrokat találtak, amelyeket az akkori török uralom idején átszállítottak a konstantinápolyi múzeumba. Az itt feltárt különböző leletek között vannak archaikus fogadalmi ajándékok és edények, amelyek kora az i.e.7. századig terjed, ami azt jelenti, hogy ezen a helyen előzőleg is volt szentély Artemisz istennő tiszteletére.
A Theoron északi oldalán 1922-ben találták meg Dionüszosz isten szentélyét. Az egész együttes előterében különböző múzsák, nimfák és bacchánsnők szobrai álltak, valószínűleg kapcsolatban álltak a bacchusi és zenei rendezvényekkel. A szobrok talapzatai alatt máig is láthatók feliratok. A Dioniszionból származó szobrokat találunk a Thaszoszi Régészeti Múzeumban is.
A Poszeidon-szentélyt az ókori "nyitott" kereskedelmi kikötő felett, a Dionisziontól északra találjuk. Ez is i.e.4.századi építmény.
Az építmény főbejárati jobb oldalán áll a Héra istennőnek ajánlott oltár, bent az oltárt és a szobrok talapzatait Poszeidon tiszteletére szentelték.
A szertartásokhoz használták az udvar déli részén lévő építményeket is.
Ebben a szentélyben egy elegáns szobrocskát is találtak a hellenisztikus időkből, amely Afrodité istennőt ábrázolja, amint amazonként ül egy delfin hátán, mellette a kicsi Erosz. Ez Thaszosz régészeti múzeumában található.
Pontosan szemben a Poszidionnal, a tenger felé, az ókori kikötők között van két jelentős kapu, az ókori várfal ismert tíz kapuja közül.
Az egyik a "Szekeres kapu" néven ismert a rajta látható domborműves jelenet alapján. A dombormű egyidős a fallal. Úgy tartják, hogy a jelenet látható alakjai Hermész és Artemisz.
A másik kapu északabbra található, "Hermész és a Gráciák kapuja" néven ismert. Ez is egyidős a várfallal. Az egyik dombormű, amely a bejárat jobb oldalán állt és most a Thaszoszi Régészeti Múzeumban van kiállítva, az istenek diadalmenetét ábrázolja, élükön Hermésszel.
A történelmi sétát folytatva ezután elérjük Evreokasztrót, egy csodálatos hegyfokot, az ókortól napjainkig egymást követő istentiszteleti helyek romjaival. Az ókori kereskedelmi kikötő északi részén, a városfalon kívül, a tengernél állt a Patron Theon, azaz az Istenek atyja (vagyis Diasz) ókori szentélye, amely az i.e. 6. században épült és az i.e. 4. században bővítették.
A régi építmény felett ókeresztény bazilika épült az i.u. 5.-6. században, amelynek építéséhez felhasználták a régi szentély építőanyagát is. A keresztény templom körül vele egykorú temető is van.
Ha hajón kerüljük meg Evreokasztró szikláját, Makriammosz felé megláthatjuk az ókori fárosz, a világítótorony romjait.
A színház fentről
A kisebbik kikötőtől kövezett út vezet Thaszosz ókori színházához, a város északi részébe.
A színház egy természetes üregben épült, és a falra támaszkodik. Hippokratész szerint az ie. 5. századból származik. 2-3000 ülő nézőt tudott befogadni.
Az ie. 3. században már állt a színpad építménye, márvány fronttal. Az előszínpadot a thaszoszi Liszisztratosz szentelte fel Dionüszosz tiszteletére. Egy teljes oszlop és számos egyéb részlet napjainkig megmaradt. A későbbiekben az épületet színházi és zenei előadásora használták.
Később, a római korban, a zenekari árok és a nézőtér felújításon esett át. Némely széken máig nevek látszanak, ami azt jelzi, hogy az emberek valaha lefoglalták székeiket.
Az i.sz. 1. század után a színház "vadászatok" és gladiátorjátékok színhelyéül szolgált. A szokásos küzdelmek között 2 lovas harcos párviadalát kísérhette figyelemmel a közönség. A zenekari árkot áttelepítették a küzdőtérre, a század közepén pedig felállítottak egy védőkorlátot, a tetején márványlapokkal, hogy megvédje a közönséget a vadállatoktól. Az egyik ilyen márványtömbön máig látható a jótékony hölgy, Eszpani neve, aki később végakaratában úgy rendelkezett, hogy emlékére minden évben tartsanak vidám mulatságot Thesszalonikiben.
Csupán az előszínpad maradt eredeti helyén, faragott metopéja a legkedveltebb istenségeket ábrázolja.
Az előszínpadra kerültek nagyra becsült ókori istenségek szobrai: Dionüszosz, amint szelidített párducával megpróbálja megszerezni az utolsó csepp borokat egy kentaurtól (ez egy apró váza, a modern üvegekhez hasonló); a lovagló hős, Ariesz sisakban és mellvértben (az első figura jelenleg a thaszoszi múzeumban tekinthető meg, míg a másik - a görögök által ma is Konstantinápolynak nevezett - Isztambulban van kiállítva). Az oszlopsor peremén többek között egy Nemeszisz-figura volt látható (amely a gladiátor Evimerosz költségén készült), valamint néhány egyéb szobor, melyek szintén Nemesziszt ábrázolják, más gladiátorok költségén készíttetve. Ezek közül kettő jelenleg az isztambuli múzeumban látható.
Manapság ókori tragédiákat játszanak itt minden nyáron, tovább éltetve az ókori gyakorlatot. Zenei koncerteknek szintén otthont ad a színház.
Városfal
A színház melletti egyik ösvényen elindulva, párhuzamosan a várfallal, fölérünk egy platóra, amely uralja a várost és a körülötte lévő területeket.
A hegy tetején álló Akropolisz hosszú és keskeny, ami az ókori és bizánci időkben természetes támfala volt a városnak, és 137 méteres tengerszint feletti magasságával remek megfigyelőhely is volt. A teljes sík felületet körülvette egy középkori kastély, bizánci építészek munkája, amelyet csak később fejeztek be (a 15. század első felében) a genovai Gattilusi dinasztiájának tagjai.
Ezen az erődített helyen építették fel az i.e. 6. században az ókori thaszosziak a Pithiosz Apollon (Pithion) szentélyét, amelyet a fény és a zene istenének ajánlottak. A teljes egészében márványból készült építményből nem maradt fenn más, csak pár támfal és márványdarabok. Anyagát felhasználták a későbbi években az építkezésekhez. Az ókori szentély romjaira i.u. 500-ban egy keresztény bazilikát építettek.
Az Akropolisz keleti falánál (ahol az Apollon-szentély van) 1920-ban beépítve találtak egy életnagyságúnál nagyobb, félig kész, kost tartó kuroszt (fiúszobor), 3,50 m magasat, amelynek készítése i.e. 7. századra tehető.
A Krioforosz Kurosz (kost tartó fiú vagy Apollon) a Thaszoszi Régészeti Múzeumban látható. Mutatja, hogy magas kultúra uralkodott a szigeten már az archaikus időszak első századaiban is.
Az Akropolisztól délre, a második hegy csúcsán, egy kis lapos területen, az ókori fal mellett áll a Városvédő Athéné szentélye, az is i.e.6. századi vagy 5. század végi építmény. Ebből mára mindössze az alapok egy része maradt fenn.
Pán szentély
Utunkat folytassuk délnyugat felé. A harmadik és egyben legmagasabb (150 m) hegy oldalát kivájva, közel a csúcshoz, egy mesterséges barlang található: Pán szentélye. A barlang belsejében a falon látható dombormű a kecskelábú istenséget ábrázolja - Dionüszosz hű követőjét -, amint kényelmesen pihen és pánsípján játszik a körülötte álló bakkecskéknek. Jóllehet ez a thassosi szentélyek közül a legegyszerűbb, a modern utazók mégis ennek szentelik a legtöbb figyelmet. A síkdombormű élethűen adja vissza az ie. 4. századra datálható ábrázolás könnyed őszinteségét.
A fal mellett haladva leérünk az Akropolisztól a déli völgybe. Thaszosz márvány falai kb. 4 km hosszúak és több helyen elég magasak. A várfal az i.e. 6.-5. században kezdett épülni. A főbb helyeken kapuk állnak, és mindegyiket az isteneknek ajánlották.
Áthaladunk Parmenon és Szilénosz kapuján.
Szilénosz kapu
A Parmenon kapu azon a helyen áll, ahol a fal nyugatra fordul.
A Szilénosz kapu Thaszosz városán kívül található, annál a kereszteződésnél, ahol az út elágazik Panagia faluja és Makriammosz tengerpartja felé. A közelben találhatóak a szomszédos Szilinosz nevű település romjai. Ezen a kapun látható Thaszosz legősibb ión stílusú síkdomborműve. 2 méter magas, Szilénosz szatír (Dionüszosz isten nevelője) vésett alakját ábrázolja meztelenül, erektált hímtagjával, hosszú szakállával és lófarkával, aki a virágzó város felé fordul és egy ganajtúró bogarat tart a jobb kezében. Másik kezében egy kétfülű ivóedény, kantharosz látható. A városon áthaladó emberek fogadalmi ajándékokat helyeztek el a lába előtt található fali fülkébe. Az évszázadok folyamán megrongálták.
Parmenon kapu
Ismét a falat követve a tenger felé, Szilénosz kapuja után kb. 170 méterre délnyugatra, találkozunk Heraklész és Dionüszosz kapujával (Thaszosz két védőszentje), majd Zeusz és Héra kapujával. Héra kapuján a kapufélfán van egy domborműves jelenet, amely Héra istennőt ábrázolja ülő helyzetben és előtte egy szárnyas hírhozó Irisz áll. Szemben egy hasonló jelenet volt Zeusszal, egyes részeit a Thaszoszi Régészeti Múzeumban találjuk.
A szemben lévő síkságon az olajfaliget fái az ókori temető romjait őrzik a különböző korokból származó érdekes szobrokkal és feliratokkal.
Zeusz és Héra kapujától az Agora felé indulva, találjuk a Therszilohosz (thaszoszi nemes) építményét, amely épület Thaszosz ókori képviselőháza (vagy temploma) volt.
Therszilohosz építményével szemben, a domb felé, áll az ősrégi szentély, amit Héraklésznak, Thaszosz város védőjének ajánlottak (Héraklion). Nem sokkal a Héraklion épületegyüttes után, az út bal oldalán, valószínűleg a római sugárút tengelyénél áll Caracalla római császár diadalíve (ld. fentebb).
A diadalívtől a tenger felé indulva elérünk oda, ahol napjainkig is fennmaradt egy ókeresztény bazilika. A templom a bizánci bazilikák sok jegyét magán viseli, építése az i.u. 6.századra tehető.
Thaszoszi Régészeti Múzeum
A múzeum kiterjedt gyűjteménnyel rendelkezik régészeti műalkotásokból, melyeket különböző ásatások során tártak fel; ezt a kollekciót a görög terület egyik legbecsesebbjeként tartják számon. Több remek darabot tartalmaz, habár sok egyedülálló leletet a franciák még a századforduló táján - a török uralom vége felé - a párizsi Louvre-ba vittek.
Gyűjteménye ókori és későbbi korok anyagából tevődik össze. (lásd A sziget látnivalói c. fejezet)
A kiállított tárgyak alapján képet kaphatunk a sziget ókori és későbbi lakóinak szokásairól, életéről, a művészeti irányzatokról stb.
Héraklész
A várost övező falat a szigetet elfoglaló Xerxész i.e.480 körül leromboltatta. A perzsák elvonulása után nyomban hozzáfogtak a falak helyreállításához. Utána többször is átalakították. Úgy látszik, hogy az a két hatalmas, kőbe faragott szem, amely ma is látható a fellegvár közelében húzódó falszakaszon, sikerrel tartotta távol a rossz szellemeket és a rontást a városfaltól, hiszen az viszonylag jó állapotban mindmáig fennmaradt.
Aliki
Aliki a történelem mélységéből bukkan elő.
A legenda szerint a félszigeten az ókori időkben Aliki királynő uralkodott.
Más történészek szerint Aliki a kikötőben álló ókori templom főpapnőjének volt a neve. Valós személy volt. Mikor a hosszú útról érkező hajók ebben az öbölben kikötöttek, áldozatot mutattak be a tengerészek több istennek, többek között a szerelem istennőjének is.
A harmadik magyarázat szerint a sókitermelés miatt hívják Alikinek. A parton a márványfejtés után képződött medencéket, üregeket a viharos tenger megtöltötte vízzel. A nyári hőségben a víz elpárolgott, és a megszilárdult kristálytiszta sóréteget kigyűjtötték.
Aliki történelmi gazdagságát a márványbányászatnak köszönheti, amely az ie. 6. századtól az i.sz. 7. századig tartott. A Limenaszba vezető márványból készült út egyes részei máig megmaradtak a parton, Vathitól Makriámmoszig. Ma is ezen az úton haladnak a márványszállító lánctalpas teherautók. Más márványutak is megvannak a hegyekben. Panagiától kb. 10 km-re van az ókori márványfejtő emlékműve.
A félsziget peremén a bedőlt oldalú kőfejtő - félig elkészült bányászati munkáival - szintén azt bizonyítja, hogy itt valaha hatalmas munkák folytak, amelyet hirtelen hagytak abba egy váratlan esemény miatt, valószínűleg a 365-ben és 1509-ben bekövetkezett nagy földrengések egyike miatt.
Az ókorban itt volt a legnagyobb márványfejtő központ, ill. kereskedelmi kikötő.
Elhordták a környék hegyeit, ill. a félsziget felszínét és a jobb oldali és hátsó részét teljesen. Az ókori márványfejtésről a megmaradt, medencékre emlékeztető lyukak, lépcsők árulkodnak. (Ezt hívjuk ma a mitológiára hivatkozva a Szirének medencéjének.)
A félsziget mindkét oldalán volt kikötő. A márványszállítás azon a részen történt, ahol ma a tavernák többsége van.
A sétaösvényen található rajz, és az ezen a területen található kikötőkövek alapján elképzelhetjük az eredeti életképet - 5-6 hajót, és mindenhol nyüzsgő, izzadó rabszolgákat, akik a márványtömböket emelték a hajókra.
A régészeti feltárás még nem teljes.
A parti házak mögött látszanak egy ókori település romjai, míg az északi öbölben ősi szentély található 2 épülettel, melyek az ie. 7. században épülhettek. Egy kurosz (fiatal férfi) szobor állt itt a hely 1880-as felfedezésekor; ez ma a konstantinápolyi múzeumban található.
A kikötő környékén magyarázó táblákat helyeztek el.
Nyáron kb. egyméteres víz fedi azt a részt, ahol a hajókikötésre kiképzett köveket találjuk.
A kikötőköveken kívül megmaradt a sziget fárosza, azaz ókori világítótornyának alapja.
Láthatók az ókorból, az azt követő kereszténység első szakaszából, de még a bizánci időből is oszlopok, épületalapok, szentélyrészlet, és temető, amiben kicsiny kőládikó alapú sírok vannak.
Az ókori templomok előtti köves terület víz alatt van.
A papnők szentélyének küszöbén női és férfinevek olvashatók, kétezer éves bevésések, és a szerelmi rendeltetését igazoló ábrázolások.
Az ókori színházban a nyári hónapokban az ország leghíresebb koncertjeit és ókori színházi előadásait szokták itt tartani.
Egy i.u. 700-ból származó kirabolt szarkofágot is láthatunk.
A területnek koronként más-más szerepe volt. Átépítették, szétrombolták, újból felhasználták az előző korok épületeit.
A bizánci korban a keresztények felköltöztették vallásos szertartásaikat egy hegyre, amelyet előzőleg temetőként használtak, és 2 bazilikát építettek az 5. században.
Aliki modern látogatói, akik mélykék vizein ámulnak vagy búvárkodnak bennük, vajon a napsütéses légkörben megéreznek-e bármit is az ókori Aliki fenséges hangulatából, várják-e, hogy a mitikus királynő megjelenjen az ókori márványbánya munkásainak vésőcsapásai közepette, hogy legkedvesebb vendégeiként üdvözölje őket.
Thimonia
Aliki mellett 2-3 km távolságra található Thimonia.
A partvidékéről temérdek hófehér márványt hordtak el.
Egy tábla jelzi a part felé a valaha itt lévő rabszolgatelepülést. Csak romok vannak.
Az országútról egy tábla jelzi a hegyek felé a hellenisztikus kori őrvárat, 3 km távolságra van a főúttól, földúton közelíthető meg.
Két pontról tartották szemmel Aliki kikötőjét és a dolgozó rabszolgákat. Az egyik Agios Joannisnál volt. Itt tábla sem mutatja, ma csak kecskék legelésznek a vár területén.
Ezekből a várakból figyelték és jelezték az érkező-távozó hajókat.
Forrás:
Panoráma Görögország útikönyv 1977. (Forgács A.- Szabó M.)
Thaszosz (Rekosz Kft., ford.: Athanaszia Lambropulu)
www.go-thassos.gr
www.wikipedia.org
www.culture.gr (a képek egy része onnan van)
+ Ági Alikis hírlevele