Múzeumi tárlatismertetés 2.
Első rész: A görög ókori játékoktól a feltalálásokig I.
Felteszek egy kérdést. Azért teszem, mert talán sokan azt gondoljátok, milyen lusta, ráérő világ volt vagy van a görög világban.
Az egész életüket játékkal töltötték, ahelyett, hogy dolgoztak volna!
Mi kell a játékhoz, azaz a játszáshoz?
Gondolkodás. Ez a legfőbb eleme. Az agyi torna. Ez bármilyen játék alapeleme. Legyen az aktív mozgás nélküli, vagy erőnlétet megkövetelő cselekvéssel járó. A hitnek legalább ekkora szerepe van. Hitét erősítette a játékban a győzelem. A templomi szertartások szerves részévé kellett válnia a játéknak, mert az Isten tisztelete, félése, de szeretete is fontos volt. A templom és a játék tehát egymástól elválaszthatatlan volt. Ha kedv nélkül játszunk, győzhetünk? Kicsi az esélye, hogy mi legyünk a legjobbak. E három dolog megléténél kialakul a páthosz, azaz a szenvedély. Ha már ez is megvan, akkor sokszor tesszük azt a folyamatot. Tehát gyakorlunk. A gyakorlat adja a kitartást és a nagyobb tudást. A játékos a játék jellegétől függően erősítette magát. Öntudatát, lelki-testi erejét, hitét, közösségi kapcsolatát, kombinációkészségét. Mi mindenhez kellenek ezek? Teljesen mindegy, ha mára vagy a régre gondolunk. Ezek nélkül az ember megbetegszik, és cselekvőképtelen lesz. Ezek birtokában minden lehetséges. Megnyerhettek egy háborút, felépíthettek bármit, meggyógyulhattak vagy nem betegedtek meg. Tehát szabadként élhettek. Jókedvűen és derűsen.
A tudós filozófusok ezért írták elő, hogy a gyermek a fogantatás pillanatától kezdve 7 éves koráig játsszon. Ez utána olyan életformájává változott, mely segítette élete végéig.
Játsszunk hát tovább!