Ismerkedjen meg Thaszosz gazdag történelmével! Ámuljon el azon, mi mindenen ment keresztül ez a kis Égei-tengeri sziget az idők kezdete óta. Története olyan ősi, akár a hatalmas főníciaiaké. Képzelje el, hogyan élték mindennapi életüket és milyen küzdelmeket vívtak. Élje át gondolatban a múltat; amikor végigsétál Thaszosz városán vagy Alyki ókori romjain, lelki szemeivel látni fogja a jelen végtelen szépsége mögött az ókori világot, amit a modern Thaszosz máig megőrzött.
Ahogyan Hérodotosz említi, krétai támadók vagy kereskedők elrabolták a föníciai Tiroszból Europét, Aginorasz király leányát i.e. 1600-1500 körül, és Krétára vitték. (A mítosz szerint azonban fehér bika alakjában "az istenek és emberek atyja", Zeusz rabolta el.) Az elrablás bosszúból történt, mert előtte föníciai hajósok és kereskedők csellel elrabolták a peloponniszoszi Argoszból Inahosz király leányát, lot. Az esetet nagy szégyennek tekintették az akkori erős Föníciában. Hatalmas tengeri haderővel rendelkeztek, ezért egy egész flotta -Kadmosz, Aginorasz fia vezetésével- elindult Föníciából, hogy a szépséges Europét felkutassa és visszahozza. A kutatások nem hoztak eredményt. Kadmosz, kétségbeesve a hiábavaló kereséstől, nem tért vissza Föníciába, hanem a delfi jóshely orákuluma szerint Viotiába ment, ahol megalapította Théba városát, magával hozván Görögországba a föníciai írást is.
A hadjárat egyik társvezére, Thaszosz, Aginorasz föníciai király fia (vagy unokája), a hadseregével együtt letelepedett a gazdag és termékeny szigeten, amely azóta is az ő nevét viseli.
A sziget hajóépítésre alkalmas fái, valamint a thaszoszi aranybányák végleges letelepedésre késztették a föníciaiakat, magukkal hozva fejlett kultúrájuk sok elemét.
Thassos - Agóra (ingyenesen látogatható)
Thaszosznak mozgalmas, eseménydús történelme volt, számos hódító és megszálló kezén ment át, akik mind rajta hagyták nyomukat. A sziget - különböző neveken - az írott történelem kezdete óta ismert. Ezek a nevek azokat a népeket tükrözik, akik letelepedtek itt. Thaszosz nem volt elhagyatott, mikor ideérkeztek és letelepedtek a föníciaiak. Történelemkutatók állítása szerint a sziget első lakói a kareszek voltak, akik Kis-Ázsiából jöttek. Ezen kívül a föníciaiak előtt Thaszoszon telepedtek le különböző trák törzsek, szaiik vagy idoneszek, akiket elüldöztek később.
Más történészek szerint görögök telepedtek le a szigeten. Régészek számos nyomát találták a görög Héraklésznek, akit dicsőítettek, imádtak, és a sziget egyik védőszentjeként tartottak számon.
Nemrég fölfedeztek két történelemkor előtti települést. Thaszosz középső részén, a régi falvak, Mariesz és Kasztro közelében. Az első egy nagyon érdekes barlang, amelynek használata a korai rézkorra tehető, a második egy lakóterület fellegvárral és temetővel, valamint rézkori és vaskori leletekkel, amelyek kora i.e. 700-ig terjed.
A trákok nyomai i.e. 2000-ig visszamenőleg megtalálhatók a szigeten, és a szárazföldön is voltak már településeik i.e. 3000 körül is.
Sok esetben a természeti javaktól ered a sziget elnevezése, mint pl. Chrissi (arany), Dimitra partja (bőséges halászzsákmány), vagy éppen éghajlati és egyéb jellegzetességeitől, mint Eaire (frissítő nyári fuvallat) és Ethria (tiszta égbolt).
A trákok először a sziget déli és középső részén telepedtek le, míg a föníciaiak az i.e. 8.sz.-ban az északkeleti részen, szemben a trák partokkal. A magyarázat a sziget híres aranybányáinak elhelyezkedése. A föníciaiak a gazdag bányákat használták ki. Sok és virágzó gyarmatot is alapítottak, pl. Trákia partjainál sok kereskedelmi és hajózási ügynökséget, köztük Galipszot, amelynek alapítója Galipszosz, Thaszosz fia, a sziget első telepese. Számos ismert település épült nagy területen. Galipszón kívül, a Pangeo hegy lábánál megalapították Eszimit (vagy Iszimit), Neapolit (a mai Kavala helyén), és Krinideszt, amelyet Makedónia királya, II. Filipposz nevezett át Filippinek.
A közeli Pangeo-hegységben intenzív nemesfém-bányászat folyt.
A thaszosziak leggazdagabb gyarmata azonban Szkapti Ili volt, a Sztrimonasz és a Nesztosz folyók között, ahonnan évente kibányásztak 80 talanto (talentum) aranyat.
Thaszosz történelmi periódusa lényegében a görögök letelepedésével kezdődik, a XV. vagy XVIII. Olimpiada idején (i.e. 720 és 708 között). A thaszosziak szoros kapcsolatokat létesítettek és együttműködtek az ionokkal, az Égei-tenger Kikládok szigetcsoportjába tartozó Parosz-sziget lakóival.
Az i.e. 7. században a trákok megtámadták a szigetet. A helyiek a Parosz szigeti harcosokat hívták segítségül. Ők meg is érkeztek i.e. 682-680 körül és sikeresen kiűzték a trákokat.
A parosziak küldöttsége élén a paroszi Telesziklisz állt, Arhilogosz költő édesapja. Családjával és Glaukosz nevű barátjával együtt véglegesen letelepedtek a szigeten.
A hagyomány említi, hogy Telesziklisz a delfi jóslat után jött Thaszoszra, amely a hasonló cselekedeteket mindig ösztönözte "isteni hozzájárulással". Fennmaradt a jóslat, amely így szólt: "Mondd meg a parosziaknak, Telesziklisz, azt üzenem, hogy építsenek Aeria szigetén egy olyan várost, amely mindenhonnan látható legyen".
Thaszosz gyarapodott és évszázadokon át virágzó, gazdag polisz volt, hála aranybányáinak, drágakő-lelőhelyeinek (opál, ametiszt és mások), híres borának, olajának, hófehér márványának, háborús flottájának és nem utolsósorban kereskedői ügyességének. Arany, ezüst és bronzérméket vertek az i.e. 6. században Thaszosz Ipiron, azaz Thaszosz sziget felirattal és i.e. 525. évet jelző dátummal. A felírás szerint valamiféle szervezett államhatalom is létezett. Thaszosz állam más (görög és egyéb közel fekvő) területekkel együtt jellegzetes volt a klasszikus korban. A régészeti leletek bizonyítják, hogy valóban a legsűrűbben lakott Égei-tengeri sziget volt. A sziget lakói templomokat emeltek és erős márvány falakkal védték ókori fővárosukat. Hosszúságuk 4 km volt, egyes részei napjainkig megmaradtak a mai Limenaszban. Thaszosz főváros a sziget északkeleti részén épült, két biztonságos - egy kereskedelmi és egy hadi - kikötővel.
A közeli agora szolgált piactérként, de tartottak rajta politikai beszédeket és vezetői döntéseket is hoztak. Virágzott a demokrácia, amint ezt az agora romjai is bizonyítják. Két kikötőjük is növekedett. A thaszosziak gyorsan átvették az uralmat a tengeren és gazdag kereskedőkké váltak. A bort, olajat, ecetet lepecsételt edényekben szállították, amelyeket aztán Oroszországban és Egyiptomban találtak meg. Exportáltak fát és márványt is. A sziget gazdag kemény agyagpalában és óriási erdőségekben. Kiemelkedőek voltak kerámiáik, fémműves- és szobrászmunkáik, valamint hajóépítőik is.
A városi hivatalnokok demokratikus választás útján, szigorú rend szerint szabályozták a lakosok életét. Ugyanilyen szabályozott volt a vallási élet is, más görög területekhez hasonlóan. Minden isten tiszteletére építettek szentélyt, mindet a hófehér helyi márványból.
Legfontosabb isteneik voltak : az első a Föníciából átszármazott Héraklész istenség. Később a szigeten Diaszt (Zeusz) imádták. Dioniszosz, a fény istene, Apollón és testvére Artemisz, Poszeidon, Héra istennő (Thaszosz kikötőjének védő istennője), a pásztorok istene Pan, és mások tiszteletét is gyakorolták.
Thaszosz szellemi és művészeti fejlődése az archaikus, klasszikus és hellénisztikus korokban is nagyon jelentős volt. Itt alkotó festőket, írókat, földrajztudóst tart számon a történelem, sőt híres volt az atléta Theagenisz is, aki 1400 győzelmet aratott az országos (pánhellén) viadalokon.
Térkép - i.e. 362
A perzsa háborúk idejében Thaszosz, földrajzi helyzete miatt, nagyon sok megpróbáltatáson ment keresztül.
I.e. 494-ben a perzsák két nagy tengeri ütözetben megsemmisítették a sziget flottáját, majd i.e. 491-ben megszállták. Csodálatos thaszoszi márványból épített falát, amely a várost övezte, Darius király parancsára lebontották.
A tengeri flottát áthelyezték a szomszédos Avdirába (i.e.491).
I.e.480-ban a thaszosziak kénytelenek voltak "megvendégelni" Xerxész nagyszámú hadseregét, és egy, abban a korban mesés nagyságú összeget fizetni hadisarcként. Ez túlhaladta egy egész év bevételét, 400 talantot, ahogyan Hérodotosz említi.
A thaszosziaknak, mint leigázott népnek, ekkortól tilos volt művészetekkel kifejezniük magukat, de lelküket nem tudták korlátok közé szorítani.
A perzsák vereséget szenvedtek Plateesznél, Marathonnál és Szalamisznál, utána Athén erős hatalom lett szárazon és vízen.
Később a sziget az Athén és Spárta közötti konfliktust is megszenvedte. Mindkét városállam megszállta Thaszoszt különböző időkben.
A két görög nagyhatalom ellentétében Athén kerekedett felül az I. athéni v. déloszi szövetséggel (i.e.478 után), amelyhez 425 partmenti város is csatlakozott Makedóniából, Trákiából, Kis-Ázsiából, a Kikládokból, Ilioszból, Szamoszból és Rodoszból.
Thaszosz szövetségese lett Athénnak. Nagyon hamar rájöttek azonban, hogy az athéniak célja nem a városok védelme volt, mert megtartották maguknak a szövetség bevételének és kezelésének jogát. Az I. athéni szövetség az athéniaknak adott hatalmas gazdasági lehetőségeket, a többi szövetségesnek nagy és sokszor elviselhetetlen terheket. Ezért Thaszosz elszakadt a szövetségtől i.e.465-ben.
Ezenkívül az athéni telepesek elkezdtek önkényesen letelepedni a Pangeo hegység környékére és a Sztrimonasz folyó torkolatánál lévő, thaszoszi tulajdonú aranylelőhelyekhez. Emiatt a thaszosziak segítséget kértek Spártától, eredmény nélkül, mert ugyanabban az időben nagy földrengés volt Spártában és ugyanakkor fellázadtak a helóták is.
Athén megtámadta Thaszoszt és erős flottával ostrom alá vette. Három év kellett ahhoz, hogy legyőzze az erős és kétségbeesett thaszoszi ellenállást. Végül a thaszosziak rákényszerültek a megegyezésre, nagyon súlyos feltételekkel. Így Thaszosz kizárólag Athéntól függő városállam lett.
Később, i.e.447-ben a bányáikat visszakapták, miután jelentősen növekedett utánuk az adózás. Thaszosz rákényszerült az együttműködésre, és Athén érdekében felügyelte és vámolta az Északi-Égei-tenger térségét, Athosz és az Evrosz folyó között.
A peloponnészoszi háború alatt (i.e.431-404), Thaszosz is sok csapáson ment keresztül. Általánossá váltak a háborús összeütközések és támadások egész Görögország területén.
I.e.424-ben a spártai Vraszidasz hadvezér, aki kezdetben megpróbált visszavonulni a spártaiak (Szfaktiria, i.e.425) veresége után, hatalma alá keríti a makedóniai Amfipoliszt, a makedón király, Perdikasz segítségével.
Thuküdidész történetíró, aki Athén megbízásából abban az időben Makedónia tengeri térségét ellenőrizte, nem tudta megakadályozni a spártaiakat. Ismert, hogy ezért a tettéért az athéniak árulással vádolták, nem tudott visszatérni Athénba, hanem letelepedett a thaszosziak Szkapti Ili gyarmatán, ahol saját kincsesbányái és birtokai voltak. Önkéntes száműzöttként Thuküdidész 20 évig maradt itt, így műveinek legnagyobb részét is itt írta meg.
A thaszosziak megfelelőnek vélték az alkalmat Vraszidasz sikerei után, hogy felkelést szervezzenek az athéniak ellen és szövetségre lépjenek a spártaiakkal. Míg egy hadsereg felkészítésének előkészületei folytak, a szigetre érkezett Thraszivulosz athéni hadvezér, hogy visszaállítsa Thaszoszon az athéni hatalmat. A keménykezű Thraszivulosz elfoglalta a várost, lebontotta a városfalakat és sok középületet, és kivégeztetett 200 thaszoszit, akik támogatták a spártaiakat.
Thaszosz háborús csapásai az elkövetkező években is folytatódtak, amikor is Athén ereje kimerült.
I.e 405-ben a spártai flotta vezére, Liszandrosz, a perzsák anyagi támogatásával legyőzte az athéniakat a Hellészpontosz szorosban. Háromezer foglyul ejtett athénit halálra ítélt, és még eltemetni sem hagyta őket.
A továbbiakban a bosszúálló spártai az Athénnek alárendelt Thaszoszra érkezett, összeszedte hamis emberbaráti ígéretekkel az összes Athén-barát thaszoszit Héraklész szentélyébe és elrendelte a kivégzésüket. Polianosz történész irtózattal írja le a thaszosziak lemészárlását. Utána Liszandrosz helyőrséget hagyott hátra és elvonult, miután a valamikor virágzó és békés Thaszosz városát kesergő hellyé változtatta át.
A thaszosziak keserveinek oka az volt, hogy hol az egyik, hol a másik háborús táborhoz húztak. A szigetlakókat a sorozatos megpróbáltatások letörték. Amikor később uralomra került a spártai király, Agiszilaosz, aki összgörög érzelmű volt, a sziget spártai urai már nem tudták Thaszoszt fellendíteni.
A II. déloszi szövetség (i.e.394-354) idején az athéniak újból szövetségesükké teszik Thaszoszt (i.e.375), és gyarmatokat alapítanak a szemben lévő trák és makedón partokon.
A következő években Thaszosz újból új uralkodót ismer meg. II. Filipposz makedón király (i.e.358-336) egész Görögországot uralma alá hajtja. Thaszosznak most már makedónbarát vezetése volt. A másképpen gondolkodó thaszosziak elhagyták a szigetet és régi szövetségesükhöz, Paroszba menekültek, ahonnan négyezer évvel ezelőtt indultak el az első görög thaszoszi telepesek. Azonban a szemben lévő partokon lévő Pangeo aranybányái már nem a thaszosziak, hanem a makedónok tulajdonába kerültek. Mindezek ellenére Thaszosz a i.e. 4. és 3. sz.-ban újból megismeri a jólétet.
Nagy Sándor
Az itteni szárazföldi és vízi erők Nagy Sándorral, II. Filipposz fiával együtt harcoltak a perzsák elleni háborúban. I.e. 287-től 281-ig Nagy Sándor egyik hadvezére elfoglalta és uralma alá hajtotta a szigetet, amely így makedón fennhatóság alatt maradt bizonyos fokú valódi önállósággal.
Viszonylagos autonómiát tart fenn, újból nyomat saját pénzérméket (ezúttal rézből), és újból kereskedelmi kapcsolatokat létesít több balkáni területtel. A mai Romániában, Konstanca környékén folytatott ásatásoknál napvilágra kerültek thaszoszi pénzérmék. A barbár uralkodók itteni érméket használtak egészen az i.e. 1. századig, amikor a római dínár felváltotta azt.
A makedón fellendülés alatt Thaszosz fejlődéséhez hozzájárult híres kikötője, amely sok nagy kereskedelmi hajót fogadott. Ebben az időben sok középület és szentély épül. Kiegészítik a színházat színpaddal, és az agora is méltóságteljes alakot ölt.
Makedón uralom alatt maradt Thaszosz még Nagy Sándor utódai alatt is. Amikor azonban Liszimahosz trák király meghalt, a thaszosziak kihasználva a belső lázongásokat és a gallok invázióját, újból megszerezték a szabadságukat (i.e.281).
I.e.202-ben azonban Makedónia királya, V. Filipposz újból meghódította Thaszoszt. Ő nagy részét elutasította annak a politikának, amelyet a thassosiak szabadságukra nézve kialakítottak. Hadvezére hamis ígéretekkel és csellel újból elfoglalta Thaszoszt, és makedón védelmi őrség alá helyezte.
Ennek következményeképpen a helyiek inkább a rómaikat részesítették előnyben. I.e. 197-ben a rómaiak megszállták a földdarabot, miután csatát nyertek V. Filipposz ellen, aki kénytelen volt visszavonulni mind Illíriából, mind az összes erősen védett görögországi helyről, köztük Thaszoszról is.
A rómaiak, miután legyőzték Hannibált (i.e. 202), megpróbálták uralmuk alá hajtani az egész Földközi-tenger térségét. Görögország erőtlenül állt a félelmetes erejű római légiókkal szemben. A városok egymással való vetélkedése és a görögök meglévő ellentéte lehetetlenné tett minden összefogást.
Róma látszatra az autonómia és a szabadság hírnökeként jelentkezett Görögország szemben álló városaiban. Görögország annyira lehanyatlott katonailag, hogy Róma könnyedén elfoglalta.De a Róma által ígért szabadság illúzió volt. A görög városokat egy új szövetségbe tömörítették, és a demokráciát mindenhol Rómával szövetséges arisztokratikus rezsimek váltották fel.
Thaszosz V. Filipposz bukása után i.e.197-ben úgy fogadta a rómaiakat, mint felszabadítókat. A jutalom az volt, hogy Thaszosz "szabad város" (civitas libera) volt a Flaviusok korszakáig (i.u. 1.sz.).
I.e. 80-ban Sulla diktátorként Thaszosznak kiváltságokat biztosított, és visszaadta a szemben lévő trák és makedón parti területeit. Cserébe a thaszosziak hűséget fogadtak a rómaiaknak. Lényegében elvesztették a teljes szabadságukat, de elnyerték régi nyugalmukat. És gazdagságot, ahogyan elárulják ezt a kor gazdag szarkofágjai. Akkora volt a rómaiak bizalma a thaszoszi nemesekben, hogy rendszerint a sziget megbízottja volt a békéltető követ a rómaiak és a görögök között, valamint a különböző Égei-tengeri városokkal szemben.
Julius Cesar
A sziget i.e. 42-ig virágzott, amikor ismét összeütközések kereszttüzébe került Julius Caesar i.e. 44-es halála után. Caesar gyilkosai, Brutus és Cassius a híres filippi csatát (i.e.42) Marcus Antonius és Octavianus ellen a szigettel szemben a thaszosziak régi gyarmatánál, Krinidesznél vívták. Mindkét fél Thaszoszt akarta megtenni kormányzati bázisának és központi fegyverraktárának. Amikor Cassius elesett, holttestét hívei Thaszoszra szállították a biztonság miatt. A végső csatában elesett Brutus is, és sok hívük Thaszosz szigetére menekült. A szigetlakók bánatára Marcus Antonius győzött.
Amikor Octavianus (a későbbi Augustus császár) lépett hatalomra (i.e.31.-i.u.14.), visszaadta Thaszosznak a régi előjogokat. Újjáalkották a thaszoszi államot, amelyet a Szporádokig kiterjesztettek. Néhány helyi előkelő családot választottak ki a vezetésre saját törvényeikkel, saját bírósági döntéshozatallal és pénzverdével. Ekkor egész Görögországban csak Athén rendelkezett még ezekkel a kiváltságokkal. Vespasianus császár (i.u.69-79) egyesítette Thaszoszt a római Trákia vidékével.
Ezúttal azonban Thaszosz nem volt kulcsfontosságú hely. A határtalan római birodalomban egy békés, de félreeső pontot jelentett.
Hadrianus éveiben (i.u.117-138) és egészen az i.u. 4. századig felvirágzik, tanúsítják a kor régészeti leletei is. A szigeten sok szentély működött, ezekben ünnepségek és versenyek folytak. A thaszosziaknak állampolgári és szabadságjogaik voltak. Sok emlékmű, oszlopcsarnok, középület, császárok és nemesek mellszobrai készültek ebben az időben a szigeten. Ezek közül (i.u.213 és 217 között) kiemelkedik a Caracalla császár, valamint a Septimius Severus császár és Julia Domna tiszteletére épült impozáns apszis (boltozat) a Thaszoszi Héraklész szentélye előtt.
A béke 330-ig tartott, amikor Thaszoszt magába olvasztotta a bizánci császárság.
Földrajzi elhelyezkedése és gyarmati mivolta miatt a szigetet hol makedónként, hol pedig trákként említették.
A kereszténység a szigeten korán elterjedt. Bizonyítja ezt, hogy Arisztarhosz nevű püspökük részt vett az első Ökomenikus Szinóduson Nikeában (i.u.325). Szent Pál i.u.49-es Philippibe érkeztekor felépítette Európa első keresztény templomát.
Nagy pusztításokat végeztek a szentélyekben az új hit fanatikusai az első keresztény években azért, hogy elpusztuljon minden emlék a bálványimádó időszakból. Az ókori templomokat lerombolták, és a márványt átszállították Konstantinápolyba, hogy új építményekhez felhasználhassák.
A fővárost kifosztották először a rómaiak, akik Rómába szállították a kincseit és a művészeti alkotásait, később a barbár átvonulók.
365-ben katasztrofális földrengés pusztított.
A bizánci birodalom megalapítása után, és főleg az i.u. V. század után teljes csend uralkodik Thaszoszon. Valószínűleg Alarik vizigótjai, akik kirabolták Thrákiát és Makedóniát, valamint Geiserich vandáljai megtámadták a gazdag és nyugodt Thaszoszt, amely addig biztonságos menedéknek mutatkozott.
Az avarok 565-ben foglalták el a szigetet, majd nem sokkal ezután ki is űzték őket. A IV. században néhány kalóz tűnt fel a thaszoszi partoknál. 765-ben szláv és bolgár kalózok fosztogattak arrafelé, s thaszosziakat adtak el a rabszolgapiacon. 829-ben arab kalózok uralkodtak rövid ideig a trák tenger vizein. A 10. század első éveiben szaracén kalózok foglalták el a szigetet, élükön a keresztény renegát Leontasz Tripolitisszal. 961-ben a sziget ismét bizánci kézre került. A 10-16. század között a sziget maradék lakossága kifosztva, barlangokban élt.
Úgy tűnt, számos hatalom rendszeresen megtámadja és fosztogatja a szigetet, ami a 7. századtól egészen a 18. századig folytatódott. A helyiek elhagyták fővárosukat, Limenaszt és akropoliszukat, és felszöktek magasra a hegyekbe, ahol falvakat építettek a pusztítás elől menekülve.
Az évszázadok-évezredek folyamán valamennyi hódítónak a sziget kincseire : aranyára, márványára, sűrű erdőinek hajóépítésre alkalmas faanyagára, borára, olajára fájt a foga.
A IV. keresztes hadjárat ideje alatt (1202-1204) a velenceiek és a keresztesek együttes erővel elfoglalták az Égei-tenger legtöbb szigetét. Thaszoszt Flandriai Balduin, az 1202-ben alapított konstantinápolyi Latin Császárság első uralkodója átadta az öreg velencei hercegnek, Dandolo Henriknek. Ettől kezdve a Dandolo-ház öröklődő hűbérbirtoka.
Ebben az időben a szigeten különböző védőfalak és várak épültek.
A 13. század elején Thaszoszt tovább fosztogatták a keresztesek, a velenceiek, a spanyolok, a szicíliaiak és egyéb kalózok. Később a sziget különféle frank fejedelemségekhez tartozott.
Amikor VIII. Michail Paleologosz 1261-ben visszafoglalta Konstantinápolyt, Thaszosz a Boniface de Montferrat vezetése alatti Thesszaloniki Királyság része lett, amely a latin császárok hűbérese volt.
1307-ben a genovaiak, 1313-ban a bizánciak kezére került.
A bizánci polgárháború idején, 1354-ben Thaszoszt átadták -Imvrosz, Szamothraki és Limnosz szigetekkel együtt- Leszbosz genovai fejedelmének, Francisco Gattilusinak, aki segített Paleologosznak Konstantinápoly visszafoglalásában.
Hosszú ideig a Gattilusi család uralma alatt maradt Thaszosz, ezalatt nagyarányú fejlődésnek indult, főleg a kereskedelemben. Kasztro faluban különböző védelmi művek épültek. A várakban sok művelt utazót láttak vendégül, köztük a világjáró Kiriakosz Agonitiszt.
A hagyomány említi még, hogy Konstantinápoly törököktől való elestének (1453) előestéjén sok, uralkodóházból való menekült élt Thaszoszon, ahol települést alapítottak maguknak, közel a mai Theologosz faluhoz.
Amikor később veszélybe kerültek a Gattilusiak érdekei Leszboszon, a genovaiak elhagyták Thaszoszt. 1455. szeptemberében elfoglalták a törökök, akiknek vezére Gyuni pasa, II. Mohamed tengernagya volt.
Az ezután következő török uralom alatt Thaszosz a rabság sötétségébe és nyomorúságba süllyedt.
De ekkor is hódítók sora akarta megkaparintani.
1457-ben a velenceiek flottája, majd 1459-ben a török flotta újból elfoglalta Thaszoszt és Szamothrakit. Újabb rablások, kitelepítések következtek. A legtöbb thaszoszi falut felgyújtották a törökök, és sok lakost megöltek vagy fogolyként Konstantinápolyba vittek, hogy eladják őket rabszolgának.
1466-1479-ig velencei megszállás alatt volt, utána újból a törökök kezére került.
A thaszosziakra túlzott összegű adót rótt ki a török tengernagy, Kapudán pasa, holott a lakosság száma nem haladta meg a 7-8 ezer főt, a világutazó Bruconier szerint (1707).
Értesüléseket a 16. és 17. századi Thaszoszról kapunk még P. Belon, B. Bordone, T. Porcacchi és F. Piacenza világutazók tollából, valamint más tudósoktól és kutatóktól, akik a sziget régészete iránt tanúsítottak érdeklődést.
A következő évszázadokban (17.-18. és 19. sz. eleje) Thaszoszt a kalózok rablásai gyötrik. Lakosai behúzódnak a sziget belseje felé, megközelíthetetlen és titkos patakmedrekhez, ahol új falvakat alapítanak. Ekkor létesülnek Theologosz, Panagia, Megalo Kazaviti és más falvak. De az állandó rablások, a török megszállók által 1760-ban kiszabott fejadó, a vad kizsákmányolás, Thaszoszt fokozatos és teljes nyomorúságba döntik.
Amikor a francia világutazó, Cousinery átutazott Thaszoszon a 18. század végén, már csak 2500 fő lakos maradt a szigeten az ókori hatvanezerből és az i.e. 5-6. századi százezerből.
Az orosz birodalom törökök elleni hosszú háborújában (az oroszok kijáratot akartak szerezni a Fekete-tengerre) 1770-ben felcsillant egy kis remény a török iga lerázására, amikor az orosz flotta győzelmet aratott Cseszménél. Az oroszok megszállták a szigetet 1774-ig, akkor Thaszosz újból a törökök kezére került.
1813-ban egy új korszak kezdődik Thaszoszon, mivel a szigetet a szultán átadja a Kavalában született albán származású Mohamed Ali vezírnek, Egyiptom urának, aki a thaszoszi Theologoszban élt gyermekkorában.
Mohamed Ali ideje alatt Thaszosz kiváltságokat élvezett és némi függetlenséget is kapott, mivel kevés török tartózkodott a szigeten. Igazságos volt az adózás, választott helyi vezetőség volt minden községben a görögök képviseletére. Helyi bíróság is alakult.
Az 1821-es forradalomban Thaszosz is részt vett. A fellázadt thaszosziak legyőzték a törökök őrségét, rákényszerítve őket a sziget elhagyására és Kavalába menekülésre. A harc azonban egyenlőtlen és kilátástalan volt. Így a forradalom sikertelensége után a megtorlás elhárítására a thaszosziak szerződést kötöttek a thesszaloniki török pasával. Az események után Thaszoszon folytatódott az egyiptomi hatalom, de már nem volt olyan békeszerető, mint előtte.
Amikor 1895-ben Thaszosz erdeit eladták egy angol társaságnak, a lakosság fellázadt, véres megmozdulások törtek ki, megtorlásul megszűnt a thaszosziak számára minden régi kiváltság.
1902-ben a törökök, kihasználva a különböző belső felbolydulásokat, visszafoglalták a szigetet, visszahozva a török igazgatást.
Thaszosz az első Balkán-háborúban szabadult fel, 1912. október 18-án szállt partra egy görög csapat. Azóta a Bukaresti Szerződés értelmében (1913. 08.10.) Thaszosz újból Görögország részét alkotja.
1913. július 31: Konstantin király és György herceg váratlanul partraszáll Limenasz kikötőjében.1922: Spontán lakosságcsere ment végbe Törökország és Görögország között. Kis-ázsiai menekültek érkeztek és telepedtek le Limenaszban és Limenariában.1941-1944: Bolgár megszállás alatt.
1945-1949: Négy évig tartó véres polgárháború tört ki Görögországban a kommunisták és a királypártiak között.
1967-ben a hadsereg államcsínnyel ragadta magához a hatalmat.
Az 1975-ben tartott népszavazás nyomán demokratikus rendszer alakult ki.
Görögország 1981-ben belépett az Európai Unióba,
1960 óta - napjainkig - tart a turizmus töretlen fejlődése.
Forrás:
Panoráma Görögország útikönyv 1977. (Forgács A.- Szabó M.)
Thaszosz (Rekosz Kft., ford.: Athanaszia Lambropulu)
www.go-thassos.gr
www.wikipedia.org