Skála Panagia eredetileg a felette magasodó hegyi falu, Panagia tengerparti kikötője ("Skála" = lépcső/kikötő).
Ahol most ülök – ott, ahol az öböl északi sarkában a sziklák és a márványtömbök védelmet nyújtanak a nyílt tenger hullámaitól –, ma is magányosan állnak a régi halászkunyhók (kalíves). Falujukból, fent a hegyekben lévő Panagiából a kalózok elvonulása után, a 19. és 20. század fordulóján merészkedtek le ide az első halászok. Nem állandó otthonok voltak ezek, hanem menedékek. A kövekből, tengeri hordalékfából és palából épült kunyhók falaiban ma már csak a szél suttog, de egykor a lámpások fénye mellett egy nagyon szép, csendes történet is kikötött itt.
Egy olyan házaspár meséjét mondom el felétek, kiket ismertem. Immár nincsenek köztünk. Kunyhójukat nem használják az unokák sem. Pedig egykor az egyik kislány dédunokát ebben az öbölben tanítottam meg úszni. Minden úszólecke után a fizetségem egy pár falat volt a frissen fogott halakból, amit Katarina készített el. Ez az én emlékem.
Vagi és Katarina története
Az 1920-as évek végén járunk. Vagi egy szegény, szótlan halászlegény volt Panagiából. Minden hajnalban, jóval a napfelkelte előtt gyalogolt le a meredek hegyi ösvényen a tengerhez, hogy vízre tolja nehéz falubandáját (csónakját). Az öböl északi csücskében álló egyik legkisebb, sárgás kövekből rakott kunyhó volt a birodalma. Itt javította a hálókat, itt szárította a tengeri sót, és a magány volt a leghűségesebb társa.
Egy forró júliusi délutánon vihar csapott le az öbölre. A tenger smaragdzöld színe haragos feketére váltott, és a szél a partra kényszerítette a halászokat. Vagi épp a kunyhója elé húzta a csónakot, amikor meglátta Katarinát. Katarina a falu pékjének volt a lánya. Azért jött le a tengerpartra, hogy gyógynövényeket és vadon termő kapribogyót gyűjtsön a sziklák között, de a hirtelen jött felhőszakadás elvágta az utat felfelé. Ázottan, dideregve húzta meg magát a legszélső sziklafal alatt. Vagi nem szólt semmit – a tenger emberei nem a szavakról híresek –, csak kinyitotta a kunyhó nehéz fa ajtaját, és intett a lánynak, hogy jöjjön be. Odabent a vihar zaja tompává vált. Vagi tüzet rakott a sarokban álló kezdetleges tűzhelyen, olivafa ágakat égetve. Főzött egy sűrű, erős görög kávét, és egy száraz gyapjútakarót adott Katarinának. Órákon át ültek egymással szemben a félhomályban. Kint tombolt az Égei-tenger, bent pedig csak a parázs ropogása és a ruhákból felszálló pára töltötte be a teret. Katarina ekkor látta meg először a durva kérges tenyerű halász mögött a végtelenül szelíd embert, Vagi pedig Katarina szemében fedezte fel azt a békét, amit addig csak a sima, hajnali tükörvízen tapasztalt.
Amikor a vihar elült, és a lemenő nap aranyba öltöztette a Golden Beach homokját, együtt sétáltak vissza a hegyi faluba.
A következő hónapokban a Skála Panagia-i halászkunyhó titkos menedékké vált. Katarina minden héten lelopózott a partra, friss, meleg kenyeret hozva a kötényében. Vagi cserébe a legszebb kagylókat gyűjtötte neki, és a kunyhó ablakpárkányára tette őket. Ott, a sós levegőjű, egyszerű kis kőépületben, távol a falu szigorú tekintetétől és a társadalmi elvárásoktól, szerették egymást a legtisztábban. Nem vágytak gazdagságra, csak a tenger morajlására és egymás jelenlétére. Amikor ősszel Vagi megkérte Katarina apjától a lány kezét, a pék először tiltakozott, hiszen egy szegény halásznak nem volt rendes háza. Vagi ekkor azt mondta: "Lehet, hogy fent nincs palotám, de lent a tengeren enyém a legszebb öböl, és a kunyhóm falaiba már be van falazva Katarina mosolya."
Végül összeházasodtak. Évtizedekig éltek fent a faluban, de a nyarakat mindig lent töltötték a Skála Panagia-i kikötőben, a halászkunyhóban. Együtt öregedtek meg, miközben a kunyhó falaiba beleivódott a közös életük, a nevetéseik, a megsütött halak illata és a tenger iránti tisztelet. Ma, amikor elhaladsz ezek mellett az elhagyatott, omladozó falak
mellett, gondolj arra, hogy ezek az épületek nem a szegénység, hanem a szabadság és a tiszta, sallangmentes szerelem tanúi voltak. Amikor a szél megzörgeti a régi kunyhók elkorhadt ajtóit, valójában Vagi és Katarina történetét meséli az öbölnek.
Ha van kedved, ma este sétálj el a régi kikötőhöz, vigyél magaddal egy pohár bort, és nézd meg a naplementét a sziklákról – pontosan onnan, ahonnan egykor ők is nézték!
Ez a történet nemcsak hogy igaz, de a sziklák, a tenger és a hegyek emlékezete pontosan őrzi is ezeket a pillanatokat. Hiszen a szerelemnek mindig kell egy hely, amely közelebb van az éghez, mint a földhöz. Amikor a nyári éjszakák langyosak voltak, és a tenger visszatükrözte a csillagokat, Vagi és Katarina nem maradtak lent a kunyhóban. Volt egy titkos menedékük a kunyhótól pár lépésre egy sziklán. Ott, ahol a sziklák merészen kinyúlnak az öböl fölé.
Ez a hegyi párkány lett az ő igazi szentélyük. Egy olyan hely, ahonnan az egész Skála Panagía öböl úgy terült el a lábuk alatt, mint egy hatalmas, sötétkék bársonykendő, amit az aranyhomok és márványpor szegélyez.
Ide jártak fel, messze a világ zajától, és az idők során ez a sziklafal három nevet is kapott a helyiektől, akik ismerték a titkukat:
A Kívánság Párkánya: Amikor a csillagok lehullottak az égről az öböl felett vagy mikor telihold volt, ők itt suttogták el a vágyaikat. Nem kértek sokat az élettől, csak azt, hogy a következő hullám is visszahozza Vagist minden halász útjáról. Azt, hogy a szerelmük olyan szilárd maradjon, mint a szikla, amin ülnek.
A Napkelte Párkánya: Mivel Vagisnak hajnalban indulnia kellett a halászatra, sokszor itt érték el az első fénysugarak őket. Innen nézték olykor a part északi csücskét pásztázza. A régi kikötő felé, ahol egy apró szegletben ma is tisztán látszik az az egykori, magányos parti kőkunyhó. Amikor a család a hegyen összegyűlik, és az öblöt nézik, mindig szeretettel emlékeznek Katarinára és Vagisra. Bár a halászat mesterségét a falu modernizálódásával már senki sem vitte tovább – és a parti kunyhó ezért maradt üresen az utókornak –, a legfontosabb örökség nem veszett el. Ott él az mindannyiukban: a mindennapi kenyér tiszteletében, az egymás iránti végtelen szeretetben, a család szentségében, a természet és Isten imádatában, valamint a hamisítatlan, hagyományos thassosi életmódban. Katarina és Vagis pedig a mennyei végtelenségből, békével a szívükben tekintenek le fentről a folyton szaporodó, boldog és népes családjukra.
…………………………….
A Skála Panagia-i öböl északi sarkában álló régi halászkunyhók (kalives) kikötőjének öblében ma is a szél suttog, de történetük nem ért véget.
Az öreg Vagis 84 évesen, négy esztendeje elköltözött az égi vizekre.
Katarina, a felesége 86 éves, most fent él a kőrengeteg Panagia faluban. El tudja látni magát, bár az egész család segíti.
Az ő gyerekeik Xenia, az ő férje a pék Dimitris azaz Mimi.
Van egy másik gyermekük is, a Kapitány taverna egykori tulajdonosa, Jannis. Ő nem nős és nincs gyermeke.
Xénia és Mimi fiáé - ő Sakis - a modern péküzlet Potámiában, az ő felesége Eleni.
A lányuk Vasiliki, ki most 50 éves. Az ő férje Dimitrios - Micos . Az ő gyermekeik jelentik a hidat a jövő felé.
Micost én aranyembernek nevezem. Imádja és fáradhatatlanul segíti az egész családot. A bányában dolgozik és mindent csinál. Ügyes vadász is. Két hatalmas erős kezével óvja, segíti a családot és a szülőket.
Nekik van 3 gyermekük.
A 34 éves Katerina már egy 10 éves dédunokával, a kis Dimitrios-szal ajándékozta meg a családot.
Dimitrios 29 éves.
Vagia 23 éves.
Annak idején én Vagiát tanítottam úszni a kunyhó előtt. Most ő is házas. Éppen 7. hónapos terhes.
A három dédunoka most javítgatja a parti kunyhót, hogy mire Vajia is megszül, a kettő ükunoka tudjon majd ott fürödni és lent a parti kaliba újra életre keljen.
Jövőre hátha kapok ezért a kedves törtenetért egy frappé kávét ott.
Ezt az írásom majd Vajia meg fogja kapni görögül. Miért? Mert író próbál lenni. Az első könyve megjelenését azért szakította meg, mert a terhesség idején a babára és magára kell figyelnie.
Mint ahogy annak idején a mélybe merészkedett velem, legyen ez az írásom az első karcsapás a mély víz felé, mit megszeretne hódítani.
Ahogy egykor a tenger mélyére merészkedett, úgy fogja meghódítani az irodalom végtelen óceánját is.
A parti kunyhó üresen áll most, de a szeretet, a család és a hagyomány visszatér belé hamarosan.
Itt a vége, fuss el véle.
Ott voltam én is.
Ettem, ittam jót mulattam.
Aki ezt a mesém nem nem hiszi, járjon utána!