2009. augusztus 25-én indultunk Horvátországba, Orebicre. Azért ez volt az úticél, mert magyaroknak ott van tengerikajak-bázisuk. Évek óta irigykedve nézzük az internetre feltett videójukat, nagyon szerettünk volna részt venni az 1 illetve 2 napos kajaktúrájukon. Reménykedtünk, hogy talán indítanak. A mi kajakunk jó, de a kanadai merevtestű kajakok árnyékába sem jöhet, azok az ászok.
Este indult az autóbusz, reggel 6-kor Mostárban voltunk. Ott volt egy rövid városnézés, átmentünk az újjáépített „régi” hídon az óvárosba, gyönyörködtünk a smaragdzöld Neretvában. Gyönyörű hely. Volt szerencsém látni a háború előtti Mostart. Korcsulára többször mentünk, s ha a dalmát tengerpartra mentünk, akkor is a Neretva völgyén átmenő utat használtuk, s Mostárban mindig megpihentünk. Borzasztó fájdalmat, dühöt éreztem, amikor hallottam a város, az öreg híd elpusztításáról. Most azt tapasztaltuk, hogy szép lassan kezdik a sebeket begyógyítani, és némiképp az eredeti helyzetet visszaállítani.
A Peljesac-félszigeten végigmenve elértük Orebic-et, ez Korcsula szigettel, Korcsula városával szemben van. Nagyon hangulatos dalmát városka, a nyugdíjba vonult kapitányok lakhelye volt. A város mögött a Szent Ilia-hegy orma 961 méter, felmenve a csúcsra csodálatos panoráma tárul a szemünk elé, az ezernyi kicsi sziget.
Na minket ez a sok kicsi sziget csábított. Mielőtt elindultunk volna a „nagy kaladra”, tervbe vettük, hogy megnézzük Divnát. Ez a Peljesac-félsziget északi oldalán található, az elmondások szerint a tengerpart homokos és nem kavicsos. Elmentünk, tényleg szép, de nagyon sokan voltak, árnyék semmi, és nagyon sok darázs volt, szinte lehetetlenné tették az ottlétet. Nagyon hamar eljöttünk, mert a kajakkal is baj történt, leeresztett. Két éve vettük, ez a második vízreeresztés volt, és tönkrement. Az elődjét, egy Barrum típusú kajakot 35 évig (igen, jól olvassátok, 35 évig) használtuk és egy szegecselésnél kezdett ereszteni, ez meg két évet sem szolgált. A gyártó, a Gumotex korrekt volt, kicserélte, kaptunk újat. Én titkon örültem, mert ahogy visszamentünk, azonnal befizettük a kajaktúrát. Sajnos csak egy napos volt. Reggel találkozás a kajakbázisnál, kiosztották a hajókat, gyors oktatás és elindultunk. Első utunk egy hajóroncshoz vezetett, a hajóroncstól úgy 150 méterre kikötöttük a hajókat és úszva mentünk a roncsig. A roncsból kilátszott egy rész, ahol üldögélhettünk, két merülés között pihenhettünk. Nagyon érdekes volt, látszott a hajócsavar is, nagyon nagy volt. Visszaúsztunk a kajakokért és indultunk tovább.
A következő állomás egy kicsi sziget, rajta egy világítótoronnyal, most újították fel. Tele volt a sziget aloé vera kaktuszokkal. Nekiláttunk egy kicsi elemózsiát eszegetni, amikor megjelentek a gyíkok. Ilyen attrakciót még sosem láttam. A gyíkok két lábra állva koldultak, ha megkaparintották a kaját, két lábon futottak el, a mellső lábaikkal „fogták”a zsákmányt. Úgy ugráltak ide-oda a morzsákért, mint a kenguruk. Alig ettünk, mind odaadtuk nekik a kaját. A másik eset: odajött hozzánk egy honfitársunk, kérdezte, ettünk-e fokhagymát, amit itt a szigeten talált, mondtuk nem. Ő buzgón kínálta, együnk, neki van bőven, már az egész szigeten fellelhetőt begyűjtötte. Volt pofája!!
Elindultunk, nagyon sok kicsi sziget mellett mentünk el, úticél: a kocsmasziget. Van neki rendes neve, de senki sem jegyzi meg, a köztudatban így él. Orebiccel szemben van, ha valaki át akar menni, akkor a parton integet, kijön érte egy motorcsónak és átviszi. Nagyon sok hajós kiköt és jókat eszik. Nagyon finom a tonhal-salátájuk pirítóssal, és utána a kellemesen hűs sör.
Napnyugta előtt visszaérkeztünk a bázisra. Nagyon jó volt, nagy utat tettünk meg, vágyunk egy ilyen hajóra, de ezt nem tudjuk magunkkal vinni, jó volna, ha a görögöknél is lenne ilyen. Sartiban volt, de csak kicsi, hobbi kajak.